2009. dec. 14. 21:47 - írta Goclenaus

ANTROPOLÓGIATÖRTÉNET I.

 A két félév során három nagy egységet veszünk át

 

1. A KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA ESZMETÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEI

 

A kulturális antropológia, mint önálló diszciplína kialakulását az európai kultúra fejlődése, a kulturális másság, mint tudományos probléma iránti érzékenység tette lehetővé.

 

A XVIII-XIX. században megjelennek a társadalomtudományok.

 

A reneszánsz világkép lesz a kiindulópontunk ezen egység tárgyalása kapcsán.

 

2. ISKOLAANTROPOLÓGIA KORSZAKA

 

XIX. sz. utolsó harmada – II. Világháború végéig. Az előbbi intervallumban (időszakban) válik tudománnyá az antropológia.

 

Iskola: tudományos értelemben azonos elméleti és módszertani közösséget mutató gyűjtőmegnevezést értünk alatta.

 

A tudomány művelésének alapvető feltételei

 

1. TÁRGY
2. TEÓRIA (elmélet)
3. METODIKA (módszer)

 

A kulturális antropológia tárgya a kulturális másság, idegenség problémája.

 

E három feltételt az antropológiát megalapozó (konstitutív) kérdése köti össze: MI AZ OKA ANNAK, hogy a biológiai értelemben egységes fajt (homo sapiens = bölcs ember) képező emberiség társadalmi és kulturális diverzitása (sokfélesége, alakváltozékonysága) nagy. Az antropológia kísérletet tesz tehát annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy mi a szociokulturális diverzitás oka.

 

Szociokulturális diverzitás: arra utal, hogy az alakváltozékonyság egyszerre mutatkozik meg a biológiai értelemben egységes emberiség társadalmaiban és kultúráiban.

 

3. ANTROPOLÓGIAI IRÁNYZATOK KORSZAKA

 

Irányzat: valaminek a tendenciájára (irányvonalára) utal, de az irányzatok mozgékonyak, nyitottak, nem merev dogmatizmus jellemzi őket.

 

Az irányzatok azért jelentek meg, mert az iskolák nem tudták teljesen interpretálni (megmagyarázni) az antropológia már említett konstitutív kérdését.

 

A kulturális antropológia irányzatai olyan tudományos törekvést jelentenek, melyeknek célja az antropológia saját tudásterületén megfogalmazott kérdések megválaszolása, melyhez társadalomtudományi teóriákat, metódusokat és terminusokat (fogalmakat) vesz igénybe.

 

Ilyen irányzat pl. az ökológiai antropológia. E megközelítés a környezet-ember, társadalom eltérő viszonyával magyarázza a kulturális eltéréseket. Az ember és környezete interferenciális (kölcsönös, oda-vissza ható) kapcsolatban áll egymással: az életfeltételek megteremtésére irányuló emberi tevékenység hat a környezetre, ugyanakkor a környezet is hat a kultúrára.

 

A maja civilizáció egy Közép-Amerikában élt prekolumbiánus civilizáció, amely főleg a kifejlett írásmódjáról, művészetéről, monumentális építészetéről, valamint a matematikai és asztronómiai ismereteiről híres. A legjelentősebb ősi amerikai civilizáció volt. De miért haltak ki? Erre ad feleletet az antropológia ökológiai irányzata. Fejlett földművelési technikával (a hegyről lezúduló vízzel öntöztek) à sok kukoricát termeltek à demográfiai robbanás à még több kukoricát termeltek à a földek termőképessége kimerült à éhínség, lázadás à központi hatalom összeomlása.

 

4. KORTÁRS ELMÉLETEK ÉS TENDENCIÁK

 

Az antropológia kritikai fordulatában előálló kutatások.

 

Phüszisz (görög) = az ember és az őt körülvevő világ. Ebből ered a fizika szavunk.

Metafizika = a közvetlenül megtapasztalhatón túli.

 

Hübrisz = bűn.

 

Teiresziasz vak jós a görög mitológiában. Jóstehetségének eredete: meglátta Aphroditét, amikor az meztelenül fürdött, aki büntetésből megvakította. Ugyanakkor anyjára való tekintettel jóstehetséget adott neki (de nem tudott beavatkozni a dolgok menetébe, ezért hiába látta a jövőt), és azt a képességet, hogy megértse a madarak beszédét.

 

A kultúra és az antropológia etimológiája

 

 

Etimológia = szóeredettan.

 

ANTROPOS (görög) = „ember”.

 

Ember az, aki képes magát megnevezni, tud magáról (én-tudata, öntudata van), mint olyan létezőtől, aki nembeli tulajdonságait tekintve különbözik minden más létezőről. Az ember, mint létező megkülönbözteti magát más létezőtől. Az „antropos” osztályoz, nembeli különbséget teremt, megkülönbözteti magát a nem embertől, a létezők egy csoportjához sorolja magát. (Pl. a német szó jelentése: „néma”. Olyan beszédre utal, amit mások nem beszélnek.)

 

LOGOS = „nyelv”, „tan”, „tudomány”. A logos a világ első lételve – Arisztotelész. Világom határa nyelvem határa, vallotta Wittgenstein. A nyelv teszi emberivé lényünket, a nyelvben válunk emberré.

 

KULTÚRA = colere (latin) igéből ered, jelentése: „művelni”, „gondozni”, „ápolni”.

 

Földművelés: szemléleti fordulat az emberiség történetében à az időhöz való viszonyt alakítja át, kitágította az ember időbeli horizontját, perspektívát (kilátást) teremt. Varro: De Agricultura (A földművelésről).

 

Kétféle földművelés létezik: extenzív = a közösség a rendelkezésre álló erőforrásokat úgy aknázza ki, hogy nem pótolja és intenzív = pótláson, alapos művelésen alapul.

 

Művelni annyit jelent, mint gondozni, ápolni. Az embert is művelni kell.

 

Cicero: cultura animi philosophia est – a filozófia a lélek művelése. Az ember barbárnak születik, művelni kell ahhoz, hogy civilizált legyen, kulturált, közösségi lény legyen.

 

Barbár: az ókori görögök, majd a rómaiak szemében az, akinek nem volt az övékéhez hasonló műveltsége. Mai szóhasználatban: durva, faragatlan, kegyetlen, embertelen, vad, műveletlen embert jelöl.

 

1651, Thomas Hobbes angol filozófus Leviathon c. műve: az ideális társadalommal foglalkozik, amely az intellektus pallérozásával valósítható meg. Szerinte a kultúra az értelem művelése (culture of Mind = a kultúra az elménkben található).

 

A kultúra tárgyiasul és klasszifikálódik (osztályozó fogalommá válik) à differenciál, társadalmi csoportokat különböztet meg

 

a)      rendelkezik kultúrával (suburbis (angol) = „város alatti", latinban urbis = „Róma”, vagyis Róma = kultúra, a műveltség hordozója, aki a „város alatt” lakik, az barbár, primitív

 

b)      kulturálatlanok

 

A KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA ESZMETÖRTÉNETE HÁTTERE

 

 

Már az ókori görögöket is foglalkoztatta, mit jelent a társadalom, a társadalomban való lét és hogy milyen az ideális társadalom?

 

Szent Ágoston: Isten állama (civitas Dei): arról ír, hogy miként lehetne megvalósítani az Isteni eszmét az e világi társadalomban.

 

Reneszánsz emberkép: alappillére annak a modernitásnak, melyből az antropológia kialakult. Az egyik lehetséges kiindulópontja eme diszciplína eszmetörténeti kutatásának, mert hűen festi le, hogyan változott meg az emberkép a középkorhoz képest.

 

KÖZÉPKOR	RENESZÁNSZ
teológiai emberkép	szekularizált (világiasabb) emberkép
e világi, földi, materiális létünk csak egy átmenet, értelme nem több mint puszta várakozás egy túlvilági, tökéletes létállapotba. Az e világi léthez való viszonyunk mintegy determinálja transzcendens létünk minőségét (menny vagy pokol).	megváltozik a földi élethez való viszony: az e világi lét értékes, értelmes és jó. Ezt a felfogásbeli különbséget jól érzékelteti Francesco Traini A halál diadala (Trionfo della Morte, 1368) c. festménye. Az itt létben kell örömöt találni, „éld meg az életet, mint valódi értéket”. Ez a reneszánsz életfelfogás lényege.
Gurevics: A középkori ember világképében kifejti, hogy az akkori embereket horizontnélküliség jellemezte: szűk világkép, szűk látókör, az összefüggésekre való rálátás hiánya, fizikai mozdulatlanság.	az élet értéke konkrét tartalommal telítődik, az élet értelme tárgyiasul, valamint megjelenik az evilági élethez való viszony problémája

 

Mit jelentett az evilági értéket megélni?

 

Az embernek lesz jövőképe saját életét tekintve, felmerül a kérdés: „milyen leszek néhány évtized múlva?” (Cambiasso: Az apja portréját festő festő portréja, a festő saját időkori önmagát viszi vászonra, nem édesapját örökíti meg.)

 

A reneszánsz ember rákérdez az élet értelmére és arra, hogy mit jelent az, „jó itt élni”. Eme kérdések módszeres kibontakoztatására törekszik, mely a racionalizmus (észelvűség) keretein belül valósul meg.

 

RACIONALIZMUS: XV. sz. végén, XVI. sz. elején bontakozik ki. Prominens képviselője René Descartes francia filozófus, természettudós és matematikus. A modern racionalizmus minden modern tudomány alapeszményévé válik. A racionalizmus keretein belül bontakozik ki a modernitás programja, melynek társadalmi és kulturális következményei meghatározza napjainkat.

Descartes empirista tudós volt. Empirikus: közvetlen tapasztalati úton megismerő. Az empirizmus a modern tudomány karriertörténetének egyik legfontosabb megismerési eljárása, tapasztalati tények összegyűjtését jelenti, melyekből törvényszerűségek (természettudományban) és szabályok (társadalomtudományban) állítható fel.

 

A racionális megismerés legalapvetőbb szabálya a KAUZALITÁS (ok-okozati összefüggés, latin causa = „ok”). Minden okozatnak van oka, valamint minden előzményt következmény követ. Ahogy egy becsuána törzsfőnök megfogalmazta: „Egy esemény mindig a másiknak a fia, és sosem szabad megfeledkeznünk a szülőkről.”

 

Ugyanakkor minden okozat később valaminek az oka, tehát minden okozat ok is egyben. A kapcsolat nem csak logikai, hanem időbeli is. Az ok mindig megelőzi az okozatot. Az ok determinálja az okozatot, azonban az okozat hatékonyan működik egy későbbi okozat okaként. (Kérdezem én, mi volt az első ok, és hogyan jött létre előzmény nélkül, a semmiből? Ja, és mi az a „semmi”?)

 

A világ kauzális láncolatok összessége, és ebben a komplex hálózatban meg lehet fejteni a múltat. Újra fel lehet építeni, konstruálni a világot, amely nem a véletlenekre épül, hanem racionálisan megalapozott.

 

Mindennek legtudományosabb leírása a matematika. Episztemológiai háttere a modern racionalizmus.

 

Descartes: amit tudunk a világról, az csak vélekedés, de nem biztos tudás. Az első lépés a biztos tudás megtétele felé: mindent meg kell kérdőjelezni. Minden tudásunk igazságérzetét fel kell függeszteni, és módszeresen kételkedni kell minden evidenciának számító dologban. (Szkepticizmus: a görög szkepteszthai szóból ered, melynek jelentése „körbenézni”, „megfontolni”. Ma kételkedést, hitetlenkedést értünk alatta, szkepszis: kétely, kétkedés.) A kételkedés nem más, mint gondolkodás, mellyel megkérdőjelezem a dolgok létét, létezőségét, de a gondolkodás tényét megalapozom, és ezzel a gondolkodó embert, mint egyetlen biztos entitást: Dubito ergo cogito, cogito ergo sum, sum ergo Deus est. Kételkedem, tehát gondolkodom, gondolkodom, tehát vagyok, vagyok, tehát Isten létezik.

 

Abban az egyben tehát nem kételkedhetem, hogy vagyok, ha gondolataim vannak.

 

Isten eszményével rendelkezik a gondolkodó ember. Milyen jelzőket társítunk az „istenihez”? Időtlenség, örökkévalóság, mindenhatóság, tökéletesség, teljesség, teremtés stb. Lehetünk-e mi emberek egy ilyen lénynek a forrásai? Ha hiszünk Istenben, igen. Descartes hitt Istenben. De miben látom azt, hogy a világot Isten teremtette, hol lelhető fel a tökéletesség lenyomata? A világban az isteni tökéletesség eszménye, mint kauzalitás, racionalizmus mutatkozik meg. A világ bizony racionális.

 

Sir Francis Bacon: AXIOMATIKIS INDUKCIÓ.

 

Axióma: saroktétel, alapigazság, további bizonyításra nem szoruló tan, amelyből a levont következtetéseket vissza kell tudnunk vezetni magára az axiómára anélkül, hogy magát az axiómát bizonyítanánk.

 

Indukció: logikai művelet, amikor az egyes esetekből következtetek az általánosra. (Bacon indukciója empirikus.) E szerint lehetséges véges számú tapasztalatból általános érvényű következtetéseket levonni.

 

Pl.: megvizsgálom egyenként a házasságokat, s következtetek az adott kultúra családmodelljére, arra, hogy milyen házassági szokások vannak érvényben.

 

Ezekkel a tudományos nézetekkel, módszerekkel kezdődik a modernitást, amely a reneszánszban gyökerezik s a racionalizmusban, a felvilágosodásban teljesedik ki.

 

A XVIII. sz. tehát a felvilágosodás évszázada, a haladás eszményének kiteljesedése. A racionalizmus általános, az élet minden terrénumán való megjelenése jellemző. Nem csak a tudományban, hanem a társadalom struktúrájában is megmutatkozik: komplex, bonyolult társadalmak jönnek létre, összetett intézményi rendszerrel, valamint egy új társadalmi csoporttal: a polgársággal. A polgárság lesz az intézményeket működtető apparátus, a „felvilágosodás gyermekei”. Közben átalakul a gazdaság is.

 

Két uralkodó jelenség ebben az időben

 

INDUSZTRIALIZÁCIÓ = iparosodás.

URBANIZÁCIÓ = városiasodás.

 

A racionalizmus nem csak eszköz a világ megismerésére, hanem a racionalizmus céllá is válik.

 

1793, La Mattrie: Az embergép (francia orvos és filozófus). A fizika mechanikus világképét vetítik rá mindenre, a valóság egészére kiterjesztik a mechanikus értelmezési eljárást.

 

Pire Chaunu francia eszmetörténész: 1690-1790 a felvilágosodás korszaka (a felvilágosodás egy epocha [görög, „korszak]).

 

A felvilágosodás doktrínája (alaptanítása) Kant szerint

 

• az emberiség ésszerű önmegvalósítása tudatos program, amelyet egészen ez idáig egy dolog hátráltatott, mégpedig az, hogy az emberből hiányzik az ehhez való bátorság. Merj gondolkodni! (Sapere Audel! – Horatius).
• a felvilágosodás az egész emberiség felvirágoztatásának eszköze, vagyis túlmutat önmagán

 

A kanti társadalomelmélet sok későbbi szerző kiindulópontja, hatástörténetileg kiemelkedő jelentőségű.

Kritikai észrevételek

 

• vannak olyan szférái az emberi létezésnek, melyeknek racionalitás megkérdőjelezhető (pl. az álom, a víziók)
• a válaszok újabb és újabb kérdések kiindulópontja
• továbbá a végső kérdésekre nincs válasz!

 

Mindez elbizonytalanodást, a racionalizmusba vetett hit gyengülését eredményezi.

 

A világ megismerésére és birtokba vételére irányuló optimális terv egy állandóan elhúzódó, be nem teljesíthető programmá alakul át.

 

Babtista Vico, nápolyi matematikus és filozófus: 1715, Új tudomány c. műve: új vezető diszciplínára van szükség, ez pedig a történelem. Szerinte a történelem az egyetlen olyan tan, ahol a tudomány tárgya és az alanya egybeesik (ember), a történelem a tudomány új királynője. Ez által az ember önmaga felé fordulhat, nem pedig a természet irányába.

 

Rousseau: Vissza a természethez!

 

1792, Társadalmi szerződésről c. művében felteszi a kérdést: miért él az ember civilizációban? Azért, mert a másokkal való társulás biztonságos létet teremt, tehát a társadalomban való lét racionális döntés eredménye: az egyén belátja azt, hogy a kooperáció (együttműködés) révén a létbiztonság magasabb fokára juthat el. Ugyanakkor ahhoz, hogy valaki a társadalom tagja lehessen, a közösségnek alá kell rendelnie önmagát, le kell mondani bizonyos individuális vágyairól. A tagság érdekében a közösséggel szerződést kell kötnie az egyénnek, a társadalom diktálta feltételeket (normákat) be kell tartania. Csakis így részesedhet a közösség nyújtotta előnyökből. A társadalmi normák (magatartásszabályok) konvenciókon alapulnak, és aki ezeket nem követi, szankciót alkalmaznak vele szemben: kirekesztik. Ugyanakkor nem csak az egyént rekesztheti ki a társadalom, hanem az egyén is felbonthatja a közösséggel kötött szerződést, amennyiben csalódik a társadalomban. Erre egy alternatív megoldás, egy választási lehetőség a „vissza a természethez”, egy olyan létbe való önkéntes kivonulás, amely eltér az uralkodó racionális attitűdtől.

 

Rousseau egy kontemplatív látásmód képviselője.

 

(co = „val”, „vel”, tempus = idő, vagyis elidőzés, szemlélődés, elmélkedés.)

 

Felfüggeszti a racionális gondolkodást, a természet csodáit fogadja be, ez nem más, mint az érzékekre ható, totális élménykeresés.

 

Az ember képes nem csak racionálisan viszonyulni a világhoz, úgy, hogy nem nézi annak praktikus lehetőségeit, csak megállapítja, hogy van.

 

Perfektibilitás: az emberiség történelme nem szól másról, mint hogy mind tökéletesebb társadalmat hozzon létre. A XVIII. sz. eszmetörténet meghatározó ideája. A tudás öntökéletesség, mely, mint állapot fog bekövetkezni.

 

A felvilágosodás első ellenkulturális mozgalma a romantika. A romantika nem az ésszerű megismerésre alapoz. Két irányultsága: 1) orientalizmus (keleti kultúrák felfedezésére való igény) és a 2) térbeli elvágyódás. (Tehát egy kulturális és egy fizikai elvágyódás figyelhető meg.) Továbbá a múlt felfedezése is fontos, megjelenik az antikvitás idealizálása, példaképek heroizálása, hangsúlyozása, amely a megismerhetetlenség érzésével jár együtt. A mozgalom kiinduló közege a művészet, ahol a racionalitás béklyói nem korláznak. (Az esztétikát is preferálja, mely az érzékeléssel foglalkozik.) Mint ideológia is tetten érthető a romantika: a romantika, mint politika is megjelenik: romantikus nacionalizmus. Továbbá a zenében is felüti fejét eme eszmei áramlat.

 

Teológia: megtámadja a racionalizmus ismeretelméletét.

 

Teizmus: Isten teremtette a Világot, és ő is kormányozza.

 

(A)teizmus: istentagadás, amely egy Isten nélküli Világot vall. (Az „a” fosztóképző a görög nyelvben.)

 

Deizmus: Isten teremtett a Világot, de a stafétabotot átadta az embernek, nélküle, önállóan működik tehát.

 

Panteizmus: Isten maga a természet. (Deus siv natura = Isten a természettel egyenlő.)

 

Evidencia mozgalom: az ember olyannyira komplex, bonyolult, összetett lény, hogy mögötte nyilvánvaló egy intelligens tervező léte.  Az világ túl összetett, ezért ember által nem megismerhető.

 

de Maistre: a tudomány az ördögtől való, és amennyiben nem helyezzük vissza a papokat a helyükre (tudniillik ha nem ők oktatnak), a tudomány brutalizálni fog bennünket. (Antiszcientizmus = tudományellenesség.)

 

John Locke, angol filozófus: Esszé az emberi megismerésről c. műve: „empty cabinet” – üres fiók (tabula rasa = tiszta lap) elmélete: az ember tiszta elmével születik, csak az ismeretek elrendezésének a képességével rendelkezik.

 

A megismerés à tudás szociokulturálisan determinált folyamat. Az emberi tudás társadalmilag meghatározott. Az ember megismerheti a világot!

 

Végső soron a racionalizmus és a romantika között antagonizmus, vagyis kibékíthetetlen, feloldhatatlan ellentétből eredő konfliktus, feszültség húzódik. Az előbbi célja a modernizáció, a technikai civilizáció kibontakoztatása, míg az utóbbi inkább hiten alapuló, vallásos és érzelempárti viszonyulás a világhoz, mely tagadja annak megismerhetőségét.

 

A felvilágosodás gyermekei

 

• polgárság
• munkásság
• hivatalnokok
• pénzügyi- és kereskedő arisztokrácia

 

Ez az új társadalmi réteg érdekelt a racionalizmusban.

 

Velük szemben áll a régi rendszer társadalma

 

• egyház
• klasszikus arisztokrácia
• parasztság

 

Ez az ellentét a 1789-es Nagy Francia Forradalomban oldódik fel átmenetileg.

 

Ám 1815-ben megbukik Napóleon és a császárság. Utána: konszolidáció, Szent Szövetség (1816), melyet európai monarchiák írnak alá, hatalmukat megszilárdítják, s kimondja, ha valamelyik tagállamban konfliktus keletkezik, a többi tag segítő szándékkal beavatkozik.

 

A racionalizmus-romantika antagonizmusát végérvényesen a pozitivizmus oldja fel, békíti ki a két eltérő világkép képviselőit, integrálja őket. A pozitivizmus ismeretelmélete lesz a kibontakozó társadalomtudomány episztemológiai alapja.

 

Saint-Simon és Comte: szükség van az ember társadalmiságát firtató kérdés taglalására alkalmas új diszciplínára.

 

Saint-Simon: társadalmi fiziológia.

Comte: társadalmi fizika legyen az új tan neve, mely természettudományos eszközökkel vizsgálja a társadalmat.

 

Saint-Simon adja meg a pozitivizmus kifejezést, melynek lényege a kritikai gondolkodástól való elfordulás.

 

Ismeretelméletek

 

1. Descartes racionalizmusa: az ember képes a világ racionális s teljes egészébe való megismerésére.

 

1. Kant kritikai gondolkodása, szkepticizmusa: az ész megismerő-képességének bírálata. Mivel a saját elménk által fordulunk a világhoz, nem tudhatjuk, hogy az elménk által elrendezett világot ismertük-e meg, vagy az objektív valóságot. Attól, mert ésszerű vagyok, ésszerűséggel ruházom fel a világot, még nem biztos, hogy racionális. A világ tehát a maga tiszta valóságában nem ismerhető meg, legfeljebb azt hisszük, hogy ismerjük. Az elme által megkonstruált realitás egy pszeudovalóság, mivel érzékszerveink torzítanak, becsaphatnak.

 

1. pozitivizmus: az ember, mint megismerő lény nincs izolálva a világtól, benne van a világban. Így részlegesen (de nem univerzálisan) törvényszerűségek, szabályok állíthatóak fel a világról. Ismereteink, tudásunk tehát a világ egy meghatározott szegmensére, szeletére vonatkozik. Cél: minél többet megtapasztalni a világból. Ott kimutathatom a racionalitást, mely területet empíria révén megismertem.

 

Comte: a társadalom működési rendszere nem véletlenszerű, nem esetleges.

 

Holisztikus szemlélet: a társadalom, mint jelenség teljes egészében való vizsgálata, az egész működésének magyarázatára irányuló szemlélet. Minden szegmens működése csak az egész ismeretében nyeri el értelmét.

 

EVOLUCIONIZMUS

 

 

Előzményei

 

è faji determinizmus: a XVIII. sz. emberfelfogását határozza meg.

 

Ismeretakkumuláció (ismeret-felhalmozódás) figyelhető meg.

 

Predesztináció: Isten (Deus) által eleve elrendelt.

Faji determinizmus: a szociokulturális különbségek és hasonlóságok a fizikai tulajdonságaikban eltérő populációk között alapjait képezi a közösségek között fennálló minőségi eltéréseknek is (pl. az a fizikai antropológiai differencia IQ, és egyéb képességbeli eltérést okoz).

 

Monogenezis: minden ember Ádámtól és Évától származik. A fehér bőrű ember a normális, a többi degenerált (elfajzott) a környezeti hatások következtében. Egyik híve, Bachofen szerint a degeneráció nem végzetes, környezetváltozással alakítható.

 

Poligenezis: Ádám legitim, létjogosult utóda a fehér faj, mert Ádám a kiválasztott. Ez volt a modernkori rabszolgatartás ideológiai nézetrendszere. Az ideológiával takaróztak a rabszolgatartók, amely a bűntudat feloldását segítette: „Hát ez csak egy korcs rabszolga, arra teremtetett, hogy korbáccsal verjem és dolgoztassam!”

 

Charles White: négy humán rassz létezik: fehér, fekete, sárga és amerikai indián. Természetesen szerinte a fejér rassz a legtökéletesebb.

 

A XVIII. sz. utolsó harmadában vetődik fel az evolúcióelmélet gondolata.

 

Az evolúcióelmélet

 

1. univerzális (egyetemes, mindenre kiterjedő)
2. analitikus (a rendszert alkotó elemek közötti kapcsolat minőségét elemzi)
3. és szintetizáló (vagyis az addigi ismeretek között kapcsolatot teremtő)

 

Az evolúciós elmélet egy ismeretakkumulációs folyamat eredménye.

 

Milyen diszciplínák tették lehetővé a teória megszületését?

 

Geológia: indirekt módon hat arra az ismeret-felhalmozódási folyamatra, melyből az antropológia is kivált. Okai: az ipari fejlődés következtében olyan fűtőanyagra volt szükség, mellyel gőzt lehetett előállítani. Ez volt szén. Szenet kellett találni, és itt jöttek képbe a geológusok.

 

Archeológia: felmerült az egységes történelem- vagy világkép iránti igény. Cél: őseink és földünk történetének megismerése.

 

Biológia: rendszerelméletek születése (flórák, faunák szisztematikus elrendezése). Meghatározzák annak szempontjait, hogy egy-egy egyedet miként lehet egy-egy fajhoz besorolni.

 

Részdiszciplínák

 

Paleobotanika (ősnövénytan).

Paleozoologia (ősállattan).

Etnográfia (néprajz).

 

Az etnográfia forrástípusai

 

1)      földrajzi felfedezők által hátrahagyott útleírások, melyek a nem európai népekkel való találkozás első dokumentumai. Megbízhatósága, hitelessége, tudományossága vitatható.

 

2)      misszionárius irodalom. (Misszionárius = térítő pap.) Az egyházak a gyarmatokon missziós hálózatokat hoztak létre hittérítés végett. Tevékenységüket dokumentálták, textualizáltak. Elsősorban vallási, spirituális életre vonatkozó hézagos szövegek ezek.

 

3)      kereskedelmi utazók által hátrahagyott szövegek. A gyarmattartó országoknak a gyarmatokon levő nyersanyagokra volt szükségük, ezért térképekre és az ott élő emberek kultúrájáról való ismeretre volt szükség. Vagyis ezek az írások egyrészt gazdasági célzattal készült, valamint biztonsági: egyes népek igen barátságtalanok voltak, melyeket el kellett kerülni (pl. a fejvadászokat.)

 

4)      hivatásos utazók által létrehozott szövegek. Ekkoriban expedíciókat szerveztek az uralkodóházak, mégpedig katonai felderítés, térképkészítés céljából. Továbbá tudósokat bíztak meg az utazás minden momentumának rögzítésére à hiteles források, tudományos igényű szövegek.

 

Az írásbeliség, könyvek és olvasás elterjedésével nagy tömegek jutottak hozzá ezekhez az írásokhoz.

 

Darwin maga is sokat utazott, egy 5 éven át tartó expedíción vett részt. Eredeti célja biológiai megfigyelés volt, az állat- és növényvilág tanulmányozása (miközben antropológiai megfigyeléseket is tett). Hazaérve rendszerezte az összegyűjtött szövegeket, melyekből megszületett az evolúcióelmélet. Továbbá botanikusok és kutyatenyésztők munkáját is tanulmányozta Angliában.

 

Evolúció = fejlődés. Az egyszerű szerveződési szintű életformákból magasabb szerveződési szintű életformák alakulnak ki.

 

Fejlődés: időben végbemenő változás teleologikus folyamata, melynek minőségi értéke van, és a magasabb szerveződési szint elérésére törekszik. Az evolúció vertikális dimenziója tulajdonít érték növekedést, minőségi ugrást a fejlődésnek, mely valamilyen magasabb rendűt hoz létre. Marx szerint pl. a kapitalista társadalom meghaladja a rabszolgatartó társadalmakat.

 

Az evolúciós szakadatlan, állandó folyamat, mely napjainkban is tart. Ez a folyamat a változással jellemezhető. Hogy megy végbe a változás? A mutáció nyomán. Fajok és fajon belüli változatok alakulnak ki. Ez a mutáció eredménye. Mutáció: a fejlődési folyamatban bekövetkező rendellenesség, amely pozitívan és negatívan is befolyásolhatja a faj fejlődését.

 

Az evolúció a természetes szelekció (kiválasztódás) útján valósul meg. Az evolúció nem más, mint a környezeti feltételekhez való adaptáció, mely faji és fajon belüli specializálódást teremt. Az a tulajdonság, amely a túlélést elősegíti, nagyobb valószínűséggel öröklődik tovább, marad fenn.

 

A túlspecializálódás kipusztulást eredményezhet: mint a koala medvék esetében, akik arra specializálódtak, hogy rendkívül léha mozgással, lustán éljenek egy eukaliptusz fán, s rágják annak leveleit, majd szép lassan átmásszanak a szomszédos fára. Ám az útépítések nyomán kivágták a fákat, melyek között 40 m. távolság is keletkezett: a medve ekkora távot nem tesz meg, mert genetikai tervrajzában az egy fán való ücsörgés és olykor a szomszédos fára való komótos átmászogatás van rögzítve, nem 40 méteres számára maratoni távok megtétele, vagyis éhen hal, a fajt kipusztulást eredményez.

 

Pluralizmus: alakváltozékonyság, sokszínűség: az egyes egyedek között tulajdonságbeli különbségek vannak, amelyek negatív vagy pozitív irányban befolyásolja az egyed lehetőségeit, önfenntartási és szaporodási potenciálját.

Az evolúciós elmélet egy új természettudományos világképet hozott létre, gondolatformáló erővel bírt.

 

Vallás ellenállása: hogy az élet önmagát szabályozná szellemi szubsztancia nélkül? Na ne… Kikérjük magunknak!

 

AZ ANTROPLÓGIA KIVÁLÁSA

 

 

XVIII. sz. közepéig: általános társadalomtudomány van, amely az emberről szóló tudást halmozza fel: ez a filozófia.

 

XVIII. sz. utolsó harmada: (késői felvilágosodás kora). Az ember természeti lény, mely természetét történelmileg szemlélik, valamint Isten a természettel egyenlő.

 

XIX. sz. eleje: általános társadalomtörténet vizsgálata: az emberiség útját történelmi kontextusból közelítik meg. Fontos hatással van rá a romantika és a pozitivizmus.

 

1820-1840: a progresszivizmusból való kilépés. A haladás differenciált, árnyalt folyamat.

 

1850-1860: az evolúció teóriájának interpretációja. Megjelenik a társadalomról való gondolkodás lehetőségeként a fejlődésszociológia.

 

1870… az evolúciós elmélet a társadalmi- és kulturális jelenségek magyarázóelvévé lép elő. Ez lesz a keretfeltétele a társadalomtudományok, valamint az antropológia, mint önálló diszciplína kialakulásának.

 

Ekkor még az antropológia általános tudomány, továbbá felmerült annak a lehetősége, hogy antropológia alatt az emberre vonatkozó általános tudást kell érteni (biológiai, fizikai, pszichikai, kulturális, szociális, tehát egy metadiszdiplína), vagyis a tudományon túl álló tan, a tudományok királynője. Ám addig a filozófia élvezte eme rangos titulust à konfliktusok. Ez az antropológia szélesebb értelemben vett meghatározása.

 

A szűkebb értelemben vett antropológia koncepció lesz az embertudomány kiindulópontja.

 

Az antropológia vizsgálati területei, melyek a diszciplína kialakulásában jelentős szerepet játszottak

 

• a nem európai társadalmak és kultúrák tanulmányozása az antropológia megszervezésének kezdeti időszakában fontos volt
• archeológia: a fizikai antropológia kibontakozásában játszik szerepet, mely az emberi faj kialakulását, fejlődési fázisait vizsgálja)
• a társadalmak politikai szempontú vizsgálata
• a különböző kultúrák jogi viszonyainak feltérképezése
• a gazdasági viszonyok, tevékenységek vizsgálata az idegen kultúrákban
• az archaikus, ősi társadalmak kérdése, ami az ember társadalmiaságának, kulturális evolúciójának elemi problémája

 

1839: Párizsi Etnológiai Társaság megalakulása. Laikus kalandvágyók az alapító tagok, akik érdeklődnek az idegen kultúra iránt.

 

Ám az antropológia, mint társadalomtudomány akadémiai, intézményes (pl. egyetemi tanszékek, társaságok, kutatóközpontok) megszervezése csak az 1860-as évektől jellemző. Addig is megfogalmazták a tudományterület céljait, kidolgozták módszereit.

 

A múzeumok gomba módra való szaporodása is elősegített az antropológia kibontakoztatását, az idegen kultúrákból származó értékes gyűjtemények, vizsgálati anyagok termékeny táptalajnak bizonyult antropológiai kutatásokhoz, s hozzájárult népszerűsítéséhez.

 

Smithonian (Washington): Észak-Amerikai indián kultúrák tanulmányozására szakosodott intézet, mely szintén gazdag gyűjteménnyel rendelkezik.

 

ANTROPOLÓGIAI ISKOLÁK

 

 

Elsőként az evolucionista tudományos iskolát vizsgáljuk.

 

Prominens képviselői: Herbert SPENCER, Elaine MORGAN és Edward Burnett TAYLOR.

 

Herbert SPENCER (1820-1903): brit tudós, szociológus, filozófus, az utolsó polihisztorok egyike.

 

Általános fejlődéselméletét filozófiai kérdésként dolgozta ki, melynek társadalomfilozófiai következményei is vannak.

 

Az Alapvető elvek c. könyve nézeteit bemutató értekezéssorozat első része, melyben két kérdés merül fel:

 

a)      a megismerés korlátainak kérdése (az európai gondolkodás olyan teóriákat* sző, melyek alapjaikat tekintve nem elgondolható)

b)      mi a tudomány szerepe a megismerésben

 

*Két doktrínája (tantétele)

 

Ateista: Isten nélküli, önmagától működő Világ, melynek se kezdete, se oka nincs. Ez egy paradoxon. Princípiuma a materializmus (anyagelvűség): a világ oka és értelme levezethető a világot alkotó anyag tulajdonságaiból.

 

Teológiai: Isten teremtette a Világot, de akkor ki vagy mi teremtette Istent? Ez egy újabb paradoxon. A tudomány is paradoxon, mivel a reductio ad absurdum (a lehetetlenre való visszavezetés) elvén működik: visszakérdezésre épül, nem leli a végső okot.

 

Aporia: kiúttalanság, logikai ellentmondás. (Görög szó, porosz = „út”, az „a” pedig fosztóképző.)

 

Paradoxon: ellentmondás, képtelenség, lehetetlenség, az elemek feloldhatatlan logikai kapcsolata.

 

Dichotómia: kétértékű ellentétpár, amelyben az egyik fogalom feltételezi a másikat, mert nélküle nem létezhet, de egymásnak ellentétei. (Pl.: pozitív-negatív, apa-anya.)

 

Spencer szerint igaz természete semmit sem ismerhetünk meg, a tudás, az emberi megismerő-képesség lehetőségei korlátozottak.

 

A tudományt új alapokra kell helyezni, végig kell gondolni feladatait, ki kell jelölni kompetenciájának határait. Ebben döntő szerepe van a filozófiai gondolkodásnak, mert rámutatott a tudomány korlátaira. A tudomány a megismerhetetlen felé fordult, arra kell orientálni, hogy a megismerhetőt kutassa, s meg kell mutatni, hogyan kivitelezhető ki eme fordulat. Ennek kiindulópontja: általános alapelvekre van szükség. Egyes diszciplínák rendelkeznek magas általánosítási foggal jellemezhető elképzelésekkel: ilyen pl. a fizika (energia-megmaradás törvénye, az anyag elpusztíthatatlanságának tétele, a mozgás folytonosságának elve stb.)

 

Ritmus: meghatározott folyamatok, szabályok, mozgások időbeli tagozódása, ismétlődése. Ez minden létező dologra érvényes.

 

Ciklus: meghatározott periódusok ismétlődése.

 

Periódus: a ritmus szakaszos ismétlődése.

 

Minden létező dolgot le tudunk írni a periódus és a ciklus segítségével. Minden dolog, ami van, az keletkezik, létrejön. Minden dolog van vagy szétbomlik. Ezt nevezzük fejlődésnek. (A magyar a létezést állapotnak írja le, az angol viszony folyamatnak.)

 

Erre alapozva dolgozza ki Spencer az általános (minden létező dologra érvényes) fejlődéselméletet.

 

Az általános fejlődéselmélet stáció (állomásai) vagy fejlődéseseményei

 

1. integrálódás: amikor egy homogén közeg megbomlik, elemei (pl. emberek) bizonyos elvek alapján egységet képeznek. A példánál maradva az emberek között kapcsolat jön létre, eme kapcsolat elemi egysége a rokonság: vérszerinti leszármazás alapján alkotott kapcsolat tudata). Ez egy integrálódás, vagyis egy homogén, strukturálatlan, differenciálatlan rendszer különböző szinteken végbemenő organizációja.

 

1. differenciálódás: elkerülhetetlen szükségszerűség, az integrálódással együtt jár az elkülönülés, a fejlődés, az integráció szükségszerű velejárója.

 

1. okozatok sokszorozódásának elve: egyetlen oknak rendkívül különféle eredményei lehetnek. Ok-okozati kapcsolat vagy összefüggés valószínűség csupán (szalamiszi szél esete). Okok halmozódnak, következményeik csak valószínűsíthetőek. Ha a Perzsák elfoglalják Attikát, más lett volna a történelem kimenetele. A következmények nem teszik lehetővé a kiindulópontra (amikor még csak ok van, de nincs okozat) való visszatérést.

 

1. különválás törvénye: minden rendszer (amely egy homogén egész része) az adott környezethez adaptálódik, így különböző módon asszimilálódik, akklimatizálódik. 

 

1. kiegyenlítés elve (vagy szétbomlás): minden létező jellemezhető ritmikus mozgással. Minden, ami mozog, ellenállásba (korlátokba, akadályokba) ütközik. Minden mozgás egyszer veszít intenzitásából.

 

A társadalmak fejlődését le lehet írni mozgással és fejlődéssel, periodicitással és ciklicitással.

 

Spencer szerint a biológia és szociológia diszciplínája egy azon dologgal foglalkozik, mégpedig a fejlődéssel. TÁRSADALOM = ORGANIZMUS (élő szervezet).

 

Spencer társadalom definíciója: A társadalom differenciált (egymástól megkülönböztetett) kölcsönös függésben (interdependenciában [kétirányú függés]) levő emberek sajátos és tartós konfigurációja (alakzata). Az egyén aspektusából a változás lassú, a társadalmi konfiguráció tartósnak tűnik, ugyanakkor ez a stabilitás csak látszólagos.

 

Spencer funkcionalista társadalom-szemlélettel bírt, tehát a működésbeliség oldaláról ragadta meg a társadalmat. Úgy vélte, minden komponensnek (alkotóelemnek) meghatározott szerepe van a társadalom élő szervezetében. A működést pedig a funkciók (feladatok) közötti harmónia valósítja meg.

 

A társadalmi fejlődés legelőrehaladottabbja az európai civilizáció. A többi alacsonyabb rendű, kevésbé értékes, jelentős minőségi ugrás található az európai és a többi társadalom között. A primitív társadalomban a túlélésért folytatott harc során az egyének kevésbé hatékonyan alakítják át a vitális energiát (életerőt, fizikai erőt) mentális (szellemi) erővé. Így magyarázza Spencer az európaiak intellektuális és morális (értelmi és erkölcsi) fölényét.

 

1900: A vadak természetéről c. könyve.

 

A vadak tulajdonságai a biológiai fejletlenségből következnek. Feltűnő fizikai antropológiai eltérések vannak a primitív és a civilizált ember között. A primitív ember

 

• robosztusabb (erős, fejlett izomzattal bíró);
• jobb a fájdalomtűrő-képessége (e kettő azért lehetséges, mert közelebb áll a természethez);
• UGYANAKKOR: kiszolgáltatott egy magasabb rendű intelligenciát képviselő kultúrával szemben. A fizikai munka miatt nem képesek intellektuálisan fejlődni.

 

Ezen túl fejletlen idegrendszerrel bírnak, reflexreakciók jellemzik őket, akár a csecsemlőket. Ez nem más, mint az emocionális (érzelmi) ingerekre reagáló, nem racionális megfontoláson alapuló viselkedés („ösztönlények”.) Spencer szerint nevelni kell őket a felzárkóztatás érdekében.

 

Kritika: Spencer munkássága során túlhangsúlyozza az öröklődést és lekicsinyíti a tudatosság, az akarat szerepét.

 

Lewis Henry MORGAN (1818-1881): korai amerikai antropológus.

 

Az idegen kultúra, mint tudományos probléma foglalkoztatja – először az irokéz indiánokat kutatja. Igyekezett átfogó képet rajzolni az indián kultúráról. Az irokézek szövetsége c. műve az első beszámoló egy indián nép történetéről. Ez hét irokéz törzs által kötött szövetség, akik kölcsönösen védelmezték egymást, összefogtak, egyetlen magasan szervezett, intézményesült kooperációt alkottak a Keleti parton.

 

Etológiai vizsgálatokat is végzett, nevezetesen a hódokat tanulmányozta.

 

1871: Az emberiség konszangvinikus és affinális rendszerei c. könyve.

 

Konszangvinikus: vérszerinti leszármazáson alapuló.

 

Affinális: szerzett, rokonsági leszármazás.

 

Morgan felfigyelt az Észak-Amerikai indiánok rokonsági rendszerének hasonlóságaira. Ő emelte be a rokonsági rendszer kutatását az antropológiába.

 

1865 után jelenik meg az evolucionizmus gondolata Amerikában, mellyel Morgan is megismerkedik, s beemeli munkájába a kulturális fejlődés terminusát is. Nézete szerint bár az evolúció biológiai teória, de a társadalom-tudományokban alkalmazott elméleteket használják fel a saját területükön. A társadalmakban, kultúrákban is ki kell mutatni a fejlődést, melynek első bizonyítéka Morgan fentebb említett műve. Elsőként az Ojibva indián-közösséget tanulmányozza. Itt döbben rá az irokézekkel való hasonlóságokra (társadalmi felépítés, rokonsági rendszer). Kutatásait kiterjeszti, összesen 70 indián törzset tanulmányozott (posta úton misszionáriusoknak kérdőívet küldött, azok kitöltették, visszaküldték, majd Morgan összehasonlította őket).

 

Terminológia: tudományos szókészlet.

 

Matrilineáris leszármazás: az ilyen társadalmakban az anyai ágon keresztül tartják számon a leszármazást. A gyermek a társadalomban az anyja révén sajátítja el szerepeit, s válik a társadalmi csoport tagjává. Az anyai leszármazás rendje szerint részesül örökségben, a jogok és kötelezettségek rendszerében valamint a társadalmi presztízsben. Így tehát az utód nem csak vagyont örököl! Ám a pozíció csak egy jog, egy lehetőség, melyet az illető tehát az anyján keresztül szerez meg. A matrilineáris társadalomban a hatalom a férfiaké, a férj mediális (közvetítő) szerepet tölt be, amit a nőkön keresztül juttatnak érvényre.

 

Patrilineáris leszármazás: inverze (fordítottja) az előzőnek, annyi különbséggel, hogy itt a tényleges hatalomgyakorlás a férfiaké.

 

Rokonsági hierarchia

 

• család, amely lehet

 

• nukleáris család: kétgenerációs család, szülőkből és gyerek(ek)ből áll. Minimum egy szerzett rokonsági kapcsolat található benne (férj-feleség, amennyiben exogámiáról van szó à affinális, szerzett, rokonsági leszármazásról van szó).

Két konszangvinikus leszármazás is lehetséges a családban: szülő-gyerek(ek) és egygenerációs testvérkapcsolat (amennyiben születik testvér).

 

• többgenerációs család (nagycsalád): a nagyszülők is a családhoz tartoznak, egy háztartásban élnek velük

 

• nemzetség: közös őstől származó csoport tagjai, akik nyilvántartják a leszármazás menetét

 

• klán: nemzettség feletti szerveződési egység, ahol a közös ősnek csak a tudata van meg.

 

• törzs

 

• nép

 

Endogámia: az a házastárs-választási gyakorlat, amikor a csoporton vagy nemzetségen belül választanak házastársat.

 

Exogámia: az a házastárs-választási gyakorlat, amikor a csoporton vagy nemzetségen kívül választanak házastársat.

 

Incestus (vérfertőzés): egygenerációs testvérek és szülő-gyermek közötti (mindkettő konszangvinikus leszármazás!) szexuális kapcsolat tilalma.

 

Egyes társadalmakban több apa létezik.

 

Pater: társadalmi apa, affinális kapcsolat, az utód szocializációjáért felelős.

 

Pater genita: biológiai, nemző apa, tehát konszangvinikus kapcsolata van az utóddal.

 

1877: Az ősi társadalom c. munka: az emberi történelem civilizációt megelőző korszakát tárgyalja. (Civilizációról az alfabetikus [ábécérendben lévő, betűrendet követő] írás megjelenésétől beszélünk.) Az emberiség prehisztorikus korszakával foglalkozik. Ennek a korszaknak a legfőbb jellemzője, hogy ekkor lép az emberiség a társadalmiság útjára. Időben kibontakozó, hosszan elnyúló fejlődési folyamat, mire az ember a társadalmiság lépcsőfokára rá tud lépni. Morgan azt tanulmányozza, miként teszi meg az ember ezt a lépést. Ennek döntő eseményei lejátszódnak a civilizáció megjelenéséig.

 

Ezt a vizsgálatot klasszikus evolúciós séma szerint végzi. A technikai civilizáció fejlődésével párhuzamosan vizsgálja a létfenntartási eszmék és általában a gondolkodás evolúcióját. Ha a civilizáció kibontakozását folyamatos fejlődésnek fogjuk fel, akkor eme folyamatot lépcsőfokokkal is jellemezhetjük. A fejlődés minden lépcsőfokán végig kell menni, egyik sem ugorható át vagy kerülhető meg. A technikai fejlettség nívója a civilizáció felé tartó lépcsőfokon hűen tükrözi a fejlődés egy adott szakaszát. A kultúra evolúciójának érvelésében Morgan érvelése volt a legátfogóbb antropológia interpretációja a civilizációs folyamat általános tulajdonságait tekintve.

 

Morgan társadalmi/kulturális fejlődéskorszakai

 

1. vadság
2. barbárság
3. civilizáció

 

A vadság és barbárság a precivilizációs periódus stációi.

 

1. Vadság

 

alkorszakai

 

a)      alsó

b)      felső

c)      középső

a)      gyűjtögetés fázisa (gyümölcsök, magvak). A gazdálkodás viszonyát, a környezet erőihez való relációt extenzív szemlélet jellemzi: az erőforrásokat pótlás nélkül kiaknázzák, pl.: legelőgazdálkodás esetében (intenzív esetében pótolják).

 

b)      technikai innovációja: halászat (a víztörés miatt máshol látjuk a halat, mint ahol van, ez kognitív fejlődést jelent) és tűzhasználat (a sült hús könnyebben emészthető, az étel nem romlik meg olyan hamar, felhalmozni, raktározni lehetett, nőtt az élettartam, védelmet biztosított a vadállatok ellen, meleget nyújtott, lehetővé tette az észak felé való vándorlást, a sarkkörök felé terjeszkedhettek).

 

c)      nyílvessző: védelmet biztosított, a vadászatot távolról is lehetővé tette, továbbá alapvetően forradalmasította az emberi kulturális viszonyokat.

 

1. Barbárság

 

Alkorszakai

 

a)      alsó

b)      felső

c)      középső

 

a)      fazekasság megjelenése: (tárolás, felhalmozás, munkamegosztás [a munkafolyamat specializációja, részekre való lebontása], kereskedelem [termékkel, nyersanyaggal, ami nincs mindenhol, ezért közösségek között is megjelenik]).

 

b)      domesztikáció (háziasítás): nem kell vadászni és lehetőséget nyújt a letelepedésre. Megjelenik a kukoricatermesztés is, valamint kőépítmények jelennek meg, urbanizációs forradalom megy végbe, gazdasági centrumok, kereskedelmi és politikai központok jönnek létre.

 

c)      vaseszközök elterjedése: előtte réz majd bronzkor (réz & ón ötvözete) volt. Vas tulajdonságai: magas olvadáspontú, magas természetbeni elterjedtség jellemzi (a réz és a bronz monopólium volt). A megmunkálásához fejlettebb technikai apparátus szükséges, így fejlődött a fémmegmunkálás, valamint forradalmasította a fegyverkezést is.

 

Nem csak a technikai fejlettség, az eszközrepertoár, hanem a társadalomformák és az ezt megalapozó társadalmi szokások nívója alapján is tetten érhető az emberiség és kultúra fejlettségi szintje.

 

A házasságforma is meghatározó jelentőségű intézmény, amely formája demonstrálja a társadalmi, kulturális fejlettség szintjét. A családformák hasonlóan fejlődnek, akár az eszközök: a primitívtől halad az érettebb forma felé.

 

A házasságformák evolúciója

 

konszangvinikus házasság	egygenerációs testvérek közötti házasság, nem működik az incestuttabu
puno nuan	megjelenik a közvetlen testvérek közötti házasság tilalma. Csoportházasság jellemzi (ilyenek az ausztrál hordatársadalmak viszonyai).
pailing	átmenet a csoportházasság és a monogámia között. A felek akkor és annyiszor szakítják meg az együttélést, ahányszor akarják.
patriarchális	férj dominancia (pl. Mohamedán társadalom)
monogámia	két ember tartós és szexuális hűségen alapuló együttélése

 

Az evolúció, az általános fejlődéselmélet olyan koncepció, mely tetten érhető az ideák, a gondolkodás területén is. Hol kell még vizsgálni Morgan szerint az evolúció szociokulturális vetületeit?

 

• a létfenntartás eszményében, melyre a technikai találmányok és a felfedezések utalnak
• a társadalomszervezet terén, vagyis azt, hogy a vadság korának nemzetségi szerveződési szintjétől hogyan jut el a politikai társadalom kialakulásáig az emberiség.
• a társadalmi/kulturális evolúciót a kommunikáció fejlődésén keresztül is vizsgálni kell a taglejtéstől s jelbeszédtől kezdve a nyelvig. Mindehhez segédtudomány bevezetése szükségeltetik: nyelvtörténet.
• család: a konszangvinikus és affinális rendszerben hogyan bontakoztak ki a család különböző formái
• a vallás és a vallásos eszmék fejlődése. Segéddiszciplína: vallástörténet.
• az otthon, az építkezés evolúciója a vadság kunyhójától a World Trade Center volumenű épületekig
• tulajdon evolúciója

 

NYELV
izoláló (elszigetelő)	agglutináló (ragozó)	flektáló (hajlító)
a nyelvi jel önmagában jelentéssel bír (pl. a kínai)	a rag a szó végén van (pl. magyar)	ahol az igeidő szerint a szó alakja megváltozik (pl. a latin és az angol)

 

Morgan evolúciós koncepciója az unilineáris evolucionizmus: a fejlődés folyamatát a társadalmi létezés, a kulturális cselekvés teljes terrénumán (területén) az evolúció fejlődéselvei határozzák meg.

 

Morgan meghatározta az antropológiát későbbiekben érintő témák jelentős részét. Morgant közvetett hatástörténetén keresztül kell értelmezni: az antropológia elismert akadémiai tudományterületté tételén, fejlődésén, intézményesülésén át kell megragadni.

 

Logikai természettudományos kritikák Morgan felé: az evolucionizmus, mint univerzális teória csak hipotézis (előfeltevés) így lehet, csupán spekuláció az egész elmélet.

 

Edward Burnett TAYLOR (1832-1917): angol származású tudós, a klasszikus evolucionizmus teoretikusa.

 

Mexikói utazásai alatt szerzi első komoly antropológiai tapasztalatait. 1856: Anahuak, vagy Mexikó és a mexikóiak régen és ma c. műve. A mexikóiak jelenét a múlt tükrében vizsgálta. A múlt és a jövő keverednek bár, de kapcsolódnak is egymáshoz.

 

Heterogén: több nemű, összetett, a társadalom különböző, össze nem illő elemekből áll.

 

1865: Kutatások az emberiség korai történetében c. mű. A kommunikáció, nyelvi fejlődés problematikáját veszi górcső alá. Angliai és Németországi terepmunkái során, ahol siketnémák gesztusait kutatta rájött, hogy ezek a gesztusok limitáltak és jelrendszerük univerzális. Nincs mögötte sem konkrét nyelvi tapasztalat, a kultúrák nyelveik eltérőek, mégis egyetemes. Továbbá a nyelv az adott kultúra egészének összefüggéseit ismerve válik érthetővé, a nyelv tehát komplex jelenség.

 

Taylor munkássága embrionális formában tartalmazza azokat a későbbi témákat az antropológia számára, melyeket Taylor igyekezett kidolgozni.

 

Legjelentősebb műve A primitív kultúra.

 

Taylor kultúradefiníciója, amely a legelfogadottabb kultúra meghatározás:

 

„A kultúra vagy civilizáció tágabban vett etnológiai értelemben az a komplex egész, amely magában foglalja a TUDÁST, a HITET, a MŰVÉSZETET, az ERKÖLCSÖT, a TÖRVÉNYT, a SZOKÁST, és minden más képességet és sajátosságot, amelyre az ember a társadalom tagjaként tesz szert.”

 

Az antropológia egzakt meghatározásának az időszakát éljük ekkor. A kulturális antropológia tárgya a kultúra. Taylor a kultúra egy komplex definícióját adja meg, ugyanakkor nem felel meg a fogalom-meghatározás szabályszerűségeinek. A tudomány a természettudomány talaján jött létre, és a társadalom-tudományok esetében is egzaktan meg kell világítani az adott diszciplína tárgyát.

 

„kultúra vagy civilizáció” = rokon értelmű szavakról van szó, egymásnak szinonimái, vagyis jelentéstartalmukat tekintve azonosságot mutat a két fogalom.

 

A civilizáció időben kibontakozó történeti folyamat következménye. A kultúra az ember tetteinek következménye, melyen át visszatükröződik egy adott társadalom fejlettségi szintje. Minden kultúra tehát egy civilizációt tükröz.

 

„komplex egész” = a kultúra totalitás, teljesség, amely csak önmagában értelmezhető. A kultúra komponensei csak egymással összefüggésben alkotnak egészet. Holisztikus szemléletre utal eme megfogalmazás. Ám az ember nem képes totalitásában megtapasztalni azt a világot, amelynek része, csak egy szegmensét – amit egésznek gondol (Comte).

 

„a tudást, a hitet, a művészetet, az erkölcsöt, a törvényt, a szokást” = Ez egy kijelentés vagy taxonómia (felsorolás, listázás). A kultúra a társadalmi cselekvés teljes horizontját felöleli, így magában foglalja az emberi társadalmi tevékenység teljes spektrumát. A kultúra az emberi cselekvés következménye.

 

Enkulturáció (európai terminussal: szocializáció).

 

USA: a kultúra következménye a szocializáció.

Európa: a szocializáció előfeltétele a kultúrának.

 

A kultúra elsajátításának folyamata, az egyén aspektusából egy pozíció megszerzése és vissza is hat a kultúrára, alakítja azt.

 

Taylor a SURVIVAL és a KOMPARATÍV MÓDSZER keretében vizsgálta a vallások alakulását.

 

SURVIVAL: a kulturális fejlődés fokozatokon keresztül bontakozik ki. A jelenben bizonyos elemek, momentumok fennmaradhatnak, megőrződhetnek, melyek egy korábbi, a fejlődés alacsonyabb szintjén álló lépcsőről maradt fenn. Ez a survival. A survival vagy túlélő elemek afunkcionálisak. Miért? Azért, mert a survival nem illik a jelenbe, nincs funkciója (adaptációban betöltött szerepe), mivel egy korábbi, egyszer már túlhaladott szint maradványa (reminiszcenciája).

 

A kultúra fejlődését vizsgálva egy korábbi fejlettségi állapotot rekonstruálhatunk a survival-ek segítségével. Ugyanakkor nem biztos, hogy az adott kulturális fejlettségi szint legjelentősebb motívumai maradnak fenn, és csak részleges elemekre enged visszakövetkeztetni vagy visszatekinteni.

 

Néhány survival elem: a kézfogás („Meg kell mutatnom, hogy nincs nálam fegyver.”), a koccintás (az arról való bizonyosságvétel végett jött létre, hogy nem tettek mérget a poharunkba – koccintáskor ugyanis a kifröccsenő ital keveredik a másik italával, és ha az enyémbe mérget tett, akkor a sajátját már nem issza meg), és a mese is: a mese mítosztöredék. A klasszikus varázsmesék, tündérmesék története: a hős csodás feladatokra vállalkozik, csodás eszközökkel és segítőkkel hatja végre sikeresen – a végén jutalommal. Nagy utat jár be és győz, visszaszerzi pl. a sárkánytól az ellopott Napot. A mi világképünkben a mese afunkcionálissá vált. (Nincs már szükségünk a homeopátia elvén működő szimpatetikus mágiára vagy feszültségoldó történetekre, anticipált győzelmekre a sárkányok, démonok, szellemek felett stb..)

 

Egyes surviver-ek komplex módon élnek túl, s hatnak a kulturális evolúció következő fokára.

 

1870, A civilizáció eredetében Lubbeck leírja a hit fejlődésének fázisait.

 

1)      ateizmus (a vadság korában nincs társadalom, nincs vallás, nincs képzet Isten ideájáról sem)

 

2)      animizmus

 

3)      fetisizmus (az abban való hit, hogy a szellemi világot kényszeríteni, irányítani lehet a fétiseken keresztül)

 

4)      totemizmus (a természet tárgyaiban rejlő szellemi erők jóindulatának megnyerése totemisztikus rítusokkal – befolyásolás végett)

 

5)      sámánizmus (a kiválasztott sámán a felsőbbrendű szellemi lényekkel kerül kapcsolatba. Közvetítő szerepet tölt be, utazik a szellemi és materiális világ között. Kivételes képességei miatt a társadalom megbecsülését élvezi.)

 

6)      antropomorfizmus

a)az Isten az emberi fenomén felett álló hatalom, a természet része

b)                      a természettől független a Teremtő, transzcendens lény, nem a mi világunk része, elvont eszmévé válik

c)vallás és hit összeolvadása: Isten morális iniciatíva (erkölcsi és külső parancsoló)

 

Vallásról leghamarabb az animizmustól (lélekhit) beszélünk. A vallásos hit feltételezi a szellemben, lélekben való hitet. Minden vallás közös motívuma a lélekben való hit.

 

KOMPARATÍV MÓDSZER: összehasonlító módszer, lényege, hogy egy történeti fejlődési folyamat elemeit kijelölöm, se eme elemeket összekapcsolom a logikai összefüggések és a fejlődési folyamat megértése végett. Hogy lehetséges ez a rekonstrukció? A primitívek kutatása révén. A primitívek neolitikus (új-kőkorbeli) viszonyokban élnek, reprezentálják (bemutatják), leképezik a múltat. Napjaink primitív társadalmainak fejlődési viszonyaiból és jellemzőiből következtetünk az egykor volt fejlődési folyamat evolúciós- és jellemvonásaira. Fejlődésszakaszok (szekvenciák) különíthetők el.

 

Szekvencia: fejlődésszakasz, a fejlődés lépcsőinek egymásra épülésének rendje, mely rend kötött, fel nem cserélhető, továbbá az egymásra épülés logikailag szükségszerű (szukcesszív). A fejlődés a szukcesszív szekvenciák története.

Mindez konstruktivista jegyeket ölt: a fejlődési sztorit fel kell építeni. A fejlődés logikus, racionális folyamat, ezért mindez megvalósítható.

 

Nem csak a múltat, hanem a jelent és a jövőt is vizsgálhatjuk: mi van most, mire képes az ember?

 

Az evolucionizmusban felerősödik a kultúrák értékesség szerint történő hierarchizálási rangsorolása. Felerősödött a nem európai kultúrákkal szemben hagyományosan táplált előítéletek.

 

1881: megjelenik Taylor Antropológia c. pedagógiai célzatú összefoglalása az antropológiáról (ez az első antropológiai tankönyv!).

 

Taylor kutatta a társadalmi intézmények fejlődését is. A házasság, leszármazás szabályszerűségeit kutatja módszertani finomítás végett.

 

Statisztika (összehasonlítható statisztikai adatbázis). Mindez alkalmat kínál az asszociációs valószínűsíthetőségre. (Pl. 42 kannibál törzs adatainak betáplálása – athéziós módszer.)

 

Legfontosabb fogalmak, melyeket Taylor bevezet az antropológiába

 

• etnográfiai leírások
• történeti leírások
• kortárs leírások
• archeológia

 

Taylor tehát óriási tudományos apparátust mozgatott meg kutatásai során.

 

TÖRTÉNETI PARTIKULARIZMUS

 

 

Franz BOAS (1858-1942) nevéhez fűződik eme irányzat kialakulása. A diffuzionizmussal együtt önmagukat az evolucionizmussal szemben határozzák meg az irányzat képviselői.

 

Boas tanítványai, akik a történeti partikularizmus virágzása alatt szocializálódtak

 

KROEBER, LOWIE, GOLDENWEISER, HERSKOVITZ, SPIER, MEAD, BENEDICT, BURSEL, LINTON, KLUCKHOHN, SAPIR.

 

Boas német származású, eredetileg földrajzot tanított. Széleskörű tájékozottságú (polihisztor), megismeri a neokantiánus tanításokat.

 

Jelentős művei

 

1894.: A komparatív módszer kritikája.

 

1896: Az összehasonlító módszer korlátai az antropológiában.

 

1883-as expedíciója: a tengervíz fizikai tulajdonságait tanulmányozza arktikus (hideg, sarkvidéki) körülmények között a Buffin-szigeteknél. Ezen a területen multikulturalizmus volt jellemző, együtt éltek bálnavadász-kolóniák, eszkimó bennszülöttek és kutatók. Érdeklődése megnőtt a kulturális másság iránt. (Az expedícióra természettudósként érkezik, antropológusként távozik – írja róla számos szerző.)

 

Az USA-ba való kivándorlása után 1888 és 1892 a Clark Egyetemen tanít. Megalapította az első amerikai antropológiai tanszéket, leendő antropológusokat oktat. Ezzel megindul az antropológia akademizálódása.

 

1892-ben a Chicagói Világkiállítás kurátora, múzeumszervezői tevékenységet is végez, mint antropológus. (A múzeum tárháza az antropológia által feldolgozandó nyersanyagok forrása.)

 

1896-1936: a Columbia Egyetem Antropológia Tanszékének vezetője.

 

Boas nem volt teoretikus (elméletalkotó), tanítványai dolgozták ki a történeti partikularizmust. Hatástörténete, magatartása, tevékenysége és kutatói attitűdje miatt jelentős.

 

Három tézis, mely Boastól ered, s minden történeti partikularizmust képviselő kutatót jellemez

 

1)      az adatok több szempontból történő, figyelmes vizsgálata – mégpedig az empirikus tény igazságértéke végett.

 

Az antropológus utazik, kilép a saját világából (a nem európai, idegen kultúrkörbe), közvetlen (direkt) empirikus kutatást végez, mely a terepmunka: Boas alkotja meg s kanonizálja a terepmunka metodikáját.

 

2)      előítélet-mentesség: az értelmezési tradícióktól való elszakadás, mert ha előzetes tudásunk alapján közelítek, nem a tiszta valóság érintetlen (intakt) formáját ismerem meg, hanem a saját előítéletekkel terhelt koncepcióimat olvasom rá az adott kultúrára.

 

3)      a sematizmusok elutasítása: a tudományos magatartás hajlamosít arra, hogy előzetes sémák (minták) szerint viszonyuljak a kutatásom tárgyához.

 

Boas munkásságában az elméleti elemzés és a gyakorlati terepmunka szerves egysége kerül összeegyeztetésre, mely az antropológiát az akadémiai diszciplínák körébe emelte.

 

A kwakiutl indiánokat is tanulmányozza, amely Amerika észak-nyugati részén, Wanquver környékén élő lazachalászatra épülő monokultúra.

 

Monokultúra: a környék erőforrásainak egyetlen egy kitüntetett sajátosságának kiaknázására és ennek bázisára kialakuló kultúra.

 

Az összehasonlító módszer korlátai az antropológiában c. tanulmánya evolucionizmus-ellenes kritika, mégpedig az uniformizáló szemlélete ellen lép fel, ami egyként kezeli a különböző kultúrák mibenlétét. Boas szerint nem szabad felszámolni a kultúrák közötti eltéréseket, nem arra kell törekedni, mi a közös, hanem arra, mi az egyedi. Boas tehát a kulturspecifikus jegyek megismerésére való törekvést hangsúlyozta.

 

Kulturális relativizmus: az adott kultúra önmagában hordozza a totális megértéshez szükséges szegmensét.

 

A fejlődés nem szükségszerű és nem unilineáris – ahogy azt az evolucionisták vallják. Továbbá ugyanannak a kulturális jelenségnek lehetnek eltérő okai.

 

Pl. a klán az észak-amerikai indián törzsekben nem szükségszerűen integráció eredménye. Pl.: navajo indiánok. Esetükben a klán nemzetségek egysége.

 

Továbbá: a kwakiutl klánok széthullottak, nagycsaládokat alkotnak. (Tehát egy magasabb szerveződési szintről tértek vissza egy alacsonyabbra.) A kwakiutl indiánok lazachalászatból élnek, s mivel a lazacok visszatérnek ívó helyükre (ez a folyók, patakok felső része, esetünkben ahol a Csendes-óceánba torkollik), tetemes mennyiségű halra tettek szert à demográfiai robbanás  à még több halra van szükség, de kevesebb lett belőlük – nagycsalád csoportokra hullik szét a klán, melynek oka az élelemszerzés miatti vándorlás. Ez esetben nem organizáció történt, hanem dezorganizáció (felbomlás, szétszakadás), tehát egy alacsonyabb szervezettségi szintre való visszatérés.

 

Nem lehet uniformizált módon felfogni egyetlen kulturális jelenséget sem. A történelem többféleképpen megy végbe. Minden kultúrának egyedi történelme van, univerzálisan nem értelmezhető, mivel pluralizmus (sokszínűség) jellemzi – szemben az evolucionizmus sematizmusával.

 

Boas tételei

 

1. nem lehetséges a kultúra összes típusát azzal magyarázni, hogy azok azért hasonlóak, mert az emberi elme mindenütt hasonló

 

1. a különböző kultúrákban felfedezett hasonló jellemvonások nem annyira relevánsak, mint ahogy azt az összehasonlító (komporatív) módszer hívei állították.

 

1. hasonló okozat teljesen különböző okokból is kifejlődhet. A kauzalitás nem írható le szükségszerűségként

 

1. az az állítás, mely szerint a kulturális differenciák elhanyagolhatóak, téves. Etnográfiai aspektusból éppen ezek a leglényegesebb momentumok. A kultúra ezekben az eltérésekben egzisztál (létezik).

 

Boas metodológiai nóvumai

 

• középpontjában a terepmunka áll
• tanulmányozni kell a szokásokat. Miért? Azért, mert a szokás olyan kulturális tartalom, amely az adott kultúra saját feltételeit jellemzi, ami alapján differenciálja magát más kultúráktól. A szokás kulturális jellemvonások rendszere. A szokásrendszerek vizsgálata lehetővé teszi a különböző kultúrák eltéréseinek kutatását, specifikumainak feltárását. A szokásrendszer, mint rész- és egész viszony leképezi az adott kultúra karakterológiáját. Továbbá lehetőség nyílik a környező kultúrák kapcsolatának vizsgálatára, valamint az adott kultúra pszichológiai sajátosságainak feltérképezésére. A szokásrendszer kutatása megvilágítja, hogy az adott szokás milyen folyamatok mentén fejlődött ki. Vajon, meddig terjed ez a szokásrendszer? Mert ott van az adott kultúra határa.  

 

Következtetések

 

Boas az univerzális evolúció eszményével fordult szembe. Ugyanakkor nem a fejlődés terminusát hajítja ki, mert lokális szinten, az adott kultúra sajátos viszonyai között végbemenő folyamat, de nem egyetemes.

 

Boas kritikája

 

• metodológiai puritanizmus (módszertani szegénység)
• a kulturális nyersanyag rendszerezésére nincs elképzelése
• hiányzik a szintetizálás: az elképzelések magasabb általánosítás szintjén való egységbe foglalása, összefoglalása.
• de lehetővé tette, hogy a modern értelemben vett antropológiai habitust jellemezhessük

 

Frazeológia: valamely nyelv kifejezéskészlete.

 

 

Az antropológus kutató típusa, avagy 3 fogalom, amely lefedi Boas antropológiára ható fordulatát

 

idiografikus vs. nomotetikus

 

Windelband, Rickent – neokantiánus szerzők, akik Kant kritikai filozófiájának megújításával, újragondolásával foglalkoztak. A neokantiánusok szerint az emberi megismerés korlátokkal jellemezhető.

 

A természettudományok esetében a kutatás tárgya a megfigyelő személytől (a kutatótól) függetlenül végezhető, nincs rá hatással a tudós szubjektív, egyéni pszichikai tartalma. Ellenben a társadalomtudományoknál a kutatás tárgya nagymértékben függ a kutató személyiségétől – csakúgy, mint a kutatás tárgyának a kijelölése.

 

Windelband: a társadalommal, kultúrával stb. foglalkozó diszciplínákat szellemtudományoknak (németül Die Geisteswissenschaften) nevezte. A szellemtudományok nem faktuálisak (tárgyszerűek), hanem a kognícióval (az „ember fejével”) vannak összefüggésben. A szellemtudományok partikulárisak (egyediek), nem lehet bennük elvonatkoztatni a jelenségtől, így általános következtetéseket sem lehet levonni (pl.: Waterlooi csata és az MTV székház ostroma. Mindkettő harc volt, de egészen más jellegű).

 

Windelband szerint a tudományokat a megismerési stratégiák szerint kell szétválasztani. (A 6 fogalom egy-egy tudományos megismerési stratégiát jelöl.) A természettudományokra nomotetikus látásmód, kutatói magatartás, attitűd vagy habitus jellemző: törvényszerűségeket keres. Ellenben a társadalomtudományok idiografikusak: a jelenségeket sajátszerűen leíró tanok.

 

szinkronikus vs. diakronikus

 

Kérdés: a kutató a jelenséget egyidejű vagy időben kibontakozó jelenségnek fogja fel?

 

Szinkronikus kutató attitűd, melyet Boas preferált s elsőként használt tudatosan: a pillanat meglátására törekszik. A jelen működési viszonyait igyekszik feltérképezni, melyben jelen vannak a múlt hozadékai, nem teljes egészében a jelen szüleményei, ám e kutatók álláspontja szerint a jelen viszonyaiban kell vizsgálódni – mégpedig azt, hogy az adott jelenség milyen funkciót tölt be.

 

A diakronikus látásmód történeti látásmód, melyet az evolucionisták kultiválnak. Az antropológia esetében ez nem nyomozható, mert – többek között – különösen a primitívek esetében nincs rendesen dokumentálva a történelem, így csak spekulatív következtetéseket vonhatunk le.

 

Lowie dolgozta ki a szinkronikus látásmód elméletét, mely az antropológust jellemző kutatói karakter.

éMikus vs. Étikus

 

Pike brit nyelvész használja először a fogalmakat.

 

Émikus: az a tudományos választás, amikor a kutató a tanulmányozandó kultúrát a saját, belső feltételei szerint kívánja megérteni. A bennszülöttek szemén keresztül interpretálja az adott kultúrát. Az antropológust az émikus karaktere hitelesíti, eszköze a közvetlen megfigyelésen alapuló terepmunka.

 

A szociológia már étikus: a külső megfigyelő pozíciójából történő megértésre törekszik. (az antropológián kívül az összes társadalomtudomány ilyen.)

 

A 3 fogalompár lehetővé teszi az an antropológus kutatói karakterének meghatározását: elárulja, milyen kutatói attitűddel tárja fel az adott kultúra sajátosságait.

 

Akkulturáció: akkor beszélünk akkulturációról, amikor az eredeti kulturális sajátosságok egy meghatározott időtartam alatt a külső kulturális hatásoknak köszönhetően megváltoznak. (Ilyen a primitív népek esete, pl. Nanook, akik a modernizációs hatások okán már nem kutyákkal húzatják szánjukat, hanem motoros szánnal járnak, megtanulnak olvasni stb.)

 

Asszimiláció: nem más, mint egy másik kultúra részévé válni, szó szerinti jelentése: „hasonulni”. A folyamat során hasonlóvá válunk valamihez, valakikhez, egy idegen kultúrához, mely az adott kultúrába való beolvadást teszi lehetővé. Hamis beállítódás az, hogy az asszimiláció egyenlő a vesztességgel, sokkal inkább értékváltásról van szó.

 

Boas a kwakiutl indiánok kutatása kapcsán két dologgal foglalkozott
NUMAYM	POTLACH
1897-es tanulmánya: A társadalmi organizáció és a titkos társadalmak a kwakiutl indiánoknál.   Boas arra a következtetésre jut tanulmányában, hogy a rokonsági rendszer komplexebb annál, mint amennyire összetettnek látszik, nem térképezhető fel a puszta megfigyelés során.	rituális ünneplési forma, a javak elajándékozásának, cseréjének ceremóniája. ezen túlmenően a szociális presztízs megszerzésében is fontos szerepet játszik à aki a legértékesebb ajándékot adja, azé a tekintély, a megbecsülés. (Mindez ma is tetten érhető, lásd a karácsonyi ajándékozás rivalizációt a rokonok között, vagy a lakodalom ajándékait, menyasszonytáncát etc.) A háború lezárásával, a békeünnepély keretén belül a vesztes fél „hadisarcot” fizet, melyet a győztes határoz meg: lehet szolga, fókaolaj, egy egész falu stb.. A potlach során átadja a vesztes fél a javakat, melyet elpusztítanak: a szolgákat megölik, a fókákat a tengerbe engedik, a kapott falut felégetik. Itt érhető tetten a kultúra IRRACIONALITÁSA. A „hadisarc” elpusztításának metaforikus jelentése van, pszichikai aspektusból értelmezhető: eme aktus nem más, mint a fölény, a hatalom megélésének, kinyilvánításának módja: nekem nincs rá szükségem, hatalmas vagyok, nem szorulok másokra.

 

Robert LOWIE (1883-1957): a partikularizmus teoretikusa. Osztrák származású, ő is a német kategóriában szocializálódott, akár csak Boas.

 

Nagy hatással volt rá Mach, kortársa a tudomány-filozófia meghatározója figurája. Mach a tudomány kifejezés újraértelmezésén (revízió) munkálkodott, olyan kérdéseket feszegetett, mint mi az idő, a tér, az anyag etc.. Machot radikális empirizmus jellemezte, mindemellett Comte pozitivista elmélete is hatott rá: ami közvetlenül megtapasztalható az meg is ismerhető – állította a szociológia atyjának számító Comte.

 

Mach szerint

 

1)      a rendszerszerű gondolkodást fel kell függeszteni: a jelenségeket önmagukban kell vizsgálni

 

2)      a transzcendentális gondolkodásmódot el kell vetni: bármely jelenséggel kapcsolatosan, amit megtapasztalunk, a transzcendencia nem lehet elegendő magyarázat

 

3)      a kutatási hipotézis jelentőségét háttérbe kell szorítani, mert prekoncepcionális attitűdöt eredményez

 

Hipotézis: a tudományos megismerés folyamatának állomása. A hipotézis nem más, mint a válasz megelőlegezése, a tudományos probléma lehetséges, valószínűsíthető válasza, melyre megfelelő mennyiségű előismeret, információ-szerzés birtokában van lehetőség. A hipotézis operacionalizál: irányultságot ad a kutatásnak. Mach szerint az előfeltevés beszűkít, korlátoz a megismerés folyamatában, mivel kijelöl egy utat, melyen haladva folytatjuk kutatói tevékenységünket – egyéb útelágazások figyelmen kívül hagyásával.

 

4)      a leírást részesíti előnyben a magyarázattal szemben. A leírás adott jelenség minél gazdagabb, részletesebb összefüggéseinek megragadására szolgál.

 

Lowie 1904-ben a Columbia Egyetemen posztgraduális képzésen vesz részt, az Indián mitológiák kérdéséről címen írja doktori dolgozatát.

 

1907 és 1917 életművének első korszaka, amikor is a kultúra és környezet viszonyát kutatja.

Jelentős művei

 

Kultúra és analógia

 

Primitív társadalom (1920), amely a tudománytörténet legtöbbet hivatkozott műve. Ez egy evolucionista antré, mivel Lowie Boas tanítványa volt, ő is antievolucionista szemlélettel bírt. (A cím Morgan Az ősi társadalom c. művére utal, az evolucionista szerző gondolatait támadja.)

 

Leslie White-nak döntő szerepe lesz a Primitív társadalom c. könyv újraértelmezésében, az evolúció terminusának revíziójában.

 

Lowie kultúrtörténeti jelenségként írja le az evolucionizmust: a helyi társadalom viszonyaira vonatkozó történeti elemzést kell alkalmazni, nem pedig egy univerzálisan érvényesnek vélt elméletet felhasználni.

 

Lowie szerint nincs általános fejlődés: a kultúrát a helyi (lokális) viszonyok determinálják, s lehetséges involúció (visszacsúszás egy alacsonyabb fejlettségi, szerveződési szintre) is. továbbá az sem igaz, hogy a társadalmi/kulturális fejlődés unilineárisan, egydimenziósan megy végbe. Pl. Morgan azt mondta a hawai törzsi királyság vizsgálata után, hogy a csoportházasság differenciálatlan promiszkuitásból alakult ki a házasság intézménye. A csoportházasság az eredeti formája az ember társadalmiaságának (ezt úgy bizonyította, hogy eme törzsben az apára, anyára, gyerekekre ugyanazt a szót használják). Ám mindez csak a helyi viszonyokra, nevezetesen a hawai törzsi királyságra érvényes: a jelenség nem írható le az unilineáris kulturális evolúció kategóriával, mint univerzálisan érvényes törvényszerűség.

 

Lowie szerint az alábbiakat kell tanulmányoznia az antropológiának

 

• tulajdonjog átruházásának kérdése

 

• gazdasági kooperáció kérdése

 

• új rokonsági rendszerek összefüggéseit kell vizsgálat tárgyává tenni, mint szororátus és levirátus

 

SZORORÁTUS	LEVIRÁTUS
házasság szabály, amikor is a feleség halála után a férjnek kötelessége vagy joga az elhalt nővérét vagy húgát feleségül vennie – ha az éppen nem férjezett. (Erre azért volt szükség, mert matrilineárisan, anyai ágon öröklődött a vagyon, s ha más vette volna el az asszonyt, idegen család kaparintja meg a javakat.)	a férj halála esetén az özvegy köteles hozzá menni a férj fiútestvéréhez. (Az ok ugyanaz, csak itt patrilineárisan, apai vonalon történik az öröklés.)

• territorialitás (területiség) kérdése: egy adott terrénumon élő közösség az általa birtokolt területhez fűződő viszonyának vizsgálata

 

A vadásztársadalmak körében ismét tetten érhető az evolúciós kritika: az evolucionisták úgy vélik, hogy a közösségi tulajdont a fejlődés folyamatában (a domesztifikáció és a földművelés következtében) felváltja a magántulajdon, mely tehát minőségi ugrást jelent, magasabb szervezettségi szintet feltételez. Ugyanakkor mindkettő jelen lehet egyidejűleg és párhuzamosan is, nem feltétlenül követik egymást időben a közösségi és magántulajdon birtoklási formák. Pl. a Ceylon-szigeteken élő Veddák esetében 2 csoport különül el: a partvidéki veddák kézművességgel és kertgazdálkodással foglalkoznak (magántulajdon jellemző), a hegyvidéki veddák pedig a szubtrópusi esőerdőben vadászattal – ott kollektív tulajdon jellemző, mivel a vadászat a hatékonyság érdekében közösségi tevékenység. Elég durva lenne, ha minden zsákmányállat x földjén kóricálna, s az adott birtok tulajdonosa vadászná le, vagy vadászat közben átszaladna a szomszéd földjére a bivaly, és már nem lehetne elejteni…) A partvidéki és a hegyvidéki veddák tehát eltérő módon birtokolják a rendelkezésükre álló területet, mindennek ellenére szimbiózisban élnek egymással: termény, fazekak, edények és hús cserél gazdát.

2009. nov. 10. 0:11 - írta Goclenaus

Buss, D.(2002): Veszélyes szenvedély: Szerelem, szex és féltékenység.Budapest: Vince.
Dennett, D. (1998): Darwin veszélyes ideája. Budapest: Typotex
Donald, M.(2001): Az emberi gondolkodás eredete. Bp.: Osiris
Pinker, S. (1999):  A nyelvi ösztön. Bp, Typotex
Pinker, S. (2002) Hogyan működik az elme? Bp.: Osiris
Tomasello, M. (2002): Gondolkodás és kultúra. Budapest: Osiris
Jared Diamond: Miért élvezet a szex? - Az emberi szexualitás evolúciója
Geoffrey Miller (2006): A párválasztó agy. Typotex, Budapest.
Derek Bickerton (2004): Nyelv és evolúció. Gondolat, Budapest
Sperber, D. (2001) A kultúra magyarázata. Budapest: Osiris.

Bereczkei Tamás (2003): Evolúciós pszichológia. Budapest: Osiris, 2003.

2009. aug. 18. 21:45 - írta Goclenaus  

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?oldal=bongeszo&tipus=tema&kezdet=1&darab=50&talalat=224&rendezes=Cim_AZ&temakorID=481&sszam=1&ID=73753

 

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?func=gyorscim&tipus=tema&kezdet=1&darab=50&talalat=3&rendezes=Cim_AZ&temakorID=0&sszam=1&ID=85172

 

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=a-szexualis-elet-zavarai&func=gyorsszerzo&tipus=tema&kezdet=1&darab=50&talalat=10&rendezes=Cim_AZ&temakorID=0&kulcsszo=Vik%E1r&sszam=1&ID=46953

 

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?oldal=bongeszo&tipus=tema&kezdet=1&darab=50&talalat=407&rendezes=Cim_AZ&temakorID=614&sszam=47&ID=71126

 

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?oldal=bongeszo&tipus=tema&kezdet=1&darab=50&talalat=289&rendezes=Cim_AZ&temakorID=590&sszam=22&ID=19586

 

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=a-tudas-utja&func=gyorsszerzo&tipus=tema&kezdet=1&darab=50&talalat=192&rendezes=Cim_AZ&temakorID=0&kulcsszo=Benedek+Istv%E1n&sszam=23&ID=68497

 

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=gondolkodnak-e-az-allatok&func=gyorscim&tipus=tema&kezdet=1&darab=50&talalat=4&rendezes=Cim_AZ&temakorID=0&kulcsszo=Gondolkodnak-e+az+%E1llatok&sszam=1&ID=197351

 

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=a-nok-elobb-jottek-le-a-farol&oldal=bongeszo&tipus=tema&kezdet=1&darab=50&talalat=121&rendezes=Cim_AZ&temakorID=3775&sszam=12&ID=99394

 

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=bunosok-vagy-betegek&func=gyorscim&tipus=tema&kezdet=1&darab=50&talalat=4&rendezes=Cim_AZ&temakorID=0&kulcsszo=B%FBn%F6s%F6k+vagy&sszam=1&ID=84538

 

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=a-jo-egeszseg-konyve&func=gyorscim&tipus=tema&kezdet=1&darab=50&talalat=6&rendezes=Cim_AZ&temakorID=0&kulcsszo=A+J%D3+EG%C9SZS%C9G+K%D6NYVE&sszam=3&ID=34591

 

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=valasz-a-noknek&oldal=bongeszo&tipus=tema&kezdet=351&darab=50&talalat=1124&rendezes=Cim_AZ&temakorID=5011&sszam=373&ID=11095

 

A beteg elme                                                                              780 Ft.

Beszélgetés ideges emberekről                                                 980 Ft.

A szexuális élet zavarai                                                             450 Ft.

Erőszak                                                                                  540 Ft.

Bűn                                                                                          280 Ft.

A tudás útja                                                                            620 Ft.

Gondolkodnak-e az állatok?                                                   440 Ft.

A nők előbb jöttek le a fáról?                                                  580 Ft.

Bűnösök vagy betegek?                                                          410 Ft.

A jó egészség könyve                                                             370 Ft.

Válasz a nőknek                                                                     140 Ft.

 

 

Legközelebb ezeket rendelem a regikonyvek.hu oldalról... Persze nem mindet egyszerre. :-)

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=7271

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=130037

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=37382

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=119845

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=63813

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=131007

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=130686

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=120101

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=23431

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=100528

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=112241

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=121008

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=8732

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=11133

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=109707

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=23432

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=73150

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=4754

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=103035

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=104382

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=15408

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=55693

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=79418

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=52812

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=103565

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=91165

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=121136

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=76504

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=123144

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=117541

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=38116

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=110665

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=114192

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=22965

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=97751

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=130814

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=70373

 

http://www.regikonyvek.hu/book.php?id=86398

 

 

EZEKET MEG KELL RENDELNI VALAHONNAN, VALAHOGY!

AZ AGRESSZIÓ

A HARMADIK CSIMPÁNZ FELEMELKEDÉS ÉS BUKÁSA

HÁBORÚK, JÁRVÁNYOK, TECHNIKÁK

AZ IDEGRENDSZER BETEGSÉGEI

AZ ÁLLATOK NÁSZA

ÖSZTÖNÖK ERDEJE

NEMI ÉLET, NEMI ERKÖLCS, NEMI BETEGSÉGEK

A JÓZAN ÉSZ FURCSASÁGAI

MÁMOR? AZ ALKOHOL DRÁMÁI

A GYAKORLATI EMBERMEGISMERÉS PSZICHOLÓGIÁJA I. II.

2009. máj. 23. 17:38 - írta Goclenaus

A magatartási zavar terminus technikusa (szakszó vagy szakkifejezés) Ranschburg szóhasználatában: pszichológiai rendellenesség, a karakterisztikus, a normálistól eltérő gyermeki megnyilvánulások, tünetcsoportok.

 

Karakterisztikum: jellemzős sajátság, megkülönböztető jegy.

 

 

A „NORMÁLIS ÉS AZ „ABNORMÁLIS" FOGALMA

 

Normális = szokványos, általános, megszokott.

 

Abnormális az, amit a társadalom a normálistól eltérőnek, kórosnak minősít. De mi számít normálisnak, szokványosnak? A normák nem univerzális, örök érvényű igazságok, a kultúra termékei, tehát kultúránként eltérőek, és az időben is együtt változnak a kultúrával, mely létrehozta őket, ergo nem tekinthetőek a normális emberi magatartás biztos kitételrendszerének.

 

Minden magatartási zavar nonkonformista viselkedés. Ugyanakkor a tételt semmiképp sem fordíthatjuk meg, tehát nem állíthatjuk, hogy minden nonkonformista viselkedés (gondolkodás, érzelem) magatartási zavar! Tehát bármilyen fontos is, a normaszegést nem tekinthetjük a magatartási zavar, az abnormális viselkedés egyetlen, kizárólagos kritériumának.

 

Akiknek a magatartása eltér a többségtől, rendellenesek, abnormálisak. Ám ha valaki minden télen átússza a Dunát - mely magatartás igencsak eltér az átlagostól -, de inkább excentrikus (különc, eredeti) viselkedésnek tekinthető, semmint abnormálisnak. No meg ha ezt a kritériumot alkalmaznánk arra, hogy eldöntsük: mi a normális és mi a nem normális, akkor nemcsak az értelmi fogyatékosság bizonyulna például rendellenes, gyógyításra szoruló állapotnak, de a zsenialitás is!

 

Az abnormalitás igencsak liberális megközelítése az egyén szubjektív közérzetén alapul: van-e betegségtudata az egyénnek? Mindez lehetőséget kínál arra, hogy az egyén maga ítélje a normálistól többé-kevésbé eltérőnek viselkedését, és ezért szakembertől segítséget igényeljen. Ugyanakkor máris felmerül a drogélvezet problémája: mondhatjuk-e, hogy a kábítószer-fogyasztó ember csak akkor szenved magatartási zavarban, viselkedése csak akkor minősíthető abnormálisnak, ha betegségtudata van, és elkeseredésében ő maga fordul segítségért pszichológushoz vagy pszichiáterhez? Aligha... És: a gyermekkorban a betegségtudat különösen nehezen érvényesíthető kritérium (lásd: OCD esetében).

 

A leginkább akceptálható abnormalitás kritérium: a hiányos alkalmazkodás. Képes-e az egyén megfelelni azoknak az igényeknek, feladatoknak, melyeket élete, környezete, körülményei vele szemben támasztanak? A katona korábban csak akkor adaptálódott teljes mértékben, ha minden feljebbvalójától érkező parancsot teljesített. Így megcáfolnám ezt a kritériumot helyességét, azonban: ma már minden demokratikusan szerveződő hadsereg egyik alaptétele, hogy a katona csak azoknak a parancsoknak köteles engedelmeskedni, amelyek az adott társadalom erkölcsi szabályaival összeegyeztethetők. Mégis: a hiányos alkalmazkodás kritériuma bizonyos esetekben fordítva működik: a magatartás akkor minősül a normálistól eltérőnek, ha az egyén gondolkodás nélkül és tökéletesen alkalmazkodik! (Ez diktatórikus rendszerekben van így.)

 

Régebben az abnormális viselkedést a természetfeletti erők hatásának (Isten bosszújának, a gonosz lelkek mesterkedésének) tulajdonították. A deviáns ember magatartását valamilyen szellem belülről irányította - megszállta. A szellemet ki kellett űzni (exorcizmus = a szellem kiűzése). Éheztetést is alkalmaztak, hogy a rossz szellem kényelmetlenül érezze magát az ember testében.

 

Hippokratész után (görög orvos, i.e. 400 körül) - aki már szervi rendellenességgel magyarázta az abnormalitást - a középkorban az egyház hatalomra kerülésével ismét természetfeletti okoknak (az ördög ténykedése) tulajdonították a deviáns viselkedést. Az ördögöt szentelt vízzel és imával igyekeztek kicsalogatni az ember testéből.

 

XIX század: Emil Kraepelin, német származású lipcsei pszichológiaprofesszor megalkotja A pszichiátriai kézikönyve című művét, amely a mentális betegségek ún. „orvosi modell"-jét írja le. Felfogása szerint minden mentális zavar hátterében az agya meghatározott területének organikus sérülése áll.

 

Pszichológiai determinizmus: a pszichoanalízis három törvénye meg is magyarázza, mit jelent ez:

 

• I. a pillanathoz igazított viselkedésmintáinkat nem szabadon választjuk, azokat kivétel nélkül belső - intrapszichikus - indítékaink ereje és természete határozza meg.

 

• II. az intrapszichikus indítékok legnagyobb része tudattalan, ami azt jelenti, hogy viselkedésünk fő motívumainak többsége önmagunk számára ismeretlen

 

• III. ezek a tudattalan indítékok fejlődésünkhöz, gyermekkori tapasztalatainkhoz kapcsolódnak.

 

1913: J. B. Watson amerikai kutató lefekteti a viselkedés-lélektan, mint új pszichológiai irányzat (iskola) alapjait Pszichológiai - egy viselkedéskutató szempontjából című munkájával. Felfogása szerint viselkedésmintáinkat tanulás útján sajátítjuk el, a mentális zavar tehát tulajdonképpen nem egyéb, mint hibás tanulás következtében előállt inadekvát, eredménytelen és haszontalan viselkedésmód. Így az első lépés a szükségtelen viselkedéselemek lebontása („kioltás"), ill. az adaptációt nehezítő emocionális feszültség redukciója („deszenzitizáció"). Ezt követi az új, kívánt viselkedésminta kialakítása, vagy apró elemekre bontva lépésről-lépésre („shaping"), a pozitív és a negatív megerősítések alkalmazásával, vagy pedig az utánzás lehetőségeinek a kihasználásával („modeling").

 

 

A BIOLÓGIAI ALAPFUNKCIÓK ZAVARAI

Biológiai alapfunkciók: alvás, táplálkozás, kiválasztás.

 

ALVÁSZAVAROK

 

Az érést, fejlődést kísérő alvászavarok

 

Újszülött korban az alvás olyan élettani gát, amely megakadályozza, hogy a külvilág éles, szokatlan ingerei megzavarják az éretlen organizmus működését. Ez az ún. inverz alvás (fordított alvás). A csecsemő napközben alvással védekezik a túl sok inger ellen, a sötét és csendes éjszakában viszont automatikusan „ingerkeresővé" válik. Mindennek oka, hogy a csecsemő a külvilág ingereihez való viszonyában egyfajta homeosztázist teremtsen.

Szomnanbulizmus: alvajárás:

 

• Ø másnap reggel nem emlékszik semmire
• Ø mindig az alvásidő első harmadában jelentkezik átmenet idején a mélyalvásból a felszínes alvás felé
• Ø az alvajáró gyermek tehát nem az álmait kíséri a motoros tevékenységgel
• Ø kiváltó ingere lehet interoceptiv, azaz belső (fiziológiai) inger pl. vizelési inger) és a külvilágból származó pszichogén inger
• Ø a gyermekek 15%-ánál legalább egyszer előfordul egyező nemi eloszlásban
• Ø jelentős részük (18-20 éves korra) tünetmentessé válik
• Ø genetikai hajlam kimutatható

 

Szorongásos alvászavarok

 

Inszomnia: krónikus alvászavar:

 

• Ø okok: szorongás, önértékelési zavarok, érzelemkifejezés képtelensége, magas feszültségszint, amellyel nem tudnak megküzdeni
• Ø enuretikus (ágyba vizelő) gyermek is lehet inszomniás, oka: a büntetéstől, megszégyenítéstől való félelem

 

Pavor nocturnus: éjszakai felriadás:

 

• Ø nem a REM fázisban támad
• Ø az alvásidő első harmadában, rendszerint éjfél előtt jelentkezik
• Ø tünet: pánikreakciószerű heveny félelem, gyakran sírással
• Ø 10-15 percig tart
• Ø amnéziás az éjszaka történtekre
• Ø prevalencia: kb. 2,5% egyenlő nemi eloszlásban
• Ø pubertáson túl ritkán jelentkezik
• Ø okok: erős szorongás, depresszió, kifelé irányuló agresszív aktusok erős gátlása
• Ø genetikai hajlami feltételezhető

 

Figyelem: a kimerültség meghosszabbítja a mélyalvás periódusát, ergo növeli az éjszakai roham valószínűségét!

 

A megduzzad orrmandula és a pavor közötti korreláció: a hetvenes évek elején egy amerikai orvos csoport figyelt fel arra, hogy a pavoros gyermekek, akik - a pavortól teljesen függetlenül minősített okokból - orrmandula műtéten estek át, az orrmandula eltávolítása után teljesen tünetmentessé váltak. Feltételezhető tehát, hogy ezeknél a gyermekeknél a pavort a légutak részleges elzáródásából adódó fulladásélmény váltotta ki.

 

Gyógyszereket elsősorban pavor esetében szoktak alkalmazni, amelyek némiképpen lerövidítik a NON-REM alvás IV. stádiumát, a delta-alvást. Mivel a pavor jelentkezésének időpontja általában pontosan kiszámítható az esetek többségében egy-másfél órával az elalvás után, a NON-REM fázis végén indul, érdemes megpróbálkozni az ébresztéses technikával is.

 

A TÁPLÁLKOZÁS ZAVARAI

 

Gyarapodási kudarc (failure to thrive): a csecsemőkori kórkép létrejöttének két formája lehetséges. Az egyik - szerencsére nagyon ritka - esetben, bármilyen meglepő is ez, a csecsemő nem fogadja el az anyjától a táplálékot!

 

A másik eset a „kóros bukás". Ilyenkor a gyermek megfelelően táplálkozik, de az ételt a hasizmai vagy a nyelve segítségével - kicsit későbbi életkorban úgy, hogy a torkába nyúl - emésztetlenül visszaöklendezi. A jelenséget „pszichogén hányás"-nak is nevezzük, vagyis csak abban az esetben beszélünk pszichológiai magatartási zavarról, ha a tünet hátterében semmiféle emésztőszervi rendellenesség nem mutatható ki.

 

Mindkét zavart az anya-gyermek kapcsolat, a gondoskodó anyai magatartás súlyos hiányosságaival magyarázzuk. A nő ekkor éretlen az anyai szerep elvállalására.

 

Obesitas: kóros gyermekkori elhízás: amikor legalább 40%-kal meghaladja az életkorához és a testmagasságához előírt „ideális" testsúlyt.

 

Ma is léteznek olyan kultúrák, amelyekben a súlyfelesleg a jómód jele, így a kövér embert inkább irigylésre méltónak tartják, semmint betegnek vagy éppen ellenszenves külsejűnek.

 

Mi az obesitas oka? A pszichoanalízis - eredeti vonatkozásában - három kategóriát:

 

• normális;
• fejlődési;
• és reaktív kövérséget differenciál.

 

Normális kövérségről akkor beszél, ha az elhízásnak sem egészségügyi, sem pszichológiai oka nincs, a gyermek túlságosan sokat eszik, egyszerűen azért, mert közvetlen környezetében - családjában, az etnikai csoportban, amelyhez tartozik - ez a szokás.

 

A fejlődési obesitas családi problémák következménye, rendszert a szülők közötti tartós feszültség hatására jön létre. Amikor a házasság zátonyra fut, mindkét szülő - de különösen az anya - hajlamos arra, hogy gyermek túlgondozásával elégítse ki frusztrált szeretetigényét. Mondhatjuk tehát, hogy ilyen esetekben az anya a mértéktelen etetéssel saját szükségleteit elégíti ki, nem a gyermekét, aki így nemcsak elhízik, de megtanul egy nagyon egészségtelen viselkedési mintát is: függetlenül a biológiai éhségérzet jelentkezésétől, stressz-helyzetben, frusztrált állapotban feltétlenül ennie kell, hiszen már egészen kicsi korában is ez volt lelki (és nem testi!) kielégülésének az eszköze. Ide sorolhatjuk a lányoknál pubertás elején jelentkező elhízást is. Az analitikusok szerint ennek oka a nemi identitás vállalásával kapcsolatos probléma. A kislány fél a szexualitástól, a terhességtől, és ezt elkerülendő, „csökkenti vonzerejét".

 

A reaktív obesitas lényegében megegyezik az első kategóriával, de nem a szülők közötti feszültség, hanem súlyos emocionális stressz idézi elő, pl. az egyik szülő halála, vagy éppen kistestvér születése. Ilyen esetekben a táplálkozás könnyen az önnyugtatás, önvigasztalás eszközévé válhat.

 

Genetika?

 

• Ha mindkét szülő normális testalkatú, a gyermek obesitásának valószínűsége 7%,
• ha az egyik szülő kövér, ez a valószínűség 40%-ra nő,
• és ha mindkettő, akkor 80%-os biztonsággal állíthatjuk, hogy a gyermek is kövér lesz.

 

A testsúly alakulásának genetikai (örökletes) komponense az anyagcsere (melynek során a test energiává alakítja a táplálékot) sebessége! Akinek az anyagcseréje lassú, gyorsan felvesz 1-2 kg. súlyfelesleget, és - a sors paradoxona - ettől még lassúbb lesz az anyagcseréje! Tehát: amint az ilyen gyermek hízik 1-2 kg-ot, kevesebb kalória kell a súlyfelesleg megőrzéséhez, mint amit a felvétele igényelt.

 

Következmények: önértékelési zavar, szociális és szexuális adaptáció súlyos zavarai, izoláció, magányossá válás.

 

Pedagógus feladata: az osztályban olyan közösségi légkör alakuljon ki, melyben nincs szükség arra, hogy a gyermekek felhalmozott belső feszültségeiket „más" társaik gúnyolása révén próbálják levezetni, másrészt pedig segítsen megtalálni az alkatilag „más" gyermekben azokat a szellemi értékeket, melyek mentén a többiek becsülhetik őt, és így az ilyen gyermek önértékelés is helyreáll.

 

Anorexia nervosa: kóros önéheztetés: a gyermek starvációs (kiéhezett) állapotba kerül.

 

Az anorexia nervosa diagnózisához a következő feltételeknek kell érvényesülniük:

 

• 1. a gyermek folyamatosan attól retteg, hogy elhízik
• 2. sőt, kövérnek érzi, látja magát akkor is, amikor már - fogyókúrája miatt - egészségtelenül (gyakran ijesztően és életveszélyesen) sovány (testképzavar = a testhatárok hibás, torz percepciója)
• 3. ennek következtében határozottan elutasítja még a gondolatát is annak, hogy híznia kellene
• 4. a súlyvesztést semmiféle fizikai betegség nem indokolja

 

12-17 éves kor között jellemző és több mint 90%-ban leányoknál jelentkezik à a nők a férfiaknál jobban tartanak igényt arra, hogy megjelenésükkel (is) elismerést ébresszenek környezetükben.

 

Oka: a gyermek nem eszik, mert nem akar felnőtté válni, és (természetesen nem tudatosan) arra törekszik, hogy a serdülés szexuális éréséhez, a heteroszexuális kapcsolatok megkezdéséhez kötődő szorongását elkerülje.

 

Orális szakasz: pszichoszexuális fejlődés első állomása, az evéshez ebben az életkorban egyfajta szexuális öröm társul. Orális fixáció vagy regresszió: az evéshez kapcsolódó zavaró szexuális gondolatok elől az evés elutasításához menekül egy egyén (Anna Freud).

 

A szülőt a Szuper-ego formájában a korábbi évek során olyan erősen interiorizált, magába épített, hogy most képtelen miatta autonómmá, „önmagává" válni. Serdülő lány autonómia törekvését, elképzeléseit, véleményeit a szülő(k) „lesöpri az asztalról". A gyermek sztrájkolni kezd, rendszerint az anyával való szembenállását jelképezi az önpusztító önéheztetés.

 

Az anorexiás gyermekek félénkek, csendesek, engedelmesek. Az anorexiások az átlagosnál szorongóbbak, gátlásosabbak, önérvényesítésre kevésbé képesek, szociális és erkölcsi normákra érzékenyebbek, mint a többi hasonló korú fiatal.

 

Az anorexiásoknak nincs betegségtudatuk.

 

Viselkedésterápia: a táplálkozás, a súlygyarapodás pozitív megerősítése (jutalmazás). Pl.: ha az adott napon evett a beteg, és néhány dekagrammot hízott, hat órára elhagyhatta a kórházat.

 

A KIVÁLASZTÁS ZAVARAI

 

A szobatisztaságra nevelést nem szabad elkezdeni másfél éves kor előtt, mert eddig a megfelelő záróizmok akaratlagos szabályozásának képessége nem alakul ki. (Az egészséges fejlődésben az ágytisztaság egy, másfél évvel később alakul ki, mint a szobatisztaság.) Továbbá a durva, megalázó módszerek a szobatisztaságra nevelés során nagy valószínűséggel önértékelési zavarokhoz vezetnek. Folyton a kudarctól, a megalázottság érzésétől fél, önálló, autonóm cselekvésre (és gondolkodásra) lehetőleg nem vállalkozik. Nehogy szégyent valljon...

 

Enuresis: bevizelés: ha elmúlt 5 éves és hetente legalább egyszer bepisil. Ma Magyarországon az általános iskola alsó tagozatába járó gyermekeknek legalább 20%-a küszködik ezzel a problémával. Az enuretikusok között kétszer annyi fiú, mint a lány. Létezik enuresis diurna és nocturna (nappali és éjszakai be- ill. ágybavizelés).

 

Fontos disztinkció (elkülönítés): abban az esetben, ha a gyermeknek soha nem volt „tiszta" periódusa, azaz születésétől kezdve rendszeresen bepisil, primer enuresis-ről, ha viszont az előzőleg megszerzett és legalább 6 hónapig meg is tartott szoba- és ágytisztaságát elveszítve újra bepisil, secunder enuresis-ről beszélünk.

 

A primer enuretikus gyermekeknek az átlagosnál kisebb a hólyagkapacitása, gyakrabban és sürgetőbben kell WC-re járniuk à"hólyag-tréning" ajánlott: meg kell kérni a gyermeket arra, hogy naponta többször és egyre hosszabb időre próbálja meg visszatartani a vizeletét. Sokszor nem pszichológiai okok idézik elő az enuresis-t, ám szinte mindig súlyos lelki konfliktusokhoz vezet.

 

A secunder eseteknek mindig emocionális sérülés az oka. 

 

Ébresztéses technika: a bevizelés feltételezett időpontja előtt a szülő felébreszti a gyermeket.

 

Okok: figyelem- és segítségkérés, a szülő felé irányuló, elfojtott indulat kifejeződése, családi, iskolai konfliktusok, kistestvér születése: irigyli dédelgetett testvérét (szerepirigység), a helyébe szeretne kerülni, ergo identifikálódik vele és regrediál.

 

A magatartás-genetikai kutatások szerint, ha mindkét szülő enuretikus volt, 77%-os a valószínűsége annak, hogy a gyermek is bevizelő lesz. Az izraeli kibucokban is kimutatható a genetikai prediszpozíció: a gyermekek külön kortársközösségben nevelkednek, tehát ugyanazon nevelési, szoktatási módszer nem érvényesül az ikreknél.

 

Az ikervizsgálatok szerint egy egypetéjű ikreknél 68%-ban fordul elő, hogy az enuresis az ikerpár mindkét tagjánál jelentkezik (ez a konkordancia, magyarul egybeesés, amit százalékos arányban fejezünk ki, tehát: ha a pár egyik tagja enuretikus, 68% a valószínűsége annak, hogy a másik is bevizelő), míg a kétpetéjű ikreknél ez a valószínűség (konkordancia) csak 36%.

 

Encopresis: széklettartási zavar, beszékelés. Itt is megkülönböztetünk primer és secunder encopresis-t, amely szinte mindig nappal fordul elő.

 

Három típusa különíthető el, amelyeknek mind oki háttere, mint terápiás konzekvenciái eltérőek.

 

Az elsőt úgy nevezzük: manipulatív szennyezés. Ilyenkor olyan tudatos vagy nem tudatos viselkedésről van szó, melynek célja a család befolyásolása, a szülő iránt érzett indulat, ill. bosszú kifejezése, esetleg figyelem keresése.

 

A második típus neve krónikus hasmenés vagy krónikus diaré. A gyermek, aki ettől szenved, a különféle stressz-helyzetekre reagál élénk bélműködéssel, ahogy mondani szokták: ijedtében becsinál.

 

Az encopretikus gyermekek 80%-a viszont a harmadik típusba, a „krónikus obstipáció" kategóriába tartozik. A gyermek nem akar kimenni a WC-re, görcsei vannak, összehúzza magát, addig tartja vissza székletét, míg az inger el nem múlik. Így az összegyűlő fekália elzárja a végbél útját, a gyomor- bél traktusból (tájék) azonban a folyékony anyag keresztüljut a záron, és nyomot hagy a gyermek alsóneműjén. Terápia: hashajtó, beöntés.

 

 

RITMIKUS, MOTOROS RENDELLENESSÉGEK

 

 

AZ UJJSZOPÁS

 

Az élet első másfél esztendeje a fejlődés orális periódusa: a csecsemő „szájközpontú lény", számára a száj, ill. a szájjal végzett cselekvés az öröm és a kielégülés legfontosabb forrása. Az ujjszopás örömszerző, nyugtató hatású tevékenység. Két esetben jelenik meg: ingerszegény (unalom) és túlságosan inger gazdag környezet. 2-6 éves kor közötti ujjszopás már nem szokványos, okai: betegség, szorongás, iskolai kudarc, szülők közötti diszharmónia, kistestvér születése: regresszió.

 

AZ ÖNRINGATÁS

 

Az élet első évében nagyon gyakoriak, és semmiképpen sem tekinthetők rendelleneseknek vagy kórosaknak.

 

Súlyosan fogyatékos gyermekek beszéd- és mozgásgátoltsága miatt, amely egyrészt a betegségből, másrészt az intézeti elhelyezésből, mint külső körülményből adódik, nagyon gyakori az önringatás - a gyermekek 5-15%-ánál megfigyelhető - további öndestruktív formák is előfordulnak: a saját haj tépése, a fej ütögetése stb. Mindezek a nem célszerű (inadekvát), sztereotip (gépiesen ismétlődő) viselkedéselemek az autistákra is jellemző.

 

Az ujjszopással rokon jelenség, csökkenti a belső feszültséget, örömforrás, azaz az ingerszegény környezetben, izolációs szituációban elviselhetővé teszi az ébrenlétet. („A hintaszék feltalálása bizonyára nem volt véltetlen!" - Baumeister.)

 

A TIC

A vázizomzat gyors, ismétlődő, cél és szándék nélküli mozgása. Intenzitása békés, szorongásmentes helyzetben csökken (alvás közben egyáltalán nem jelentkezik), feszült szituációban növekszik.

 

A szakirodalom a ticnek három típusát írja le:

 

• 1. enyhe, átmeneti tic. Általában, mint a tic valamennyi típusa, 2 éves kor után, feltétlenül 15 éves kor előtt jelentkezik. Leggyakoribb formája a szemhéj ticje, amikor az egyik vagy mindkét szemhéj hirtelen, többször egymásután - mintha a szél port fújt volna a gyermek szemébe - összerándul.

 

• 2. Krónikus tic. Ha a fent említett tünet - akár a szemhéjon, akár a test más területén, pl. az arcon vagy a nyak és a váll körül - változó intenzitással, egy 1 évnél hosszabb ideig fennmarad.

 

• 3. La Tourette-szindróma. Egy francia neurológusról, Georges Gilles de la Tourette-ről kapta a nevét. A motoros rándulások általában a felsőtesten vagy a fejen - pl. az elsőó- és a felsőajkon - jelentkeznek, melyekhez ún. vokális tic társul. A vokális tic a szövegkörnyezethez nem tartozó, önkéntelenül - nem szándékosan - kiejtett hangsorokat, szavakat jelent. Az ilyen tic az esetek 60%-ában koprolália, azaz a tic-szerűen kimondott szavak trágárságok, obszcén kifejezések, melyekhez néha echolália (mások utolsó szavainak megismétlése), palilália (a saját utolsó szó megismétlése) vagy echokinesis (mások mozdulatainak utánzása) kapcsolódik.

 

A tic előfordulási gyakorisága (mindhárom típus együtt) 5-10%, ezen belül a La Tourette-szindróma rendkívül ritka. Kb. háromszor annyi fiú tickel, mint leány.

 

Margaret Mahler: a tic oka az, hogy a szülő következetesen korlátozza a gyermek motoros nyugtalanságát. A gyermek ösztönösen törekszik motoros impulzusainak kielégítésére, ugyanakkor, a szülői korlátok következtében, védekezik is saját törekvéseinek realizálása ellen. A következmény a ticben jelentkező „abortív" - elindított, majd visszarántott - mozdulatokban figyelhető meg. Ugyanakkor hasonló szimptómák organikus hátterű betegségeknél is előfordulhatnak (pl. az agyvérzés után magához térő beteg első, afáziás nyelvi megnyilvánulása igen gyakran obszcén kifejezés), napjainkban pedig egyre erősödik a felfogás, miszerint a ticet idegrendszeri sérülés okozza.

Behavioristák (viselkedés-lélektan) technikája tic ellen: „negatív gyakorlás": a tickelő személyt megkérik: naponta meghatározott ideig szándékosan tickeljen - azaz végezze azokat a mozgásokat, melyek a ticjét jellemzik. A krónikus tic, de különösképpen a Tourette-szindróma kezelésében azonban a haloperidol (egy, a pszichózisok esetében alkalmazott ún. neuroleptikum) látszik a leghatékonyabbnak. A haloperidol az idegrendszer egyik fontos neurotranszmitterének, a dopaminnak a receptorait blokkolja, ezért sokan feltételezik, hogy a tic dopaminerg rendszerek funkcionális túlsúlyának következménye. Ezt bizonyítja, hogy bizonyos „izgatószerek" - pl. az amfetaminok -, melyek segítik a dopamin aktiválódását, mellékhatásként La Tourette-szimptómákat idéznek elő.

 

 

A NEMI SZEREP ÉS A NEMI IDENTITÁS ZAVARAI

 

 

A lányok jellegzetesen személy-, a fiúk pedig tárgyorientáltak. A lányok elsősorban emberalakokat, a fiúk fegyvereket, repülőgépeket, járműveket rajzolnak.

 

Erik Erikson: „behatoló" (fiú), „befogadó" (lány) viselkedés. A lányokat „nyitottság a meleg és védelmező kapcsolatok létesítésére a kortársakkal és a kisebb gyerekekkel" jellemezi.

 

Elektra-konfliktus: a mitológiai görög királylány után kapta nevét, aki apja, Agamemnón haláláért bosszút állva, testvérével közösen megöli anyját, Klütaimnesztrát.

 

A gyermeknek fogalma sincs arról, hogy a biológiai nem végleges és megfordíthatatlan. A 2-3 éves kisfiú úgy véli, ha megnöveszti a haját és szoknyát vesz magára, kislány lesz belőle. Természetesen hasonlóképpen megfordíthatónak vélik a nemüket a kislányok is.

 

A nemi identitás súlyos zavaráról beszélünk, ha az egyén pszichológiai neme (amellyel azonosul, amelyhez önmagát tartozónak érzi és tudja) nem egyezik meg a biológiai nemével. Férfiaknál (fiúknál) gyakrabban fordul elő.

 

A transzszexuális férfi nem nő szeretne lenni, nem vágyakozik csupán arra, hogy nő legyen, hanem ő nő! Átélten és egyértelműen nőnek érzi és tudja magát, pontosan úgy, ahogy „a többi nő". A biológiai nemmel ellentétes szexuális identitás ez (a férfi testben egy nő él), és ennek a kognitív disszonanciának egyetlen lehetséges feloldása a nővé operáltatás. Minden transzszexuális férfi lányosan viselkedik gyermekkorában, de nem minden lányosan viselkedő fiúból válik transzszexuális felnőtt!

 

A nemi szerep zavara esetében az identitás nem sárült, az egyén tudja és elfogadja biológiai nemét. A társadalom által elvárt maszkulin és feminin viselkedésjegyek (férfi és női szerepnek megfelelő magatartás) hiányosak.  A fiúk szerepzavar jóval rizikósabb, mint a lányoké. Ennek oka a társadalom intoleranciája: ősi gyanakvással figyelik egy fiú lányosságát, homoszexuális jegynek ítélik és elhúzódnak tőle. Magányosság válnak, izolálódnak ezek a gyermekek, a serdülőkor táján secunder identitászavar bontakozik ki. Szorongó, heteroszexuális kapcsolataiban erősen gátolt, neurotikus felnőtté válik, de előfordulhat az is, hogy - különösen pubertásban - görcsösen bizonyítani akarja maszkulinitását, ami ésszerűtlennek látszó agresszív aktusokhoz, ill. antiszociális csoportokhoz való csatlakozáshoz is elvezethet.

 

Szerepzavar okai: a hiányzik a megfelelő modell, akitől a gyermek, az identifikáció folyamatában elsajátíthatná a maszkulin, ill. a feminin viselkedés alapelemeit. Előfordul, hogy a szülő alkalmatlan arra, hogy modellértékű - hiteles és vállalható anya- vagy apafigura - legyen. Ok lehet még az, amikor a szülők elvárásának nem megfelelő nemű gyermek születik: az anya pl., aki szerette volna, hogy kisfia szülessék, frusztrált vágyát akarva-akaratlanul belelophatja gyermeke nevelésébe. Ezeknek a kisfiúknak hosszú a haja és hordanak fejkendőt.

 

 

A „PSZICHOSZOMATIKUS" ZAVAROKRÓL

 

 

A fejezetcím azért van idézőjelben, mert nincs tisztán csak pszichogén vagy organikus eredetú betegség, vagyis: minden szervi betegségnek van lelki háttere és kihatása, valamint minden lelki konfliktusnak vannak szervi következményei.

 

Egy 1970-ben, New Yorkban kiadott pszichiátriai kézikönyv így ír erről: „A pszichoszomatikus meghatározás a betegségeknek arra a világosan körülhatárolt csoportjára vonatkozik, melynek létrejöttében az emocionális tényezők fontos szerepet játszanak. Ezek: a gyomorfekély, a vastagbélgyulladás, a magas vérnyomás, az asztma, a reumatikus eredetű ízületi gyulladás, az anorexia nervosa és a pajzsmirigy-túlműködés" (hyperthyreosis). Látjuk tehát: alig több mint két évtizeddel ezelőtt az orvostudomány mindössze hét olyan betegséget tartott nyilván, melynek elismerte pszichológiai eredetét. Ezek voltak az ún. pszichoszomatikus (lelki eredetű testi) betegségek, melyeket „világosan körülhatárolva" különítettek el az összes többi („tisztán fizikai") betegségtől.

 

A környezeti stressz hatására a szervezeti reakciókat az ún. vegetatív vagy autonóm idegrendszer két típusa, a szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszer szabályozza. A vegetatív idegrendszer irányítja a sima izmok, a mirigyek működését és belső szerveink funkcióit:, a szívritmust, a légzést, a gyomorsavtermelést, a vérnyomást, a hólyag összehúzódását ect. Feladata, hogy felvegye a küzdelmet a külvilág sokrétű, hihetetlenül változatos stressz-hatásaival. Alarmírozza a szervezetet: ez a Canon-féle vészreakció (üss vagy fuss). Amikor az egyén szemberekül valamilyen stresszel, a szimpatikus idegrendszer „riadót fúj" tehát, mobilizálja az organizmust: felgyorsítja a szívverést, összehúzza a vérereket (azaz emeli a vérnyomást), növeli a mellékvese hormonjának, az adrenalinnak a szekrécióját (kiválasztás), ugyanakkor csökkenti a gyomornedvek szekrécióját. A paraszimpatikus idegrendszer pedig - a veszély elmúltával - helyreállítja a rendet: visszavezeti a testet a nyugalmi állapotba, hogy az újra felépíthesse azokat az energiákat, melyeket a szimpatikus idegrendszer aktivitása során elhasznált.

 

Vegetatív: akaratunktól működő, önálló, autonóm, mint a légzés, szívritmus, mirigyszekréció.

 

Magunk is tapasztaljuk, hogy a rémült ember „elsápad", „eláll a lélegzete", „meghűl az ereiben a vér", a dühös viszont „elvörösödik", „elönti a fejét a vér", stb. - mindez a vegetatív idegrendszer letérő reakciójának a következménye.

 

Az egyén mintha „kiválasztaná" egy bizonyos élettani rendszerét (ez lehet az izomrendszer, a gyomor-bél traktus, a szív- és érrendszer vagy más), és a továbbiakban minden őt ért stressz-hatásra mindenekelőtt ezzel a rendszerrel válaszol! Ezt a jelenséget reakció-specifitásnak nevezzük. Az első pillanatban úgy tűnik, hogy az inger non-specifitás és a reakció-specifitás egymásnak ellentmondó fogalmak. A stressz az élő szervezet nem specifikus (általánosan ható) válasza bármilyen igénybevételre, terhelő megterhelésre - mondja Sellye. Igen ám, de ha az egyén a stresszre a gyomor reakcióit „preferálja", a gyomorsav - a stressz típusától függetlenül - jelentős mértékben emelkedik, ill. csökken. Természetesen az ingerre nem egyetlen szerv, hanem komplex módon az egész test válaszol, ergo a szív, az érrendszer és a többi szerv is reagál a stresszre, de jóval kisebb, kevésbé veszélyes arányban, mint a gyomor. Ha viszont az egyén „kijelölt" szerve a szív, az extra intenzitású (kiemelkedő erejű) válaszokat ennél a szervnél találjuk, az összes többi (beleértve a gyomrot is) válasza megfelel ugyan az általános stressz reakciónak, de válasza jóval enyhébb fokú, mint a szívé.

 

Korábban úgy vélték (analitikusok), hogy a beteg lelki konfliktusinak megfelelő fizikai tünetet „válasz magának" - így lesz pl. az enuresis az elfojtott maszturbációs vagy testi megjelenítése. Vagy: számos asztmás gyermeket szüleik túlságosan óvják, agyongondozzák gyermeküket, aki tehát (lásd: tünetválasztás) nem jut lélegzethez. Ám ez már túlhaladott koncepció. Arról van szó inkább, hogy az egyén valamelyik szerve vagy szervrendszere az átlagosnál érzékenyebb, és így a külvilágból érkező valamennyire stresszre élénkebben reagál, mint a többi. A betegséget a túl sok és túl erős stressz-hatás és a szerv túl heves reakciói együttesen idézik elő. A modern felfogás szerint tehát a fizikai elváltozás nem egy konkrét lelki konfliktus közvetlen tünete, hanem a stressz-hatások szakadatlan bombázásaitól megviselt szerv funkcionális zavara.  A kutatások tehát általában nem igazolják a személyiségvonások, a szülői háttér és a szomatikus betegség összefüggését. Egyrészt azért nem, mert az azonos pszichoszomatikus betegségben szenvedő gyermekek személyiségképe, családi háttere igen változatos, másrészt azért, mert az adott betegséggel összefüggésbe hozott karaktervonások és családi jellemzők igen gyakran felismerhetők olyan gyermekeknél is, akik semmiféle pszichoszomatikus betegségben nem szenvednek. A szakirodalom külön hangsúlyozza, hogy az asztmás gyermekek szüleinek túlóvó magatartása inkább a betegség következménye, semmint oka!

 

A tünet/betegség tehát nem a konfliktus természetét tükrözi, hanem az egyén szimpatikus idegrendszere túl élénken reagálja le a túl sok és túl intenzív stressz hatására végbemenő alarmreakció valamelyik szenzitív szerv vagy szervrendszer felé.

 

Egyre több bizonyíték gyűlik össze arra, hogy a pszichikum befolyásolni tudja a test immunrendszerét is! Ez azt jelenti, hogy lelkiállapotunk, nem tudatos szándékaink kaput nyithatnak a kórokozóknak, és minimálisra redukálhatják a szervezet ellenállását, de meg tudjuk tenni ennek az ellenkezőjét is. Azt az új tudományágat, mely a léleknek ezt a képességét kutatja, pszichoneuroimmunológiának hívják. Amikor a lélek tehetetlennek érzi magát, állapotát, vesztesége pótlását reménytelennek minősíti, a testi veszélybe kerül.

 

 

A TANULÁS ZAVARAI

 

 

Tanulási zavarról abban az esetben beszélünk, ha az ép értelemmel és ép érzékszervekkel rendelkező, kulturálisan vagy gazdaságilag nem hátrányos helyzetű gyermek, a tanuláshoz szükséges egy vagy több képesség hibás működése miatt, bizonyos tantárgyból vagy tantárgyakból nem tud megfelelni az adott szinten megszabott minimális követelményeknek.

 

A PERCEPCIÓ ZAVARAI - DISZLEXIA

 

Annak ellenére, hogy a tanulási zavarban szenvedő gyermekek kifogástalanul látnak és hallanak, az érzékszerveken keresztül beérkező információk értelmezése gyakran pontatlan, hibás. Ilyenkor a vizuális és akusztikus percepció problémáiról beszélünk, de előfordulhatnak bajok a taktilis és a kinesztetikus percepció (az érintés és a mozgás érzékelése) feldolgozásakor is.

 

A vizuális szférában probléma mutatkozhat a diszkrimináció (a vizuális ingerek pontos megkülönböztetése) terén, aminek következtében a gyermek állandóan felcseréli a „hasas" betűket - a „b"-t és a „d"-t -, de előfordul, hogy a „vizuális zárás" megy nehezen (a „vizuális zárás" azt jelenti, hogy részinformációkat képesek vagyunk egésszé alakítani, ha a szóból hiányzik egy betű, vagy a mondatban egy szó nem megfelelő helyen van, a jelentést felismerjük és a hiányt korrigálni tudjuk), így a gyermek betűket, szavakat hagy ki az írás vagy az olvasás során. Találkozunk az ún. vizuális figura-háttér problémával is, amikor a gyermek nem képes arra, hogy az összetett vizuális ingerhalmazból kiemelje a számára fontos, lényeges információt, és elkülönítse az irrelevánstól, a lényegtelentől.

 

Az auditív szférában hasonló gondokkal találkozhatunk. Tapasztaljuk a hallási diszkrimináció zavarát (amikor a gyermek nem tudja diszkriminálni az egyik kimondott hangot a másiktól), a hallási zárásét (amikor a külön álló hangokat egyetlen szóvá kell összeolvasztania) és a hallási figura-háttér problémát is, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy a gyermek egyetlen, kiválasztott hangra koncentráljon, miközben a többit, mint lényegtelent egyfajta gátlás alá helyezi. Mint említettem, torzulhatnak a taktilis és a kinesztetikus tapasztalatokról szerzett visszajelentések (idegrendszeri értelmezések) is. Ilyenkor egyensúly- és mozgáskoordinációs problémák jelentkeznek, és tévesek lehetnek az iránymegjelölések is. Mindet természetesen az írás zavaraiban is megmutatkozik, hiszen a folyamatos íráshoz a ceruzatartás taktilis és a kézmozgás kinesztetikus tapasztalatainak pontos „értelmezésére" van szükség.

 

 

MOTOROS MŰKÖDÉSI ZAVAROK - HIPERAKTIVITÁS

 

 

Hiperaktivitás = kóros mozgékonyság.

 

Az USA-ban hivatalosan 3-5%-os gyakoriságot állapítottak meg, de előfordulnak 2%-ról, sőt 25%-ról szóló adatok is.

 

Döntő súllyal a fiúkat érinti, négyszer-ötször annyi a hiperaktív fiú, mint a lány.

 

A tünetek a viselkedés három fő területén - a motorium, az impulzivitás és a figyelem - jelenik meg.

 

Ahhoz, hogy a diagnózis felállítható legyen, a motorium területén legalább két tünetnek kell regisztrálhatónak lennie az alábbiak közül:

 

• 1. a gyermek megállás nélkül futkározik, a helyiség bútorait rendszeresen „mászókának" használja
• 2. képtelen egy helyben ülni
• 3. még ülőhelyzetben is izeg-mozog
• 4. alvás közben is sokat mozog
• 5. mindig „úton van", ill. olyan, „mintha fel lenne húzva"

 

Az impulzivitás regisztrálásához három tünet meglétére van szükség az alábbiakból:

 

• 1. gyakran előbb cselekszik, mint ahogy gondolkodnék
• 2. feltűnően gyorsan és sokszor vált át egyik cselekvésből a másikra
• 3. feladatait, a munkáját képtelen megszervezni
• 4. életkorához viszonyítottan túlzottan sok ellenőrzést igényel
• 5. játékokban, a csoportban nagyon nehezen tudja kivárni, amíg sorra kerül

 

A figyelem zavara pedig legalább három tünetből állapítható meg a következők közül:

 

• 1. gyakran nem tudja befejezni, amit elkezdett
• 2. gyakran észrevehető, hogy „nem figyel oda"
• 3. figyelme könnyen elterelhető
• 4. képtelen koncentrálni iskolai munkájára, vagy más, folyamatos figyelmet igénylő feladatra
• 5. nem tud tartósan játszani egy játékot, ill. egy játékszerrel

 

Az esetek legnagyobb részében hatéves kor után, tehát az iskolai tanulmányok megkezdését követően diagnosztizálják. Természetesen a 6-7 éves korában hiperaktívnak minősülő gyermek korábban is mozgékony, élénk, az átlagosnál nyugtalanabb. Az óvoda lazább normái, játékosabb, több mozgásra épülő feladatai mellett azonban az ilyen gyermek sokszor alig tűnik fel - az iskola sajátos normarendszerében válik feltűnővé.

 

A szakirodalom a hiperaktivitásnak két típusát tartja nyilván: az egyiket szituatív vagy helyhez kötött, a másikat valódi vagy tulajdonságból adódó hiperaktivitásnak nevezi.

 

A szituatív kategóriába tartozó gyermek a korábbiakban felsorolt tüneteket jóval enyhébb fokon produkálja (kevésbé figyelmetlen, ritkábban hagyja el a helyét óra közben és így tovább), és ami a legfontosabb: túlzott mozgékonysága, figyelemzavarai csak meghatározott helyzetben jelentkeznek: van, aki kizárólag az iskolában, van, aki kizárólag otthon hiperaktív! Saját tapasztalataim azokat az előfeltevéseket erősítik, melyek szerint - nomen est omen - csak a valódi hiperaktivitás minősíthető klinikailag is hiperaktivitásnak, a másik típus esetén a háttérben - pszichológiailag sokszor jól értelmezhető - nevelői vagy szülői (ez utóbbi a gyakoribb) intolerancia húzódik meg. A szülői intolerancia a gyermek természetes mozgékonyságát, aktivitását, dinamizmusát „betegesnek" minősíti, és a hivatalos „hiperaktivitás" diagnózis gyakran megnyugtatja a türelmetlensége miatt bűntudatot érző szülő.

 

A hiperaktivitás tünetei az ingerhelyzet függvényében fluktuálnak (hullámzanak). A tünetek sokkal valószínűbben jelennek meg az unalmas, ismétlő jellegű, sztereotip tevékenység során. Tovább abban a pillanatban alapvető problémák jelentkeznek, amikor szabályok közé akarják szorítani viselkedésüket. A hiperaktivitás legfontosabb tünete (nem hivatalos): a szabály irányította viselkedés akadályozottsága (frusztráció miatt), és az a tény, hogy alig képesek a kéréseknek, igényeknek, utasításoknak (instrukcióknak) engedelmeskedni.

 

Mi okozza a hiperaktív magatartást? A dopamin hiányos működése. A stimulánsok bizonyítottan nyugtató hatást gyakorolnak a hiperaktív gyermekekre - a serkentőszerek pedig aktivizálják a dopaminerg idegpályákat. A centedrin típusú stimulánsok hatására (ilyen pl. a ritalin) nyugszanak meg - ugyanakkor a gyógyszer gyakorta depresszív színezetű hangulatromlást eredményez olyannyira, hogy újabban az USA-ban a ritalin mellé már antidepresszívumokat is adnak a gyermekeknek. Ezeknél a gyermekeknél a szervezet általános izgalmi, készenléti szintje (arousal) a szükségesnél alacsonyabb! A hiperaktivitás tehát egyfajta ingerkereső magatartás, állandó ingeréhség. Ez a teória elfogadható, mivel képes magyarázatot adni a hiperaktív gyermekek paradox farmako-reakciójára.

 

Feltételezik, hogy a hiperaktív gyermekek többségénél ez az idegrendszeri probléma veleszületett (tehát vagy öröklött, vagy terhesség, ill. a szülés komplikációi idézik elő), míg a kisebbik részénél neurológiai betegség vagy agysérülés okozza az ontogenezis folyamán.

 

A kutatók egy része úgy tartja, hogy sok hiperaktív gyermeknél a viselkedés zavaraihoz veleszületett módon agresszió társul. Mások szerint a hiperaktív gyermekek egy része fájdalmas tapasztalatai következtében válik agresszívvé. Az örökös fegyelmezés, a viselkedési és a tanulási kudarcok mintegy dacreakcióként váltják kis és erősítik meg az agresszivitást.

A vizsgálatok szerint az agresszió mentén ún. másodlagos tünetek - indulatkitörések, hazudozás, lopás és a kezdődő deviáns életvezetés egyéb megnyilvánulásai - bontakoznak ki, amit nagyon sokszor alacsony önértékelés, alacsony frusztrációs tolerancia, valamint depresszió és szorongás kísér.

 

A gyermekkori mozgékonyságukból egyfajta helyzetváltoztatási kényszer megmarad, többet utaznak, gyakrabban költözködnek, és többször változtatnak munkahelyet, mint az átlagos halandó.

 

A KOGNITÍV FUNKCIÓK ZAVARAI

 

A figyelem szelektivitása akadályozott.

 

Figura-háttér probléma: a gyermek nem tudja kiemelni a háttérbe olvadó, jelentést hordozó információt környezetéből.

 

Mindez nemcsak az auditív (vagy akusztikus), de a vizuális szférában is előfordulhat: ilyenkor a gyermek minden igyekezete ellenére képtelen arra, hogy a környezetéből érkező zavaró hangingereket (pl. lábcsoszogás, köhögés, papírzörgés) egyfajta figyelmi gátlás alá helyezze és a tanár szavaira fókuszáljon. Így valamennyi ingerre, a fontosakra és mellékesekre is kb. egyformán figyel és reagál. Ők a mezőfüggő gyermekek, akik nem tudják kiemelni a releváns ingereket a háttérből.

 

A tanulási zavarral küzdők gyenge emlékezeti teljesítménye azzal magyarázható, hogy tárolásuk felszínes: nem viszonylatokat, műveleteket tárolnak, hanem a konkrét vizuális vagy akusztikus ingert próbálják megjegyezni. (A két teljesítmény közötti differenciát úgy lehetnek a legjobban érzékeltetni, ha elképzeljük, hogy egy szöveget anyanyelvünkön vagy egy általunk ismeretlen, idegen nyelven kell megtanulnunk.) A tanulás sikere és a megőrzés tartóssága a két esetben látványosan különbözik. Tehát a probléma akkor jelentkezik, amikor a feladat absztrakt gondolkodást igényel. Például nem ismerik fel azt, hogy a műveletek megfordíthatók (a 3­­x6 és a 6x3 azonos műveletek), és hiányzik a generalizációs (általánosító) képességük is: azt, hogy egy felismert megoldási elvet más feladatokban is alkalmazni tudjuk.

 

A BESZÉD ÉS A KOMMUNIKÁCIÓ ZAVARAI

 

A beszéd fejlődése az ún. „belső nyelv" alakulásával indul, melynek segítségével a gyermek már képes arra, hogy megértse saját tapasztalatait, mielőtt azokat másokkal közölni tudná.

 

Ezt követi a „receptív nyelv" (befogadó) elsajátítása. Szakszerűen úgy szokták fogalmazni: a receptív nyelv birtokában a gyermek már dekódolja a szavakban küldött üzeneteket, ami magyarul azt jelenti, hogy a gyermek még nem tud beszélni, de már érti, amit mondanak neki!

 

A beszédfejlődés befejező mozzanata az „expresszív nyelv" (kifejező) kibontakozása. Ezen a szinten a gyermek már szimbolikus kódokká - szavakká - formálja gondolatait, és így képessé válik arra, hogy beszédben kommunikáljon bárkivel, aki ugyanazt a nyelvet beszéli, amit a gyermek elsajátított!

 

Dadogás: a népesség 1%-át érinti. Kb. négyszer annyi férfi dadog, mint nő. A dadogók között a véletlennél jóval többször találunk elsőszülötteket.

 

A dadogásnak súlyossági foka alapján két típusát különítjük el:

 

• I. tónusos dadogás: a beszélő egy-egy szótagot többször is megismétel, amikor viszont görcsös erőfeszítéseket tesz egy-egy hang kimondása érdekében

 

• II. klónusos dadogás: amikor a beszélő görcsös erőfeszítéseket tesz egy-egy hang kimondása érdekében

 

Mivel éneklés vagy suttogás esetén sohasem fordul elő, nyugodtan feltételezhetjük, hogy a dadogás nem a beszéd, hanem a kommunikáció zavara.

 

Analitikus aspektusból nézve a dadogás tulajdonképpen parapraxis, azaz a nyelv elakadása, mert a beszélő attól fél, hogy valami közönséges kifejezés fog kicsúszni a száján. A beszélőben agresszív indulatok ébrednek a partnere iránt, amit egy „elhárító mechanizmussal" - az áttolás - segítségével a beszédre visz át, amelyben így megjelenik az excentrumok vulgáris neve („illetlen" kifejezések" kimondásának tendenciája. A nyelve azért akad el, mert a tendencia realizálását megakadályozza a beszélőmegrettenése saját agressziójától. A dadogó szó szerint érti a mondást: a szavak ölni tudnak. Ez segít bennünket a dadogás pillanatának megértésében, de a keletkezésében nem. Hogy keletkezik vajon? Úgy, hogy a dadogó elővételezi (anticipálja) a kudarcot, és az ebből eredő feszültség valóban megakasztja a beszédét. Miért? Azért, mert a felnőtt környezet valamilyen ésszerűtlen perfektcionizmusból adódóan folytonosan javítja, helyreigazítja, korrigálja, kritizálja a gyermek (a leendő dadogó) beszédét, mely az életnek ebben a korai szakaszában természetszerűen nem tökéletes. Így azután - a szülői célokkal szemben - a gyermek azt tanulja meg, hogy „beszélni nehéz" - azaz a beszédtevékenységhez erős szorongás kapcsolódik.

 

A dadogás örökletességére is vannak bizonyítékok. Dadogás esetében a fiúk öröklési küszöbértéke jóval alacsonyabb, mint a lányoké!

 

Öröklési küszöbérték: a genetikai prediszpozíciónak meg kell haladnia egy bizonyos értéket ahhoz, hogy az adott tulajdonság megjelenjen a viselkedés-repertoárban.

 

A korai beszédpróbálkozások idején a fiúkat a szülők részéről sokkal több negatív kritika éri, többször javítják, igazítják helyre, korrigálják őket, mint a lányokat, és ez az oka annak, hogy a fiúk már alacsonyabb szintű genetikai érintettség esetén is dadogni kezdenek.

 

2-3 éves kor táján nagyon sok gyermeknél megjelenik a tónusos szótagismétlés - tehát dadogás -, amely a legtöbb esetben rövid idő alatt nyomtalanul elmúlik. Valószínűnek látszik, hogy a szülő aggódó és jóindulatú beavatkozása (az örökös figyelmeztetés, „rászólás", fegyelmezés) olyan beszédszorongást vált ki a gyermekben, amely a múlandó élettani dadogást valódi problémává alakítja.

 

A dadogó szorong beszéde miatt, amely elkerülő magatartáshoz vezet. A gyermek először csak azokat a szavakat kerüli el, melyeket általában nehezebben mond ki, majd a beszédhelyzeteket, az emberi kontaktusokat is.

 

(Sz)elektív mutizmus: helyzethez kötött hallónémaság. Lányoknál jóval gyakoribb. A fizikailag teljesen egészséges, ép értelmű elektív mutista gyermek csak intimcsaládi körben hajlandó beszélni, más környezetben egyetlen szót sem szól à izoláció.

 

Idegen környezetben kivétel nélkül félénkek, tartózkodók, bátortalanok, otthon viszont hajlamosak az indulatkitörésre, a „hisztizésre".

 

 

NEURÓZISOK

 

 

A „neurózis" szó egy XIX. századi skót orvos, William Cullen leleménye. Cullen szerint a neurózis biológiai alapú - biogén - betegség, az idegrendszer hibás működése hozza létre. A XX. század első évtizedeiben Sigmund Freud átvette és kiterjesztette ezt a fogalmat: elméletében a neurotikus tünetek egyértelmű oka és előidézője a szorongás. Így lett a neurózis a szorongás-alapú betegségek gyűjtőfogalma.

 

Manifeszt szorongásos rendellenességek

 

Szeparációs szorongás: ha a gyermek 4 évesnél idősebb, és a tiltakozásnak és a szorongásnak nyilvánvaló jelei mutatkoznak, amikor anyjától, ill. megszokott környezetétől - bármilyen rövid időre és bármennyire ismerős helyzetben - el kell szakadnia. Ekkor már magatartási zavarról, ergo pszichológiai rendellenességről beszélünk. (A normális szeparációs szorongás a 6. hónap táján jelentkezik először, amikor a gyermek már különbséget tud tenni ismerős és idegen között, és az ismerős arc, személy hiánya bizonytalansági érzést, szorongást eredményez.) Fiúk és lányok között kb. azonos arányban fordul elő. Jellemző, hogy ezek a gyermekek reggelente rosszkedvűek, gyakran fáj a fejük, hasmenésük van. A szeparációs szorongás összefügghet az elalvás zavarával, mivel az alvás is szeparációs helyzet csak úgy, mint a halál. A szeparációs szorongás és a dependencia egymást feltételező fogalmak. A szeparációs szorongás oka legtöbbször az, hogy valamelyik szülőnek, általában az anyának szüksége van arra, hogy a gyermek mindig vele legyen, és csak az ő közelében érezze jól magát. A szülő és a gyermek kapcsolata ilyenkor korántsem harmonikus, inkább ambivalens: a kölcsönös függőség mindkettőjük számára terhes. Mindezt az anyai szerep bizonytalansága idézi elő: a szülő úgy hárítja ellenérzéseit, hogy visszájára (ellentétbe) fordítja őket (a pszichoanalízis ezt reakcióképzésnek nevezi), a gyermekét „csakazértis" nagyon szerető, túlzottan aggodalmaskodó anyává válik. A szülő az ilyen esetekben a gyermek gyógyulásával szemben a lelke mélyén (nem tudatos szinten) ellenérdekelt.

 

Teljesítményszorongás: amíg a szeparációs szorongást a szeretett személy elvesztésétől való félelem váltja ki, a teljesítményszorongás magának a szeretetnek az elvesztésére vonatkozik. Több az érintettek között az elsőszülött (vagy egyke), mint a testvérsor többi tagja, és több közöttük a lány, mint a fiú. Ha az ilyen gyermek olyan pályát választ, amelyben elsősorban szorgalomra, pontosságra, kitartásra van szükség, prognózisa bíztató. Ha viszont olyan pályára megy, amely lényegéből adódóan alkotómunkát, kreativitást igényel - pl. művésznek készül -, előbb-utóbb könnyen szemben találja magát saját határaival, önértékelési zavarai felerősödnek, és alkalmatlansági érzése depresszív színezetű szorongásrohamokban manifesztálódhat. A behavioristák körében alkalmazott ún. szisztematikus deszenzitizáció általában sokat segít. A terápiás technika lényege: a gyermek relaxált helyzetben gondolati úton szembesül a szorongást kiváltó helyzetekkel.

 

Generalizált szorongás: mindenre kiterjedő, általános szorongás. Az ilyen gyermeket aggodalmaskodás jellemzi, önértékelése labilis, tele van anticipált szorongással, tehát örökös balsejtelmei vannak a jövőt illetően. Nyugtalan, állandó vigasztalást, „pátyolgatást" igényel, miközben rendszeresen fizikai panaszai is vannak: fáj a feje, a hasa, száraz a szája, izzad a tenyere, hányingere van, gyakran rágja a körmét stb. Állandó feszültségben él, melynek tulajdonképpen soha nincs megnevezhető konkrét okra, tárgya. Freud ezt a jelenséget úgy nevezte: „szabadon lebegő szorongás". A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a gyermekek leginkább a középosztálybeli családokban élnek, olyan családokban, amelyek rendszeresen szeretetmegvonással büntetnek, ill. ahol a gyermek iránti szeretet a folyamatos „jó magaviseletért" jár cserébe. A háttérben tehát itt is, akárcsak a teljesítményszorongásnál, a szeretet elvesztésétől való félelem húzódik meg, csak a generalizált szorongás esetében a szülő manipulációja a szeretettel sokkal következetesebb és az élet valamennyi területére kiterjed.

 

A szorongásroham („pánikbetegség"): a viselkedés-lélektan teoretikusai szerint a szorongásrohamok oka a „félelem a félelemtől". Az első rohamot kísérő fiziológiai változások (szív- és légzésritmus-növekedés, verejtékezés stb.) feltételes ingerekké válnak a további rohamok számára. Amikor megjelennek - akár rendeltetésszerű okból, pl. gyors, fárasztó testmozgás következtében -, az egyén hirtelen félni kezd a következő rohamtól, és a klasszikus spirálnak megfelelően a félelem erősíti a fiziológiai reakciókat, és vica versa: az erősödő élettani reakciók növelik a félelmet. Ez a magyarázata annak, hogy a pánikbetegek, akár a gyermekek, akár a felnőttek, kerülik a fizikai megerőltetéssel, az élettani izgalom növekedésével járó feladatokat.

 

Kóros védekezési módok

 

Fóbia: iszony, irtózás, intenzív, szélsőséges irreális félelem. A népesség 13%-át érinti, nőknél (lányoknál) kétszer gyakoribb. A fóbiás ember állandóan törekszik arra, hogy a félelmet kiváltó ingereket, szituációt elkerülje: folyamatosan úgy szervezi az életét, hogy a fóbikus ingerrel lehetőleg ne találkozzék. Ezt nevezzük elkerülő magatartásnak. A fóbiák leggyakrabban előforduló csoportját"közönséges fóbiának" (simple pfobia) nevezzük. Ide tartozik a magasságtól való félelem (akrofóbia), a zárt tértől való félelem (klausztrofóbia) és az ún. állatfóbiák. A gyermekek kiszolgáltatott helyzetükből adódóan jóval kevesebb lehetőségük adódik életvezetésük - adott esetben az elkerülő magatartás - megszervezésére, mint a felnőtteknek. A fóbiák máik nagy csoportját az ún. szociális fóbiák alkotják. A szociális fóbiában szenvedő ember az olyan elkerülésére törekszik, amelyekben bizonyos cselekvéseket, tevékenységeket más emberek előtt, azok szeme láttára kellene teljesítenie, azaz attól fél, hogy ezekben a szituációkban szégyen és megaláztatás éri. A szociális fóbia leggyakoribb objektumai (fóbikus ingerei) a nyilvános szereplés (megszólalás több ember előtt), a nyilvános helyen történő étkezés és a nyilvános illemhely használata. Mindez életvezetését rendkívül merev és szűk csatornába tereli. A népesség 2%-át érintik a szociális fóbiák, nőket és férfiakat egyenlő mértékben. A szociális fóbia könnyen agorafóbiává terebélyesedik, vagyis a gyermek a szorongást kiváltó szociális kapcsolatok elkerülése érdekében lehetőleg nem mozdul ki otthonról. Az agorafóbiás ember elsősorban a saját fizikai tüneteitől (a rosszulléttől) fél, a szociális fóbiás viszont a szégyentől, attól, hogy mások rossz véleménnyel lesznek róla. ezeket az embereket a szülők túlságosan is védelmezték, ugyanakkor emocionálisan kevésbé támogatták őket: míg a szülők túlságosan nagy hangsúlyt helyeztek az öltözködésre, az ápoltságra és a modorra, addig nem segítettek gyermeküknek a szociális félelmek kioltásában. A gyermekeknek - mint említettem - kevesebb módja van a fóbikus szociális ingerek viszonylag békés kikerülésére, ergo a gyermek magatartászavara speciális formákban manifesztálódik: elektív mutizmus, elkerülő magatartás (elbújik az idegenek elől, lehetőségeihez képest eltűnik a számára ismeretlen személyek környezetéből). Ezek R. J. szerint ez a két gyermekkori zavar felnőttkori szociális fóbiával rokon rendellenességek. Létezik iskolafóbia is: I. típusú: 4-8 éves kor között jelentkezik, korábban „neurotikus krízis" volt a neve, relatíve könnyen, maradéktalanul rendeződő magatartási zavar, II- típusú: 10 éves kor után indul, régebben „életforma" fóiának (way-of-life phobia) nevezték. Ebben az esetben a kiváltó ok már nem a szeparációs szorongás, hanem a kortársaktól, pontosabban a kudarctól, a megalázottságtól, a nevetségessé válástól való félelem. Ergo ez a szociális fóbia iskolában felszínre törő típusa.

 

A hetvenes években egy amerikai kutató felvetette, hogy az emberben létezik egyfajta „előkészítettség": azok a tárgyak, élőlények válhatnak fóbikus ingerforrásokká - pl. a kígyók, rovarok -, amelyek az emberré válás során, evolúciós őseinkre veszélyese voltak. A gondolat mindmáig vitatott.

 

Kényszerbetegség: az analitikusok által leírt személyiségjegyek - amikor a gyermek túlzottan nagy gondot fordít a tisztaságra, a rendre, a konvencionális modorra - inkább a kényszeres személyiség" alakulását veszélyét jelzik, és nem a kényszerneurózisét. Magam is tapasztaltam, hogy ezek a karaktervonások a teljesítményszorongás szélsőséges formáival függenek össze, az ilyen gyermek folyton attól fél, hogy valami váratlan dolog történik, amitől szorongani kezd, és így nem tud majd a kihívásnak megfelelni. Ezért azután fokozatosan felszámolja a spontaneitását: mindent pontosan meg kell tervezni, minden eshetőségre előre fel kell készülni, a szorongás, ami leblokkolja a teljesítményt, csak így hárítható el.

 

Szorongáselméletek

 

Pszichoanalitikus koncepció

 

A korábban tárgyalt szorongástípusok - a pánik, a teljesítmény- és a szeparációs szorongás, valamint a generalizált szorongás - a pszichoanalitikus teória szerint a tudatosulásért és a megvalósulásért „harcba szálló" elfojtott Id-impulzusok mint veszélyforrások jelzései! A generalizált szorongás esetében, ahol - mint láttuk - a szorongás közvetlenül és krónikusan jelentkezik, a valódi ok (az Id-impulzus) elfojtott, de a szorongás már folyamatosan átszivárog a gáton. A pánikreakciónál ez ok hirtelen nagyon közel kerül a tudathoz, az Ego kétségbeesett erőfeszítést tesz a represszióra, és ez az akut, drámai küzdelem mutatkozik meg a szorongásroham formájában. Amint az Ego felülkerekedik, azaz az impulzus újra biztonságos távolba kerül a tudattól, a roham elmúlik. A gyermekpszichoanalízisnek elsősorban a szeparációs szorongással kapcsolatos, ma már klasszikusnak számító elemzései azt mutatják, hogy a manifeszt szorongások esetében ez az elfojtott Id-impulzus a szülő iránt érzett agresszív indulat! A 3-4 éves kortól megfigyelhető szeparációs szorongás esetén tehát a gyermek azért nem akar elszakadni a szülőtől, mert saját agressziójától félti őt. Ez a látszólag ellentmondásos állítás a gyermek mágikus világképének figyelembevételének válik érthetővé.

 

A szülő így - éli át a gyermek - csak akkor van teljes biztonságban, ha mellette marad, és ez talán a pszichoanalízis egyik leglátványosabb paradoxonja, az egyszerű halandó ugyanis úgy gondolná, hogy a gyermek azért kapaszkodik anyjába, hogy önmagát biztonságban érezze, holott - állítja az analízis - ennek éppen a fordítottja történik.

 

A gyermek azonban el szeretné kerülni a szorongás a szorongás kellemetlen élményét, és amikor ehhez az elfojtás nem elegendő, más ún. elhárító mechanizmusokkal próbálkozik. Ezek a védekezési kísérletek azok, amelyek a fóbiás és a kényszeres neurotikus tünetekhez vezet. A fóbiák esetében pl. annak az elhárító mechanizmusnak a működését fedezhetjük fel, melyet áttolásnak (displacement) nevezünk. Freud klasszikus, sokat idézett - bírált, megvédett, továbbfejlesztett - fóbiaelemzése egy bécsi kisfiúról, a „kis Hans"-ról szól. Hans egyszer csak (öt és fél éves korában) kijelentette, hogy nem megy ki az utcára, mert fél a lovaktól, melyek a századelő a századelő konflisait, fiákerjeit, hintóit húzva, bizony gyakran trappoltak végig Bécs utcáin. Freud értelmezése szerint Hans lovaktól való félelme - fóbiája - Öedipális-konfliktus idejére, a fallikus periódusra való visszautalás, regresszió), melynek a lényege az, hogy anyja iránti erős ragaszkodását az apja iránt érzett ellenérzés kísérte. Természetesen - mint az Öedipális-konfliktusoknál mindig - Hans félt attól, hogy az agresszív indulata miatt apjától büntetésben részesül (ezt nevezi a pszichoanalízis kasztrációs szorongásnak), ezért szorongását és agresszív indulatait áthelyezte, áttolta a lovakra. Freud szerint ez a behelyettesítés Hans számára logikus volt, mivel apja időnként „lovacskázott" vele, sőt apja fekete keretes szemüvege és bajusza is asszociatív kapcsolatba kerülhetett a lovak szemellenzőjével és sörényével. A fóbia, amely így kialakult, két szempontból is hasznos lehetett Hans számára. Először is „nyugodtan" agresszív indulatok szerethette apját, másodszer pedig a szorongástól is módjában állt megmenekülni - csak a lovakat kellett elkerülnie.

 

A fóbia lényege tehát az analitikus elmélet szerint az, hogy a gyermek el kívánja kerülni a szorongást, ill. azt, hogy szorongásának valódi oka tudatossá váljon. Ennek érdekében - az áttolás elhárító mechanizmusának segítségével - szorongását valami más, külső objektumra helyezi át (ez lehet, de nem feltétlenül, valamilyen asszociatív kontaktusban a valódi okkal), melynek elkerülésével magát a szorongást sikerült elkerülnie.

 

A kényszeres tisztasági rítusokat az analitikusok anális fixációnak (vagy regressziónak) tartják, melyben az Id destruktivitásra, piszkosságra, ártalmasságra törekszik. Az Ego a reakcióképzés elhárító mechanizmusával védekezik az Id felszínre törekvő vágyai ellen, azaz: homlokegyenest ellenkezőjére fordítja azokat.

 

Az analitikus terápia abból az alaptételből indul ki, hogy a folyamatos védekezés a be-betörő szorongás ellen kimeríti az Egót, így annak kevés energiája marad arra, hogy konstruktív szerepet töltsön be az egyén személyes kapcsolatainak szervezésében, napi feladatainak ellátásában. A terápia célja az, hogy felszínre hozza és semlegesítse azokat az impulzusokat, melyek az Egót ilyen mértékben igénybe veszik. Az analitikus hipotézis szerint: ha az egyén tudatosítja és megérti eddig elfojtott impulzusait, az Ego felszabadul, és lehetővé válik, hogy hasznos, kreatív feladatok felé forduljon. A felnőtt analitikus terápia két legfontosabb metódusa a szabadasszociáció és az álomértelmezés. A szabadasszociáció azt jelenti, hogy a díványon fekvő beteg azt mond, amit akar: szavaiban sem okság, sem etikett nem korlátozza. A tudattalan konfliktus elemei fokozatosan a felszínre kerülnek, manifesztálódnak, az analitikus pedig értelmezi ezeket, segítve a betegnek a tudatosítás, a „ráébredés" munkájában. Az álomértelmezés gyakorlatilag hasonló módon történik: az analitikus és a beteg közösen értelmezik az álomban rendszerint szimbolikus formában megjelenő konfliktusokat.

 

Viselkedés-lélektan koncepciója

 

A szorongás és a szorongáson alapuló neurózisok hibás tanulás következményei. Az első lépcsőben a pavlovi klasszikus kondicionálásnak megfelelően a semleges (feltételes) inger (pl. az apa részegsége) összekapcsolódik egy félelmet kiváltó (feltétlen) ingerrel (a verés okozta fájdalom), és így maga is szorongást kiváltó ingerré válik. (Félni fog az apától, ha részeg.) A második lépcsőben az egyén elkerüli a szorongást kiváltó feltételes ingert, és mivel az elkerülő magatartás a szorongástól való megszabaduláshoz vezet, az ún. operáns kondicionálás révén habituálódik, azaz részévé válik az egyén viselkedés-repertoárjának. (A szorongás generalizálódik: Félni fog a józan apjától is, az összes részeg férfitől, végül az összes férfitől.)

 

 

 

 

Humanisztikus pszichológia koncepciója

 

A humanisztikus pszichológia szerint a gyermekkel nem születnek elfojtandó ösztönök. Mint magban a növény, saját én-ideálja születik vele, és a késztetés arra, hogy „növekedjék", megvalósítja önmagát. A környezetnek tehát nem alakítania, formálnia kell a gyermeket, „csupán" a feltételeket kell biztosítania ahhoz, hogy önmaga törvényei szerint fejlődhessék. A szorongás - állítja a humanisztikus pszichológia - akkor keletkezik, amikor a felnőtt környezet, merev és szigorú szabályrendszerével, mást útra tereli a gyermeket, mint amelyen saját, belső törvényei alapján járni törekszik.

 

Terápia:

 

• szisztematikus deszenzitizáció: a szorongást keltő inger összekapcsolása egy nyugodt, relaxált helyzettel - pozitív megerősítés
• operáns kondicionálás, kioltás: az elkerülés szorongásoldó, jutalmazó hatásának megszüntetése - negatív megerősítés
• a pszichológus által adott jutalom, ha megoldott a kliens egy feladatot, ill. a siker természetes jutalma - pozitív megerősítés

 

Szorongás és genetika

 

Valószínűnek látszik, hogy egyfajta érzékenység, fogékonyság, hajlam (prediszpozíció) születik velünk, nem annyira egy-egy specifikus magatartási zavarra, mint inkább a szorongásra általában. A környezeten - az egyén és a környezet saját interakcióján (kölcsönhatásán), múlik azután, hogy ez a prediszbozíció manifesztálódik, kibomlik-e, megjelenik-e az egyén emócióiban, viselkedésében, és ha igen, milyen típusú neurotikus tünetek, szindróma formájában.

 

Szorongás és farmakoterápia

 

Nem szabad elfelejtenünk a freudi üzenetet: a szorongás szignál csupán, melynek visszaszorítása korántsem jelenti a valódi probléma megoldását (nem oki, csak tüneti kezelést jelent). A kezelést minden esetben pszichoterápiával kell kombinálni!

 

Szignál szorongás: az Id elfojtott ösztöntörekvései nagyon erősek, a szülői/társadalmi korlátok pedig rigidek, szigorúak, akkor az Ego jelez, hogy veszélyeztetve van az általa által emelt gát, a tudattalan impulzusok akármikor felszínre törhetnek.

 

 

A HANGULAT RENDELLENESSÉGEI

A DEPRESSZIÓ

 

A mai fiataloknak tízszer nagyobb esélyük van arra, hogy depressziósokká válnak, mint nagyszüleiknek volt ötven évvel ezelőtt: a 20-25 éveseknek 56%-ka, a 25-44 éveseknek 89%-ka esett már át legalább egy depressziós epizódon életében, ugyanakkor a 70 éveseknél ez az arány alig 1%!

 

A tény, hogy a primitív társadalmak (többek között Új-Guineában végeztek ilyen vizsgálatokat) ezt a betegséget gyakorlatilag nem ismerik, arra enged következtetni, hogy a választ valószínűleg a modern ember karaktervonásaiban és a modern kultúra sajátosságaiban kell keresnünk.

 

A gyermekkor depresszió ritka. Elsősorban a szorongás jellegzetes formái lépnek a helyébe.  Valódi depressziós tünetek csak egy-egy rövid periódusban nyilvánulnak meg ún. „kevert" esetekben.

 

Ha a betegségben elsősorban vegetatív, fizikai tünetek jelentkeznek (pl. alvási, táplálkozási zavar, pszichomotoros lassulás), akkor endogén (belső eredetű), ha viszont főként emocionális és kognitív, gondolkodási zavarok, akkor reaktív (valamely életeseményre adott válasz) depresszióról beszélünk.

 

Depresszív hangulat: magtünet vagy vezető tünet: „tehetetlenség-reménytelenség" (helplessness-hopelessness) szindrómának nevezzük a gondolkodás eme formáját a pszichológiában. A depresszív hangulat, mint tünet tehát nem pusztán emocionális állapotot jelöl, de tartalmazza annak kognitív értelmezését is („senki nem tud segíteni rajtam, a helyzetem teljesen reménytelen").

 

A tárgyvesztés

 

A leggyakrabban előforduló tárgyvesztés (a jelenségnek ez a szakmai neve, akkor is, ha tárgy és akkor is, ha élőlény elvesztéséről van szó) a szeretett személy, ill. a szeretet elvesztése, de a depresszió okai között szerepelhet a kedvenc háziállat elpusztulása (kutya, hörcsög, papagáj), az egészség maradandó károsodása (pl. egy testrész elvesztése baleset következtében, vagy a látás, a hallás, a memória súlyos sérülése), ill. az önbecsülés elvesztés is.

 

Az analitikus koncepció szerint a depresszió akkor következik be, ha az egyén ambivalens érzéseket (tehát pozitív és negatív érzelmeket is) táplált az elvesztett személy (esetleg objektum) iránt. A negatív emóció haragba csap át (a szeretet tárgyának elvesztése miatt), a pozitív emóció viszont bűntudatot ébreszt (amiért nem bánt jobban fele, amíg lehetett volna). Mit kezdhet az egyén a haraggal, amelyet az iránt érez, akit (vagy amit) végleg elveszített? Önmaga felé fordítja, hiszen szeretetének (ill. haragjának) tárgya már csak önmagában érhető el - amennyiben éppen a szeretet révén magába építette, interiorizálta azt. A bűntudat és a befelé fordított harag együttesen eredményezi azt az öngyűlöletet és kétségbeesést, amelyet depressziónak nevezünk.

 

John Bowlby szerint a depresszió gyökerét az élet korai periódusában bekövetkező szeparációban kell keresnünk, tehát abban a traumatikus csecsemőkori élményben, amely akkor keletkezik, ha az 5 hónaposnál idősebb és a 3 évesnél fiatalabb gyermeket elszakítják anyjától, azaz: a szeretett személytől. Sok évvel később ez az elsődleges trauma éled újjá, amikor az egyénnek el kell válnia valamelyik én-részétől, anyjától, házastársától, gyermekétől, vagy éppen a munkájától, hivatásától. Bármi legyen a kiváltó esemény, az újabb tárgyvesztés visszaveti, regrediálja az egyént a kisgyermekkori traumához, és a regresszió a tehetetlenség és a reménytelenség érzéséhez vezet: hiszen a csecsemőnek valóban semmi ereje, hatalma sincs az őt ért sérelemmel szemben! Miután az egyén alkalmatlannak ítéli önmagát a körülötte lévő világ irányítására, kezelésére - akár a csecsemő, aki nem tudta megtartani a szeretett személyt -, egyszerűen visszahúzódik belőle önmagába. Ez a depresszió.

 

A depressziós személyeknek kisgyermekkorukban az átlagosnál jóval gyakrabban kellett elszakadniuk szüleiktől családi konfliktus következtében. Ugyanakkor, a vizsgálatok szerint a hideg, érzéketlen, elutasító szülői magatartás nagyobb kockázatot jelent a depresszió későbbi kialakulása szempontjából, mint a szülőtől való elszakadás. A kutatók azonban megjegyzik: az ez adat nem összeegyezhetetlen az analitikus állásponttal, hiszen a szülő közönyét vagy kegyetlenségét a gyermek a szülői szeretet, ill. szimbolikus értelemben a szülő elvesztéseként éli át.

 

Nézzük, mit mond a kognitív pszichológia a depresszió kialakulásával kapcsolatban. Martin Seligman tanult tehetetlenség elmélete azt mondja ki, hogy tulajdonképpen a depresszió nem más, mint stressz-hatásokra adott reakció, amelyekről az egyén már korábban megtanulta, hogy elkerülhetetlenek, és ezért a védekezést feleslegesnek ítéli ellenük.

(Laboratóriumi kísérlet-kutyák-elektromos áramütés-nem volt módjuk menekülni-később lett volna, de mégsem tették: passzívan tűrték a fájdalmat-a kutyák megtanulták, hogy a fájdalom elkerülhetetlen.)

 

A pszichoanalízis és a kognitív pszichológia depresszió-felfogása szinte teljes mértékben azonos! A megismétlődő tárgyvesztés depressziót kiváltó hatása ugyanis - mint említettem - az analitikusok szerint éppen abban rejlik, hogy az egyén az újabb stressz következményeként a kisgyermekkori hasonló eseményhez regrediál, és így a tárgyvesztés helyzetében, akár egy csecsemő, tehetetlennek érzi magát.

 

Negatív-én-séma: kognitív pszichológia terminusa. Kimondja: ha a gyermek szocializációja során örökös megalázásnak van kitéve, ha a felnőtt környezete (a szülők és a nevelők) tendenciózusan és folyamatosan azt érzékeltetik vele, hogy „nem jó semmire", „neki semmi nem sikerül", „tehetségtelen", „szerencsétlen", „idétlen", „mindenről ő tehet" stb., akkor a gyermek elfogadja ezeket az állításokat, én-jének részévé teszi azokat. Ettől kezdve önmagát egy negatív séma mentén értékeli (ez a negatív-én-séma), vagyis öntudatlanul törekszik arra, hogy a külvilágból érkező ingerek, információk, tapasztalatok, minősítések közül kiválassza és tudomásul vegye azokat, amelyek beleillenek én-sémájába, és kiiktassa (ne vegye tudomásul, ill. gyorsan elfelejtse) azokat, amelyek már bizonyítanak.

 

A depressziós (ill. a depresszióra hajlamos) ember nemcsak azt tételezi fel, hogy a bekövetkező negatív események számára befolyásolhatatlanok (ez a tehetetlenség elvárása), de azt is, hogy mindaz rossz, amely történik vele, gyakorlatilag nem múlik el soha (ez a „rosszul végződés" elvárása, azaz: reménytelenség). Egyszerű példával élve: a depressziós ember nemcsak azt feltételezik, hogy mindenképpen bele fog esni egy gödörbe, de azt is: soha nem lesz képes kimászni belőle!

 

A gyermekkori depresszió kognitív terápiája mindenekelőtt az én-séma és a tulajdonítási stílus megváltoztatására törekszik. A pszichológusok egyrészt arra próbálják megtanítani a depressziós gyermekeket (és felnőtteket), hogy önmagukkal kapcsolatos gondjaikat ne belülről fakadó, állandóan jelen lévő, átfogó problémaként értelmezzék.

 

Az anaklitikus depresszió

 

Anaklitikus: függőség egy formájára használt kifejezés, ilyent él át a csecsemő, gondozója felé. Míg fiatal gyermekeknél tipikus jellegzetesség, felnőttkori túlhajtott előfordulása patológiára utal. Szó szerint támaszkodást jelent a szó.

 

R. Spitz három hónapos koruktól, tehát a szülőktől elszakítva nevelkedő csecsemőket vizsgált.

 

„... feküdtek vagy ültek, tágranyílt kifejezéstelen szemmel, dermedt, mozdulatlan arccal, a messzességbe meredve, mintegy kábulatban. Nyilvánvalóan nem fogták fel, mi történik környezetükben. Ezt a viselkedést időnként autoerotikus aktivitás kísérte, az orális, anális és genitális zónákon. A gyerekekkel, akik ebbe a stádiumba kerültek, egyre nehezebbé, és végül lehetetlenné vált kapcsolatot létesíteni." - a magyar származású Spitz 1945-ös munkájából idéztem.

 

Spitz a jelenséget hospitalizációnak nevezte el, és úgy vélte: amíg a hospitalizáció esetén (tehát a három hónapos koruktól csecsemőotthonban nevelkedő csecsemőknél) a fejlődés zavarát az anyai magatartás hiánya idézte elő, az anaklitikus depresszió (tehát amikor a hat hónapos vagy idősebb csecsemő veszíti el anyját) az anya személyének elvesztésekor jön létre. Ekkor a csecsemő étvágytalanná, közömbössé, apatikussá válik, és a felnőttek közeledésére kifejezett félelmet mutatnak.

 

Az anaklitikus depresszió koncepcióját - mintegy 15 évvel később - John Bowlby fejlesztette tovább. Vizsgálatai szerint a hat hónapnál idősebb és a hat évnél fiatalabb gyermekek, akik valamilyen betegség miatt hosszú időre kórházba kerülnek, a szülőtől való szeparáció következményeként, jól meghatározható viselkedési fázisokon esnek át.

Az első fázis a tiltakozás relatíve rövid, néhány napig tartó időszaka. Ilyenkor a gyermek sír, néha szinte fékezhetetlenül „dühöng", nyilvánvalóan stressz-állapotban van.

 

A nyílt tiltakozást a kétségbeesés fázisa váltja fel. A gyermek aktivitása csökken, és bár néha még kiabál ugyan, de szinte csak megszokásból. Sírása monotonná válik, passzív lesz és visszahúzódó, egyre reménytelenebb. Ez a fázis - mely a depresszió nyilvánvaló jeleit mutatja - hetekig, sőt tovább is letarthat.

 

Ezután: mintha kezdene rendbe jönni. Lassan feloldódik apátiájából, és érdeklődést mutat környezete iránt. Hangulata javul, gondozóival pedig egyre barátságosabb - ugyanakkor a szülő látogatása egyre kevésbé érdekli. Már nem kapaszkodik anyjába, nem rimánkodik neki, hogy vigye haza, sőt inkább közömbös iránta, csupán az édességek és az ajándékok lelkesítik, amelyeket anyja bevitt neki. Ezt a harmadik fázist Bowlby a közöny periódusának nevezi, melyben a szeparáció okozta tünetek kétségtelenül enyhülnek, ugyanakkor a gyermek, mintegy védekezésképpen, elszakítja azt a kötést, amely korábban anyjához - szeretteihez - fűzte, és ugyanilyen okból egész életében tartózkodni fog attól, hogy mély, elkötelezett emberi kapcsolatokat létesítsen.

 

Bowlby szerint tehát a korai szeparáció súlyos depresszióhoz vezet, majd, ha a szeparáció folytatódik, bekövetkezik az elszakadás: a gyermek visszavonja emocionális „befektetéseit", és kapcsolatteremtő képessége egész életére - irreverzibilisen - sérül.

2009. máj. 16. 18:28 - írta Goclenaus Az elfojtás szelektív felejtés. A személyiség a tudat kontrollja és elítélő cenzúrája miatt lelkiismereti konfliktust okozó „tárgyak" elfelejtésére „törekszik". „Ami elfelejtettem, azért nem vagyok felelős": vagyis az emlékezet felfojtása én-védő mechanizmus. A felejtés következtében széthullt emlékkép mozaikjai, az emléknyomok, amelyekből már nem idézhető fel a teljes történés és az azt kísérő emóció, bevésődnek, elraktározódnak a központi idegrendszer „kompjuterében". Ezek az információtöredékek megőrzik a velük kapcsolatos emocionalitásokat akkor is, ha maga a „story", azaz a félelem tárgya a tudat alá merült. A tudatos tárgy nélküli félelem, a szorongás feszültséget okoz. A feszültség tárgyiasítása igen nehéz feladat. A szorongó egyén sikertelenül próbál feszültségére racionális magyarázatot találni.

 

A szexuális zavarok tünetei lehetnek

• I. emocionálisak (libidó-represszió, az orgazmus-élmény hiánya);

• II. és lehetnek pszichoszomatikusak (vaginizmus, fájdalmak, fluor (folyás), erekciós és ejakulációs zavarok stb.).

A libidóhiány lehet állandó, p3eriodikus, szituatív és egy szituáción belül is ingadozást mutathat.

A pszichoszomatikus tünetképződés

A pszichikai feszültség szomatikus levezetési módja a tudat megkerülésével történik. Irányítója az emóciók legmagasabb szintű, de szubkortikális centruma: a hypothalamus. A funkcionális zavarokat úgy kell értelmeznünk, mint inadekvát reakciókat. A pszichikai ingerre a pszichikai válasz helyett - a személyiség hierarchikus felépítésének megfelelően - egy alacsonyabb szintű, szomatikus (neurohormonális, vegetatív) rendszer veszi át a feszültség levezetését célzó válaszadást.

A pszichikai úton fel nem dolgozott ingerek a szervezet bonyolult kölcsönhatásai, összeköttetései révén alacsonyabb szinten redukálódnak. Az általuk képviselt energiakvantum (erőmennyiség) megbonthatja egy szerv, ill. szervrendszer egyensúlyát. Az egyensúly akkor állhat csak vissza, ha feszültség, a többletenergia „kisül". Ez a „kisülés" a szerv működészavarában jelentkezik.

„A „szervbeszédek" a hiszteroid karakterű ember vágyelfojtásainak szimbólumai és az ún. konverziós, testi nyelvre átfordított szükségletek megjelenítései. Ugyanakkor nemcsak a hiszteroid karakterű embernek van és lehet pszichoszomatikus betegsége.

A szomatikus tünet a genetikusan determinált „locus minoris resistentiae"-nek (legkisebb ellenállású pontok) megfelelő szerven, ill. szervrendszeren belül fog manifesztálódni.

A neurofiziológiai feedback-mechanizmus útján a fajlagos szervi és pszichikai szükségletek összecsatolódnak. A pszichikai konfliktus és a velejáró feszültség hibás „programja" torzítja a gyenge speciális szerv működését.

A harag és a düh szervi tünetképződési területe a vaszkuláris (ér eredetű) rendszer, amelyet a szimpatikus idegrendszer szabályoz. Az elbizonytalanodás, cselekvési képtelenség a paraszimpatikus beidegzés alatt álló gyomor-bél traktuson (tájék), a kommunikációs feszültség a légző szervekben, azaz a beszéd szervein manifesztálódnak. A szexuális feszültségek adekvát tünetképződési helye az urogenitális (húgy-ivar rendszerrel kapcsolatos) rendszer. A szexuális szükségletekkel kapcsolatos frusztrációk a pszichoszexuális fejlődés más-más szakaszaiban (orális, anális, genitális) a megfelelő erogén zónákhoz kapcsolódnak. Ezekkel a szervterületekkel függnek össze a későbbi szexuális pszichogén konfliktusok is, amelyek a feedback-csatolások révén szomatikus szimptómákban is megnyilvánulhatnak.

A pszichoszomatikus tünetképződésnek feszültségoldó szerepe van a szexuális zavaroknál is. Ez a megoldás regresszív, de a személyiségben mégis relatív egyensúlyt hoz létre.

A nemi identitás - pszichoszexuális fejlődés - nemi státus - nemi szerep - röviden

A gyermek a családi interakciók segítségével identifikálódik a biológiai szexusával (sexual self identity). A további tanulások során erre az alapra épül a nemének megfelelő pszichológiai szerep, a gender role. A szociológiai nemi szerepet az angol nyelvű szakirodalom elkülöníti sex role néven. A sex role megnyilvánulásai tartalmazzák a nőiesség, ill. a férfiasság viselkedésjegyeit, amelyek a nemi élet során, a partnerkapcsolat viselkedésformáinak szerepvállalásában teljesednek be.

A hatalmi státus és az ellenkező nemű szülő teljes emocionális tartományának kisajátításáért folyó „harc" motiválja a gyermeket az azonos nemű szülővel való azonosulásra.

A szeretet leső expressziói a gyermekre az imprinting erejével hatnak. Erősíti ezt az élményt, hogy az anyai szeretet kódolása - általában - szinkronban van a gyermek etetésével, s a létfenntartási ösztönszükséglet okozta egyéb kínok oldásával. A csecsemő akkor élvezheti az anya közelségét, szeretetét, amikor az gondozza, eteti, ápolja őt. A szeretet érzelme tehát az anyai etetésből, gondozótevékenységből ered. Szép példája ennek a köznyelvben élő „szeretetéhség" kifejezés. „Aki engem etet, az szeret engem", s ennek megfelelően „aki engem etet, az szeret engem".

Az apa teljes emocionális tartományának elnyeréséért és a fölötte való uralom megszerzéséért a leánygyermek „harcba" indul, és megkezdődik a rivalizálása az anyával. Ahhoz azonban, hogy anyjának „méltó ellenfele" lehessen az érzelmi küzdelemben, először is olyanná kell válnia, mint amilyen ő. Hasonulni igyekszik az anyához, ellesi mozdulatait, szavait, szokásait, utánozza viselkedésformáit, és vele identifikálódva saját szexuális szerepét tanulja. A fiúk hasonló motivációk és viselkedésformák szerint azonosulnak apjukkal.

A kamasz először a szerelembe lesz szerelmes, fantázia-szinten anticipálja az őt megértő és szerető társat. Némi narcisztikus látenciaidő után a fiú elindul onániás fantáziáinak „meztelen nőjétől" a farmernadrágos kamaszlány felé. A kislány pedig zavartan váltogatja holdbéli lovagját a mitikus kentaurral, amíg választásának dilemmáját megoldja az őt választó fiú.

A pszichoszexuális fejlődés akkor tekinthető befejezettnek, ha a személyiség éretté válik a szerelem élményeinek befogadására és átélésére.

A decentrálás, a tolerancia, a másik, ill. a mások szempontjainak figyelembevétele és az azokhoz való alkalmazkodás kritériuma: a felnőtt, érett személyiség.

A testvázlat az egyénnek a világban való elhelyezési képessége, a környezet tárgyaitól való elhatárolása, az „én" kiválása az eddigi amorf (alaktalan), bár heterogén tömegből. A saját test elkülönítése a világ egyéb jelenségeitől teszi lehetővé az én-tudatra eszmélést, majd az én-tudat megszilárdulását. Nemi tudatunk pedig a másik nemtől való differenciálás és egyben a másik szexus iránti érdeklődés feltámadásának alapja. 

Amennyiben a gyermek aktivitását, orientációs tendenciáit, érvényesülését, érdeklődését és játéklehetőségeit a környezet akadályozza vagy meggátolja, a személyiség frusztrációt szenved. A frusztráció következtében energiáit maga felé fordítja, érdeklődése, tapasztalási és megismerési igénye és szükséglete fokozatosan elfordul a tiltó, akadályozó, negatív visszajelentéseket (feedback) nyújtó külvilágtól.  Később pedig ez vezethet a hipochondriás szomatizáló, egocentrikus karakter kialakulásához.

A szervezet serdülés alatti történései megbontják mind a biológiai, mind a pszichológiai homeosztázist. Az átmeneti változások feszültséget mobilizálnak a személyiségben. Ennek pszichikai megjelenítése az emóciók gyakran indokolatlan ambivalenciája és az olykor indulatig fokozódó affektivitás.

Amíg eljutnak odáig, hogy a saját fejükkel gondolkodjanak, s ne a másokéval, át kell élniük egy olyan időszakot, amikor mások már nem és önmaguk még nem kellően biztonságos támaszai énjüknek. Ezt az átmenetet részint az önmagukká válás akarása, részint a leválást kísérő szorongás anxietas jellemzi. A szorongás a magányosságérzetben tudatosul, amely az új emocionális objekt keresését motiválja.

A férfiak partnerválasztását jelentősen befolyásolja az a tény (főleg perspektivikus aspektusból), hogy a lány „elcsábítása" mennyi időt és energiát igényel. Verbálisan is megfogalmazzák, hogy feleségnek nem szeretnének olyan lányt, aki „könnyen kapható". Nem ritka eset, hogy az emberileg és szexuálisan is megfelelő lányt azért nem kívánják feleségül, mert „túl gyorsan feküdt le" velük. Ezeknél az eseteknél a férfi potenciazavarai általában a házasságkötés előtt jelennek meg. A szexuális inszufficiencia (elégtelenségérzés) a házasság prolongálásának vagy a kapcsolat megszakadásának adekvát védekező mechanizmusa.

A nem megfelelő családi légkör - általában - sietteti a szubjektív és az objektív leválást a szülőkről. A korai szexuális kapcsolatteremtés többnyire nem nemi késztetésből fakad, hanem menekülésre szolgál az otthoni elviselhetetlen miliőből. A rossz mintákkal szolgáló, rigid, konfliktuózus familiáris atmoszféra az elmagányosodás érzetét váltja ki a fiatalokban. A magányosság elviseléséhez én-védő mechanizmusok kialakítása szükséges. A leggyakoribb védekezési mód az érzelmi beszűkülés, elsivárosodás, ami redukálja a negatív ingerekkel szembeni érzékenységet. A másik megoldás: kimenekülés a szituációból elköltözés, csavargás vagy házasság révén.

Az iskolai és a munkahelyi kapcsolatteremtéseket elsődlegesen nem az egyén ízlése, igénye, tetszése, hanem maga a helyzet és a gyakori együttlét determinálja. A megismerkedés, az ismerős státus elérése a szexuális kapcsolat feltétele.

A szexuális viselkedés a heteroszexuális kapcsolatban már nem „magánügy". A párhelyzetben az előzetes önmegítélés a partner „visszajelentéseitől" függően megerősítést nyer vagy tévesnek bizonyul. Ez akkor is hatással van az egyénre, ha a partner véleménye túlzottan szubjektív: „nem ezt várta", „nem így képzelte", „nem ilyennek gondolta" partnerét a szexuális szituációban. Ezek a szubjektív s a másikra projiciált elvárások többnyire jogtalan idealizálások, és csalódáshoz vezetnek, mint minden irreális igény. Csak az csalódhat, aki elvárásait nem a partner tulajdonságihoz, hanem saját vágyaihoz méri. A csalódottság érzésének metakommunikatív vagy verbális közlései ronthatják a partner én-biztonságát, mert olyasmit vártak el tőle, amire a legjobb szándéka és akarata szerint sem képes.

A páciensek - főleg a férfiak - erősen motiváltak a gyógyulásra.

Az emberek többsége akkor kér segítséget, amikor a krónikus zavar akut pánikot okoz.

A fóbiák, diffúz alhasi fájdalmak, hormonális szinten megjelenő hárítások és egyéb pszichoszomatikus tünetek felismerése és kiváltó okainak azonosítása a szexuális eredettel az orvosi gyakorlat sűrűn jelentkező problémái. Az orvosnak konfrontálódnia kell azzal a lehetőséggel, hogy ezekben az esetekben az oki terápia a szexuális problémamegoldás.

Kérdeznünk mindig non-direkt formában kell! A mi kérdéseink csak „vektorok", amelyek eljuttatják a pácienst a válasz „eredőjéhez". Sok-sok kérdésünk eredménye a pszichológia nyelvén „ahá-élménynek" nevezett ráismerés lesz. Az evidencia élménye az addig rejtett probléma eredeti összefüggéseinek észlelése, tudatosulása. Ennek az evidenciaélménynek az értéke összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a mi verbális magyarázatunké lenne. Az összefüggések felfedezése gyakran magában hordja a megoldást. A mi manőverezésünkkel irányított folyamat tudattalan, csak a végeredménnyel, a megoldási formával identifikálódik tudatosan a páciens, hiszen „ő találta ki", „ő jött rá". Ezekben az esetekben van a legnagyobb szükségünk a szakmánk iránti alázatra. Nem lehet a mienk az „érdem". „Tanácsot" adni sokkal könnyebb volna, ezt páciensünk nem biztos, hogy elfogadná ugyan, de mi átélhetnénk a tényleges és logikus, racionális megoldás „egyetlen" módjának felismerésével járó jó érzést. Ne a csábító szituatív sikereket éljük meg munkánk eredményeként, hiszen célunk a páciens gyógyulása.

Az egyén közérzetének minősége, önértékelésének kialakulása, milyensége szoros korrelációban van azzal, hogy milyennek látja őt környezete. A környezettől (társadalomtól) feedback - visszajelentések érkeznek, ez által alakul az egyén magatartása. Társadalmi aspektusból e folyamat három legfontosabb komponense az „én" a tárgy és a helyzet.

Én	maga az egyén
Tárgy	minden, ami az egyénen kívül a világban van
Helyzet	az a szituáció, amelyben az „én" a tárggyal kommunikál

E modell alapján nézzük meg, hogyan alakulhat ki egy intrapszichikus szexuális konfliktus:

Én	magas teljesítményt tűz maga elé. El kell érni, hogy Elvárásait az átlagos emberi teljesítményhez mérje!
Tárgy	jelen esetben a szexuális partner, akinek a vélt igényszintjének megfelelően szeretne teljesíteni. Meg kell tanítanunk páciensünket arra, hogy saját teljesítményét a partner tényleges elvárásai szerint értékelje.
Helyzet	Túlértékeli, nem tud uralkodni rajta, mert nincsenek rá viselkedéssémái, copingjai. Cél a helyzethez való flexibilis adaptáció képességének kialakítása.

Az első kézfogás értékes információkat ad páciensünk vegetatívumáról.

Időre, türelemre és megnyugtató környezetre van szükség ahhoz, hogy eredményesen dolgozhassunk.

A kapcsolatteremtés alapja együtt-érző és értő figyelmünk legyen.

A pácienssel használtassuk a latin terminológiát (pl.: pénisz, vagina, klitorisz, orgazmus stb.). Ezek a korábban ismeretlen kifejezések primer, azaz verbális ingerként nem váltanak ki bennük kellemetlen, zavaró, gátlást okozó asszociációkat, mert nem fűződik hozzájuk semmilyen tiltás, sem tabu, sem szubjektív élmény. Így kisebb mértékű az emocionális torzítás, a páciens lényegre koncentráltan tud beszélni, mert nem kell megküzdenie a nyelvi megjelenítést kísérő feszültséggel.

Anamnézis: a pszichoszexuális fejlődés menetét tárjuk fel. A kérdéseket nyugodt, nem túl érdeklődő hangon exponáljuk (fejtsük ki). Ennek terápiás célja kettős: magatartásunk részint azt demonstrálja, hogy nem „kíváncsiságból" kérdezünk, részint azt, hogy van időnk.

A foglalkozások időigényesek. Inkább otthon várjon a páciens egy-két hónapot, semmint a rendelőnk ajtaja előtt egy-két órát. Az a beteg, aki órákat vár az orvosra, frusztrálódik. Ebben az állapotban pszichoterápiára nem alkalmas.

„Mikor kezdet el maszturbálni?" A kérdés sugallja, hogy természetes, normális dolog önkielégítést végezni, hiszen nem arra kérdez rá, szokott-e, hanem eleve feltételezi, mint egy teljesen szokványos tevékenységet. Így oldódik a maszturbációhoz tapadó bűntudat.

Ne tegyünk fel „igennel", „nemmel" megválaszolható eldönthető kérdéseket. „Szerelmes a férjébe?" helyett: „Érzelem?"

Minden kérdésfeltevésnél vigyáznunk kell, hogy ne tartalmazzon negatív sugalmazást! Így sosem szabad kérdeznünk pl. egy ejaculatio praecox esetén a következőt: „Van-e merevedési zavara is?" Ha addig nem volt, esetleg az ilyen kérdés kiválthatja a továbbiakban, mert azt hiszi a páciens, hogy a kórképhez ez is hozzátartozik.

Nehéz segíteni annak, aki a segítséget menedéknek szánja: „Én ezt is megpróbálom, de ha itt sem tudnak segíteni rajtam, kénytelen leszek elválni." Ezek a - elsősorban - férfiak önigazolást keresnek, „zöld utat" a válóperhez, és bűntudati felmentést az új kapcsolat létesítéséhez vagy fenntartásához.

Női szexuális zavarok (FRIGIDITÁS)

A frigiditás hidegséget jelent, a szexualitás emocionális hőfokát.

A nők frigidnek nevezik magukat, s ezzel elvállalják, hogy a szexualitást is érzelmi aspektusból értékelik. A nemi tevékenység motivációja, ill. a nemi élet történéseit kísérő emóció általában valóban fontosabb számukra, mint maga a cselekvés (aktus). Még az aktust kizáró cselekvőképtelenségüket is frigiditásként élik meg.

A férfiak a szexuális értékelést a szexuális cselekvéssel kapcsolják össze. Minden nemi vonatkozásukat a cselekvőképesség (potencia, potens), ill. a cselekvőképtelenség (impotencia, impotens) szempontjából ítélik meg.

A tünetek a személyiség hierarchikus felépítésének megfelelő efferentációk (elvezetés, a reflexív motoros része - válasz, mozgás) szerint csoportosítjuk. A legegyszerűbb struktúráktól indulunk a magasabb szintű manifesztációk felé.

A tünetek lehetnek csak

I.         szomatikusak (pszichoszomatikus tünetképződés);

II.        kevertek (szomatikusak és pszichikusak);

III.      vagy csak pszichikusak (ezen belül tudatosak, ill. nem tudatosak).

A vaginizmus a legegyszerűbb ideg-izom reflexséma. A pénisz érintésének mechanikus ingerére a vaginális izmok a „minden vagy semmi" fiziológiai törvénynek megfelelően összehúzódnak. A tünet a szó legszorosabb értelmében a heteroszexuális kontaktushoz kötődő reakció. Előidézhet korábbi sérülés is: pl. gyermekkori balesetből eredő os pubis fractura (szeméremcsonttörés).

Tubák görcsös összehúzódása: petevezető görcsös összehúzódása.

Mirigyszerkréció: a vaginális lubrikáció hiány és elégtelensége. Centrális „parancsra" a mirigy-szekretálódást (ceryix, Bartholin-mirigy váladéka), ill. annak vegetatív gátlását vegetatív rostok szabályozzák. Hüvelyszárazság esetén a pénisz mozgása ellehetetlenül, kisebesedik.

A reális minták hatására a személyiség már „megtanulta", hogy a pénisz bevezetése egyben az orgazmus elvesztését jelenti. Ennek a kondicionális tanulásnak eredménye a pénisz behatolása elleni „tiltakozás", amelynek egyik pszichoszomatikus tünete a nedvesedés megszűnése.

A közvetlenül az immisszió alatt érzett dyspareunia (fájdalmas közösülés) ugyanazt a célt szolgálja, mint amelyet a nedvesedés megszűnése: az öntudatlan tiltakozást a klitorális orgazmus „elvesztése" miatt. A fájdalomérzés kialakulhat hasi vérbőség, ill. pangás következtében, rendszerint fokozott, feloldatlan izgalom, anorgazmia eredményeként.

Az immissziót a nőnél tehát különböző reakciók kísérhetik. Ha nem szokott eljutni az orgazmusig, közvetlenül a pénisz bevezetése előtt megszűnik a nedvesedés, fájdalomérzés támadhat, összehúzódhat a vagina (három reakció együttesen is előfordulhat). E reakciók a pénisz immissziójának tudatos igénye ellenére is bekövetkeznek, mert a személyiség a tudatnál jobban „tudja", hogy „így" most sem fog kielégülni. Az eltelt hónapok, évek során beépült mintasor kudarcélményei refelxszerűen hozzák működésbe a pénisz bevezetésére kialakult elhárító mechanizmust.

A közhelyek emlékkódok formájában a központi idegrendszerben raktározódnak el. Ezeket az emléknyomokat ingerületbe hozza valamilyen, a tudatküszöböt el nem érő adekvát inger, és a perifériás szerven megjelenik a szimptóma. Minden átlagember tudja, hogy a menstruáció szexuális megtartóztatással jár. Ha a nő valamilyen okból szorong a szexuális aktustól, szorongása mobilizálhatja a legmegfelelőbb szervi védekező mechanizmust, a vérzést. A vérzés felmenti a nőt a terhes kötelezettség alól, vérzés esetén nincs szükség verbális elutasításra, kifogásokra. A pszichikai hárítás ok-okozati összefüggése rejtve marad a tudat előtt. A krónikusan fennmaradó diffúz alhasi fájdalmak is a nemi élet hárításának jelzései lehetnek.

A női szerep hárításának ebbe a csoportjába tartozik még a szekunder amenorrhoea, a juvenilis metropathia (fiatalkori vérzészavar) egyéb fajtái, anovuláció (a peteérés és tüszőrepedés ideiglenes vagy végleges megszűnése) és anovulációs vérzések stb.

A libidó az orgasztikus készség bázisa és az orgazmus-készség kulcsa. A kielégülés pedig a további szexuális cselekvések vágykeltő motívuma.

A szexuális szerepben a nők elvárnák a férfitól, hogy „férfias" legyen, és legyőzze őket. A férfit viszont meggátolják ebben az élet egyéb területein szerzett tapasztalatai. Az emberi szexualitás klasszikus póza a két vállra fektetés ősi szimbóluma is egyben, a nő birtoklását fejezi ki. Az a férfi, aki szexuálisan nem képese legyőzni asszonyát, lappangó, gyakran tudatosuló ellenérzést vált ki a nőből.

A szexuális késztetés kielégítése blokkolható, mégis előbb-utóbb büntetéssel jár, ha nem megy végbe adekvát szinten a szexuális drive-redukció. A rendezetlen szexualitású emberek többnyire kiegyensúlyozatlanok. A libidó energiája is szublimálható, elaborálható, elfojtható. A feldolgozatlan energiák veszélyeztethetik a személyiség pszichikai, ill. biológiai egyensúlyát, neurózist vagy pszichoszomatikus tüneteket okozhatnak, nem is szólva a szexuális magvú antiszocialitásokról.

Fél éves korára minden gyermek felfedezi a nemi szervét, és másfél éves korában megkezdődik a tiltás. Miért nem fog a kisgyermek maszturbálni? Azért, mert empátiás készsége révén veszélyben érzi a szülői szeretet, ha nem engedelmeskedik a tiltásnak. A kéztiltás a heteroszexuális élet során generalizálódhat a férfi manuális tevékenységére. Ennek következménye a klitorális orgazmus elutasítása a nők nagy százalékánál.

Érdemes megemlítenünk, hogy a nők más aspektusból sem érzékelik jól a hüvelyüket. Azért kell pl. rákszűrést csinálni, mert a nők sokszor észre sem veszik, hogy vaginájukban, méhszájukon seb van. Ennek oka, hogy a vagina idegellátása szegény, felső harmada pedig érzéketlen. Fájdalmas panasz nélkül is lehet elváltozás, seb a hüvelyben.

Az előjáték mechanikus ingereire főleg a nőknek van szükségük, hogy „behozhassák" a férfi libidógörbéjéhez viszonyított lemaradásukat. A férfi pszichikai ingereltsége növekszik, miközben a nőt ingerli és annak erotikus reakcióit látja. Ha ehhez mechanikus ingerek is társulnak, túl gyorsan közelítené meg az orgasztikus csúcsot. Ez a kiegyenlítődés szinkronizálja a pár erotizmusát, ez a feltétele az egyszerre elért orgazmusnak, s jellemzője a pár összeszokottságának.

Ám a maximális élmény, amit egy első koitusz okozhat, az eggyé válás öröme, az odaadás boldogsága.

A mechanikus inger komponensei a súrlódás, a nyomás, az ingerek intenzitása és időtartama. A mechanikus ingerek hatása a vaginában az objektív adottságoktól (méretek) és az ejakuláció idejétől függ.

Ha a pénisz az optimálisnál kisebb, a vagina amúgy is szegényes idegellátása miatt kevesebb ingerület jut a központba, mint amennyi az organisztikus reakció kiváltásához elégséges volna.

A női szerep „elvállalása", a kiegyensúlyozott nemiség a menzesz rendeződésében is kontrollálható.  

A férfi impotencia

A szexuális cselekvőképesség vagy cselekvőképtelenség értékmérője a férfiak számára maga az aktus. Az aktus produktum, s a sikeres produkció: teljesítmény. Ez a teljesítmény a férfiasság dokumentuma, amely az önértékelésnek és az én-biztonságnak igen fontos pillére.

Ebben a teljesítményre koncentrált értékrendben érthető módon az aktusok mennyiségének nagyobb a jelentősége, mint a minőségének, azaz a kivitelezés kulturáltságának.

A nők a meddőségüket élik meg impotenciaként. Önértékelésük teljesítménymutatója nem a sikeres szexuális cselekvés, nem is az orgazmus. A nők számára a teljesítmény a terhesség, a szülés, azaz a gyermek.

Az olyan házasságokban, ahol a feleség nemcsak örömet nem mutat, de hárítja is a szexet, gyakran maga készteti a férjét önbecsülésének házon kívüli megszerzésére. A házasságon kívüli partner, főleg, ha perspektivikus terve van a férfival, igyekszik őt szexuálisan magához kötni. Ennek legjobban bevált módszere az, hogy a nő akkor is mímeli az orgazmust, ha nem éli át.

A „házon kívüli" impotencia: ekkor a férfiak férfiasságuk bizonyítékát más partnerekkel is szeretnék megerősíteni, ez viszont nem sikerül nekik. Az ismételt kudarcok ellenére sem adják fel a reményt. Szégyellik és férfiatlannak tartják a hűséget. Bűntudatuk viszont tudatos döntésük ellenére is gátolja őket, és merevedési zavarok, korai magömlések kísérik kalandozásaikat. Az ilyen esetek is tanúsítják a férfiak teljesítmény- azaz aktus-centrikus szexuális attitűdjét.

Amikor egy férfi arról panaszkodik, hogy otthon nincsenek szexuális zavarai, csak „házon kívül" vannak, gondolnunk kell arra, hogy a nő teherbe ejtésétől szorong, ez a szorongás nemcsak a magömlés elmaradásában, de merevedési zavarban, immisszió előtti korai magömlésben is manifesztálódhat.

Egzisztenciális impotencia: az egzisztenciális inszufficienciaérzés szexuális kompenzációval, sőt túlkompenzációval járhat, Gyakoribb eset viszont, hogy az egzisztenciális státus és szerep közötti feszültség stressz-hatása szexuális zavarokban manifesztálódik.

A betöltött státus meghaladja az egyén képességeit (vagy legalábbis úgy érzi, hogy meghaladja). Ezzel a problémájával a személyiség tudatosan nem mer konfrontálódni. A feszültség kiváltó oka, eredeti tartalma a tudatküszöb alá süllyed, s az elfojtás szorongást idéz elő. Az egzisztenciális impotencia rávetül a szexuális életre, és ott is impotenciát eredményez. Ez fordítva is igaz, a férfi jó munkateljesítménye erősíti az én-biztonságot, ami szintén jelentkezik a szexuális életben.

Nőknél fordított arányban hat egymásra az egzisztenciális és a szexuális szerep. Ha egy nő túlzottan elfoglalja magát a munkájával, hivatásával, női szerepe és szexuális szerepe megrendül. Nem törődik eleget a külsejével, főleg, mert nem jut rá ideje, ez előbb-utóbb rontja megjelenését, kívánatosságát. Devalválódnak a nőiségére kapott visszajelentések, ez visszaszorítja tetszésvágyát, csökkenti szexuális késztetéseit.

Az impotencia néhány organikus oka: phimosis (fitymaszűkület), rövid frenulum (rövid fék, ami miatt nem lehet teljesen hátrahúzni a fitymát), diabetes, gyulladásos folyamatok, rejtettheréjűség stb.

A phimosist csökkentértékűség érzete, erekció közben pedig fájdalomérzés követheti. A csökkentértékűség gátló, a fájdalom védekező, elhárító szexuális magatartást eredményez. Ha a partner is szorongó, kettejük szex hárító manőverei teljes gátlást okozhatnak. A kölcsönös félelmek miatt a pár akár évekig sem jut el az első kohabituációig.

A prostatitis (prosztata-gyulladás) fájdalmas aktív szakasza után a férfi szorong a szextől, mert a gyulladáshoz esetleg hozzájárult a megfelelően ki nem élt szexualitás is. Gyakori és hosszabb ideig fennálló merevedések petting közben, megömlés nélkül, nemcsak fájdalmat válthatnak ki, de a további szexuális eseményektől való félelmet, azaz szex fóbiát is eredményezhetnek. Ehhez hasonlóan a fájdalomérzésre épült szex hárítás visszavezethető a frigid partnerrel folytatott kapcsolatra, amikor a nedvesedés megszűnése miatt a pénisz felhorzsolódott.

Mindkét esetben a FÁJDALOM HÁRÍTÁSA = SZEXHÁRÍTÁS.

Torschluss-pánik (lásd a férfi klimax írásomban).

A hiposzexuális férfi érzelmi viszonyulása a nemiséghez habituális, látszólagos (pszeudo) vagy kondicionális hidegség lehet. A habituális hiposzexualitás determinánsai a mély személyiségből erednek, s a pszichoszexuális fejlődés során épültek a személyiségstruktúrába. A látszólagos hidegség rendszerint partner-specifikus. A hiposzexualitás harmadik fajtáját a személyiségbe kondicionált tanulással beépült különféle traumák okozzák.

Habituális hiposzexualitás

Habituális: lelki alkatból fakadó.

A habituális hiposzexualitás okát a hibás személyiségfejlődésben kell keresnünk. Az ok megtalálható a személyiségstruktúrában, de ez távolról sem jelenti azt, hogy feltárhatjuk a páciens előtt. A szexuálterápia legnehezebb kázusai (esetei) a habituális hiposzexuális esetek. A személyiség relatív egyensúlyát az tartja fenn, hogy az egyén ritkán vállalkozik attitűdjével ellentétes cselekvésre. A személyiség - ha regresszíven is - kompenzált állapotban van, s inkább az egyensúly megőrzését és nem megbontását kéne támogatnunk, viszont ennek az ellenkezőjét várják el tőlünk. Óvatos tüneti terápiával elérhetjük, hogy az aktusok gyakoribbak legyenek (maximum heti egy aktus), de ennél többre nem is tanácsos törekedni.

Az elfojtás leggyakoribb tárgya az azonos nemű partner. A homoszexualitásra a téves tárgyválasztás jellemző. A homoszexualitás ismeretlen marad a tudat számára, ha az inadekvát tárgyválasztás elfojtódik. Kialakul az azonos neműt elutasító, az ellenkező neműt pedig nem kívánó látens homoszexuális attitűd.

A személyiség különböző viselkedésformákban kompenzálhat. Van, aki egyáltalán nem él nemi életet (aszexualitás), hanem valami egyéb tevékenységgel (racionalizálás, szublimálás) helyettesít és ideologizál. Van, aki csökkent késztetéssel él heteroszexuális nemi életet (habituális hiposzexualitás), előfordulhat azonban, hogy a látens homoszexualitást túlkompenzálja a személyiség. Ezeknél az eseteknél a partnerben alakul ki szexuális hárítás.

Az is előfordulhat tehát, hogy az „én" védekező mechanizmusa nem libidócsökkenés, hanem túlkompenzáció. A tünet felfokozott, permanens önigazolást szolgáló, „minden" tárgyra irradiáló libidó.

Manifeszt és látens homoszexuálisokban gyakran alakulnak ki paranoid képzetek, ezért a látens homoszexuális férj a feleség szex hárítására féltékenységgel reagál. A paranoid projekció hibás működés, viszont csökkenti a túlzott feszültségszintet. A LÁTENS HOMOSZEXUALITÁS TUDATOSÍTÁSA VESZÉLYES (suicidium) ÉS EZÉRT TILOS+ Az orvos feladata a disszimulálás és a farmakoterápiás hárítás.

A habituális hiposzexualitásnak egyéb okai is lehetnek még: pl. incest kötődés, kora gyermekkori szexuális trauma, önértékelési zavar stb.

Pszeudohiposzexualitás

Partner-specifikus libidóredukció.

Csökkentheti a férfi libidóját és aktivitását a nő túlzott emocionális alárendelődése. Az a nő, aki „jobban szeret", akiben a férfi közelsége permanens libidót tart fenn, egész magatartásával érzelmi és szexuális felkínálkozását sugallja. Ez egy idő után érzelmi telítettséget, majd csömört, és előbb passzív, majd aktív hárítást mobilizál a férfiban. Mindenféle érzelmi kapcsolatban a kapaszkodás hárítást, a hárítás pedig kapaszkodást vált ki. A telítettség - redukció nélkül - nem ad helyet az új szükségleti feszültségnek, amely a férfit a nő újra megszerzésére motiválhatná. A folytonos felkínálkozás monoton ingerré válik, amely emocionális és szexuális kifáradást, s cselekvési motiváció helyett unalmat kelt a férfiban.

A szomatizáló nő öntudatlan szex hárítása: fájdalmai, vérzészavarai, gyulladásai és állandó panaszai a férfit kíméletre kényszerítik, s egy idő után szexuális igénye bűntudatot mobilizál benne. A libidó elfojtása a legcélszerűbb védekező mechanizmus a bűntudat ellen, mert ha nincsenek erőteljes vágyai, könnyebb a tapintatos, megértő, gyöngéd férj szerepét vállalnia és elviselnie.

Felmerül az a jogos gyanú, hogy számos nimfomániás nő nem hiperszexualitás miatt kielégíthetetlen, hanem mert egyszer sem éri el a csúcsot. ami után teljes szexuális drive-redukció következhetne. Hiperszexualitásuk inkább abban áll, hogy nem adják fel a teljes kielégülés reményét. Több koitusz után sem élnek át igazi relaxációs élményt, és kielégíthetetlen vágyuk ismételt szexuális cselekvésre motiválja őket és a férfit is. A férfi kerülni kezdi a kimerüléses állapotot előidéző aktusszituációkat. Libidócsökkenését a párkapcsolat konfliktusa követi.

A feleség elutasító magatartása, féltékenysége stb. is indukálhat látszólag alacsony szexuális étvágyat.

Kondicionált hiposzexualitás

Bármeny tevékenységgel kapcsolatban kialakulhat gátlás az emberben, ha nem kíséri sikerélmény. A sikertelenség csökkenti a motivációt, és az „újra el fogom hibázni" tudata és érzése tovább ronthatja a cselekvési megfelelést. Ilyenkor a szexuális vágy elfojtásának oka a kudarcos szituáció, amely félelemmel övezi az új kezdeményezést, és a szorongás meggátolja az ént gyöngítő hasonló helyzet keresését. A libidócsökkenés rehabilitációja a szexuális zavar megoldásával párhuzamosan történik.

A merevedés az előjáték alatt sokszor akkor regrediál, amikor a megszokott, dinamikus sztereotip mozdulatok ritmusából (pózváltás, partner jelzése stb.) a személyiség anticipálja a közeledő immisszió idejét.

A kondicionált hiposzexualitást az újabb kudarc félelme tartja fenn. A merevedés többnyire olyan szituációban indul el, amikor lehetetlen vagy legalábbis kétes az aktus. A blokk a döntés után következik be.

Akinek merevedési zavara a korábbi, meg nem felelőnek minősített aktusok miatt állandósult, annak tanácsoljuk, hogy figyelmét partnerére koncentrálja. Foglalkozzék a női test szépségével, és ne a saját aggályaival. Figyeljen arra, hogyan alakul partnere erotikus görbéje, hogy milyen visszajelentéseket (feedback) az ő akcióira. Azzal, hogy figyelmét elvonja a szorongás tárgyától, a merevedést gátló feszültség is enyhül. A figyelem ugyanis nem osztható. Ezt egy mindennapi példával lehet szemléltetni a pácienssel: kapcsolja be otthon a rádiót, hallgasson valamilyen beszédet, és közben olvasson újságot. Tapasztalni fogja, hogy a két azonos szinten ható intellektuális információ egyszerre nem fogható fel. Hol innen, hol onnan kiragadva fog megérteni egy-egy mondatot, mert a figyelem fluktuál (ingadozik, hullámzik, gyorsan, szabálytalanul változik). Ha akaratlagosan csak az egyik szövegre koncentrál, egy idő után a másik szöveg háttérbe szorul. A szexuális szituációban ugyanilyen akaratlagosan kell partnerére irányítania a figyelmét, s ha időnként eszébe jut is, hogy ez neki nem megy, mert figyelme spontán visszaterelődik szorongása tárgyára, később le fogja kötni figyelmét az, amire eleinte akaratlagosan koncentrált.

A férfi szexuális fejlődésének fontos állomásai

Az első szakasz a spontán inger-reakció szakasza. Kisgyermekkorban a feltétlen ingerre (többnyire kontakt inger) adott feltétlen válasz az erekció. A pubertásban a másik nem felszólító jellegének fantáziált vagy személyes megjelenése spontán merevedéseket, magömléseket okozhat. Az első éjszakai magömlések után (pollúciók) gyakran azok prevenciójaként, megkezdődik az onániás szakasz. Ez már tudati, akarati elemeket tartalmazó viselkedésmód, ellentétben az eddigiekkel.

A második fontos fejlődési szakasz a feltételes reflex megtanulásának korszaka. A kamasz fiú megválasztja az alkalmas időt, helyet, és akaratlagosan hozza létre az önkielégítés feltételeit. A feltétlen inger a fantázia és a pénisz manuális ingerlése. A fiúk túlnyomó többsége a W.C.-n onanizál vagy a lakásban, amikor senki sincs otthon, de hazajöhet valaki. Az onániát még ma sem tekintik a pszichoszexuális fejlődés fontos állomásának. A társadalmi tudatban még mindig az elítélése dominál. Még ma is sokan káros, kóros viselkedésnek tartják. Ennek a szubjektív vetülete a maszturbáció egyén bűntudata. Pszichológiailag még nem tisztázott, hogy miért gyorsul fel minden bűntudattal végzett cselekvés, de azt mindenki tudja, hogy felgyorsul. A gyermek akkor is egy perc alatt cseni el a csokoládét, ha a mama csak egy óra múlva jön haza. Ezt a gyorsított cselekvést nem írhatjuk egyedül a rajtakapás félelmének számlájára. A nem megfelelő hely és a bűntudat együttesen felelősek a gyors ejakuláció rögzüléséért. A sietség miatt háttérbe szorul az orgazmus-élmény. A folyamat a magömlésre koncentrált. Az ejakuláció a bűntudatos cselekvés végét jelenti, a „szabadulást", a „veszélyhelyzetből". A tanulás útján a személyiségbe épült onániás reflex feltételes ingere a hely és az idő lerövidítése. A feltétlen inger a fantázia és a maszturbáció, a feltétlen reakció a magömlés. Az idegrendszerben a feedback-mechanizmus révén az ejakuláció és a gyorsaság közvetlen kapcsolata megszilárdul. A pubertásban a gyorsaság célszerű én-védő mechanizmus.

A partner megjelenésével kezdődik a fejlődés harmadik szakasza. A tudatos és a magasabb rendű emóciók a partner felé irányulnak. Eleinte a maszturbációk során megtanult, rögzült dinamikus sztereotípia törvényei szerint, azaz gyorsan következik be az ejakuláció. Szerencsés esetben néhány gyakorlás után a partner orgazmus-ideje szerint áttanulható az ejakuláció. Előfordul, hogy hosszú, több évtizedes harmonikus szexuális élet után ismét megjelenik az ejaculatio praecox valamelyik formája. Ezekben az esetekben a differenciáltabb viselkedést fenntartó reflex gátlást szenved, és a reflexlánc korábban beépült, egyszerűbb sémája manifesztálódik. A személyiség alacsonyabb szintre regrediál. Ez lehet az ejaculatio praecox első stádiuma. (Más magatartási modelleknél is előfordulhat ez a jelenség. Hiába tud valaki kulturáltan enni, de ha nagyon éhes, ha nincs ideje vagy kése és villája, akkor igen modortalanul fogja bekebelezni az ételt. A személyiség még így is jobban jár azonban, mintha az elutasított civilizálatlan forma miatt inkább éhen maradna.) A szexuális regresszió csak tünet. Meg kell találnunk azt a pszichikai, emocionális, egzisztenciális stb. okot, ami miatt a magasabb rendű viselkedésforma gátlást szenvedett. Gyakori ok az első gyermek megszületése. Ha a férfi nagyon szereti a feleségét, az asszony gyermek felé fordulására olyan regresszióval felel, mint a féltékeny testvérke, aki a már megszerzett szobatisztaságát veszti el a baba születésekor.

A gyors ejakuláció ellen manifesztálódó védőgátlás a merevedés romlása. Az erőteljes erekció a szexuális folyamat gyors progressziójának (előrehaladásának) jelzése. Ez a jelzés a szorongás forrásává válik, s olyan mechanizmust mobilizál, amelynek célja a folyamat lassítása. Az idegrendszer működése az inger-reakció, inger-gátlés elvén alapul. A tudatos és az emocionális igény, hogy a magömlés minél később történjen meg, szomatikus szinten csak a merevedés gátlásában realizálódhat úgy, hogy a merevedés felfut 100%-ra, és innen regrediál 60-70%-ig, vagy el sem éri a 100%-kot, és megáll. Teljes gátlás esetén az erekció megszűnik. Ez általában az ejaculatio praecox második stádiuma. Előfordul, hogy a merevedés csökkenése pánikot vált ki, s ez az indulat lesz a domináns inger, és a merevedés rehabilitálódik, hiszen az erősebb inger feloldja a gátlást. Ha az erekció gátlása is tanult mechanizmussá válik, és minden aktus előtt bekövetkezik, a korai magömlésnél erősebb szorongást indukál. Az ejaculatio praecox a nemi aktus kudarcos befejezését jelenti, a merevedés megszűnése viszont a teljes csődöt. Ebből az állapotból újabb védekező mechanizmus mentheti ki a személyiséget. A merevedés csökkenésekor, annak generalizálódása előtt újabb védő gátlás (a gátlás gátlása) lép működésbe, és a megömlés fél merev állapotban létrejön. A gyakorlások során ez a forma is fixálódhat, és akár évekig is uralhatja a szexuális viselkedést. A fél merev állapotú ejakuláció az ejaculatio praecox harmadik stádiuma lehet. A merevedési zavaroknál ezért kell pontosan megtudnunk, hogy a merevedést megelőzte-e korai magömlése. Ha igen, akkor könnyebben tudunk rajta segíteni, mint ha például habituális hiposzexualitásból ered a zavar.

Ejaculatio tarda et retarda

A magömlés késése vagy teljes elmaradása ritka kórkép. Különböző változatai vannak: létrejön az ejakuláció, de a szokásosnál jóval később, nem jön létre az ejakuláció, és a merevedés egy idő után megszűnik, mindez orgazmus élmény kíséretében vagy a nélkül.

Szubjektív becslések szerint ezek a férfiak 30-60 percig (vagy még tovább) képesek a frikciós mozgásra. Ha a nő képes a vaginális orgazmusra, ill., ha nem képes rá, de mindig újra elhiszi, hogy most képes lesz rá, örül a hosszan tartó aktusnak. A férfi szorongását oldja a nő pozitív visszajelzése, és előbb-utóbb létrejön az ejakuláció.

Házasságon belül, egy férfinak csak egy ideje nincs magömlése, kérdéseinkre általában igen hamar kiderül, hogy a magömlés megszűnésének ideje egybeesik azzal az időponttal, amikor az asszony abbahagyta az antikoncipiens szedését. Az ejaculatio retarda eseteinek száma szinte párhuzamosan növekszik az antikoncipiensek elterjedésével. Az ellentmondás csak látszólagos. A férfi vagy nem bízik partnere védekezésében, vagy amikor az asszony közös megegyezéssel abbahagyja a tabletta szedését, az ejakuláció megszűnése a férfi én-védő mechanizmusának tünete lesz. A férfi funkcionális meddőségének ez az újszerű formája a gyermek tudatos vállalása ellenére jön létre.

Ejaculatio praecox

A valódi ejaculatio praecoxtól el kell különítenünk a relatív ejaculatió praecoxot, amikor nem a magömlés objektív ideje rövid, hanem az idő szubjektív értékelése. Ha az asszony a frikciók alatt nem jut el a vaginális orgazmushoz, pedig hite szerint már csak néhány pillanat hiányzik, a férfi elvállalja a felelősséget, pedig nem neki van korai magömlése, hanem az asszonynak van vaginális anorgazmiája.

Tünetei szerint a valódi ejaculatio praecox háromféle lehet:

I.         ante;

II.        inter;

III.      és per coitum ejaculatoi praecox.

Ejaculatio praecox ante coitum

Ebbe a csoportba sorolhatók az extrakoitális magömlések, melyek teljesen inadekvát szituációban történnek. Az extrakoitális ejakulációk mechanikus inger nélkül következnek be (utcán, autóbuszon, vonaton, moziban, társaságban stb.). Ez a magömlésfajta szinte a bevizelő gyermek fegyelmezetlen tehetetlenségéhez hasonlítható. A nő feltétlen ingerként váltja ki náluk a magömlést, soha nem onanizálnak, s még feltételes reflex szinten sem tanulták meg befolyásolni a nemi viselkedésüket. Infantilis fixáció, maszturbációs absztinencia jellemzi ezeket a férfiakat. Oka lehet szigorú vallásos nevelés, betegségtől való félelem (gerincsorvadás és társai még ma is!).

Ejaculatio praecox inter coitum

A magömlés közvetlen az immisszió előtt (ante portas: kapu előtt, immisszió előtt) ill. az immisszió alatt következik be arra a gondolatra vagy mozdulatra (pózváltás, partner jelzése stb.), hogy be „kell" vezetni a péniszt a vaginába.

Vannak, akik attól félnek, hogy partnerük terhes lesz. Fiatal, nőtlen férfiak ezek, akik még bizonytalanok partnerkapcsolatukban és nem szeretnék „lekötni" magukat. Szoronganak attól, hogy partnerük nem „veri-e át" őket. Így azután inkább maguk gondoskodnak a prevencióról. Terápiás célunk elsősorban bizalmatlanságuk feloldása, ami nemcsak szexuális életüket, hanem általában társas kapcsolataikat zavarja. Akinél a vagina kontakt ingerére következik be a magömlés, az immissziótól szorong. A pénisz „féltésének" hátterében gyermekkori emlékek (a pénisz sérülései, tettenérés szexuális próbálkozásnál, szorongás a nemi betegségtől, bűntudatos közösülési kísérlet) állhatnak.

Ejaculatio praecox per coitum

A leggyakoribb ejaculatio praecox fajta, amikor a magömlés a hüvelyben történik ugyan, de nagyon rövid időn, néhány másodpercen, legfeljebb 1-2 percen belül, ill. kevés, 3-30 frikció után.

Az átlagos női és férfi erotikus görbe között jelentős differencia van. A két görbét úgy lehet közelíteni, hogy a nőt már az előjáték során nemcsak pszichikai, hanem mechanikus (fizikai) ingerlés is éri. A férfi nem igényli a pénisz mechanikus ingerlését. Az ő orgazmusához csak pszichikai ingerre van szükség, amelynek tárgya a partner és ne az ejakulációtól való félelem legyen. Arra kell fókuszálnia a figyelmét, hogy hogyan halad a partner az erotikus és az orgasztikus teljesség felé.

Az aktus során a férfi péniszét kétféle mechanikus inger éri, a súrlódás és a nyomás. A súrlódás a frikciók során a hüvellyel való érintkezésből, a nyomás pedig a hüvelyboltozat ellenállásából adódik, s a pénisz legérzékenyebb részét, a makkor éri. A mechanikus ingerrel úgy lehet manipulálni, hogy a nyomási ingert kiiktatja. A klasszikus póznál (és a fordítottjánál, mikor a nő van felül) a pénisz közel testsúlynyi nyomással érinti a hüvelyboltozatot, amely ezt a nyomást viszonozza. Olyan pozitúrát kell találni tehát, amelynél a nyomásinger a minimálisra redukálható. Ajánljuk azt a pózt, amelyet a nő vaginális orgazmusra tanításánál alkalmaztunk (ábra a fénymásolaton!), vagy amelynél szintén kevés inger éri a péniszt.

Az ajánlott pozitúránál a súrlódási inger is finoman csökkenthető. A férfi nem nehezedik testsúlyával a nőre, hanem oldalt fekszik, és a pénisz hátulról hatol be a hüvelybe. Így a súrlódás ritmusa és a frikciók intenzitása enyhíthető anélkül, hogy a nő számára drasztikus nyomásváltozás élményét jelentené. Amikor a férfi közelinek érzi az ejakulációt, a súrlódási ingert tompítja, ha lassítja vagy leállítja a frikciókat.

Ha az ejakuláció túl gyorsan, fél merev állapotban következik ne, ennek megakadályozására a Masters-Johnson-technikát ajánlhatjuk. Hüvelykujját helyezze a makk felszínére, mutatóujját a makkra, középső ujját pedig közvetlenül a makk alá. Gyakoroljon erőteljes nyomást a hímvesszőre, így az ejakulációs inger visszafejlődik (regrediál), a merevedés csökken. Rövid idő után folytassa a pénisz dorzális részének mechanikus ingerlését. (A pénisz dorzális részének váltja ki az erekciót, mivel a merevedést kiváltó receptorok ezen a tájékon vannak. Az ejakulációt előidézők pedig a ventrális felületen.) Ezt a technikát lehetőleg addig folytassa, amíg a merevedést 100%-osnak nem ítéli. Onanizálás közben - természetesen zavartalan szituációban - tegye maga elé az órát. A magömlést addig kell késleltetnie, amíg a megszakítások idejét leszámítva 5 perc telik el aktív ingerléssel.

A házasságok 10-15%-ka világszerte meddő. A házastársak sterilitásának megoszlása 50-50%-kos. Ennek ellenére a köztudatban az él, hogy a férfi szexuális potenciálja (potentia coeundi) egyet jelent a nemzőképességével (potentia generandi). A meddőség „bűnét" így általában a nők vállalják magukra.

Az embert tekintsd, ne a betegségét!

60-70-re szokták becsülni az immisszióhoz elégséges merevedés százalékát.

Az az ember normális, aki az adott kultúrában elfogadott általános normák, konvenciók szerint képes viselkedni. Más, de minket érdeklő kérdés az, hogy ez a viselkedésmód milyen erőkifejtésébe kerül a személyiségnek?

A szoptató anya tejelválasztása akkor is megindulhat, ha csak rágondol gyermekére.

Álmodni mindenki szokott, legfeljebb nem emlékszik rá. A felejtés oka az agyban alvás közben is működő éber pontok „cenzúrája". Fog álmodni, és fog emlékezni az álmára, ha ébren elhatározza, hogy az álmokkal szemben éppolyan engedékeny, megértő és elfogadó lesz, mint a fantáziákkal. (Közismert jelenség, hogy ha valaki szokatlan időben, nagyon korán akar felkelni másnap, mert mondjuk utazni készül, felhúzza az ébresztő órát, viszont a csöngés előtt néhány perccel magától ébred fel. Vagyis az előző esti „kód" alvás közben is hatott. Ennek analógiájára más programok is kódolhatók a központi idegrendszer kompjúterébe, így az álmok megőrzése is.

A homoszexuálisok legtöbbje szubjektíve állandóan attól szorong - gyakran az üldöztetéses téveszmék, doxazmák képzésének szintjéig is -, hogy kiderülnek „ferde" hajlamai2, s ez egyéb társadalmi relációban is presztízsveszteséggel fenyegeti.

Nem szabad a beteget a tudata előtt ismeretlen „tárggyal" konfrontálni, mert ez a szembesítés a személyiségstruktúrában irreverzibilis károsodásokat okozhat, esetleg suicidiumhoz vezethet.

A PERVERZ, PSZICHOTIKUS, LÁTENS ÉS MANIFESZT HOMOSZEXUÁLIS ESETEKKEL A GYAKORLÓ ORVOS NE FOGLALKOZZON!

Ne rendítse meg a személyiség regresszív, de relatív nyugalmi állapotát, akkor sem, ha ez a probléma megoldásának ára volna.

IDEGEN SZAVAK

Exponálás: kifejtés, előadás, világítás.

Szekrétum: váladék.

Parallel: párhuzamos.

Interaktív: kölcsönös, közvetlen kapcsolaton alapuló.

Cisztitisz: húgyhólyaggyulladás.

Prolongál: időben megnyújt, meghosszabbít, halaszt.

Biológiai akceleráció: az utódok testalkatának módosulása, a nemi érés felgyorsulása.

Pártos: az intenzív, gyakran indulati szintű atmoszféra a szorongás és az iszony vagy pártossá teszi a gyermeket, vagy teljesen elfordítja érzelmeit a szüleitől. Pártütő, olyan, aki manipulálja a népet, "kavar", kijátssza, egymás ellen hangolja az embereket. Pártokat teremt, akik csesztetik egymást, mert manipulálja őket.

Orgazmus: szexuális kielégülés, a nemi együttlét, a kéjérzet tetőpontja, a szexuális szükséglet feszültségének redukciója.

Koartatív: érzelmeket elfojtó.

Inverzió: tükrözés, megfordítás.

Fokális: gyújtóponti, gócos.

Interszexuális: hermafrodita vagy transzszexuális.

Mementó: fontos dologra emlékeztető jel.

Etimológia: az etimológia a nyelvészet egyik ága, amely a szavak eredetével foglalkozik; illetve szűkebb értelemben maga a szó eredete.

Etnológia: a hagyományos életmódot folytató (paraszti, nomád vagy zsákmányoló-gyűjtögető) népcsoportok mindennapi tárgyait, művészetét (építészet, díszítőművészet, zene, tánc), valamint hagyománykincsüket (szokásaik, hitviláguk, énekes és szóbeli értékeik) felölelő jelenségek elnevezése. Mindezek gyűjtésével és összehasonlító vizsgálatával a néprajztudomány foglalkozik (röviden szintén néprajz).

Okkluzív: záródott.

Nómenklatúra: nevezéktan.

Vis major: előre nem látható, kényszerítő helyzet. Pl. valamilyen természeti katasztrófa.

Terminus: határ, határidő.

Koartálódás:

2009. máj. 8. 18:28 - írta Goclenaus

 

A házasságoknak 10-15%-ka meddő, de azt nem tudjuk, hogy ebből hány százalék tartozik azokhoz, akik nem akarnak gyermeket, vagy akik akarnak, de mégsem sikerül nekik.

 

Világszerte a steril házasságok 50%-ka elismerten funkcionális (nem organikus, ergo pszichikus) eredetű.

 

A nő két dologért mindenre képes: azért, hogy legyen gyermeke, és azért, hogy ne legyen.

 

Az elfojtás szelektív felejtés. A „Csak a szépre emlékezem..." című Putnoki Gábor sláger is azt sugallja, hogy a kellemes élmények felidézésének én-erősítő hatása van.

 

„Csak a szépre emlékezem, az első boldog nyárra

Két csillag a két szemeden fénylett az éjszakába.

A vén szigetre eljött a nyár,

de minket együtt már nem talál...

A barna bőrű fáknál úgy lesem lépteid én."

 

Sokan vannak, akik akarnak gyermeket, de érzelmi beállítottságuk ellentmondásban van tudati és akarati tényezőikkel. Ezért, öntudatlanul bár, de hárítják az anyaságot. Ez az egyszerű magyarázata a funkcionális meddőségnek. Az akarat a tudat kiszolgálóleánya, míg az érzelmi viszonyulás: „a szeretném" vagy „nem szeretném", a személyiségstruktúra sokkal mélyebb és erősebb hatású energiabázisából ered.

 

A hormonális rendszer működése egy tudat alatti érzelmi központ irányítása alatt áll. Ily módon léphet be hatásos „tiltakozás" abban az esetben is, ha sem a nő, sem partnere részéről erre semmi szervi magyarázat nincs.

 

A terméketlenség háttere az ún. működési (azaz funkcionális) problémák miatti meddőség, amely érintheti az első terhességet (ez a primer meddőség), de érintheti azokat is, akik már szültek - esetleg nem is egy - gyermeket vagy legalábbis voltak várandósak (szekunder meddőség).

 

A primer sterilitás inkább a személyiség fejlődésének zavaraira utal, míg a szekunder (olyan, akinek már volt valamilyen szülészeti eseménye) inkább azoknál fordul elő, akiknél valamilyen fizikai-pszichikai sérülés gátolja az ismételt teherbe esést. Ez kapcsolatos lehet az előző terhességgel, szüléssel (csecsemő- vagy gyermekhalál, fogyatékos gyermek stb.). A gyermekkel, a partnerrel való érzelmi meghasonlás, a válás, a második házasság stb. szintén befolyással lehetnek a hárításra. A párhelyzetből adód emocionális és szexuális konfliktusok is gátolhatják a megtermékenyülés folyamatát.

 

Az állatvilágban is ismeretesek olyan történések, hogy a nőstény vagy meddő marad, vagy elvetéli magzatát, ha a körülmények nem felelnek meg az utód nevelésére. A szülő akár el is pusztítja kicsinyét vagy kicsinyeit, ha képtelen etetni, fenntartani és megteremteni számukra a felnevelésükhöz alkalmas területet.

 

A pszichikai feszültségek egyik levezetés módja a szervi, azaz szomatikus tünetképződés. A feszültség áttevődhet a szervezet legkisebb ellenállást mutató pontjára, és valamilyen szervi rendellenességben, diszfunkcióban fog megmutatkozni. (A gyógyszer nem hatásos ellene, legfeljebb rövid ideig, majd az egyén tünetet vált.) A tünetből némi gyakorlat után ki lehet „találni" a mögöttes pszichológiai okot. Ugyanis a pszichoszomatikus szimptóma „szervbeszéd". Az anyaság vágyának szinte észrevétlen, esetleg hosszú távú elfojtása oki tényezővé szervül a személyiségben. A szervi tünet többnyire szimbolikusan bár, de utal az oki háttérre. Miért szomatizál a lelkileg kiegyensúlyozatlan személyiség? Azért, mert a biológiai egyensúly (homeosztázis) megbomlása kevésbé veszélyezteti a személyiséget, mint a pszichikai homeosztázis felborulása. A pszichoszomatikus tünetképződés hajtóerejét is az én-védelem energiája működteti, azért - mint már írtam - hogy a személyiség ne veszítse el megtartottságát, főleg pszichikai funkciójának harmóniáját.

 

Az anyaság tudattalan hárításának többféle tünete lehet: a működésbeli (funkcionális) meddőség, a korai és késői mérgezési tünetek (toxémia, azaz hányinger, hányás, rossz közérzet, magas vérnyomás, genny, fehérje a vizeletben), görcsök, vérezgetések és/vagy kinyíló, összevarrandó méhszáj), a spontán vetélés, a koraszülés és a nehéz szülés. Voltak, akik szülés után szoptatási nehézségekkel és/vagy gyermekgondozási problémákkal küszködtek. Voltak olyanok, akinél a szülés után kialakult az ún. szoptatási (laktációs) pszichózis. Ennek sokkal kevesebb köze van a szoptatáshoz, mint az anyaság elfogadásának lelki nehézségeihez. Szerencsére ez az állapot - többnyire - fél év után magától oldódik, mert az asszony ennyi idő alatt képes identifikálódni anyaszerepével, miután közben „beleszeret" gyermekébe.

 

Két pszichoszomatikus tünetképződés: az első a szexuális aktust, a második a terhességet hárítja...

 

 

Abban is van ráció, és nem is kevés, ha egy asszony, akinek nem jó a nemi élete, a férj közeledését azzal a szervi tünettel hárítja, hogy gyakran, hosszasan vérzik. Csakhogy ez a tünet nem a tudat „okoskodásából" ered, hanem a nőnek a szexuális aktust hárító érzelmi beállítódásának hárító energiájából. Kiütéseket is kaphat a férfitől a szó legszorosabb értelmében (a genitálék környékén). Ez persze azokban az esetekben gyakori, ahol az asszonynak nem boldogságot, hanem terhet, kellemetlenséget jelent a testi együttlét.

 

A nő hüvelyi savas vegyhatásúvá váló váladéka „kicsapja", felbontja, megsemmisíti a spermium-termékenyítő anyagát, képességét. Ugyanez egy másik partnerrel nincs így, és az asszony fogamzó-képessé, a férfi pedig termékenyítőképessé lesz.

 

Sok esetben éppen az gátolja a megtermékenyülést, hogy a nő kapcsolatát férjével nem érzi sem biztonságosnak, sem tartósnak. Márpedig házasságot lehet rövid időre tervezni, de gyermeket nem.

Ha a személyiség szorong valamely problémájával való szembesüléstől, amelyet kemény pszichikai munkával sikerült a tudat alá sepernie (represszió), akkor a kialakult kényes egyensúlyt bizony nem kívánja felborítani, ergo komoly ellenállásába ütközünk a terápia során, mihelyst az ominózus kényes pontokat érintjük.  

 

Még az egészségügyi szakmaiakkal sem volt könnyű elfogadtatni, hogy egyes pszichoszomatikus betegségeket bizony nem lehet gyógyszerrel meggyógyítani. Legfeljebb a tünetet lehet átmenetileg ellensúlyozni a gyógyszerek erőteljes biokémiai hatásával.

 

A nemi szereppel való identifikációt gátolja a szülők válása. Miután többnyire az apa hiányzik a válás után a családból, a kislány nem érez késztetést az anyával való azonosulásra, hiszen a nőiesség elsajátításának legfőbb motivációja hiányzik. Nincs Elektra-konfliktus. A gyermek azért hajlandó azonosulni a saját nemének megfelelő szereppel, hogy elnyerje ellenkező nemű szülője teljes emocionális spektrumát, és ez által a hatalmat is a másik szülő felett. Ami hátráltatja még a felnőtt nővé érést, és emiatt gátja lehet a megtermékenyülésnek, az a gyermeki (infantilis) szinten való megrekedés (fixálódás), a szerepfejlődés elakadása. Az a lány, aki szorong a gyermeki szerep elvesztésétől, érzelmi indíttatásból, öntudatlanul gátolja a hormonális érése folyamatát.

 

Továbbá: a férfias nők, nőies férfiak megrontják a társadalom homeosztázisát. Impotenssé teszik a férfiakat és meddővé a karriert hajszoló nőket. Márpedig az anyaság realizálása kortünet, míg a túlzó karriervágy kórtünet. A dolgozó nő a nőiség beteljesedésének élettani célját, az anyaságot hárítani kezdte. Az érett nő és az anyaság beteljesedésének egymásból következését megrontotta a létfenntartási kényszer. A női mell elhivatottságának szerepe is devalválódott: nem a gyermek létfenntartása a feladata, hanem a férfire ható csáberő megtartása.

 

A testvérek pásztorolása gyakran veszi el a kedvét az idősebb testvérnek a kismamaságtól. Hasonló következménye lehet annak, ha valakinek a foglalkozása a gyermekgondozás. Továbbá a meddő nők között szignifikánsan gyakoribb a csecsemő-gondozónők, óvónők, pedagógusok, gyógypedagógusok, gyermekorvosok aránya, mint az egyéb foglalkozásúaké. Munka után, minden sok gyermekkel foglalkozó nő szívesen csapja rá az ajtót szakmájának tárgyára: a gyermekre. S a méhét is elzárja, természetesen nem akaratlagosan, a saját gyermekkel járó megterhelések elől. A funkcionálisan steril nőknek közel 70%-ka a gyermekekkel foglalkozik. „Was zu viel, ist ungesund" - ami sok, az egészségtelen. Akik több éven át kitartóan foglalkoztak már gyermekekkel, bizony lehet, hogy megunják az örökös gyerekricsajt, a fegyelmezést, a gyermekek elégedetlenségét, olykor kis gonoszságaikat. Aki 20-30 gyermekkel tölti a napjait évről-évre, az bizony belefáradhat ebbe a tevékenységbe. Ugye, ez érthető és megbocsátható. Az évek során átalakult emocionális attitűd még a saját gyermekével való „bajlódást" is elutasítja. Elege volt. Nem lehet véletlen tehát, hogy a gyermekekkel foglalkozó nők között ilyen nagyarányú a meddőség az átlagnépességhez képest.

 

Az egyetlen gyermek, vagy több testvér közül a legkisebbik, mondjuk a nyolcadik, tízedik, miután túl sokan „nevelték", joggal szorong a felnőtt szereptől, hiszen környezet nem engedte felnőni. Sokat hallotta, hogy „kicsi vagy", „butuska vagy", „nem így kell", „inkább én megcsinálom", „ügyetlenke vagy" stb., és ez elégséges visszahúzó erőt jelent egy gyermek számára az infantilis szinten való rögzüléséhez. Az egyetlen gyermekekkel sokféle témában baj van, ha túlzottan soká tartották szülei „aranyketrecben".

 

Ismerjük azokat a szülés utáni állapotokat, amikor az anya - tudatosan vagy nem tudatosan - érzelmileg elutasítja gyermekét. A szindrómát laktációs pszichózisnak, azaz tejelési vagy szoptatási elmebajnak hívják. Azonban tapasztalataim szerint ennek a szoptatáshoz legfeljebb annyi köze van, hogy az anya és gyermeke között a gyakori fizikai kontaktus a nő számára konfliktust okoz, és ettől mielőbb szeretne megszabadulni. Ebben a kórképben általában az is benne foglaltatik, hogy az asszonynak elapad a teje, ami én-védő mechanizmusként is értékelhető. Ez az állapot kb. fél évig szokott tartani és aztán - ahogy jött - el is illan, egyik percről a másikra. Ennyi ugyanis a szokásos szoptatási időtartam, s amikor ez abbamarad, többnyire megszűnik a velejáró pszichotikus tünet is. Úgy látszik, ennyi idő szükséges az anyastátussal való identifikációhoz. Talán azért kapta a nevét, mert ilyen módon valóban összefügg a szoptatás átlagos időtartamával.

 

Ha az elsőszülött gyermek lány, az anya szorong, hogy ehhez „mit fog szólni" a férje. Az apa, aki „olyan biztos" volt abban, hogy méltó utódja lesz, aki örökíti a nevét és tulajdonságait: csalódik. Ha lánya lesz, vágyának megvalósulásában frusztrálódik. Az ősi program szerint emiatt éppen úgy dühreakció ébred benne is, mint mindenki másban, aki átéli a meggátolt vágy és cselekvés során törvényszerű reakciót, az agressziót.

 

Klinikai praxisom során sok száz, talán ezernél is több olyan asszonnyal találkoztam, akik szülés után napokig képtelenek voltak spontán vizelni. A szülések alatti szervi szinten körülbelül mindenkinél ugyanaz történik, de ez a tünet mégsem általános. Akiknél a diagnózis ez volt: „szülés után vizelni nem tud", azok 97%-ban első szülők voltak és lányt szültek. Kicsit csavaros asszociációval jutottam el magam is ahhoz, hogy a „pisis lány" az oka a tünetnek. A lány helyett az anyánál kerül gátlás alá a vizelés. Bonyolult áttételeken keresztül a szimptóma azt jelzi, hogy az anya a gyermek nemére vonatkozó „közhely" féltudatos ismeretében, gyermekével azonosulva azt „bizonygatva", hogy nem minden női személy „pisis".

 

Tudtad-e?

Canossa-járásnak nevezzük IV. Henrik német-római császár vezeklő zarándoklatát a mai Olaszország területén található Canossa váránál 1077 januárjában, ahol a császár az épp ott időző VII. Gergely pápát próbálta meg rávenni kiátkozásának visszavonására.

 

Henrik vezeklőcsuhában, mezítláb jelent meg a téli hidegben a vár falainál, és három napon át fedetlen fővel várt a kapu előtt, amíg a pápa elé járulhatott. A császár megalázkodása azonban csak politikai időhúzás volt, rövidesen harcba bocsátkozott a pápával és miután 1080-ban a pápa másodszor is kiátkozta, ellenpápát állított (III. Kelemen).

A nők is gyakorta efféle Canossa-járást élnek meg, mire teherbe esnek - ha egyáltalán sikerül nekik.

 

A meddő házasságok aránya világszerte 10-15%-os, de már ár akár 20%-os. Azt nem tudni, hogy a gyermektelen házasságokban élők közül hányan nem is akarnak gyermeket, és hányan akarnak, de nem sikerül nekik.

 

Vannak, kik nem egyszer-kétszer vetélnek el, hanem többször. Őket nevezik habituális vetélőknek. A habitus testi-lelki alkatot jelent.

 

A spontán vetélés jelentő pszicho-traumával jár, és bevésődik a központi idegrendszerbe, ahol elraktározódik. A terhességi hetek száma negyven. így bőven van lehetőség arra, hogy ez az ominózus időpont az aktuális terhesség alatt ismét előforduljon. Innen már egyszerű a képlet. Amikor az előző spontán abortusz időpontja közeledik, a személyiség ezt észlelve fokozottan kezd szorongni.

 

Az észlelés módja igen egyszerű. Hallja a rádióban, a tévében, hogy hányadika van, naponta akár többször is elírja a munkahelyén, olvassa az újságban stb. Ezek az aktuális ingerek akkor is behatolnak az agyba, ha az illető az összefüggést egyáltalán nem tudatosítja. Ettől függetlenül ezek a nem közvetlen ingerek a megfelelő idegpályákat ingerületbe hozzál, amelyek útja a célzott helyre, a biológiai óra agyi centrumába, a „vekkerhez" vezet.

 

„Elgondolkodtam a dolgon, és hossza töprengés után rájöttem, hogy ez csak úgy lehetséges, hogy az első spontán vetélésnek nemcsak megrázó élménye, de időpontja is rögzült a személyiség komputerében. Amikor az illető újból terhes lett, s közelített az ominózus időponthoz, szorongani kezdett az újabb vetélés rémétől. Ezeknél az asszonyoknál a központi idegrendszer megőrizte az emléktárban a dátumot. Az csak a tudatból törlődött, éppen úgy, mint a legtöbb kellemetlen történés. A személyiség a felejtéssel védi rossz élmények felemlegetésétől az ént. Elfojtja azokat. Az elfojtás szelektív felejtés. A személyiséget a történéseket és azok kísérő negatív élményeit igyekszik felejtésre kiválogatni, amelyek traumatizálóak voltak. Az aktuális dátum meghallása azonban felidézi bennünk a vele képzettársításban (asszociációban - M. F.) lévő rossz emléket, mint pl. egy előző vetélést."

 

Lélektanilag pontosabb, ha a korábban említett észlelés helyett érzékelést írok. Az érzékelés és az észlelés lelki jelenségek, de a köztük lévő különbség egy példával jól érthetővé válik. Amikor reggel az este beállított időben a rádióm szólni kezd, a csend és a hang közötti különbség disszonanciája felébreszt. Ez a hangérzékelés még nem jelenti azt, hogy tudom is, hogy mi történik. Egy kis idő után „kapcsolok": persze, ez a rádió, ami azt jelenti, reggel van, fel kell ébrednem és fel kell kelnem. Ez már észlelési folyamat, amelyben tudatosul a hanginger forrásának értelme. A hang érzékelése csak az ébredési szintig juttat el, odáig, amikor még azt sem tudom, hol vagyok. Vagy a fény hatása csak érzékelés, de ha azt is tudjuk, hogy a fényforrás micsoda, a Nap vagy egy lámpa, akkor már a tudati komponens segítségével észlelésről beszélünk.

Ugyanúgy a közelgő dátum az olvasás, a hallás, a leírás útján csak az érzékelési szintig jut el, de a dátum igazi szorongást keltő tartalma (az előző vetélés vagy vetélések) nem tör a tudatba. Ez a „tantusz" sem esik le, csak a tudattalan szorongás vezérlése maradandó, akár több terhességen át. A szorongás egyre fokozódik a közelítő dátum hatására. Az egyre fokozódó anxietas energiája pedig - ha úgy tetszik, stressz ereje - a tudat „háta mögött" reprodukálja a korábbi biológiai folyamatot. Az újbóli vetélés mindenképpen a korábbi hasonló történéssel közel azonos időpontban zajlik le. Természetesen a terápiás foglalkozás célja elsődlegesen az, hogy „megússzuk" ezt a dátumot, mert a „dátumkrízis" elmúltával a szorongás oldódik, és a gyermek marad az anyuka hasában.

 

Nem hinném, hogy meddőségi problémával találja majd magát szembe az, aki nemcsak akar, de szeretne is gyermeket. Az „érzelmi agyunk" sokkal ősibb, mint a tudatos: hiába akarunk gyermeket a felszínen, ha tudatalattink ezt (és mindig joggal) elutasítja.

Ha a felnőtt nő érett az anyaságra, természetesen lesz gyermeke, de ugyanúgy azt is természetesnek tartom, hogy a gyermekded, infantilis szinten rögzült személyiségűnek előbb fel kell nőnie emocionálisan is ahhoz, hogy legyen gyermeke.

 

Hogyan szülhet a nő természetes könnyedséggel? Ennek a folyamatnak elsődleges kritériuma tapasztalataim szerint az, hogy az asszony szereti-e jövendő gyermeke apját? S itt nemcsak arra gondolok, hogy szereti, mert az „olyan jó ember", hanem valóban szerelmes-e párjába? Amennyiben igen, nem viseli nehezen a terhességet, egyszer sem hány a kilenc hónap alatt, nem megcsúnyul, hanem megszépül, nincs semmi negatív, kellemetlen tünet a terhességi hetek, hónapok alatt, és a szülés a lehető leggyorsabban és legkevésbé fájdalmas módon zajlik le.

 

A jó ütemű, normális szülésnél a fájástevékenység, a méh izomzatának ritmikusan ismétlődő összehúzódása kb. hárompercenként ismétlődik és nagyjából egy percig tart, vagy addig sem. Ezt egy képzeletbeli görbével lehet bemutatni: a nyugalmi helyzetből indul, emelkedik, csúcsra ér, majd csökken, a vonal lefelé fordul, s a fájdalomérzet megszűnik. Ezután háromszoros időtartamú szünet, nyugalom következik. Ez az idő ahhoz szükséges, hogy az izom feszülése alatt megromlott keringés helyreálljon. A szülés utáni összehúzódások szünetei arra valók, hogy az izomrostok elernyedve szabaddá tegyék a vércsere útját.

 

Első szülésnél a méhszáj normális tágulási ideje 5-10 órás. Természetesen minél intenzívebbek az összehúzódások, annál hamarabb bújik ki a gyermek.

 

A kitolás kellemes érzés, 10-15 perc az átlagideje. Aktív munka, ellentétben a tágulási időszak passzív elviselésével. Ilyenkor is átlagosan 1 percig tart a méh összehúzódása, 3 percig szünet a megújuláshoz. Amikor kezdődik az összehúzódás, az orvos megadja az engedélyt a tolásra. A sok beszívott levegő a nyomás következtében a tüdőben összepréselődik, s ez az energia - a rekeszizomra áttevődve - nyomja kifelé a csecsemőt.

 

 

 

Ugyanakkor nem csak nő lehet funkcionálisan meddő.

 

A potentia coeundi (nemi aktusra való képesség), legyen az akár átlagon felüli is, egyáltalán nem azonos a potentia generandival, vagyis a nemzőképességgel, a fertilitással (nőknél ezt megtermékenyítő képességnek nevezzük). Így nemcsak a nőre hárul a sterilitás ódiuma (átka). A férfi is lehet meddő, mert mondjuk alacsony a spermiumszáma, kevés a jól mozgó (virulens) hímivarsejtje. „Volt nekem sok olyan férfi páciensem is, akiknél a termékenyítő sejtek laboratóriumi képe (spermatogram) csökkentett, vagy éppen teljesen hiányos képet mutatott. A háttérbeli okot náluk találták meg az andrológusok"

„A férj szorongott az apaságtól, és érzelmileg ellenállt a tudatos döntésnek. Nála a gátlás nem hormonális szintű és irányítottságú volt: nem romlott a spermiumtermelése, nem károsultak a hímivarsejtjei, mozgásuk is rendben volt. Egyszerűen csak bezárult az út az ondó számára a hüvely felé."

 

Nem más ez, mint impotentia ejaculandi (magömlésre való képtelenség), mint nemzést hárító pszichoszomatikus tünet.

 

Hasonlítható ez a tünet a nők szexuális viselkedésében szereplő vaginizmushoz, azaz a hüvely akaratlan görcsös összehúzódásához, amely szintén a helyi, azaz genitális szerv ideg-izom együttműködése alapján történik. Csakúgy meggátolja a megtermékenyülést, mint a férfinél a magömlés hiánya a megtermékenyítést. A záróizmok összehúzódása csakúgy megakadályozza a pénisz behatolását a vaginába, mint ahogyan a hímvessző záróizmai az ondó kilövellését.

 

Ez esetben meg kell tudnunk, milyen pszichoszexuális fejlődési esemény akadályozhatta meg abban, hogy vállalni merje az apasággal járó szerepet a felnőni elfelejtett „kisfiú".

 

Azt tapasztaltam - sok ezer eset kapcsán -, hogy azok a férfiak, akik engem 35 év folyamán szexuális problémájukkal felkerestek, több mint 70%-ban másodszülött fiúk voltak.

 

A fentebb említett példában a férfi másodszülött fiú volt. Bátyja erőteljesebb egyéniség volt, nála - ha úgy tetszik - fiúsabb, és jóval több férfias (maszkulin) tulajdonsággal rendelkezett, mint öccse. Őt - természetesen - lánynak szánták a szülei, de ez „nem jött össze", s ő is átélte a nemi státus meg nem felelésével járó szorongásokat. Ez azonban még nem indokolja azt, hogy miért hárította az apaszerepet? Szexuális működőképessége (a libidó, a merevedés, az aktusra való képesség) egyébként rendben volt. Kizárólag a magömlés nem jött létre, és persze az azt kísérő pszichikai kielégülés sem. Vajon mitől kívánta megóvni önmagát és jövendő gyermekét ezzel a tünetképződéssel?

 

„Péter nem bízott önmagában. Úgy érezte, hogy ő a „kicsi", aki mindig lemarad bátyja teljesítményei mögött." (...) „...szorongott a felnőtt férfi szerepétől, mert azt hitte, bátyja teljesítményét soha, semmiben sem tudná túlszárnyalni."

 

Vagyis: szorongó, visszahúzódó, gátlásos, önbizalom hiányos volt férfi mivoltában.

           

Az asszonnyal abban maradtunk, hogy azt mondjuk a férjének, az asszony újra elkezdi a fogamzásgátló szedését - egészen addig -, amíg Péter pszichoterápiája nem fejeződik be. Ez a biztonságérzet talán felmenti férjét a magömlési gátlás alól, amely az ő számára sem volt kellemes.

 

A férj elhitte nekünk, hogy felesége fogamzásgátlót szed. Ennek megfelelően meg is indult az aktus alatti magömlés úgy, ahogyan az korábban is volt. Ez eddig világos és rendben is van. Történt azonban valami, amire ma sem tudom a választ. Amikor Judit menstruálni kezdett attól számítva két hét múlva, ami a megtermékenyülésnek rendes ideje, Péternek néhány napig újból szünetelt a magömlése. Ez éppen a peteérés valószínű ideje alatt történt. Így a megtermékenyülés lehetősége kizárttá vált. Természetesen nem tudatosan tartotta számon ezeket az időpontokat, de szorongó személyiségének tudatalattija „intézkedett" a megtermékenyítés ellen hihetetlenül „logikus" önvédelemmel.

 

A második fiú, szinte már a születése pillanatától érzi, hogy valamit „elhibázott". Nem felel meg szülei elvárásának, s ez bűntudatot mozgósít benne. A másodszülött kisfiúnak nemi hovatartozás miatt meg nem felelési érzése van, azaz inszufficienciája. Miután nincs még semmilyen racionális védő fegyverzet birtokában, szorongani kezd, s ennek a szorongásnak öntudatlan tárgya éppen a nemi szerve.

 

Nem bizonyított, de felmerül a kérdés, hogy akik elutasítják nemi státusokat, amellyel képtelenek identifikálódni, nem hasonló okból kívánják-e nemüket megváltoztatni. Ők transzexuálisok. Szeretnék átoperáltatni magukat a másik szexusra. A másik nemre való átoperáltatás, azaz a transzszexualitás motivációja mögött, szerintem, ott lappang a látens homoszexualitás. Amikor ez szóba került, mondjuk egy férfi átoperálási igényével kapcsolatban, kiderült, hogy ez a vágy az átlényegülés (metamorfózis), a homoszexualitás elleni aktív tiltakozás tünete. A személyiség tudatos szinten tökéletesen elutasítja a „meleg" életformát. Szeretne ennek a szorongást kiváltó és fenntartó tilalma alól felszabadulni. Náluk ugyanis olyan intenzív a represszió mértéke, hogy meg sem fordult a fejükben a „másság" (homoszexualitás) tudata és gyakorlásának igénye. Ez, amikor eleve elfojtja, és a tudattalanba utasítja a feszültség levezetését, olyan lehetőség, amely nem ellenkezik az egyéni és általános társadalmi szokásrendszerrel. A nemi státus megváltoztatása, szerintük, megóvhatná őket a homoszexualitás kísértő „ördögétől", amely igencsak feszegette a tudatküszöböt, márpedig erről a személyiség „tudni sem akar". Egyszerűen biológiailag kíván korrekt szervi bizonyítékot libidója tárgyának elfogadására. Ezt a vágyát azonban ab ovo elfojtotta. A tudat alá kényszerített vágy tárgya csak biológiai hátérrel kenne akceptálható számára. Ennek a titkolt vágynak felszabadítására és gyakorlati megvalósítására az átoperálás teljes jogi és morális felmentést adna, amire a személyiség e nélkül képtelen.

Persze olyanok is vannak szép számmal, akik elvállalják nemi státusukat, de az annak megfelelő szereppel képtelenek azonosulni. Ők transzvesztiták, akik a sajátjuk helyett az ellenkező nem magatartásformáival azonosulnak. A transzvesztitákkal kapcsolatban azt tapasztaltam, hogy náluk az oki háttér többnyire a kevéssel - 1-2 évvel - idősebb, ellenkező nemű testvér nemi státusának megkívánása és a másik nemre vonatkozó tulajdonságok „irigylése". Ez a beállítódás gátolja a saját nemmel való identifikáció kontinuumát. Könnyen lehet, hogy az eddig megfejthetetlen eredetű homoszexuális attitűd kialakulásában is jelentős szerepe van annak, hogy a gyermek elégedett-e a saját nemével. 

Lux Elvira szerint tehát a transzexuális a szexuális státusával (biológiai nem), a transzfesztita pedig a nemi szerepével (szociális vagy társadalmi nem) nem tud identifikálódni.

 

I. táblázat. Az elsődleges és másodlagos meddőség (sterilitás) oki tényezői nőknél
Ok	Összes eset száma	%	Terápiába került	%	Gyógyult	%
Gyermekkori szex traumatizáló hatása szülők részéről	27	4,74	15	55,6	-	0
Egyéni traumatizáló szexuális élmény	42	7,38	21	50,0	-	0
Neurózis	54	9,47	27	50,0	18	33,3
Emocionális meg nem felelés	57	10,00	27	47,4	18	33,3
Szexuális undorérzés	24	4,21	18	75,0	12	66,7
Vaginizmus	90	15,78	42	46,7	42	100,0
Szexuális meg nem felelés	24	4,21	6	25,0	-	-
Pszichoszomatikus zavarok	69	12,10	24	34,8	12	50,0
Alkalmi fájdalmak	63	11,06	21	33,3	21	50,0
Orgazmushiány	114	20,00	105	92,1	99	94,3
Csak a férj akar gyermeket	6	1,05	3	50,0	3	100,0
ÖSSZESEN	570	100,0	309	54,2	225	72,8
Terápiás eredmény: 72,8 %

 

II. táblázat. Az elsődleges és másodlagos meddőség (sterilitás) oki tényezői férfiaknál
Ok	Összes eset száma	%	Terápiába került	%	Gyógyult	%
Férfi hiposzexualitás	81	28,72	54	66,7	39	72,2
Latens homo/biszexualitás férfiaknál	18	6,39	15	83,3	-	-
Potenciazavar	63	22,34	54	85,7	39	72,2
Spermiumzavarok	21	7,45	-	-	-	-
Neurózis	39	13,83	33	54,5	18	54.5
Ejakulatio praecox	51	18,08	39	76,5	27	69,2
Ejakulatio retarda	9	3,19	6	66,6	3	50,0
ÖSSZESEN	282	100,00	201	71,3	126	62,7
Terápiás eredmény: 62,7%

 

Leginkább ellenálltak a terápiás megoldásnak a latens homo- és/vagy biszexuális férfiak. Náluk, ha ennek ellenére is együtt kívántak maradni partnerükkel, a mesterséges megtermékenyítést javasoltuk, lehetőleg a férj ondójának befecskendezésével, az homológ inszemináció segítségével.

 

Bizonyos szexuális funkciózavar, amely főleg a pénisz féltésével függ össze, meggátolhatja a kiegyensúlyozott nemi életet. Férfiként attól szorong, hogyha a hímvessző kikerül a tudati kontroll alól, a vaginában sérülés érheti (mondjuk esetleg a vagina „leharapja" azt). Természetesen mindez a tudat megkerülésével, többnyire annak ellenében történik, de az én-védő mechanizmusok nem a tudattól kérik az engedélyt a személyiség védelmére. Ilyenkor a hüvelybe történő behatolás (az immisszió) pillanatában, vagyis akkor, amikor a pénisz megérinti a hüvelybemenetet, vagy megtörténik a magömlés, vagy megszűnik az erekció. (Gyakran még a bevezetési kísérlet előtt, az ún. „cselekvésgondolatra" megtörténik az ejakuláció. Mindkét zavar annak érdekében lép fel, hogy „megmentse" az ént az esetleges sérüléstől, amely miatt a férfi szorong. Ugyanis ilyenkor a pénisz egy időre működésképtelenné válik, az egyén aktuálisan „kimenekül" a veszélyeztetett helyzetből, fizikai sérülés nélkül.

 

A fiú az apai példát olykor túl komolyan veszi, s ha nem tud olyan szinten teljesíteni, ahogy az apja tudott, akkor ebbe belebetegedhet. Karinthy Gábor, Kosztolányi Ádám, Gárdonyi fia és még sokan mások rokkantak bele híres apjuk követésének feladásába.

Ha sántító embert látok, elsőként az jut eszembe: vajon miben sántikál, hová nem akar menni? Ha valakinek fáj a feje, eszembe jut, vajon mitől fáj a feje? Nincs egyetlen olyan tünet sem, amelyhez már 2000 évvel ezelőtt - de lehet, hogy már korábban is - ne társítottak volna valamilyen emocionális kísérőjelenséget. S miután társítottak, később az aktuális tüneteket a hozzájuk csatlakozó érzelemmel társították. A beszédben a fizikai tünettel utaltak az aktuális érzelmi állapotra: „felmegy a pumpám", „megüt a guta", „hányingerem van", „elájulok", „kiütéseket kapok tőle"* stb. Az ezekhez társuló érzelmek: düh, agresszió, undor, döbbenet, az érintésre adott bőrreakció stb.

*Lux egyik páciense így hárította durva férje szexuális közeledését. „...csak a bugyi által fedett területre vonatkozott. Ez anatómiailag és fiziológiai vonatkozásban szinte lehetetlen. Ugyanis az idegrendszer és vérellátás törvényei szerint ennek a területnek önálló tünetképződése nem érthető. A kiütésszerű piros pontok mégis jelen voltak ott, ahol szex alatt a bugyi nem... (...) „... a tapintatlan, szexuális kultúráról sose hallott férjének közelítésétől szinte rosszul lesz: „Kiütéseket kap tőle". A példában szereplő asszony tehát a férje szexuális közeledésére és érintésére önvédelemből alakította ki a bőrreakciót. Ám máskor az asszony ajak herpesszel bünteti - és egyben önmagát is bünteti - a hűtlen férjet.

 

Csukva van az „aranykapu", nem bújhatok rajta - vaginizmus (a hüvelyizomzat akaratlan, görcsös összerándulása). Van, akinél nemcsak a hüvely (vagina) húzódik össze áthatolhatatlanul, hanem a combok is összezárulnak, amikor a pénisz a hüvelyhez közelít. És persze az sem ritka, hogy a hüvely már az aktus „cselekvésgondolatára" összerándul.

 

A hetvenes években 30 000 Forintot lehetett kapni az 5 éven belül születendő gyermekre, ill. hatvan ezret, ha két gyermeket ígértek. Mikor vészesen közeledett a gyermekvállalási idő lejárta, anélkül, hogy egyetlen gyermeket is képesek lettek volna produkálni, megszaporodtak az álterhességek (pseudograviditas).

 

Másodlagos vérzéskimaradás = szekunder amenorrhoea. Az organikus funkcionális zavar arra utal, hogy a ksilány nem szeretne még nagylány lenni. Ez a motiváció elégséges ahhoz, hogy a központi idegrendszer tudattalan emocionális centruma, a hypothalamus beavatkozzék és leállítsa a hormonális fejlődést. Ezzel viszont infantilis szinten fixálja, s így gátolja a személyiség egyéb irányú fejlődési folyamatait is. Nemcsak a menses marad ki, hanem a vele járó másodlagos nemi jellegek kialakulása is késében van.

 

Jaj annak a gyermeknek, akiknek szülei elválnak! Kettétépik a szívét. A gyermek többnyire az anyával marad, és nemcsak a férfiminta lép ki az életéből, hanem rázúdul az anya bánata is. Ezen túlmenően a szülőknek az egymáshoz való viszonya mintát ad - jelen esetben nem ad - a nő és a férfi együttélésének követésére. Az anyának emocionális támaszra van szüksége, és ezt általában ebben az érzelmi krízisidőben a gyermekében próbálja megtalálni. Igyekszik jobban kötődni a gyermekéhez és ezzel a tendenciával őt jobban magához köti, mint amennyire a gyermeknek szüksége volna. Az anya önkéntelenül bár, de igyekszik magának megtartani gyermeke érzelmi fókuszát, nem gondolva arra, hogy ez ártalmas lehet a gyermek felnőtté érésének folyamatában. Ilyesmi főleg az olyan anyáknál következik be, akit a férje hagyott el. Az érzelmi igénnyel rendelkező anya mindent megtesz, hogy legalább a gyermekét ne engedje ki érzelmi szorításából. Ez azonban csak úgy sikerülhet, ha őt infantilis státusában rögzíti és elidegeníti attól a természetes fejlődési szakasztól, hogy másban keresse érzelmi partnerét. Megtorpan tehát a felnőtt nővé érésének folyamat, gyermekded marad az egyén. A biológiai tünet pedig szintén a vérzés szünetelése, s a másodlagos szexuális jellegek fejlődésütemének lelassulása.

2009. ápr. 29. 21:45 - írta Goclenaus

 

Ösztönöknek nevezem a genetikai kóddal öröklött, belső és külső ingerek által kiváltott faj-specifikus és egyúttal akció-specifikus kényszerítőerejű viselkedési mechanizmusokat, ill. mozgáskoordinációkat, amelyek az élő organizmus fejlődésének meghatározott szakaszában vezető szerepet töltenek be a faj fenntartásában, s amelyek e pozitív szelekciós érték szempontjából felülmúlják az adott faj intelligenciáját.

Röviden am meghatározás egyes mozzanatairól:

Az ösztönök a „genetikai kódban öröklöttek", tehát a bennünk felhalmozott információk tisztán biológiaiak, nem tapasztalatból eredőek, nem tanultak.

Az ösztönök „belső ingerek által kiváltottak", tehát nem feltétlen reflexláncolatok. E belső ingerek maguk sem faj-specifikusak, hanem olyan anyagcsere-folyamatok, hormonprodukciók, központi idegrendszer által kibocsátott ingerek, melyek különböző - eltérő ösztönvezérlésű - fajok közös jellemzői lehetnek.

Az ösztönök „külső ingerek által kiváltottak", amelyek lehetnek faj-specifikusak, ill. nem faj-specifikusak. (Így. pl. a puskalövésre a legkülönbözőbb állatfajok reagálnak, de mindig az adott fajra specifikus mozgáskoordinácók sorával.) Az ingerkeltők maguk lehetnek szintén a genetikai kódban adottak (amennyiben az állattal vele születik, hogy milyen konkrét ingerkeltőre, milyen konkrét mozgáskoordinációval fog válaszolni), de lehetnek - mint az előbbi példa mutatja - tanulhatók is (feltételes ingerkeltők azok, melyek ösztöncselekvést váltanak ki.) A külső ingerkeltő jelenléte az egyes állta esetében nem szükségszerű az ösztöncselekvés kiváltásában (üresjárat), de szükséges, amennyiben a fajt tartjuk szem előtt.

Az ösztönök „faj-specifikus viselkedési mechanizmusok, ill. mozgáskoordinációk", azaz az adott faj minden egészséges egyedére jellemzőek. Megváltozásuk, átalakulásuk csak mutáció révén, azaz egy új faj kialakulásával lehetséges.

Az ösztönök „akció-specifikus viselkedési mechanizmusok, ill. mozgáskoordinációk", ergo mindig egy konkrét akcióban való viselkedésben jelennek meg, ahol is elemeikre nem bonthatók. Az „elemekre bontás", ill. a mozgáskoordinációk különálló (izolált) kiváltása mindig azt jelzi, hogy különböző ösztönökről van szó. Nincsenek általános ösztönök, mint társadalmi, szexuális, menekülési, anyai vagy agresszív ösztön.

Az ösztöncselekvés kényszerítő erejű, a belső és külső ingerek hatására feltétlenül lejátszódik, legalábbis az egészségeses egyedeknél.

Az ösztönök „az élő organizmus fejlődésének meghatározott szakaszában vezető szerepet töltenek be a faj fenntartásában". A gerinctelen állatok számtalan csoportjának alig vannak ösztönei, a biokémiai folyamatok közvetlenül töltik be a pozitív szelekciós érték funkcióját. A legegyértelműbben ösztön vezette állatok a rovarok -, s bizonnyal ezért is jelentenek zsákutcát az evolúció szempontjából. A gerinceseknél ösztönvezetés egyre fokozottabban „kombinálódik" a feltételes reflexeken alapuló „trial and error" (próba-szerencse" révén tanult cselekvéssel, és egyes fajoknál - kivételesen - az intelligencia vezette belátásos cselekvéssel is. Az utóbbi esetben az állat a megoldást „trial and error" nélkül, egyszerre találja meg. Így az ösztönleépülés - melyre kizárólag az ember a példa - mint folyamat többé-kevésbé már a gerincesek kialakulásával megkezdődik. Ennek ellenére az ösztönök még a legfejlettebb emlősöknél (a főemlősöknél) is legalább ugyanolyan arányban játszanak szerepet a faj fenntartásában, mint a tanult cselekvés különböző típusai. Kivétel itt a háziállat, elsősorban a kutya, mely azonban nem is képes többé önmagát természeti környezetben fenntartani, csupán regresszióval.

Az ösztönök „pozitív szelekciós érték szempontjából felülmúlják a faj intelligenciáját". Ha valamely feladatot az adott faj tanulással meg tud oldani, annak szempontjából ösztönei mindig leépülnek. A főemlősöknél az ösztöncselekvésekre egyre több tanult cselekvés épül, az ösztöncselekvés és tanult cselekvés kombinációi egyre gyakoribbak. Itt szeretnénk megismételni - e probléma vonatkozásában a következőket. Azok a genetika kódban adott kényszerítő erejű viselkedési és mozgáskoordinációk, melyeknek nincs pozitív szelekciós értékük - nem játszanak szerepet a faj és az egyed fenntartásában - nem ösztönök. Így nem ösztönök az expressziók (= kifejezés, megnyilvánulás, a kutya csóválja vagy behúzza a farkát, hegyezi a fülét stb.), ahogy nem ösztön önmagában semmiféle biológiai adottság sem (szaglás, látás, hallás), melyek fajra jellemzőek, pozitív szelekciós értékük van, de nem viselkedési mozgáskoordinációk, csupán azok feltételei.

Az ember nem ösztön vezette lény, mi több, az embernek egyáltalán nincsenek ösztönei*, csak ösztöncsonkjai (ösztönmaradványai.) Ezek éppen a legkevesebb intelligenciát igénylő néhány - igen kivételes - mozgáskoordinációra szorítkoznak, sőt már Darwin szerint is -, még ezekben is leépülőben vannak.

*Pl. az embernél nem létezik tisztán szexuális drive. Amennyiben létezne, akkor nem válogatnánk a szexuális vágy társadalmilag megengedett tárgyai közül. Azonban az is világos, hogy genezisében ez az affektus a drive-érzésből alakult ki, erre épült. A szexuális expressziók az idioszinkretikusabb - magasabb- orientációs érzések (ízlés), ill. emóciók „beépülésével" jönnek létre, nem primeren az affektusokhoz tartozók, mint a düh, félelem vagy a szégyen esetében.

Az ösztön velünk született és kényszerítő erejű.

Az ösztöncselekvéshez hozzátartozik az ún. „appetencia-magatartás" (appetitive behavior), vagyis az állat viszonya a külső ingerekhez ösztöncselekvés esetében sem passzív, hanem aktív, az állat „megkeresi" a külső ingereket, melyek ösztöncselekvéseit kiváltják. Eszerint külső ingerek elmaradása esetén az ösztöncselekvés kiváltódhat pusztán belső ingerek hatására (ergo egyáltalán nem reflexképpen), még „helyettes objektum" jelenléte nélkül is. (Gondoljunk a madárra, aki nem létező legyeket fog, a „semmiben" hajtja végre a légyfogás és fogyasztás koordinált mozdulatait.)

Appetencia: kulcsingerekre való reagálás, késztetés.

Az ösztön tehát eszerint „késztetés", amely bennünket „mozgat": állatot és embert egyaránt. Olyan biológiai „szükséglet", melyet ki kell elégítenünk ahhoz, hogy élni tudjunk a szó szélesebb értelmében: hogy fenn tudjuk tartani magunkat és a fajunkat a létért folyó harcban.

Az ösztön feltétlen reflexek láncolata. Olyan rigid mozgáskoordinációk, melyek specifikus ingerek hatására váltódnak ki.

Tinbergen ösztöndefiníciója: próbaképpen az ösztön úgy definiálom, mint hierarchikusan szerveződött idegi mechanizmust, amely különböző belső és külső eredetű gyújtó, kiváltó és vezérlő impulzusokra fogékony, és amely ezekre az impulzusokra olyan összerendezett mozgásokkal válaszol, melyek hozzájárulnak az egyed és a faj fennmaradásához.

Heinroth mondotta: „Az állatok igen kevés értelemmel bíró érzelmi emberek."

Úgy tűnik, hogy a felnőtt ember úgyszólván egyetlen endogén automatizmusokon alapuló és központilag koordinált mozgásmóddal sem rendelkezik, kivéve a táplálékfelvétel (fogás, szájba dugás, rágás, nyelés), a coitus (frikciós mozgás) némely mozgásnormája (az ember egyetlen - szexualitással kapcsolatos - ösztönmaradványa - a frikciós mozgás), s talán a járás és futás bizonyos automatikus elemeit.

Gehlen szerint az ember két fő tényezője: nem-specializáltsága (unspezialisiertes Wessen) éppen a specifikus mozgáskoordinációk (tehát az ösztönök) leépülését jelenti, az ember - mint teleologikus lény - végtelen sok típusú mozgáskoordinációra képes. Az ember „nyitottsága" éppen abban áll, hogy a „nem" minden mozgáskoordinációra képes, tehát hogy a mozgáskoordinációk túlnyomó többségükben nem faj-specifikusak. A „hiátus (hiány, rés)" pedig azt jelenti, hogy a mozgáskoordinációk és viselkedési típusok (magatartásformák) nem biológiailag adottak (tehát ismét: nem faj-specifikusak), hanem társadalmiak. A megismerés szükséglete példája a biológiai ingerektől független szükségletek csoportjának, melyek közös jellemzője a feszültségi állapot fennmaradása, ill. mindenkori, a biologikumtól független megújulása. Miért hiátus ez? Mert az állatnál a belső inger - a környező külső világ (Umwelt) külső ingerével együtt - magában a biológiai organizmusban hozza létre a fajra jellemző magatartást. Az embernél is megmarad a belső inger (hormonális hatások, központi idegrendszer által kibocsátott ingerületek formájában), de az őket lereagáló cselekvés nem biológiailag determinált.

Végtelen sok olyan készség és hajlam van belénk kódolva - kisebb-nagyobb mennyiségben -, mely megfelelő „szituáció" híján sosem realizálódik vagy elsorvad.

Egyes emócióknak nem is lehet telítettségük, mint a primer drive-ok esetében. (Így pl. ha a szerelmem viszontszeret, ez nem „drive-reduction", hanem beteljesülés.)

Az ember nem társas állat, hanem társadalmi lény. Mivel az embernek nincs ösztönvezetése, nem lehetséges emberi világ és élet magánvaló nembeli objektivációs struktúra (utóbbi magyarázata lentebb) nélkül.

Marx koncepciója az emberi lényegről: a nembeli lényeg konstituensei (alkotói):

• 1) a társadalmiság,
• 2) a tudatosság,
• 3) az objektiváció (=az ember ún. lényegi erőinek (emberi lényeg) tárgyakban, pl. tudományos vagy művészeti alkotásokban való testet öltése, eltárgyiasulása),
• 4) az univerzalitás (univerzális=egyetemes, sokoldalú használatra alkalmas),
• 5) és a szabadság.

Ezek jellemzik az emberiséget - kialakulásától kezdve - az állatvilággal szemben, s ezért ezek az ember lehetőségei.

Konrad Lorenz agressziódefiníciója: a harci ösztön a vadállatban és az emberben ugyanazon faj egyedei ellen irányul.* Lorenz tehát már az álaltnál is külön ösztönt (általános drive-ot) tételez fel, mely a fajon belüli harcot motiválja. Ő egyébként alapösztönt sorol fel: „éhség", „szex", „félelem" és „agresszió". Ergo az agresszióösztön a négy alapösztön egyike.

 *ELLENÉRV: ám a farkas képtelen farkas húst enni, inkább éhen hal.

Az agresszívösztön-teóriák dühről alkotott elképzelésinek legpregnánsabb összefoglalója Baintől származik. A gőzkazán, hasonlóan az emberhez, egy bizonyos nyomás alatt áll, s hogy ez az energia hol vezetődik le, mindig attól függ, hogy mely szelepek vannak szokásszerűen nyitva. Az elmélet szerint az emberre - nemre specifikusan - jellemző olyan belső impulzusnyomás felnövekedése, melyet kompulzorikus (kirobbanó) cselekvésben kell lereagálnia, méghozzá valamilyen formájú destruktív cselekvésben. A társadalmi szférától függ, hogy milyen konkrét csatornán vezetődik le ez a destruktív energia: lehet az háború, párbaj, boszorkányüldözés, eretnekség, de önsanyargatás és vázák földhöz csapása is.

Az elmélet nem egy képviselője a fasizmus tömegszuggesztióját onnan vezeti le, hogy a modern élet kevés „csatornát" hagy nyitva, a „gőz" sosem vezetődhet le teljesen, ez nagy feszültséget teremt, a az emberek alig várják az olyan szituációkat, melyekben ezt a gőzt - bármilyen csatornán keresztül - de leginkább a legszélsőségesebb destrukció - az emberölés (genocídium) - formájában levezethetik.

Maga a háború, maga a gyilkolás „szabadsága" az állandó szülője és termelője az agressziónak. A „vérgőzös mámorban" agresszív impulzusok gyűlnek fel olyanokban is, akiknél korábban nyomuk sem volt. Nem drive-ok vezetődnek le a megengedett csatornákon, hanem drive-ok keletkeznek, ébrednek fel a cselekvésben. Ha mégoly borzalmasan hangzik: itt is az objektiváció hozza létre a szükségletet.

Az agresszivitásról legfeljebb annyit mondhatunk el, hogy a háború „fűtőanyaga", de semmiképp sem azt, hogy indítéka vagy motívuma általában. Bár még e „fűtőanyagra" sem okvetlenül van szükség, mit több: minél fejlettebb technikai szinten folyik a háború, annál kevésbé. A szuronyrohamra induló katonánál még „szükséges volt" a dühös ingerlékenységre vagy arra, hogy képes legyen megmámorosodni a „szabadságtól", de legcsekélyebb szükség nincs erre egy bombázópilótánál, ellenkezőleg: az utóbbi csak igen hideg fejjel tudja kiszámítani, hogy melyik pillanat a legalkalmasabb bombaterhének ledobására.

A levezető csatornák számának csökkenése, vagy esetleges hiányuk nemcsak a felrobbanásra „kész" ingernyomás termelésére vezethet, hanem az ingernyomás csökkenéséhez is. Az ember képes arra is - legalábbis sok ember -, hogy az ingereit „magánál tartsa" (Gehlen) - ez éppen az emberi bensőség forrása. Az inger „maginknál tartása" nemcsak a feszültség növekedéséhez és a majdani kitörés nagyobb intenzitásához vezethet, hanem a kitörés „elmaradásához" is.

Henry Murray düh definíciója: a düh nem más, mint „egy hipotetikus izgalmi állapot, az agy még határozottan nem lokalizált szubkortikális régióiban (mondjuk a hipotalamuszban és a limbikus rendszerben), mely, ha eléggé intenzív, különböző módokon manifesztálódik, melyek közül a következőket vesszük fel jellegzetesként adataink sorába:

• 1. takart manifesztációk: átélt vagy érzett düh, agresszív szavak vagy képek...
• 2. fiziológiai manifesztáció: autonóm vagy izgalom, beleértve az érverés és légzés változásait
• 3. nyílt manifesztációk: fiziognómiai (arcizommozgási) és motorikus jelenségek, nyelvi kifejezések, hangkvalitások (= hangminőség - M. F.) ..."

Majd hozzáteszi: „Mindezek bizonyos mértékig módosultan jelennek meg a szubjektum erőfeszítése következtében, hogy kontrollálja vagy elrejtse azokat." Dühről csak abban az esetben beszélhetünk, ha a Murray által felsorolt összes faktorok együttesen jelen vannak.

 Mikor mondjuk a következőket: „ezt vagy azt dühből cselekedtem" vagy „dühből tette azt, amit tett"? Kizárólag akkor - és csak akkor! - ha a tett, cselekedet ellentmond értékpreferenciánknak. Ha egy szülő, aki számár elfogadott vagy értékjellegű a fizikai fenyítés, és megpofozza fiát, mert hazudott neki, nem azt fogja mondani: „dühös voltam", hanem azt, hogy „haragudtam". A harag a dühvel szemben azt jelenti - behaviorista kifejezéssel élve -, hogy a „stimulusra" (hazugság) ez volt az adekvát felelet (response). Az az a szülő, aki megveti a testi fenyítést, él ezzel az eszközzel, azt fogja mondani: „dühből tettem", nem mintha nem ítélné el a hazugságoz, hanem, mert nem a pofont tekinti az adekvát válasznak arra a bizonyos „stimulusra". Egy szó, mint száz: akkor mondjuk, hogy „dühből cselekedtem", ha értékeinknek ellentmond a cselekvés, ha utólag nem hagyjuk jóvá, nem tudjuk igazolni, nem tudjuk racionalizálni. Dühünkre csak abban az esetben fogunk utalni, ha a konfliktusok fizikai brutalitással való „megoldásának" módját elítéljük.

A düh kifejezései (expressziói) nemre specifikusan a genetikai kódban vannak feladva, míg a düh cselekvésben kifejeződő mozgáskoordinációi és magatartástípusai társadalmilag és egyénileg különbözőek, biológiai meghatározottságuk nincsen.

A dühroham időtartamát akaraterőnkkel némileg csökkenthetjük, de semmiképp em növelhetjük (akkor már manipulálttá válik.)

Agresszió esetén a szemfog lemeztelenítése Darwin szerint a „harapásra készen állni" mozgáskoordináció maradványa, ergo ösztönmaradvány.

A szadizmus a másikra, mint objektumra irányuló neurotikus-destruktív attitűd, mely az egész személyiséget áthatja, a gyűlöletérzés, az irigység egy karaktervonás (az utóbbi kettő egyáltalán nem okvetlenül hatja át az egész személyiséget s a gyűlölet ugyanakkor nemcsak emberre irányulhat.

A szadizmust minden más - ember ellen irányuló - destrukciótól az a sajátossága különbözteti meg, hogy örömszerző, hogy élvezetet okoz. A düh levezetése általában okozhat feszültségkioldást, de nem érzéki gyönyört. Ha öklünkkel az asztalra verünk, ez a gesztus számunkra nem gyönyörűség, ahogyan nem örömszerző az sem, ha dühből megütünk valakit.

A szadizmushoz hozzátartozik a célszerű cselekvés képessége, a megtervezhetőség, s ami ennél talán még fontosabb: a szubjektum-objektum perverz relációja.

A szadista szubjektum az esetek többségében nem „dühös" objektumára.

A szadista öröme abból fakad, hogy tettével saját szubjektumának hatalmát bizonyítja azzal, hogy egy másik szubjektumot puszta objektummá változtat (degradál). Mi több: a szadista élvezetének az a fő forrása, hogy az objektummá változtatás folyamatában az egyre megalázottabb, megtaposottabb szubjektum mindig „kinyilvánítja" saját szubjektivitását. Auschwitz egyik volt foglya mondta el egy litván SS-ről, hogy az - mielőtt egy vaktában kiszemelt fogolynőt agyonlőtt, mindig rákiáltott: „weinen! (sírj)".

Lorenz megállapítása: „csak azt gyűlölhetjük, akit szeretünk."

A gyűlölet a libidó tárgyára vonatkozik - arra, akit szeretünk vagy szerettünk, vagy szeretni kívánunk - amennyiben a libidó nem „élheti ki magát". Ha nem szerethetem, hát gyűlölöm.

A düh mindig viszonylag rövid időtartamú, a szervezet „izgalmi állapota" gyorsan lefutó görbét ír le. A gyűlöletnek nincsen időben meghatározott „görbéje". Nem tartozik hozzá állandó „izgalmi állapot", nem jellemzik, ahogy nem is jellemezhetik a dühre tipikus biokémiai folyamatok és fiziológiai „szimptómák". Ugyanakkor: a gyűlölet tárgyának megemlítése - különösen, ha elismeréssel említik! - létrehozhat a dühhöz hasonlón bár nem olyan intenzív - szimptómákat, de ugyanakkor pl. szerencsétlenségéről kapott információk egészen másfajta érzéseket is felkelthetnek - így pl. a kárörömet vagy akár a megelégedettséget.

Ha az ember erősen tud gyűlölni, csak ezért képes, mert általában erősen tud érezni, erősen tud szeretni, lelkesedni, örülni és szomorkodni, élvezni és vágyakozni, boldogságtól mámorosnak ás fájdalomtól lesújtottnak lenni.

Az ember lényegéhez tartozik a kényszerítő erejű összehasonlítás másokkal. Ez az összehasonlítás stimulusa az emberek egyenlőtlensége. Mivel teljes egyenlőség nem lehetséges, ezért az irigység - mint agresszív attitűd - mindig jellemezte az emberiséget (és minden egyes embert) és mindig jellemezni is fogja.

Az irigység tárgya nem a rendkívül eltérő, hanem a hasonló, amikor az egyenlőtlenség azonos vagy hasonló kvalitásokban (minőségekben) nyilvánul meg.

Arra, akit ismerünk, inkább ismerünk, mint akit nem ismerünk.

Irigy lehetek olyasvalamire is, amire egyáltalán nem vágyódom, így ha valaki boldog egy asszonnyal, aki nekem sosem kellett. Ha olyannak boldog, aki az én vágyam tárgya is, akkor nem irigy, hanem féltékeny vagyok. Egy fizikus irigykedhet egy sikeres kritikusra, holott a kritikaírásban elért siker sosem tartozott vágyai közé (a kritikaírásban egyáltalán nincs is involválva), de tudományos féltékenységet érez egy másik fizikus iránt, aki jobban csinálja ugyanazt, amit ő meg akart csinálni stb.

A félelem kialakulásának két forrása van: a) a személyes tapasztalat (megcsípett a méh - félek a méhtől), b) a közlés révén elsajátított társadalmi tapasztalat, ha tudjuk, hogy veszélyes egy magas ablakból kiesni, akkor is félünk, ha még egyszer sem próbáltuk ki. Az előzetes tudásnak (a társadalmi tapasztalat közlésének) sokkal nagyobb szerepe van a félelemaffektus esetében, mint minden egyéb affektusnál. A félelemaffektust (mint minden affektust) a jelen levő ingerkomplexum váltja ki. Mind a jövőre, mind pedig a múltra irányuló félelem - nem affektus, hanem emóció. (Nincs is affektus expressziójuk.)

Félelem típusai:

a)         félelem, mint „veszély fenyeget a jövőben",

b)         félelem, mint „nem merek" pl. „félek belefogni ebbe a vállalkozásba" vagy „félek ettől a kapcsolattól",

c)         félelem, mint „tartok attól", nincs szükségképpen „rám" vonatkozása, így: „Félek, hogy a szocialisták vereséget fognak szenvedni Görögországban",

d)        félelem, mint „nem akarom", hogy egy arisztotelészi példát mondjunk: „félek a becstelenségtől" (nem ugyanaz az érzés, mint „tartok attól"),

e)         ideologikus félelem, így az istenfélelem, minden ideologikus érzés emóció,

f)         egzisztenciális félelem egy egyetlenegy van: a halálfélelem. Az egzisztenciális félelemnek két formája van: a magunk halálától való félelem, és a mások (szeretteink" halálától való félelem

Hogy az ember mitől fél tehát részben a személyes tapasztalat, részben a személy felé közvetített társadalmi tudás („mi az, ami veszélyes"Ö eredője. Minél erősebb a személyiség, annál inkább egybeesik ez a kettő -, hogy Arisztotelészre utaljunk: a bátor ember attól fél, amitől kell.* A gyenge, az én-mag nélküli személyiségnél azonban ez az egybeesés sosem jön létre: minden tapasztalat csapdást rejteget, minden félelmetessé válik. „Magából erőt meríteni" csak az tud, akinek van ereje. A szerepeinek kiszolgáltatott embert ezért jellemzi a szorongás. Eljött tehát a modern exodus: a szerepekből való kivonulás ideje. (Premodern exodus: Mózes kivonulása Egyiptomból vagy az emberiség kényszerű kivonulása az Édenből.)

*Már Arisztotelész is tudta, hogy a bátor embert nem az jellemzi, hogy nem fél, a bátor ember úgy viselkedik, mintha nem félne. Bátor ember az, aki attól fél, amitől kell, akkor, amikor kell, ott, ahol kell, olyan vonatkozásban, amilyenben kell. Bátor pilótáknál ugyanúgy kimutatták a félelemre jellemző endrokinológiai változásokat, mint a gyáva pilótáknál.

Szorongása annak van, aki számára a jelek nagy része - vagy legalábbis jó része - „ismeretlen", „idegen", és nem tudja róluk, hogy veszélyesek-e vagy sem. Nem igaz, hogy a szorongó ember a semmitől fél, a szorongó ember az, aki - szinte - mindentől fél. Minél átláthatatlanabbak egy kor társadalmi viszonyai, minél kevésbé tudhatja tehát az ember, hogy mi veszélyes és mi nem, minél inkább fenyegetettnek érzi magát az egyén választástól és döntéstől függetlenül funkcionáló társadalmi erőktől, annál gyakoribb és általánosabb a szorongás, mert annál több tárgy - ill. esemény - lehet veszélyes, váltja ki tehát bennünk a szorongatottság érzését.

A szeszély olyan, rövid ideig tartó, érzelmi prediszpozíció, melynek vagy nincsen kiváltó oka, vagy pedig ez az ok ad jellegű, a személyiség szempontjából külsődleges, jelentéktelen. A magyar kifejezés: „bal lábbal kelt fel" találóan írja le a szeszély „oktalanságát". Lehet ugyanakkor puszta irritabilitás is, méghozzá a legkülönbözőbb irányokban, kitörő jókedv és letörtség gyors váltakozása (nem összekeverendő a cirkuláris depresszióval).

Az örömemóciók legfőbb típusai a következők:

a)         öröm, mint célelérés? „örülök, hogy befejeztem a munkámat"

b)         öröm, mint vágyteljesülés? „örülök, hogy kaptam egy szép ruhát", vagy „örülök, hogy végre együtt lehetünk"

c)         öröm, mint akaratom sikeres megvalósítása: az előbbi kettő kombinációja, „örülök, hogy nem mutattam ki bosszúságomat"

d)        öröm a választott érték vonatkozásában: „örülök, hogy az igazság diadalmaskodott"

A szenvedélyek azokhoz a vágyakhoz kapcsolódnak, melyeket nem tudunk kielégíteni. A ki nem elégítettség „fixálja" a vágyat. Julien Sorelnél (Stendhal: Vörös és fekete) azért vált a karriervágy szenvedéllyé, mert parasztfiúnak született egy olyan korban, amelyben hihetetlen akadályok tornyosultak érvényesülése elé, Júlia és Rómeó szerelme azért vált szenvedéllyé, mert egymással ellenséges családok gyermekei voltak. Az olyan szenvedélyek, mint a szenvedélyes szerelem hosszú távon igen ritkák. „Hosszú távon" nem lehet úgy élni, hogy az alapérzés mindig a tudat centrumában maradjon. (A szexuális affektus csak akkor válhat szenvedéllyé, ha valamilyen emóció épül rá (vonzalom, szerelem, bírásvágy, presztízsvágy stb..) Gondoljunk arra, amit az érzések homeosztatikus funkciójáról mondottunk, az erős szenvedély vagy felmorzsolja az embert vagy pedig egy idő után „kifárad" tőle. A hosszú távú szenvedélyt ezért nem az jellemzi, hogy a diszpozíció állandóan - a tárgyra, személyre vonatkozóan - öngyullasztó, hanem az, hogy időnként - rövidtávra - rendkívüli intenzitással kerül a tudat centrumába, tehát, hogy „szenvedélyes állapotokra" ad tápot.

A szenvedély mindig elkötelezettség is. Az elkötelezettség az involváltság egy fajtája: az egész személyiség involváltsága egyetlen érzésdiszpozícióban.

„Szenvedélyt sosem győz le az ész, csak a vele szemben álló erősebb szenvedély." - Spinoza.

A fájdalom (a „lelki" fájdalomról beszélünk) minden formájában emberközi kapcsolatainkat jellemzi. Jelzi, hogy ezekben a kapcsolatokban valami „nincsen rendben". Ez a jelzés egyúttal annyit is jelent: „segíts magadon", ill. „segíts másokon".

A fájdalom negatív érzés. Ez a negativitás lehet reflektív jellegű, amennyiben valami megtörténtére reflektál. Hibáztam, megbántottam valakit, rosszul léptem, rosszul döntöttem - „segíts magadon", „segíts másokon". A negativitás lehet hiányjellegű, szükségleteimet nem elégítettem ki - mások szükségleteit nem elégítettem ki: „segíts magadon", „segíts másokon". A fájdalomban mindig benne van a segítség lehetősége.

A fájdalmat maga az individuum viszi be a saját világába és mások világába, az tehát nem külsődleges hozzá képest. Belőle fakad, az ő sorsa. „Te büszke szív, hisz te akartad így!" Akkor is az ő sorsa, ha a másik ember fájdalmának okozója. Hiszen a másikat - az emberközi kapcsolatokban - megint csak ő választotta. Ha barátom elárul, akkor ebben az én emberismeretemnek is része van. Akkor is az ő sorsa, ha feladatai értéktelennek bizonyulnak, hiszen feladatait is ő választotta. Itt is igaz: „Te büszke szív, hisz te akartad így!"

A szenvedés ezzel szemben olyan fájdalom, mely teljességgel kívülről szakad rám. Nem függ - még viszonylagosan sem - akaratomtól, döntésemtől, választásomtól. Nem cselekvő, hanem elszenvedő. A szenvedés nem azt jelzi: „segíts magadon", „segíts másokon", mert a szenvedés olyan fájdalom, melyen nem tudunk segíteni. A szenvedést legfeljebb elviselni tudjuk. Ilyen a betegség, halálfélelem okozta szenvedés és szerettünk halála is.

Mint természeti lények elkerülhetetlenül ki vagyunk szolgáltatva a szenvedésnek, mert ki vagyunk szolgáltatva a halálnak. A saját halálunkat csak akkor tudjuk fájdalommá változtatni - és csak nagyon kivételesen! - ha az nem természeti, ha választottuk (suicidium, kivégzés), de a természetes halál mindig kívülről jön, nincs hozzá semmi köze. Ezt a szenvedést többnyire csak elviselni tudjuk megtanulni.

Az emberiség szenvedésének fájdalommá kell változnia. Azoknál is, akik maguk szenvednek és azoknál is, akik tudják, hogy mások szenvednek.

Érezni annyi, mint involválva lenni valamiben. A szenvedést fájdalommá kell változtatnunk, hogy az emberiség ügyében involválva lehessünk. „segíts másokon" - „segíts magadon".

Frusztráció-agresszió teória. Egy adott stimulusra egy meghatározott mozgáskoordináció, ill. attitűd a „válasz", az adott magatartástípus kizárólag saját stimulusával együtt értelmezhető és elemezhető. Ezt mondj ki az envirommentalizmus - környezetelmélet, melynek világnézeti alapja a következetesen végigvitt racionalizmus. Az emberi magatartás egyértelműen és kizárólag tanulásban alakul ki - a „próba-szerencse" folyamatában dolgozódik ki az „adekvát" magatartás, azaz az a magatartás, mely az adott ingerre racionális választ képes adni.

A behaviorizmus a „finom" manipuláció adekvát ideológiája. Sajnos, semmi garancia nincs arra nézve, hogy egy fasiszta - vagy bármilyen diktatórikus - rendszer ne használja fel a maga számára az általa kidolgozott behaviorista technikát.

Ha az étel megerősítő (reinforcing), akkor ez nem azért van, mert az étel csökkenti (reduces) a drive-ot, hanem mert a faj szempontjából igen előnyös volt, hogy az étel megerősítette az éhes emberek magatartását.

Az agressziót tisztán „environmentalista" alapon magyarázza, méghozzá válaszreakcióként egy adott ingerre. Ez az inger a frusztráció. Nincs inger válasz nélkül: „a frusztráció jelenléte mindig az agresszió valamely formájához vezet". Így hangzik Dollard kategorikus megállapítása. „Frusztrációnak nevezünk bármely folyamatos, célra irányított tevékenység akadályoztatását." - Dollard. Ergo a személyiség egésze nem frusztrálódhat, a frusztráció egyetlen forrása és leírható folyamata egy ember racionális céljának blokád alá helyezése. Legyen ez a racionális cél bármilyen, legyen az a blokád bármilyen, alkalmazza bárki, és bárminő okból, ez mind „tartalmi" kérdés, és mint ilyen, közömbös (értékelő!). Kizárólag a frusztráció szül agressziót, az agressziónak más forrása nincsen.

ELLENÉRVEK:

• Ø Nemcsak a vereség, hanem maga a versenyzés ténye és a vereségtől való félelem állandó forrása az agressziónak.

• Ø Nem minden frusztráció vált ki agressziót, nem minden célblokádot értelmeznek az emberek célblokádként.

• Ø Ugyanazon egyedek pl. ugyanarra a „frusztrációra" másként reagálnak attól függően, hogy kitől származik (szereti-e vagy sem, van-e bizalmuk hozzá vagy sem, tekintélyt képvisel-e előttük vagy sem, mi a tekintély forrása stb.).

• Ø Másként reagálnak továbbá ugyanerre attól függően, hogy ismerik-e a „frusztráló aktus", okát, hogy értelmesnek vagy értelmetlennek tartják-e az okot, hogy miképp értékelik az okot, mint motívumot.

• Ø Különböző emberek különbözőképpen reagálnak ugyanarra a frusztrációra, attól függően, hogy milyen az egyéniségük, hogy milyenek az értékeik, hogy milyen erős az önbizalmuk stb.

• Ø A frusztráció nem közvetlenül váltja ki az agressziót, hanem a düh közvetítésével.

• Ø Az agresszió nem okvetlenül a frusztráló ellen irányul. A frusztráció folyamán felhalmozott drive agresszió formájában jelenhet meg olyanokkal szemben is, akik egyáltalán nem frusztrálták az érintett egyént. Van egy beindító inger - ez a voltaképpeni frusztráció - és egy másodlagos inger, mely teljes mértékben véletlenszerű is lehet.

• Ø Az instrumentális agresszió legfőbb példái Berkowitznál a háború és az üzleti verseny. Minden a kettő olyan konkrét célokért folyik (területszerzésért, vagyonért stb.), melyek - mint célok - nem a frusztrációból erednek, vagy legalábbis tipikusan nem onnan. Háború esetében azonban a propaganda gépezete frusztrálja a népet (manipulálja): „a zsidók miatt hanyatlik a gazdaságunk", így a népet ellenük hergelik, mesterséges agressziót szítanak, legitimizálják a háborút. A frusztrációból eredő agresszió az instrumentális agresszió elengedhetetlen feltétele.

Az egyed már azért sem válaszol minden frusztrációra - még ha annak is értelmezi és értékeli - agresszióval, mert többé-kevésbé kialakul benne a frusztrációs tolerancia, bizonyos típusú frusztrációkat tolerál, ezek olyan „stimulusok", melyekre egyáltalán nincsenek válaszreakciói. Ha kivételes is, hogy „odatartjuk a másik orcánkat", nemcsak morálisan megkövetelendő, de egyszersmind a lelki egészség jele a közömbösség kialakítása meghatározott frusztrációkkal szemben. Aki sosem tudja azt mondani: „mit érdekel, hogy mit pletykálnak rólam?". aki sosem tud közömbösen elviselni egy - joggal - igazságtalannak tartott osztályzatot vagy azt, hogy valakivel szemben - igazságtalanul - háttérbe szorítják, az sosem lesz lelkileg egészséges ember. A tolerancia felmondása azonban még korántsem von maga után agressziót. A személyiség egészétől függően a legkülönbözőbb reakciókat válthatja ki. Így a frusztráló embertől, szituációtól való megszabadulást, elfordulást, új szituáció választását, blokád alá vett céljainak más úton történő megvalósítása kísérletét stb.

Ha a környezet mesterségesen kiküszöböl minden frusztrációt, akkor a frusztrációs tolerancia sem jöhet létre, akkor a neofreudista gyermekideál-típus személyiségfejlődése jövőjét tekintve kétféle magatartás alakulhat ki. Vagy minden frusztrációra agresszióval reagál (mivel nem „szokott hozzá" tolerálásához) vagy semmilyen frusztrációra nem reagál agresszióval, mivel az ellenállás minden pszichikus feltételét kiölték belőle. Nem hinném, hogy bármely típus mellett szavazhatnánk egy jövendő emberiség szempontjából.

Permisszív: az irányítástól tartózkodó, megengedő, toleráns. Az irányítástól tartózkodó szülő így gondolkodik: nem szabad gyermekem elé követelményeket állítanom, nehogy komplexusai legyenek, nehogy frusztrálódjék. Ez a nevelői attitűd a személyiség fejlődését kiszolgáltatja a puszta véletlennek.

Csoportelmélet és agresszió. A csoportok funkcionálásának elengedhetetlen és mindig jelenlévő alkotóeleme a „mi-tudat" - az egyed identifikálja magát azzal a csoporttal, melybe beleszületik. Ez a „mi-tudat" azonban csak a „ti-tudattal" együtt értelmes és értelmezhető. Az azonosulás egyúttal mindig elkülönülés is. Az „idegenség" önmagában is agressziót szül: az idegennel szemben bizalmatlanok vagyunk. Az idegentől ért sérelmet eleve a „mi" integrációnkat" ért sérelemként interpretáljuk. Ugyanakkor: az integrációkohézió megerősítésének céljából szükséges és elengedhetetlen az „out-group" elleni agresszió kialakítása. Összefoglalva a csoportelmélet felfogása szerint az agresszió forrása nem a frusztráció, hanem a partikuláris (Az egyetemessel ellentétben: részleges, szűk körű, helyi.) integrációk létezése.

Maslow szerint az agresszió egyértelmű forrása az önbecsülés (self-esteem) gyengesége, megingása, ill. megingathatósága. Az olyan embernél, aki nem vált fejlett individuummá, aki nem önmegvalósító, annak az önbecsülése könnyen kikezdhető. Így ezeknél még a „szokások megsértése" is az önbecsülés megingatásához vezethet. Az önbecsülés blokádjának következménye - így érvel Allport - a projekció egyrészt, a regresszió másként (düh és infantilizmus). Az agresszióban a frusztrált egyed elveszett önbecsülését akarja „visszahódítani" (White és Lippit). A nem önmegvalósító emberben (így Ericson) nincs frusztrációs tolerancia, ill. minél kevésbé önmegvalósító az egyed, annál kevésbé toleráns, annál inkább értelmez mindent „ellene irányulónak", frusztrációnak. Ha valaki nem tudja megvalósítani tényleges képességeit, akkor felgyülemlik benne az indulat mindazon ellen, akikről úgy véli, hogy kudarcának okai. Ha nem tud pl. szerelmet kelteni abban, akit szeret, akkor önbecsülése fenntartásáért gyűlöli meg azt, akit szeretett - mondván nem én, ő az oka a kudarcnak.

Maslow: „A biztonság a szeretet conditio sine qua non-ja (elengedhetetlen feltétele), ahogy a szeretet az önmegvalósítás (self actualization vagy realizer) feltétele."

Magam is azt hiszem, hogy az agresszív magatartás (és annak gyakorisága) nem valaminő agresszív „drive" szükségszerű megjelenési formája, nem is egyes - egymástól izolált - frusztráló stimulusokra adott reakció, nem is gyermekkori pszichohigiéniánk sikertelenségének következménye, és nem szükségképpen ered a csoport létezéséből. Ingereink azért öltik a más emberek megalázására vagy elpusztítására irányuló düh formáját, mert partikuláris (nem egységes) egyedek vagyunk, mert nincs önmagunkon nyugvó „én-biztonságunk" és önbecsülésünk, mert nem tudjuk képességeinket realizálni, és mert szenvedünk ettől. Az egyes - elszigetelt - frusztrációkra azért reagálunk agresszióval - azért interpretáljuk frusztrációnak - mert egész személyiségünket érinti, mert személyiségünket ért „sérelemként" fogjuk fel, és így reagáljuk le. A más csoportokhoz tartozókra azért reagálunk agresszíven, mert önbecsülésünk hiányát e csoport létére vagy tagjaira projiciáljuk, mert saját gyengeségünket, sikertelenségünket az ő létükkel és sikereikkel „racionalizálhatjuk".

A versenyre állított polgári - kapitalista - társadalomban nagyon is tipikus, amikor az agresszió életelvvé, vezető elvvé, életideológiává válik. Nagyon is egyenes viszony áll fenn a versenyre állított társadalom és az „agressziókvantum" (erőszakmennyiség) között, méghozzá nemcsak azért, mert a verseny a sikertelent és a sikerest egyaránt - ha nem is egyformán - frusztrálja (az előbbit önbecsülésében, a másikat az önbecsülés elvesztésének félelmében), hanem azért is, mert az agresszív individuum kialakulásának táptalaja.

Marx szerint a kapitalizmusban a munkafeladat nem cél, hanem eszköz: a puszta létfenntartás vagy a birtoklás, ill. a birtoklás kiterjesztésének eszköze. A munkás munkájában „önmagán kívül" érzi magát, és csak munkáján kívül érzi magát „önmagánál". A nem éppen képesség- és személyiség kibontakoztató munkától az egyén elidegeníti magát, célérték helyett puszta eszközértékké alacsonyodik. A munka így nem járul hozzá a saját természet individuális kibontakoztatásához, a sokoldalú érzésvilág kifejlesztéséhez. Ebben a gazdasági rendszerben a birtoklás vágya quosi drive-ként funkcionál. Az önbizalmát önmagán kívül megtaláló egyed affinitást mutat az agresszióra (vagyon). Itt „az ember nem annyit ér, ami, hanem annyit, amije van" (Goethe).

Munka - mint társadalmi megbízatás - nélkül, az emberek többségének nincs feladat, s ezzel nincs többé tárgya az akaratnak, nincs miért egy cél érdekében az eszközöket kiválasztani, a megfelelő érzéseket mobilizálni, másokat háttérbe szorítani, az akarat visszahullik a puszta vágyba. Az öröm két típusa (vágyteljesülés, célelérés) közé csak az elsőnek van többé relevanciája.

Ha tetszik: maga a neurózis is egy fajtája a lázadásnak, a szervezet, az idegrendszer nem tudatos „tiltakozása" ez a személyiség deprivációja ellen. Ez érzés nem tudja betölteni a homeosztázis kiterjesztő funkcióját. Az érzés kiterjesztő funkciójának blokádja jelentkezik a klasszikus kapitalizmus munkásánál, akinek életcélja puszta létfenntartására redukálódott.

Rollo May: „a neurózis pontosan az, ami a beilleszkedés, és éppen ez a baj vele."

Tudod-e?

A kapitalizmus szó latin eredetű, a „capitalis" eredeti jelentése „fej". Az ókorban a gazdagságot a magántulajdonban lévő marhák (ami tágabb értelemben hasznot hozó jószágokat, sőt, rabszolgákat is jelentett) fejének számával mérték.

Maslow kétféle szeretetet különböztet meg.

A D-love a „hiányszeretet" (Defficiency-love), mely a hiányszükséglet (deficitneed) kifejeződése és kielégítése. Ez „a szeretetre irányuló szüntelen késztető", mely minden társadalom minden egyedénél létezik, méghozzá nemcsak „belső szubsztanciális lehetőség" formájában, hanem realizálódott-tudatos formában is. Nincs társadalom D-love, ill. a rá irányuló szükséglet kielégítése nélkül.

„Állandó kívánság arra, hogy szeretve legyünk."

A B-love (Love for Being) „a másik ember létére irányuló szeretet", melynek betetőzése az „amor dei intellectualis" (Isten értelmi szeretete) a kifejezés spinozai-goethei értelmében. A B-love (szemben a D-love-val) idioszinkratikus: az eddig létező társadalmakban csak egyesek jutottak el hozzá.

„Egy mási személy létére irányuló szeretet."

Idioszinkratikus: nem szokványos, szokatlan, egyéni, (reakciómód).

Aki csak önmagához való viszonyban (partikulárisan) szeret (àD-love), az csak addig szeret, amíg a másik az „övé", amíg az őt szereti a legjobban. A szeretett lény fő értéke a hozzá való tartozás. Ha ez megszűnik, a szeretet (szerelem) is megszűnik, és gyűlöletbe, megvetésbe csap át. Amíg a másik hozzá tartozik, addig az identifikáció a másikkal feltétlen. A másik tökéletes, hibátlan, addig perfekt (hibátlan), amíg az övé. Abban a pillanatban, amint nem saját énjének „kibővítése" többé, minden tökéletességéből tökéletlenség lesz. Soha nincsen distancia (fokozatosság), csak teljes elfogadás vagy teljes elutasítás létezik. Az individuális (àB-love) szeretet (szerelem) érzése egészen más. Aki individuum módjára szeret, az a másikat saját magáért (valóban a létéért) szereti. Persze ez a szeretet (szerelem) is igényt tart a viszonzásra, minden emocionális diszpozíció igényt tart erre. De a szeretet (szerelmet) nem az motiválja, hogy a másik a „miénk" vagy a „miénk lesz", hanem az, hogy a másik - értékei alapján - szeretetre és szerelemre méltó. Az individuális szeretet (szerelem) ismeri a distanciát.

„Hogy egy tankcsapda felépítésekor 10 000 orosz asszony a legyengülés következtében elpusztul, csak annyiban érdekel engem, hogy a tankcspda Németoirszág számára elkészül-e." - Heinrich Himmler, a Shutzstaffel (SS) vezetője.

„A Janovsky láger parancsnoka, Willhaus Obersturmführer, a sport kedvéért, és azért, hogy feleségét és lányát szórakoztassa, rendszeresen lövöldözött automata fegyverével szolgálati szobája ablakából a munkahelyeken foglalkoztatott foglyokra. Néha odanyújtotta fegyverét feleségének, aki szintén lőtt. Olykor Willhaus, hogy kilencével lányának kedvében járjon, parancsot adott arra, hogy két-négy éves gyermeket a levegőbe dobjanak, miközben lőtt rájuk. Lánya ujjongott, és felkiáltott: >>Papa, csináld ezt még egyszer!<< És ő még egyszer csinálta."

Az idézetek a nürnbergi perből származnak.

Behaviorizmus: az érzés a cél-racionális tevékenység puszta „zavaró tényezőjévé válik" vagy egyenesen epifenomenonná (kísérőjelenséggé).

Jung: „Semmi sem zavarja azonban az érzést annyira, mint a gondolkodást."

Érezni annyit jelent, mint involválva (érintve, benne foglalva) lenni valamiben. Ez a meghatározás közel áll Plessner megfogalmazásához: „Az érzés lényege szerint Magamnak Valamihez való kapcsolása."

Érzelmek terén a felosztásunk a következő:

• A. késztetés érzések (drive-érzések),
• B. affektusok,
• C. orientációs érzések,
• D. voltaképpeni emóciók (kognitív-szituacionális érzések),
• E. karakter -, ill. személyiségérzések,
• F. hangulatok.

Van félelem, mint affektus, és van félelem, mint emóció, és van félelem, mint karakterérzés. (Így: ha félek a bombázástól - ez affektus, ha „félek attól, hogy pártom vereséget fog szenvedni a választásokon" - akkor ez kognitív-szituacionális érzés (emóció), ha a félelem általános reakciótípussá válik - azaz gyáva vagyok - akkor ez karakter- ill. személyiségérzés.

Az involváltság, tehát érzelmi benne foglaltatás, érintettség lehet pozitív és negatív, aktív és reaktív, közvetlen és közvetett.

A pozitív betöltöttség (involváltság) kifejezésére több fogalmunk van, így: élvezet, gyönyör, boldogság, „szenvedélyesség".

A pozitív betöltöttséget más ember kínzásánál, megalázásánál, eszközként használásánál szadizmusnak nevezzük.

A negatív betöltöttség jelzésére is több fogalmunk van, ezek közül azonban csak négy olyan, melyet kizárólag ebben a kontextusban alkalmazunk: a boldogtalanság, az iszonyodás, a kínlódás és a szenvedés.

Meg akarok oldani egy matematikai feladatot, ebben az esetben aktívan vagyok involválva. Az involváltság pozitív és közvetlen: a feladat izgat, érdekel, egy ponton belép a „tudom már..." érzése. Az involváltság pozitív és közvetett: ha a feladatot megoldom, akkor megnyerem versenyt, jutalomban részesülök, sikerem lesz (a „kásahegy-pszichológiája"). Az involváltság negatív és közvetlen: unom az egészet, nem érdekel, belezavarodtam, az „úgysem megy" érzése. Az involváltság negatív és közvetett: félek, hogy megszidnak, ha nem oldom meg, kidobnak az állásomból stb. Az esetek többségében kombinációval van dolgunk: izgat a megoldás, érdekel a dolog, de „nem megy", fellép az „így nem lesz jó" érzése stb.

Következő Példa. Újságot olvasok, átlapozok a halálozási rovatra. Megnézem: ki halt meg, mi volt az oka halálának? Az egyes közléseken átfut a pillantásom (nem vagyok involválva). Majd megakad egyiken-másikon (újraolvasom). „Ezt az embert ismeretem, de sajnálom" (vagy: „na lám, a gazemberek sem élnek örökké!"), vagy: „ez pontosan annyi idős volt, mint én vagyok" (memento mori), vagy „ugyanaz a betegsége volt, mint nekem" - involválva vagyok, mert az információt magamra vonatkoztatom. Más szavakkal: szánalmat, kárörömöt, félelmet vagy legalábbis szorongást érzek.

Az involváltság alsó határa a 0: közömbös vagyok, a dolognak vagy eseménynek nincs számomra jelentése, azaz „nem érzek". (Az involváltság végtelenül közeledhet a nullához, de azt sosem éri el.

Öltözködöm: befűzöm a cipőmet, bebújok a ruhámba. Már ezerszer csináltam, ez egy számtalanszor ismételt és spontánul (figyelem nélkül) végrehajtott cselekvési vagy gondolkodási aktus. Miközben csinálom, nem is gondolok rá, másra gondolok, olyasmire, amiben involválva vagyok (a feladataimra, a randevúmra stb.) Nem a cselekvéstípustól függ azonban, hogy minimális-e az involváltságom. A kisgyermek számára, aki cipőt fűzni tanul, ugyanez az aktus még rendkívüli figyelemösszpontosítást igényel: számára a cipő befűzése a cél (nem pedig eszköz!), ha pontosan végrehajtotta: siker. A repetitív jelleg változtat bizonyos cselekvéstípusokat (melyek eszközök), involváltság nélküliekké. Ha pedig az repetíció akadályoztatva van (ha pl. elszakad a cipózsinór), az eszközből azonnal cél lesz, és fel is lép az involváltság: türelmetlenkedünk, bosszankodunk etc.

Az involváltság azonban nemcsak az eszközjellegű repetíciónál közeledik a 0-hoz. Gyakorlatilag 0-nak tekinthetjük az involváltságot minden olyan esetben, mikor olyan információkat közölnek velünk, melyek számunkra jelentés nélküliek. Ezek vagy „elmennek az ember füle mellett" vagy azonnal „kidobjuk" és elfelejtjük őket, így ha valaki egy társaságban néhány szót ejt arról, hogy egy számomra tökéletesen ismeretlen ember tegnap vett egy kutyát. („Na és?") Ha azonban én is szeretnék egy kutyát venni, akkor ennek az információnak azonnal van számomra jelentése (valakinek ugyanaz a vágya volt, mint az enyém és teljesített is) és involváltságom korántsem lesz 0.

Ugyanakkor: az ismétlés nem csökkenti az involváltságot, ha az egész folyamat, melynek szerves részét alkotja, a személyiség számára öncél. A diszkoszdobó begyakorol minden részmozdulatot, melyek később spontánokká válnak, ismétlődnek. De ezek a begyakorolt mozdulatok - ha ezerszer ismétlik is meg őket - elválaszthatatlanul hozzátartoznak a diszkoszdobáshoz, mint egész folyamathoz. Ha a diszkoszdobás számára önmagában élvezet, vagy ha győzni akar a diszkoszdobó versenyeken (közvetlen vagy közvetett pozitív involváltság), úgy ez az involváltság gyakorlatilag nem absztrahálható egyetlen begyakorolt-spontán részmozdulattól sem.

Továbbá: az ismétlés nem redukálja az involváltságot, ha az ismétlés funkciótlanná válik (semminek nem eszköze). Pontosabban szólva: az involváltság egy ideig csökken, majd egyre erősödő negatív involváltságnak adja át a helyét: az unalomnak. Mondjuk: az iskolában új anyagrészt kezdenek tanulni. A gyermekek izgatottak, az új tudnivaló kíváncsisággal tölti el őket („tudom-e?", „értem-e?" - „Már értem", „már tudom"). Az anyagot ismétlik, a tudás természetessé válik, a feszültség csökken. Az anyagot újra és újra ismétlik. A gyermekek reakciója: „megőrülök az unalomtól".

Az involváltság teljesen függetlenül attól, hogy miben vagyunk involválva) lehet: pillanatnyi - folyamatos, nem egész személyiségünket érintő - egész személyiségünket érintő, intenzív - extenzív (=kifelé haladó terjeszkedő), mély - felületes, megőrző - kiterjesztő, múltra, jelenre, jövőre orientált. Ezek természetesen aspektusok, minden involváltságban gyakorlatilag több ilyen aspektus kombinálódik.

Vegyük szemügyre a következő érzelmi beszámolót:

• 1) „Bizalmatlansága kicsit fájt, de holnapra elfelejtem",
• 2) „fájna, ha bizalmatlan lenne hozzám",
• 3) „nagyon fájt a bizalmatlansága, de túl vagyok rajta"
• 4) „egész életemben fájt, hogy bizalmatlan volt velem, ez megalázott".

Könnyen belátható, hogy ezek az egyszerű kijelentések is a különböző involváltság aspektusok milyen komplex kombinációját fejezik ki.

• 1) Így az első kijelentés felületes, múltra és jelenre orientált, pillanatnyi, nem egész személyiségünket érintő involváltságról ad számot,
• 2) a második jövőre orientált, kiterjesztő involváltságról.
• 3) a harmadik kijelentés intenzív, mély, múltra orientált, pillanatnyi involváltságról,
• 4) az utolsó kijelentés mély, egész személyiségünket érintő, folyamatos, intenzív involváltságról ad számot.

Attól függően, hogy mi áll a tudatunk centrumában, lehet az érzés (az involváltság) figura vagy háttér - előtér-háttéresemény. (Figur-Hintergrund). Pl. Senki sem hiheti, hogy a szerelem előtérérzés, mikor a szerelmes ember az irodában tervrajzot készít, vagy a lövészárokban ül.

Vagy gondoljunk a kapzsi emberre, aki nagyon is involválva van a pénzfelhalmozásba, De hogy életcélját, a pénz felhalmozását elérje, gondolkoznia kell: melyik befektetés a legcélravezetőbb? Az-e, amelyik gyorsan hoz hasznot, de kevesebbet: Az-e, amelyik később, de többet? Nem túl nagy-e ennek a befektetésnek s rizikója? stb.. A kapzsiság (mint háttér) mindig jelen van, különben emberünk nem ennek a célnak az eszközén töprengene, de fel kell függeszteni (a tudat hátterébe kell tolnia) éppen azért, hogy a célját a legjobban elérhesse.

Fel akarom varrni a leszakadt gombot. Háttérbe tolom: most nincs kedvem rá, inkább mással foglalkoznék. Előtérbe tolom: szégyellném magam, ha a fiam leszakadt gombbal menne az iskolába. Vagy a regényíró hagyja megalázni hősét. Háttér: szánalom. Előtér: a mű igazságában és tökéletességében való involváltság.

Létrejöhet-e - az „én" szempontjából - szubjektum és az objektum azonossága, vannak-e az emberi tudatnak olyan „eseményei", melyekben a figura és háttér egybeesik, azaz nincs többé háttér? Vannak, méghozzá az involváltságunk tárgyának való teljes odaadás esetében, mikor azt maradéktalanul szubjektivizáljuk, és személyiségünkkel feloldódunk benne. Ilyenkor az involváltság mély és egyúttal intenzív. Lukács katharzisnak, Maslow pedig „peak experience"-nek („csúcsélménynek") nevezte el. Ilyen - valóban - minden olyan „nagy pillanat", melyben két szerelmes egyesül, átmenetileg feladva az „én" és a „te" kontinuusan (folytonosan) megszüntethetetlen különállását. Ebben a „nagy pillanatban" tehát szubjektum és objektum azonossá válik. Ilyen az alkotás ihlete, egy műalkotás befogadása, közösségi ünnep, erotika (orgazmus), a katarzis az evokatív (felidéző) élményben, vagy a vallásos extázis. Igaza van Maslownak: nem teljes az élet, melyben sosem jött létre ilyen „csúcsélmény", „peak experience", melyben sosem olvadt össze az involváltság annak tárgyával.

Mély az érzés akkor, ha egész személyiségünket mozgásba hozza, mélyen akkor érzünk, amikor valamiben egész személyiségünkkel involválva vagyunk, akár pozitívan, akár negatívan. Ha azt mondjuk valakiről, hogy mélyen megveti az árulókat, akkor ezzel a következőt állítjuk: egész személyiségstruktúrájában taszítja az árulás. Ha a következő két kijelentést egymás mellé tesszük: „X erősen undorodott a kegyetlenség látványától" vagy „X mélyen elborzadt a kegyetlenség látványától", akkor az első állításban csak annyi foglaltatik: a kegyetlenség - mint „inger" - X-ben erős undort váltott ki, ettől még X, mint személyiség, igenelheti a kegyetlenséget, sőt, akár minden eszközzel előmozdíthatja. (Tudjuk, hogy Himmler nem tudott végignézni egy kivégzést anélkül, hogy rosszul ne lett volna.) A második állítás azonban ezt tartalmazza: X egész személyiségével negatívan involválódik a kegyetlenségben.

Ám az érzés általában vagy figura, vagy háttér, pontosabban szólva: tendenciájában vagy az egyik, vagy a másik.

Az involváltság felső határa kettős: a határt az organizmus és a társadalmi körülmények szabják meg. A társadalmi szokások (konvenciók) és rítusok az érzéseket többnyire úgy szabályozzák, hogy intenzitásuk és tartamuk társadalmilag előírt és akceptált felső határa nem éri el a biológiai homeosztázis által már nem tolerált határt.

Olyan organizmussal születünk, melybe - genetikai kóddal - csak nembeli-emberi egzisztencia elsajátításának feltételei vannak „információkként" betáplálva. Ezt nevezzük „néma nembeliségnek".

A lovak között felnőtt ember nem ember.

A - születésünk pillanatában - teljességgel rajtunk kívül létező - nembeli lényeget (emberi viszonyokat általában, nyelvet, gondolkodást, tárgyakat és azok használatát, cselekvéstípusokat, objektivációkat) - hívjuk „voltaképpeni nembeliségnek".

Fogalmazzuk tehát meg az antinómiát.

Antinómia: ellentmondás két egymást kölcsönösen kizáró és logikailag egyenlő, meggyőző erővel igazolható tétel között.

• a) Organizmusunk „néma nembeli". Ugyanakkor egyedi rendszer, egyetlen-szerves egész. Csak magunkból kiindulva, csak ennek az organizmusnak a „felszerelésével, ezért soha nem transzcendálva (átlépve, átkelve) tudunk a világ felé fordulni.
• b) Voltaképpeni nembeliségünk - születésünkkor - kívül van rajtunk. A tudat mindig általános-társadalmi tudat, és csak, mint ilyet sajátíthatjuk el. Az ember tudat nélkül születik. Delgado írja: „Az emberi lények elme nélkül születnek." „Az elme alapja kulturális és nem individuális." Nincs más tudat, mint az általános társadalmi tudat. Nincs privát nyelv, nincs privát fogalmi rendszer, nincs privát manipulációs struktúra.

Az ember, mint intencionális, jövőre orientált lény, lényegénél foga vágyódó lény. Amit „vágynak" nevezünk, az nem mást, mint az involváltság az „én" kiterjesztésében általában. (Amennyiben az „én" puszta fenntartása akadályoztatva van, akkor az akkor az „én" fenntartásában is. Az éhező ember vágyfantáziái mindig az evés, a táplálék körül rendeződnek.) A „már nem vágyom" semmire kijelentés sohasem teljesen igaz, amíg élünk, vágyódunk is. Ugyancsak sohasem teljesen igaz a „vágyódom a halálra" kijelentés. Aki valóban csak a halálra vágyódik, az már nem vágyódik, hanem feladja énjét és öngyilkos lesz. Ám még ekkor is lehet vágy! Vagy a bosszúra, arra, hogy megsirassák, vagy - reprezentatív suicidium esetén - arra, hogy sorsa másoknak figyelmeztetés legyen.

Az akarat nem más, mint koncentráció egy olyan cél elérésére - a cél eléréséhez szükséges eszközök megválasztásával -, amelyben pozitívan involválva vagyunk. Kant: az akarat „magasabb rendű vágyódás".

Az érzés nem akaratlagos és nem is válhat akarat céljává (tárgyává) - mondta Wittgenstein. Az akarat viszont érzés. De akkor érzés nem irányulhat érzésre? Hogy is van ez? Úgy, hogy érzésekre fel lehet szólítani. A norma pl. megparancsolja a respektus érzését szüleinkkel, tanárainkkal szemben. Viselkedjem bármilyen tisztelettudóan is, amennyiben nem érzem ezt a tiszteletet, lelkiismeret furdalást fogok érezni. Következésképpen akaratlagosan „tolom háttérbe" a tiszteletet zavaró érzéseimet, mert szüleimet respektálni akarom. Itt a felszólítás inkább a viselkedésre irányult. Ugyanakkor a szó legszorosabb értelmében vett felszólítás is irányulhat érzésekre. Azt mondjuk: „szégyelld magadat", azt mondjuk: „bízzál bennem!", azt mondjuk: „ne félj", azt mondjuk: „nyugodj meg!" A felszólítások - különösen a gyermekkorban sokat ismételtek - olyan mély nyomot hagynak az emberben életében, hogy az általuk kialakított érzések még akkor is jelentkeznek, mikor az ember az adott érzést már egyáltalán nem ítéli racionálisnak. Hány felnőtt ember szégyelli magát, amikor kidobja a száraz és ehetetlen kenyeret, mert szülei gyermekkorában azt mondták neki ilyenkor:"szégyelld magadat!" Ha a felszólítások nem alakíthatnák ki az érzést, vagy nem rögzíthetnénk azt, akkor a konkrét érzések többsége ki sem alakulhatnak.

A gondolkodásra, ill. cselekvésre való felszólítás minden valamennyire bonyolult esetben egyúttal érzésre felszólítás is. A „tanuld meg a leckét" annyit is jelent: „legyen benned annyi kötelességérzet, hogy megtanuld a leckét!" Ha azt mondom valakinek: „most csináld egyedül!", akkor arra is felszólítom: „érezd, hogy tudod egyedül csinálni!". S ez egyúttal annyit is jelent: szuszpendálom - háttérbe szorítom - a bizonytalanság érzését, a félelmet a sikertelenségtől (a kéznek nem szabad remegnie!), előtérbe tolom a „meg akarom mutatni, hogy mit tudok" érzését, projiciálom a sikerélményt. 

Mert ezt vagy azt érezni - akarhatok, és nem akarhatok, ami persze nem annyit jelent, hogy okvetlenül azt érzem, amit akarok, vagy, hogy nem érzem, amit nem akarok. De csak az előbbi helytelenségét kellett bizonyítani.

Ahol az ismétlődő tevékenység (és gondolkodás) a túlnyomó, ott társadalmilag tipikusan megjelenik az „élményéhség". Tanúi lehetünk enned minden utcai balesetnél (végre egy élmény!). Az efféle élményéhség történelmileg nem ritkán igen negatív szerepet játszott, a mindennapi életünk ismétlődő tevékenységének egyhangúágában élő emberek az első világháború kitörését, mint a „nagy kaland" lehetőségét és élményét élték át.

Nem csupán a félelem-menekülés, düh-dühkitörés, vágy-szeretkezés írható le, mint tension ill. tension reduction, hanem tension-tension-reduction görbék a következők is: félelem-fegyelmezettség, düh-önuralom, vágy-elfordulás. Ezekben az utóbbi esetekben is csökken a feszültségi állapot, esetleg egészen el is múlhat. Továbbá: megjelenik a „reduction"-érzés is, mondjuk? a helytállás öröme, az önuralom öröme vagy egy kellemetlen helyzet elkerülésén érzett öröm (elégtétel). Így is megoldható a feszültség-feszültségoldás. Még szerencse, hiszen ha mindenki dühöngene, megbetegedne, funkcióképtelenné válnának az emberi relációk, sőt, az egész társadalom.

A memóriatárolás folyamatáról különböző tudományos hipotézisek léteznek. Valószínűnek látszik, hogy az RTM elektromos (electrical) folyamat, a HTM pedig kémiai, a tárolás itt fehérjetestekben (RNS molekulák közvetítésével) történik. A HTM-ben megőrizhető információk száma igen nagy, de korántsem végtelen. John Griffith szerint 10¹¹ bit, ill. (beszámítva a redundanciákat is) 10¹⁴ bit. Steven Rose megítélése szerint az agyban tárolható információk száma kb. megegyezik a Nagy Brit Enciklopédia információinak számával.

Rose a memóriatárolást egy könyvtárhoz hasonlította, zegzugos tároló utcákkal, bonyolult tároló labirintusokkal. A könyvtár - hogy tovább építsük a hasonlatot - nem tudatos információkat tartalmaz. Mindig van azonban egy kisebb-nagyobb „kézikönyvtárunk": az, amiről éppen, hogy az adott momentumban tudunk. Néha a nem tudatos úgy válik tudatossá, hogy leemelünk egy könyvet és - véletlenül - éppen mellette (alatta, felette) van egy másik. Ezt nevezzük asszociációnak.

Vannak jó és rossz, vidám és szomorú, félelmetes és kellemes emlékeink. Ha felidézzük a koncentrációs tábort, ha visszaemlékezünk egy régi arcra, gyermekkori szőlőnk ízére, korábbi munkahelyünkre stb. mindezt nem tudjuk a nélkül tenni, hogy egyúttal fel ne idéznénk mindazokat az érzéseket (legyenek pozitívak vagy negatívak, amelyek hozzájuk kapcsolódtak.

Plessner idő-élmény problémája: Plessner találó megfigyelése szerint az új, a jelentős a jelenben rövidnek tűnik, míg a felidézésben hosszúnak. „Csak most kezdődött a szünidő és máris vége!" mondjuk, de ha visszaemlékszünk rá, akkor olyan sok mozzanatát idézzük fel, olyan sok részletét, hogy ez a „rövid" szünidő egy egész világgá válik. Az ismétlés, és a puszta „fenntartó" tevékenység azonban a jelenben hosszúnak tűnik. Az unalmas iskola órán szinte végtelennek érezzük azt a két percet a csöngetésig, úgy hisszük, „elfelejtettek" csengetni, ránézünk az óránkra: „még csak fél perc telt el!" Minél ismétlődőbb a munkatevékenységünk, annál kevésbé „akar" a munkaidő véget érni. És a memóriában? Az unalmas iskolai órák, az repetitív tevékenységben eltöltött munkanapok „összezsugorodnak", alig marad meg belőlük több mint egy „rossz érzés", egy „benyomás", az emlékek „összefolynak". Szóval két idő létezik. Objektív (amit az óra mutat), és szubjektív (amennyinek hosszúnak érezzük az eltelt időt).

Ha egyszer egy érzést elsajátítottunk, akkor nem „külön" sajátítjuk el az érzéskifejezést (csak a színész gyakorolja az érzéskifejezést a tükör előtt), hanem akkor az tudtunk és akaratunk nélkül fejeződik ki arcunkon, hanghordozásunkban, gesztusainkban. Telefonbeszélgetésnél is gesztikulálunk - anélkül, hogy észrevennénk. De a gesztikuláció mértéke, intenzitása, sőt „mozdulatai" is erősen különbözőek. (Pl. az olaszok inkább gesztikulálnak, mint az angolok.)

Az érzelemexpresszió az egyik legfőbb információs forrásunk a másik emberről. A szem valóban a lélek tükre.

Hogy az érzelemkifejezés informatív jellegű (jel, melynek jelentése van), annak legbőbb bizonyítéka, hogy hazudhatunk vele. Az emócióexpresszió repressziója (különösen ha idioszinkretikus!), továbbá annak mímelése (emóció nélkül) ugyanúgy hazugság, mint minden hazug kijelentés. Ugyancsak az érzelemkifejezés informatív jellegének bizonyítéka, hogy interpretációjában tévedhetünk: ugyanúgy félreérthetünk egy emocionális szignált, ahogy egy gondolatot.

Két ember érzéseinek teljes azonosságát még homogén (egynemű) érzések esetében is abszurd megkövetelni. Az „éppen úgy szeretsz?" kérdés jelentése: „ugyanolyan erősen szeretsz-e?" Hozzá kell tennünk, hogy az erre a kérdésre olyan gyakran elhangzó „igen" válasz voltaképpen nem értelmes. (Honnan tudjuk, hogy ugyanolyan erősen szeretjük?) Az értelmes válasz: „nagyon szeretlek". Homogén érzések esetében (akár tudatában vagyunk ennek, akár nem) sosem ez identikusságáról, hanem mindig az ekvivalenciáról van szó. Ha a másik érzése ekvivalens (=egyenlő értékű, egyenértékű) az enyémmel, akkor ennek ki kell engem elégítenie. Hogy a másik ugyanazt és ugyanannyira érezze, mint én, abszurd és értelmetlen ugyan, ez azonban nem jelenti azt, hogy az igény sosem merül fel. Nagyon is felmerül, akkor ez is valaminek a jele és ennek is van jelentése, ez pedig az önszeretet. Csak az az ember, aki önmagát a másiknál minden vonatkozásban jobban szereti, csak az lép fel ezzel az igénnyel. (Ez az értéknegativitás akár a gyűlöletig is fokozódhat, a beteg ember gyűlöli az egészségeset, mert az nem érzi az ő testi szenvedéseit.)

Az érzés (feeling) homogén affektív elem, az emóció heterogén affektív elemek kombinációja.

A testi fájdalom nem kielégül, hanem megszűnik. A kielégülés mindig aktív élvezet (mint jóllakás, ivás, nemi aktus, lepihenés stb.), ezzel szemben a megszűnés pusztán egy érzés nem léte, és mint ilyen megkönnyebbülés. Ugyanez igaz a levegőéhség esetében is, ha a fulladozó - végre - kijut a partra, akkor ez sem élvezet, hanem megkönnyebbülés. Ha nem ismerjük a szexuális késztetést - akkor az orgazmus sem ismerjük. De a fizikai fájdalom nem ismerése semmiféle élvezet ismeretétől nem foszt meg. Az a közhely, mely szerint a fájdalom nélkül nincs öröm (vagy, ahogy Arany János kifejezte: fájdalom a boldogságnak egyik alkatrésze) kétségtelenül igaz a lelki fájdalom, de nem igaz a testi fájdalom esetében. Ki állíthatná, hogy boldogságához szüksége van a fejfájás vagy a fogfájás megismerésére?

Minden affektus kifejező: mimikában, fonikában, hanghordozásban, gesztusban. Erős affektusok esetében az egész test kifejezővé válik. Mindez arra mutat, hogy az affektusok kivétel nélkül kommunikatívak. Az affektus-kifejezések jelzések a másik számára, méghozzá olyan jelzések, melyek jelentését minden további nélkül felfogni képes.

Felismerjük az affektus-expressziót a nélkül is, hogy fogalmunk lenne a szituációról. Ha egy félelem teli arcot mutatnak nekünk, akkor nem kell mellette látnunk a rá lesújtó bárdot, vagy a vele szemben vicsorgó fenevadat ahhoz, hogy felismerjük: ez az ember fél.

A nem affektív (emocionális) expresszióknál azonban egyáltalán nem ez a helyzet. Nincs az a fénykép, mely ki tudná fejezni, hogy valaki szerelmes. Ha egy esküvői képen egy férfi és egy nő egymásra mosolyog, akkor azt mondjuk: szerelmesek egymásba, a szituáció (kogníció) adtam meg az értelmezés kulcsát. Ha látom, hogy egy ember szeme könnybe lábad, amikor egy kitüntetést kap vagy zenét hallgat, akkor joggal mondhatom: „ez az ember meg van hatva", de ha csak annyit látok, hogy könnyezni kezd, akkor ezt még számtalan más módon tudom értelmezni, így nem emocionálisan is - esetleg belement valami a szemébe. A harag is emóció, mert a harag érzésminősége tartalmazza az okot, amiért haragszunk (kognitív elem), és a szituációt, amelyben haragszunk. Az affektust tehát mindig ingerkomplexum váltja ki, de maga az affektus független az őt kiváltó ingertől, felismerhetetlen és azonosíthatatlan anélkül, hogy fogalmam lenne arról" miféle „inger" váltotta ki. De nem ismerhetek fel egy emóciót (és nem is kérdezhetek rá) szituáció ismerete és interpretálása (értelmezése) nélkül. Az emócióknak semmiféle biológiai determinációjuk nincsen. Nagy a mozgásterük, kvantifikálódhatnak (mennyiségük megnövekedhet), emocionális világunk el is szegényedhet. Tehát az emóció-expressziók kognitív-szituacionálisak valamint heterogének és idioszinkretikusok (nincs összemberi kifejezésük). Interpretációjuk pedig a befogadó személy emocionális szűrőjén dolgozódik fel, ezért oly nehéz mások érzelmeit értelmeznünk.

Az affektusolvasás elsajátítása egyszerű (még az elfojtott düh vagy undor stb. is kifejeződik), az emóciók olvasásának megtanulása azonban állandó feladat, sosem mondhatjuk azt, hogy „már tudom" legfeljebb azt: „most már jobban tudom". Nemcsak az emóciók idioszinkretikus jellege (s ezzel az expressziók idioszinkretikus jellege) állít mindig új feladatok elé, hanem még három fontos tényező: Ezek: az érzések magunknál tartása, az érzések hiteles, ill. nem hiteles (inautentikus) volta, továbbá: a képmutatás. (Pl. képmutató bűnbánat, amely a bűnbánat megjátszása a bűnbánat-expressziók manipulálásával. A hiú ember éppen ezért védtelenné válik a képmutatóval szemben, mert védtelen a hízelgéssel szemben.

Minél inkább kognitív, szituacionális (s ezzel együtt idioszinkretikus) egy érzés, annál kevésbé feltétlenül megbízható forrás az introspekció, annál inkább tévedhetünk saját érzéseink természetének megítélésében.

Az affektus-expressziók nem tanultak. Ugyanakkor: kizárólag az affektus-expressziók nem tanultak.* Már Darwin is beszélt egy vak és süketnéma lányról, akinek ugyanolyan félelem-m düh-, vidámság-expressziói voltak, mint bárki másnak. Ezért spontán is az affektus-kifejezés. Vannak olyan momentumai, melyek akaratlagosan egyáltalán nem is idézhetők elő, így elsápadás vagy elpirulás. Persze ezeket az expressziókat is lehet „utánozni", manipulálni. De ez a manipuláció ritkán igazán sikeres- Az emocionális expressziók - éppen idioszinkretikus jellegüknél fogva - sokkal sikeresebben és könnyebben manipulálhatók.

*Az affektusok expressziója valóban nem tanult, ugyanakkor az ingerkomplexumok társadalmilag vannak feladva, és ugyancsak társadalmilag szabályozottak az érzés-expressziók, és így indirektíve az expressziók intenzitása. Ezért bizonyos értelemben el is lehet felejteni őket (mint az emóciók esetében - ott inkább). Az affektusok „elfelejtésének" két útja van (mindkettő viszonylagos): egyrészt: ha mindig ugyanaz az ingerkomplexum van feladva az affektushoz, másrészt: ha semmiféle ingerkomplexum nincs feladva az affektushoz. A zsoldos katona „elfelejti" a félelmet a harc közepette (megszokj az „ingert", már nem tudja, hogyan kell félni, bár sosem „felejtheti el" hogy félelem létezik.

Az emocionális felejtés az érzőképesség elfelejtése, pontosabban szólva az ezt és ezt, így és így érzőképesség elfelejtése. Az érzőképesség elfelejtése lehet tudatos, lehet fájdalmasan tudatos vagy örömtelien tudatos, vonatkozhat rá erőteljes nem-érzés és igen-érzés, persze lehet nem tudatos is: úgy is elfelejthetjük érzéseinket, hogy tudomást sem veszünk erről, mint elhagyjuk őket „útközben". Gyönyörűen ábrázolja ezt Csehov a Rotschild hegedűje című novellában, az önző, kapzsi, szívtelen, állandóan „veszteségeit" számlálgató öreg házaspárnak a sír szélén hirtelen eszébe jut, hogy volt valaha egy szép kislányuk, és azt mennyi szerették: hirtelen rádöbbentek arra, hogy elfelejtettek szeretni.

Az emocionális felejtés azonban korántsem teljesen azon az emberen múlik, aki felejt. Az emóciókat öntözni kell, de ehhez nemcsak kertészre van szükség, hanem vízre is. Ahol a világ minden forrásvize, mely egy emóciót táplálhat, elapad, ott a legjobb kertésznek sincs többé módja az öntözésre. Ha valaki azt mondja: „de szép volt, amikor még valaminek örülni tudtam", „ilyen jó volt, amikor valamiért lelkesedni tudtam", akkor lehetséges, hogy az emóció nem kertész buzgólkodása híján, hanem a forrás elapadtán száradt ki. Ha azonban nem a kertészben, hanem a forrásban van a hiba, akkor elvileg még lehetséges az emóció újratanulása, bár a felejtés még ilyenkor is lehet végleges.

Az affektusok ragályosak. Egyes érzelemelméletek minden érzést ragályosnak írnak le, ez azonban nem felel meg a tényeknek. Hogyan lehetne az éhség késztetés érzése ragályos, ha az egyik ember éhezik a másik pedig jóllakott? Az étvágy azonban lehet ragályos. Ugyancsak nem ragályosak a magasabb rendű emóciók sem, sem a megvetés, sem az esztétikai élvezet nem „infekciózus". De kétségtelenül ragályos a félelem, a düh, a kíváncsiság, az undor és - ha kisebb mértékben! - a szégyen is.

A ragályosság az affektusok legveszélyesebb tulajdonsága. A tömeges affektus (homogén affektusok) pillanatok alatt háttérbe szorítják az affektusokat szabályozó normatívákat, még olyanoknál is, akiknél ezek erősek voltak, gondoljunk a lincselésre vagy a pánikra.

Mellékesen jegyezzük meg: az alkoholfogyasztás többnyire utat nyit a tiszta affektusok számára.

Orientációérzések: ezek azok az érzések, melyeket „ösztönöseknek" szoktunk nevezni. Arra az emberre mondjuk, hogy „jó ösztönei vannak", akinek valamilyen vonatkozásban majdnem tévedhetetlenek az „igen" - „nem" érzései. Minél komplexebb egy társadalom, minél kevesebb, vagy minél lazább a szeretetre vonatkozó előírás, annál nagyobb szerepük van az orientációs érzelmeknek. Ilyenek: ízlésorientáció, tudásorientáció, cselekvésorientáció, társadalmi érintkezés-orientáció, az elvártnak való megfelelésben, vagy az attól való eltérésben való orientációs, orientációs érzelem.

Azt mondtuk: érezni = involválva lenni valamiben. A kialakuló „én" (az „én" saját világa) viszonyul a voltaképpeni nembeliség számára „feladott" világához, érzéseivel az „én") a társadalmi organizmus) saját megőrzése és kiterjesztése aspektusából (látószögéből) szelektál a világban.

A mosolyválasz az első, még differenciálatlan emóció. Az egyéves gyermek mosolya már nagyon is differenciált, meg tudjuk különböztetni a vidámság, a megkönnyebbülés, a triumfus (győzdelemes), a felismerés, a szeretet, az élvezet mosolyait. Megkezdődik a mosoly-expresszió idioszinkretikus jellegének kialakulása.

A késztetés-érzések lényegük szerint a legkevésbé expresszívek mimikában, hanghordozásban. Nos: a verbalizáció előtt ez a differenciáció az embernél nem zárulhat el. Az embergyermek a verbalizálás kialakulása előtt késztetés-érzéseit is csak expresszióval képes tudatni a világgal. A késztetés-érzés, mely lényege szerint önmagunknak szól („keresd a megoldást!"), a tehetetlen gyermeknél nem szólhat önmagának, a csecsemő ugyanis nem tudja még „keresni a megoldást". Az éhes csecsemő sír, tehát éhségmagatartása (mely éppen ezért még mindig a tipikus éhségmagatartás" expresszív. Mihelyt azonban a gyermek megtanulja azt mondai „éhes vagyok", megszűnik az éhségkésztetés expresszív jellege. A beszélni tudó gyermek már nem sír, ha éhes, vagy ha szomjas, hanem közli érzéseit, a közlést kísérő, és kezdetben olya gyakori „nyafogó hang" még az expresszió maradványa, mely azonban egyre inkább eltűnik. Már akinél - teszem én hozzá.

A kellemes - kellemetlen értékorientációs kategóriákat kizárólag olyan érzésekre alkalmazzuk, melyekben részleges involváltság lehetséges. Így: a bosszúság lehet kellemetlen, a kétségbeesés nem lehet. A halálfélelemről nem mondhatjuk sem azt, hogy kellemes, sem azt, hogy kellemetlen. Nincs kellemes enthuziazmus. Semmilyen szenvedélyről nem mondhatjuk, hogy kellemes vagy kellemetlen, minthogy minden szenvedély par excellence az egész személyiséget involválja.

Ericson (másokkal együtt) igen nagy fontosságot tulajdonít az odaadás képességének (self-abandon), és joggal. Minél erősebb az „én" - így érvel - annál inkább képes az odaadásra, mert annál kevésbé fél attól (kell félnie attól), hogy az odaadásban „elveszíti" önmagát. A gyenge „én" fél az odaadástól, mert mindig önmagát teszi kockára. Ha az odaadás tárgya méltatlannak mutatkozik, akkor „megfosztottan" áll, önmagát is elveszíti. Az erős „én" ezzel szemben megerősödik az odaadásban, nincs mitől félnie, és nem is fél, ha az odaadás tárgya méltatlannak mutatkozik, attól ő még nem kifosztott, a csalódásból is megerősödve kerül ki.

Minden kornak megvannak a maga uralkodó, domináns érzései. Periklész nem sírhatott, mikor elvesztette fiait, mert Athénban az állam vezetésének feladatát az egyéni fájdalom elnyomásának követelésével kapcsolták össze - ez az érzelmi norma hozzá volt rendelve a feladat teljesítéséhez. Mi több: a spártai anyáknak örülniük kellet, ha fiaik harcban estek el, a harcban való diadalmaskodáshoz (legfőbb feladat, és egyúttal legfőbb érték) ez az érzelmi norma volt hozzárendelve.

Az érzelemháztartásban is van takarékosság és pazarlás, invesztíció és puszta „fogyasztás", itt is megteremtődik a hierarchia a kielégítendő vagy ki nem elégítendő emocionális szükségletek között.

Albert így beszél: „Mert persze könnyebb meghalni, mint állhatatosan elviselni egy gyötrelmes életet." Werther válasza fellebbenti a szentimentális hős titkát: „Azt mondod, hogy gyengeség?... Mondhatod-e gyengének a népet, amely zsarnokának elviselhetetlen igája alatt nyög, s végre fellázad, és letépi láncait?" (Az idézetek Goethe Werther című művéből származnak.)

Állhatatos: Következetesen, szilárdan kitartó, hűséges.

A burzsoá érzésvilágot Kant találóan a Sucht-okkal jellemezte. Három Sucht uralja a burzsoá érzelemháztartását: Habsucht, Ehrsucht, Herrschsucht (bírásvágy, dicsvágy, hatalomvágy). Mindhárom vágy határtalan. Nem bírhatunk annyit, hogy ne vágynánk még többet birtokolni, nem lehet olyan hatalmam, hogy ne vágynék még több hatalomra, nem arathatok annyi dicsőséget, hogy ne vágynék többre. A Sucht - szenvedély. A mennyiségi szenvedélyek sosem valósíthatják meg önmagukat, mert a rossz végtelenség jellemzi őket. Alárendelik maguknak az összes heterogén, megszüntetik a velük szemben állókat, de annak lehetősége nélkül, hogy ezek az érzések valamikor feltámadhatnának. A Suchtok kiölik az emberekből a sokoldalú értékkvalitásokat, homogenizálják a „lelket" az egyetlen szenvedélyben. A Suchtok, mint mennyiségi szenvedélyek drive-két funkcionálnak.

A burzsoá francia eredetű szó, jelentése: „tőkés", „kizsákmányoló".

Ki csodálkozna ebben az atmoszférában, hogy Eatherly bombázó pilótát „abnormálisnak" minősítették, mert lelkiismeret-furdalást érzett azért, hogy az ő szavára Hirosimában ledobott atombomba egyszerre 200 000 ember életét oltotta ki? Komoly emberi együttélést szabályozó morális és normális (adekvát) érzéseket patologizálunk, és felmentjük az egyént bűnei alól. A helyénvaló emóciót a pszichológus/pszichiáter ki akarja gyógyítani!

A gyóntató feloldoz, de egyúttal megítél is. A pszichológus azonban bűnömet „betegségként" kezeli, megfoszt a felelősség érzésétől, amennyiben bűntudatom okán rajtam kívül álló erőkben, ill. körülményekben keresi és „találtatja meg". Ezzel ugyan feloldoz, de meg nem ítél. A morális-érzésekre képes embernek tettének megítélése ugyanúgy szükséglete, mint személyiségének igenlése. Ha ez az ítélet elmarad, akkor gyakran tényleges pszichikus zavarok lépnek fel, mert a személyiség nem viseli el az ítélet elmaradását. Eatherly követelte, hogy állítsák a nürnbergi bíróság elé, mint háború bűnöst: az ítéletet úgy kívánta, mint igazi feloldozást.

A. Angyal: a gyógyítás egyik fontos mozzanata a reális bűntudat felkeltése.

2009. ápr. 16. 16:46 - írta Goclenaus

A legalapvetőbb terminusok tisztázása

Az angol nyelvben ma általánosan használt „stress" szó (köznapi jelentése: „feszültség", „megterhelés") az ófrancia ill. középangol eredetű „distress" („baj", „nehézség", „szorult helyzet) szóból származik.

A stressz-szel kapcsolatos dolgok egyaránt lehetnek kellemesek vagy kellemetlenek, míg a distressz szó mindig bajt, kellemetlenséget jelöl. A distressz ergo a kellemetlen, ártós és káros stressz (pl. a kudarcélmény, gyűlölet stb.)

Az előnyös, jó stresszt eustressznek is nevezik.

A stresszt előidéző tényezők - szakkifejezéssel stresszorok - különbözők, mégis lényegileg azonos biológiai reakciót (stresszt) váltanak ki.

A stresszorok közös tulajdonsága az, hogy mozgósítják a fenyegető vagy kellemetlen élethelyzetekben fellépő érzelmi vagy riasztó reakciókkal kapcsolatos élettani rendszert.

Stresszoraktivitás: stresszt előidéző hatás.

Claude Bernard, francia élettantudós: az élőlények belső környezete (milieu intérieur) nem változhat, bár külső környezetük állandóan változik.

Walter B. Cannon, az fiziológia kiváló amerikai tudósa javasolta, hogy azok „a koordinált élettani folyamatok, amelyek a szervezetben uralkodó állandó viszonyok többségének fenntartását biztosítják", együttesen a „homeosztázis" elnevezést kapják (a görög „homoiosz": „azonos" és „sztászisz": „helyzet", „állás" szavak alapján), amely a statikus, változatlan állapot megőrzésének képességére utal.

A homeosztázis (a szervezet egyensúlya) biztosításában fontos szerepe van a hypothalamus-hypophysis-mellékvesekéreg tengelynek. A stresszor izgalmi állapotot hoz létre a hypothalamusban , mire az egy olyan anyagot termel, amely facilitálja (serkenti) a hxpophysist, hogy ACTH (adreno-cortico-trop hormont) bocsásson a vérbe. Az ACTH a mellékvese külső, kérgi részében megindítja a kortikoid hormonok kiválasztását. Ezek okozzák a csecsemőmirigy (thymus) elsorvadását és számos egyéb változást, többek között a nyirokcsomók atrófiáját, a gyulladási folyamatok gátlását és a cukor (glükóz) felszaporodását a vérben (amely az energiatermelés könnyen hasznosítható alapanyaga). A stressz-reakció másik jellemző kísérője a gyomorfekély. 

Életem és egészségem fenntartása azt kívánja, hogy semmi se térjen el bennem túlságosan a szokásos állapottól. Ellenkező esetben megbetegszem, sőt meg is halhatok.

A homeosztázist fenntartását szolgáló reakcióknak két fajtája különböztethető meg: a szintoxikus („szün" - „együtt" és „toxikus" - ellen, görög) szavak alapján) és a katatoxikus („kata" - „ellen", szintén görög szó) reakciók vagy válaszok.

Az evolúció során az élőlények mindenféle támadás ellen e kétféle módszer segítségével tanultak meg védekezni, vagy eltűrik a támadót (szintoxikus válasz), vagy elpusztítják azt (katatoxikus válasz). A kortikoidok a leghatékonyabb szintoxikus hormonok. Legismertebb tagja a gyulladásellenes kortizon nevű hormon, mely gátolja a védekező immunreakciót. (Olykor a gyulladás a legfőbb baj, maga a gyulladás a betegség: ízületek, szem és a légutak gyulladásos betegsége. Immunológiai okokból a beültetett szív vagy vese kilökődését és nagymértékben gátolják. Ekkor mesterségesen előállított származékait juttatják a beteg szervezetébe.)

a legerősebb katatoxikus anyagokat művileg állítják elő. Az eddig vizsgált vegyületek közül a leghatékonyabb szer a pregnenolon-16α-karbonitril (PCN). Ez segíti elő legjobban a mérgek lebontását, egyben a „leginkább nem specifikus" szer, mivel a legtöbb toxinnal szemben hatásos.

Az emberek között konfliktus esetén háromféle védekezési reakció lehetséges:

• 1. a szintoxikus, amely nem méltatja figyelemre az ellenséget, és kitér előle anélkül, hogy megkísérelné megtámadni;

• 2. a katatoxikus, amely harchoz vezet;

• 3. és a menekülés, vagyis szökés az ellenség elől, az elviselésre vagy megsemmisítésre tett kísérlet nélkül. Az utolsó lehetőség természetesen nem alkalmazható a test belsejében lévő mérgekkel (ártalmas betolakodók) szemben.

A homeosztázis, mint láttuk, szintoxikus és katatoxikus anyagok termelésén nyugszik, amelyeket a szervezet a milieu intérieur állandóságát, vagyis az életet fenyegető kórokozók hatására készít. A természetes rendszer általában képes fenntartani a normális ellenállóképességet, azonban rendkívüli követelményekkel szemben a szokásos homeosztázis elégtelennek bizonyul, ezért a védekező rendszer serkentésére van szükség. „Heterosztázisnak" neveztem el ezt a folyamatot (heterosz" - „más", görög), mert az új egyensúlyi állapotot olyan szerekkel tudjuk létrehozni, amelyek mobilizálják a szunnyadó szöveti védekező reakciókat, s ez által facilitálják az adaptációért felelős rendszert. Tehát az organizmus védőanyag vagy antitest-termelő képességét keltük fel, sokkal magasabb szintre emeljük, mint amilyet a szokásos igénybevétel megkíván. Nincs direkt gyógyhatásuk, de rábírják az organizmust, hogy saját természetes katatoxikus vagy szintoxikus anyagait szokatlanul nagy mennyiségben állítsa elő. A homeosztázis és heterosztázis között az a leglényegesebb különbség, hogy míg az előbbi a rendes egyensúly állapotot fiziológiai úton tartja fenn, addig az utóbbi az ellenállást regulázó rendszer magasabb szintre való „átállítását" jelenti külső, mesterséges beavatkozással. A heterosztázis alapvetően különbözik az olyan gyógyszeres kezelésektől, ahol a gyógyszer (pl. antibiotikumok, gyomorsav közömbösítők, ellenmérgek [antitoxinok], fájdalomcsillapítók) közvetlenül és specifikus módon hat, de nem erősíti a test természetes nem specifikus védekezését, gyógyszeres terápia esetében a milieu intérieur passzív.

Az alkalmazkodás mechanizmusa biztosítja szervezetünk védekezéshez (támadáshoz) vagy a meneküléshez az optimális teljesítőképességet (a szimpatikus idegrendszer extrém ingerülete, a mellékvese-velőállomány hormonjainak mobilizálása révén a szívműködés és a légzés fokozódása, vérnyomás emelkedés, az izmok is az idegrendszer bővebb vérellátása). Ha ilyen körülmények között primitív - rendszerint agresszív - reakció jön létre, a szervezet visszatérhet egyensúlyi helyzetébe. Másképpen történik, ha a neveléssel kiépített gátlás megakadályozza ezt a természetes környezetben magától értetődő reakciót.

A stressz nem csupán idegfeszültség.

A stressz nem mindig valamely káros hatás következménye.

A stressz nem olyasmi, amit el kell kerülni.

A stressz-mentes állapot a halál: semleges környezetben a legalacsonyabb a fiziológiai stressz-szint, de sohasem redukálódhat nullára.

A stressz az élet sava-borsa.

A stressz az élő szervezet nem specifikus (általánosan ható) válasza bármilyen igénybevételre, terhelő megterhelésre.

Mindössze két alapvető reakciótípus létezik: aktív válasz (katatoxikus), azaz küzdelem, vagy pedig passzív válasz (szintoxikus), azaz menekülés vagy eltűrés.

Minden fajta igénybevétel valamely tekintetben egyedi, azaz specifikus (sokcélú). A hidegtől vacogunk, hogy több hőt termeljünk, és a bőrben futó erek összehúzódnak, hogy csökkenjen a test felületéről távozó hő mennyisége. Vagy meleg hatására izzadunk, mivel a verejték párolgása a bőr felszínén hűti a testet. Ám a stressz mindig azonos biokémiai reakciót idéz elő a szervezetben, legyen bármilyen természetű is az igénybevétel. A feladat mindig maga az adaptáció (alkalmazkodás), függetlenül a bonyodalom jellegétől. A szervezet tehát mindenfajta, a homeosztázist fenyegető megterhelésre sztereotip (azonosan ismétlődő) választ ad. Az inger különböző, de a reakció (válasz) azonos. A stressz ezért nem specifikus válasza az organizmusnak, mert bármilyen igénybevétel hatására jelentkezik - ez olyan sztereotip reakció, amely mindenféle adaptációs folyamattal együtt jár.

A „különféle káros behatásokra fellépő szindróma" első leírása 1936-ban jelent meg, később ezek a reakciók generális adaptációs szindróma (GAS=általános alkalmazkodási tünetcsoport [Cannon, 1932: „vészhelyzet-adrenalin-szekréció"), ill. biológiai stressz-szindróma elnevezéssel váltak közismertté.

A GAS három fázisa

• 1. alarm (riasztó) reakció (a szervezetben a stresszorral való találkozás jellegzetes tünetei jelentkeznek. Kezdetben az ellenálló képesség csökken, és ha a stresszor nagyon veszélyes (súlyos sérülés, savmarás, szélsőséges hőmérséklet, akkor halállal járhat.)

• 2. rezisztencia (ellenállás) szakasza (ha a stresszor folyamatos hatása mellett lehetséges az adaptáció, akkor kifejlődhet a megfelelő ellenállás. Az alarm reakció jelei látszólag eltűnnek, és az ellenálló képesség a normális szint fölé emelkedik.

• 3. a kimerülés szakasza (az alarm reakció jelei újra és ez esetben véglegesen megjelennek, és bekövetkezik a halál)

Az általános adaptációs szindróma (GAS) három szakasza.

Ez a három szakasz meglepően hasonló a gyermekkor bizonytalanságához, a felnőttkor szilárd ellenálló képességéhez, és az öregkorban bekövetkező végső kimerüléshez és halálhoz.

A szervezet alkalmazkodóképessége, vagy adaptációs energiája véges és kimeríthető. A kezdeti riasztó reakció után a szervezet adaptálódik és ellenáll, az ellenállás időtartama pedig a vele született alkalmazkodóképességtől és a stresszor erősségétől függ. A kimerülés tehát előbb-utóbb bekövetkezhet.

Meg kell különböztetnünk kétféle, felszíni és mély alkalmazkodási energiát. A felszíni adaptációs energia szükség esetén azonnal igénybe vehető, mint a pénz a bankszámlás, amelyet nyomban kifizetnek, csak egy csekket kell kitölteni. A mély alkalmazkodási energia ezzel szemben a biztonságosan elraktározott tartalék, hasonlóan az öröklött vagyonnak részvényekbe és kötvényekbe fektetett részéhez, ezeket előbb el kell adni ahhoz, hogy feltölthessük bankszámlánkat, és ismét legyen közvetlenül mobilizálható készletünk. Egy életen át tartó költekezés után azonban még az utolsó tartalékaink is felemésztődnek, ha mindig csak költjük a pénzt és nincs jövedelmünk. Az irreverzibilis öregedést nagyon hasonlónak tartjuk ehhez a folyamathoz. Valamely átmeneti igénybevétel után a szervezet kimerülése még helyrehozható, de a mély adaptációs energia készletének kimerülésén nem lehet segíteni, amikor ez véget ér, bekövetkezik az öregség és végül a halál.

Nem mindenki született egyenlő mennyiségű adaptációs energiával.

Az alkalmazkodóképesség vagy adaptációs energia tehát véges mennyiségű életerő, amelyet a születéskor kapunk, olyan öröklött tőke, amelyből egész életünkön keresztül mindig csak elveszünk, de gyarapítani nem tudjuk. Az átélt stresszek egyre fogyasztják az alkalmazkodási erőt. A siker titka nem az, hogy elkerüljük a stresszt és egy eseménytelen élet unalmába süllyedjünk (hiába van tele az autó tankja, előbb-utóbb elromlik, rozsdásodik, kopik stb.), hiszen így tőkénknek semmi hasznát nem vesszük, inkább tanuljunk meg okosan bánni a tőkénkkel, hogy a lehető legcsekélyebb áron a legtöbb kielégülést szerezhessük meg.

Az alkalmazkodásnak is vannak különböző fokozatai. Legprimitívebb formája a kölcsönös közömbösség. Ekkor a sejtek vagy emberek egyszerűen nem vesznek tudomást egymásról. Így ugyan nem lesz konfliktus vagy háború, de kooperáció és szükség esetén kölcsönös segítségnyújtás nem. Fejlettebb forma a kölcsönös segítség.

Egy szervezeten belül a különböző részek közötti kölcsönös támogatás kifinomult rendszerének kifejlődése a lehető legkisebbre csökkenti a belső stresszt, azaz mentesíti a szervezetet a belső súrlódásokkal járó igénybevételtől és elősegíti az összes rész harmonikus együttélését. Ez a szimbiózis, a kölcsönös függőségi viszony, amely valamennyi fél számára előnyös együttélést jelent. Gondoljunk csak a sejtek specializálódására, melyek más és más feladatot vállalnak: egyik csoport a táplálékfelvételt és emésztést, másik a légzés, a helyváltoztatást és a védekezést látja el, ismét mások az egész csoportosulás működését hangolják össze.

A borsó, bab és más hüvelyes növények gyökerei különösen száraz vidékeken rendkívül mélyen behatolnak a talajba, s ott apró csomócskák keletkeznek rajtuk. Ezek adnak szállást a nitrogénkötő baktériumoknak. A baktériumok feleslegben termelnek nitrogén tartalmú vegyületeket, amelyeket a zöld növény saját növekedéséhez felhasznál, s így a háziúr és a bérlő egymásra van utalva.

Ugyanilyen hasznos az emberek közötti kooperációs munkatevékenység közben.

Az a tény, hogy ugyanaz a stresszor különböző egyedekben eltérő károsodásokat okozhat - vigyázat, nem a reakció tér el, hanem a károsodás mértéke! -, a „kondicionáló faktoroknak" tulajdonítható, amelyek elősegítik vagy gátolják a stressz egyik vagy másik hatását. (A „kondicionálás" szó itt valamely „állapotba juttatást" jelöl.) Megkülönböztethetünk belső kondicionálást (pl. öröklött hajlam, életkor vagy nem) és külső kondicionálást (bizonyos hormonokkal vagy gyógyszerekkel való kezelés vagy táplálkozási tényezők). A külső és belső kondicionáló tényezők biztosíthatják az inger célpontjának érzékenységét (irritabilitását), ami nagyban befolyásolja a létrejövő választ. Evidens, hogy miután valamilyen specifikus hatása minden stresszornak van, nem idézheti elő pontosan ugyanazt a választ, emellett különböző egyéneket még ugyanazon inger hatása is mutathat differenciát attól függően, hogy milyenek azok a külső és belső kondicionáló faktorok, amelyek az egyén reakcióit determinálják. Így a szervezetnek a stressz hatására mindig a leggyengébb „láncszeme" szakad el, jóllehet minden rész egyaránt ki volt téve a hatásnak.

Leggyakoribb stressz-betegségek: hypertonia, egyes szívbetegségek, gyomor és nyombél fekélybetegségei (az ún. „stressz-fekélyek"), azon kívül a különböző elmebetegségek.

Az emberi kapcsolatokban az összes káros stresszt (a distresszt) előidéző emóciók közül első helyen a gyűlöletet és a bosszúvágyat kell említenünk, míg a hála és jóakarat érzése nem okoz distresszt.

A modern táradalom szokásos foglalkozásait űző embereknél, akik az üzleti élet, az ipar, a mezőgazdaság és a közszolgálat különböző területein beosztott állásokban, korlátozott felelősséggel dolgoznak, a káros stressz leginkább abból fakad, hogy nem becsülik sokra saját teljesítményeiket, s ezért elégedetlenek az élettel.

Emberek közötti kapcsolatokban háromféle érzelemi vagy magatartási reakció lehetséges:

• 1. pozitív emóciók: megjelölésére a „szeretet" szót használhatjuk, annak legtágabb értelmében: ez magában foglalja a hálást, tiszteletet, bizalmat, a kimagasló teljesítmények iránt érzett csodálatot, amelyek együttesen jóakaratot és barátságot eredményeznek. Ennek az általános értelemben vett szeretetnek a gyűjtése az élet végső célja lehet, mivel - amennyire ez tudományosan meghatározható -, a végső cél magának az életnek a fenntartása és élvezése. A társadalomban akkor biztosítjuk a legjobban saját homeosztázisunkat, ha a lehető legtöbb embernek keltünk pozitív érzelmeket magunk iránt, hiszen senkinek sincs személyes oka megtámadni valakit, akit szeret, respektál, és aki iránt bizalmat és hálát érez, vagy aki valamilyen területen saját kiválóságával olyan eredményeket ért el, amelyeket érdemes utánozni. A többiek jóindulatának és nagyrabecsülésének iránti vágyunkat kell kielégítenünk.

• 2. negatív emóciók: ide tartozik a gyűlölet, a bizalmatlanság, a megvetés, az ellenségeskedés, a féltékenység és a bosszúvágy, egyszóval minden indulat, amely azzal veszélyezteti biztonságunkat, hogy támadó szándékot ébreszt másokban, akik tőlünk félnek.

• 3. közömbös emóciók: a legjobb esetben is csak toleráns és elnéző magatartást eredményeznek. Lehetővé tehetik a békés egymás mellett élést, de ennél többet nem. Ez a kölcsönös közömbösség állapota.

Valamennyi vallás egyik célja: olyan vezérfonalat kívánt nyújtani, amely a viselkedést egy végső cél felé irányította, békét akart teremteni az ember és a természet között, az emberek között, és belső békességet magában az emberben.

Amikor az emberek megbetegedtek a disznóhústól - jóval mielőtt felfedezték a sertéseknél gyakori trichinózist, - fogyasztásának meggátlására a legegyszerűbb eszköz volt, hogy a disznót istennek nem tetsző, tisztátalan állatnak nyilvánították. Mielőtt még tudták volna, hogy szinte minden, amit az ember megérint, veszélyes baktériumokkal lehet megfertőzve, különösen forró éghajlatú vidékeken, a járványoknak rituális mosakodás előírásával lehetett a legkönnyebben elejét venni. Függetlenül attól, hogy milyen okokra hivatkoztak, ezek a törvények fennmaradtak, mert hasznosnak bizonyultak.

A helyes szándék is magatartás egyik legrégibb irányelve pedig, hogy „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!" - áll az Ótestamentumban. Ezt lehetetlen betartani. Inkább érdemeld ki felebarátod szeretetét! E megfogalmazás szerint nem kell parancsra szeretnünk azokat, akik valójában nem méltóak a szeretetre, és nem kell annyira szeretni másokat, mint önmagunkat, ami ellenkezne a biológia törvényeivel. A siker most már rajtunk múlik!

Cél az önzetlen önzés (altruista egoizmus) követése, amikor is mások segítségéért cserébe önző módon támogatásukat szerezzük meg.

A kooperációban rejlő erő: a közös eszményért vagy célért való lelkesedés segíti elő leginkább, hogy az egyes emberek elviseljék a nehézségeket olyankor, amikor rendkívüli kitartására van szükség. London bombázása és Leningrád ostroma idején a lakosság nagyszerű viselkedése mutatta, hogy micsoda állhatatosságot és bátorságot eredményezhet a lelkesedés. Ezek az események a társadalmi heterosztázis meggyőző példái, amikor az emberek tömegesen birkóztak meg rendkívüli követelményekkel, hogy a hatalmas distressz-szel szemben ellenállást fejtsenek ki. A közös érdek nem csak testi erőt is kitartást ad, hanem az intellektuális teljesítményeket is serkenti.

„Az ember tevékenységét a boldogságkeresés uralja. A boldogság viszont lényegében beteljesülés, olyan állapot, amelyben minden igény, akár anyagi, akár szellemi, kielégítést nyer. Az öröm nem más, mint egy igény kielégítése, és nagy igények nélkül nagy örömök se létezhetnek. A képességekkel együtt jár a képességek felhasználására való igény." - A Nobel díjas tudós, Szent-Györgyi Albert gondolatai.

Az élet célja ergo az, hogy a lehető legkevesebb kudarc árán kifejezésre jutassuk a bennünk lévő képességeket és ösztönöket. Minden embernek szüksége van valamilyen célra az életben, amit tiszteletben tart és büszke, hogy dolgozik érte, mert csak így maradhat egészséges.

A rövid életű célok, bármennyire hevesen kívánjuk is megvalósulásukat, csak pillanatnyi indítékot jelentenek, azonban egy távolabbi cél, amely az élet vezérfonalául szolgál, megszabadíthat bennünket a gyötrő kétségektől s a distressztől.

Amikor a várt elismerés elmarad, egy anekdotával szoktam magamat vigasztalni: az idősebb Catónak, a kiváló római államférfiúnak és filozófusnak egyszer azt mondta a barátja: „Botrány, hogy még nem emeltek nejed szobrot Rómában! Bizottságot alakítok ennek érdekében!" „Ne tedd - válaszolt Cato -, inkább azt kérdezzék az emberek, hogy miért nincs szobra Catónak Rómában, mint azt, hogy miért van!"

Montaigne szerin a hírnév és a nyugalom sosem alszik egy ágyban. A La joie de vivre (életöröm, most nagyon boldog vagyok érzése) , az életöröm forrása a siker szomjazása. Nagyon éhesnek kell lennünk, hogy az ételt igazán élvezzük.

Például, ha a fáradtság vagy egyéb körülmény arra kényszerít, hogy egy matematikai probléma megoldását félbeszakítsuk, ahelyett, hogy üldögélnénk, inkább ússzunk egy jót. A tétlenség öl. az egyik rendszerre ható stressz segíti a másik rendszer pihenését. Amikor valaminek a befejezése egy időre lehetetlenné válik, olyankor egy másfajta aktivitás, amelyben örömünket is leljük, tulajdonképpen közelebb visz a megoldáshoz.

Az indítékok elvesztése a szellem legnagyobb tragédiája. Az ember, aki tudja, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, és már nincs miért dolgoznia, a milliárdos, akinek a vagyon további gyarapítása már nem jelent semmit, vagy a „született nyugdíjas", akit nem sarkall az a törekvés, hogy javítson életkörülményein - mind egyforma boldogtalan. A megfelelő indíték - egy olyan célra való törekvés, amely kielégítő és nincs másnak kárára - létszükséglet. A szellemi feszültség, a kudarc, a bizonytalanság és a céltalanság a legkárosabb stresszorok közé tartoznak, és a pszichoszomatikus betegségek kutatása során bebizonyosodott, hogy következményük gyakran migrénszerű fejfájás, fekélybetegség, szívroham, hypertonia, elmebetegség, suicidium vagy „csak" tartós boldogtalanság. A káros stressz elkerülésének legjobb módja, ha olyan környezetet választunk magunknak, ami megfelel ízlésünknek, és olyan foglalkozást keresünk, amelyet kedvelünk és becsülünk. A saját képességeink által megszabott határok között kiválóságra kell törekednünk, a lehető legtöbbre, aminek elérésére képesek vagyunk. A stressz az élet sava-borsa, ellenben a magánzárka állandó tétlenségéhez hasonlatos életmód nem valami csábító. Gondoljunk arra, a rabok többségének kész felüdülés, ha dolgozhatnak, vagy a munkaterápia gyógyító erejére, Bálint Mihály Aranyketrecére vagy a nyugdíjazás traumára, a kényszerű nyugalomba vonulással járó kínzó feleslegesség érzésre. Sok idős embernek az utóbbi igazi átok. Találóan mondta Benjamin Franklin, hogy addig nincs semmi rossz a nyugalomba vonulásban, amíg az ember nyugodtan végezheti a munkáját.

„Harcolj mindig, ha a cél neme,

De ne állj ellen, ha nem érdemes."

Más szóval, senkinek sem árt, ha keményen dolgozik azért, amit el akar érni, előbb azonban meg kell győződni arról, hogy valóban fontos-e számunkra a cél, és nyertesként kerülhetünk-e ki a küzdelemből.

Az erek rugalmasságának csökkenésével a vérnyomásnak emelkednie kell, hogy a keringés az erek megkeményedése és beszűkülése ellenére is fennmaradjon. A magas vérnyomás viszont fokozza a hajlamot a szív- és érrendszer károsodásaira, különösen a stroke-ra. 

A gyulladás célja, hogy megakadályozza a kórokozók (pl. mikrobák) elterjedését a szervezetben az által, hogy gyulladásos szövetből álló gáttal veszi körül. Ha a kórokozó a vérbe jut, vérmérgezést és halált okozhat, ezért ennek elejét kell venni.

Éljen mindenki úgy, ahogyan számára a legtermészetesebb, mindaddig, amíg viselkedésével nem okoz kárt másoknak.

A tudományos tényeket csak azért nevezik törvényeknek, mert régebben isteni rendelésnek tekintették őket.

„Céltalan hajósnak nem kedvez a szél." - Angol közmondás, Montaigne.

A legjobb versenyautót sem okvetlenül a feltalálója vezeti a legjobban.

2009. ápr. 13. 0:31 - írta Goclenaus

 

Adaptáció: alkalmazkodás, pl. a szem alkalmazkodása a hirtelen fényerősség változáshoz.

 

Affinitás: érzékenység.

 

Agraphia (agráfia): írásképtelenség.

 

Szociálisan terhelt helyzetben az agresszió, mint az adekvát adaptáció csődjeként jelenik meg. Az egyén képtelen a helyzet valódi megoldására (frusztrálódik), de a megoldatlanság feszültsége fennáll, ezért a viselkedés mintegy „szétesik".

 

Aha-élmény: a belátás felvillanása, hirtelen felismerés.

 

Aktor: más szóval az Egyik személy (E) vagy Másik személy (M), akiket az angol nyelvű szakirodalom P-vel (Person) és O-val (Other) jelöl. Ők a résztvevő az interakciónak.

 

Az alkoholizmus pszichikai kényszer szesztartalmú italok mértéktelen fogyasztására.

 

Az álom önkéntelen képzeleti működés.

 

Ambíció: érvényesülés törekvés, becsvágy, szorgalom.

 

Ambivertált: az introvertált és az extrovertált között ingadozó személyiségtípus.

 

Anamnézis: kőrelőzmény (orvosi értelemben), fejlődésmenet feltárása (pszichológiai értelemben).

 

Animizmus: megelevenítés, az élettelennek élő módjára való felfogása, szemlélete (az óvodáskorú gyermek gondolkodásának sajátosságai között is megtaláljuk).

 

Apátia: érdeklődés hiány, közömbösség minden iránt, kóros állapot tünete.

 

Artikulált: tagolt, érthető.

 

Aspiráció: törekvés, szándék (intenció is), terv, vágy.

 

Aszociális: a társadalomba rosszul illeszkedő (személyiség, magatartás).

 

Aszténia: veleszületett vagy környezeti hatásokra bekövetkező gyengeség, erőtlenség, kimerültség.

 

Prediszpozíció: előre beállás, belső készenlét, hajlam.

 

Többféle attitűd-skálát dolgoztak ki. Legismertebb a Bogardus-skála, amely a „szociális distancia" megállapítására szolgál. Itt hétféle élethelyzet hét különböző intimitási szintet képvisel a teljes elutasítástól a teljes elfogadásig (pl.: ugyanabban az országban sem élve vele együtt" - „hajlandó volna házasságkötésre is").

 

Autizmus: a külvilág elhanyagolásával az énre korlátozott kóros magatartás.

 

Automatikus: magától bekövetkező, tudatos szabályozás nélkül lezajló.

 

Autotelikus: az önvédelemre, önfenntartásra és önmegvalósításra irányuló (pl. célkitűzések).

 

Babinski-reflex: csecsemőkorban fiziológiás reflex, a talp külső szélének ingerlésére az öregujjnak lassú, a test irányába történő emelkedése következik be, felnőttkorban kóros reflex, a piramispálya funkciózavarára utal.

 

A beszéd kialakulása a társadalmi életformával járó, a kooperációt (munka) biztosító szükséglet.

 

Bradiphrenia (bradifrénia): a tagolt beszéd agyi károsodásból származó abnormális lassúsága.

 

Bradylexia (bradilexia): az olvasás agyi károsodásból származó abnormális lassúsága.

 

Cenzúra: Freud által használt műszó, amelyet a tudattalanban lejátszódó válogató tevékenység képletes jelölésére alkalmaz. A cenzúta gátként funkcionál. hogy megakadolyázza az elfojtott impulzusok, emlékképek és gondolatok tudatba jutását. Az „én" és a „felettes-én" együttes tevékenysége.

 

Choreiform mozgászavar: a vitustánchoz hasonló extrapiramidális (a piramisrendszeren kívüli mozgatópályák) típusú mozgászavar, amely ideges alkatú gyermekeknél gyakran pszichikus kiegyensúlyozatlansággal együttesen fordul elő.

 

Csoportkohézió: a csoporttagok közötti összetartás ereje megnő, ha a tagok egymással élénk kapcsolatot tartanak, és ugyanakkor csökkentik a kívülállókkal, ill. más csoportokkal való kapcsolataikat. Ezért növeli a kohéziót a csoport minden egyes elkülönülése: közös hosszabb kirándulás, az együttműködést kívánó közös munka, a csoportos internálás (elkülönülés), az ifjú házasok mézeshetei, etnikai csoportok társadalmi diszkriminációja, és ezzel kisebb-nagyobb fokú kizárása a társadalmi életből stb. Az épek közösségében magukat megbélyegzettnek érző s ezért a megszokott módon jól beilleszkedni nem tudó sérültek (vakok, mozgássérültek stb.) „szigettársadalmai" is így keletkeznek.

 

Déja vu: „már látott", olyan emlékezeti csalódás vagy a paramnézia egyik típusa, amikor valamikor azt hiszi, hogy egy ténylegesen új élményt már korábban is átélt. Különösen fáradtság esetén, pszichopatáknál, a temporális lebeny bántalmaiban fordul elő.

A déjà vu (ejtsd: dézsá vü, francia kifejezés, azt jelenti: már látott dolog) másik, kevésbé ismert nevén paramnézia (ez a görögből jön: para = közeli + mnémé = emlékezet).

 

Dekoncentrált: szétszórt, széteső (figyelem).

 

Progresszív: haladó, előremutató, pl. a szociális kapcsolatos fejődése aspektusából kedvező.

 

Deperszonalizáció: az a patológiás állapot, amelyben az egyén elveszíti önmagának, mint realitásnak az érzését, személytelenítés, a személyi jellegtő való elidegenedés. Szkizofréniában, epilepsziás homályállapotban fordul elő leggyakrabban.

 

Dereisztikus gondolkodásmód: a realitást figyelmen kívül hagyó, csupán az érzelmektől, vágyaktól, indulatoktól irányított gondolkodásmód. Bleuler vezette be a terminust, elsősorban az „autisztikus" szó helyettesítésére. Legkifejezettebben szkizofréneknél észlelhető, de kisebb mértékben neurotikusoknál, sőt, normális egyéneknél is.

 

Dezintegráció: felbomlás, szétesés, a pszichikus szervezettség elveszítése, részekre bomlása.

 

Dicsfény-effektus: személypercepcióban előforduló kongruencia-hatás, melynek lényege, hogy a kedvezően értékelt személyt további kedvező vonásokkal, motívumokkal ruházzuk fel, míg a kedvezőtlenül értékelt személynek további kedvezőtlen vonásokat, motívumokat tulajdonítunk.

 

Differenciálódás: széttagolódás, a részek kialakulása, elkülönülése, a lelki fejlődés egyik alapiránya.

 

Diffúz: szétszórt, rendezetlen.

 

Disszimuláció: a betegség tüneteinek eltitkolása, leplezése.

 

A disszonanciát - fiziológiai homeosztázis-mechanizmusokhoz hasonlóan - csökkenti (redukálni) igyekszünk. Ennek többféle módja lehet: feladhatjuk eddigi vélekedésünket, a másik nézet képviselőjét csalónak, együgyűnek (egyszerű, lassú felfogású) vagy jelentéktelennek tarthatjuk, megpróbálhatjuk meggyőzni az ellenfelet, támogatást kereshetünk más csoportnál vagy embernél, elhitetjük magunkkal, hogy tulajdonképpen nem is úgy gondoltuk, stb.

 

Distancia: távolság, az egyén másoktól való elkülönülésének érzése, nehézség közeli jelentős kapcsolatok kialakításában.

 

Divergencia: eltérés, elágazás, széttartás, speciálisan a konvergenciával ellentétes jelenségekre alkalmazzák.

 

Dogmatizmus: megismerésbeli sajátosság, mely gondolkodási merevségben, sematikus dichotomizációban jut kifejezésre (minden jelenséget bizonyos minták szerint értékel az adott személy, és ettől nem is hajlandó eltérni, dichotómia=kettőség). Köznapi szóval élve a „fekete-fehér" gondolkodást nevezzük dogmatizmusnak.

2009. ápr. 2. 22:31 - írta Goclenaus

 

„Az emberiség középúton lebeg az istenek és az állatok közt." - Plotinosz.

A kozmikus kronológiát a legtanulságosabban úgy lehet kifejezni, ha a világegyetemnek (vagy legalábbis a Nagy Bumm óta fennálló, jelenlegi megtestesülésének) tizenöt-milliárd éves élettartamát egyetlen év időtartamába sűrítve képzeljük el.

A Nagy Bumm: január 1.

Az emberi nem férfijai és asszonyai csak szilvesztereste 22:30-kor jelentek meg.

Az egész írott történelem december 31-ének utolsó tíz másodperce.

Egyetlen emberi kromoszóma információtartalma mintegy négyezer ötszáz oldalas könyvnek felel meg.

Kromoszóma

A sejt genetikai információit hordozó DNS általában kromoszómának nevezett makromolekulákba van csomagolva. A kromoszóma (a görög „chroma"="színes" és „soma"="test" szavakból) egy hosszú DNS molekula, mely számos gént, szabályozó és egyéb szekvenciákat (szakaszokat) tartalmaz.

Olyan nagy organizmusokban, mint az ember, átlagosan tíz gamétánként (ivarsejt) fordul elő egy mutáció - azaz tízszázalékos esély van rá, hogy bármely adott ondó- vagy petesejtben öröklékeny változás forduljon elő azokban a genetikus utasításokban, amelyek az új generáció felépítését meghatározzák. Ezek a mutációk véletlenszerűek, és majdnem egységesen károsak - ritka eset, ha egy precíziós gépezet jobb lesz attól, hogy a gyártási utasítását randomszerűen megváltoztatják. Ezeknek a mutációknak a legnagyobb része ugyanakkor recesszív - nem manifesztálódik azonnal.

Az egyik nézet szerint az agy, vagy legalábbis annak külső rétege, az agykéreg, ekvipotens, azaz bármely része helyettesítheti bármely másik részét, az agyfunkciók nincsenek lokalizálva. (Az agy az élet első két évében képes sérülés után áthelyezni funkciókat, de később már nem.) A másik nézet szerint az agy keményen és teljesen be van „huzalozva": a specifikus kognitív funkciók az agy meghatározott helyein lokalizálódnak.

A jelenkor férfiak átlagos agytömege kb. 1375 gramm. Korunk női agya ennél kb. 100 köbcentiméterrel kisebb (1 gramm=1 cm³ területnek felel meg, mert az agy - és egész emberi test - fajsúlya kb. a vízével azonos). Azonban nincs világos bizonyíték rá, hogy differencia volna a két nem intelligenciája között. Funkcionálisan sok száz grammnyi különbség is lényegtelen lehet.

Az összes organizmus közül a testsúlyához képest legnagyobb agyú állat a Homo Sapiensnek (bölcs ember) nevezett lény. Ebben a rangsorban a delfinek állnak hozzánk a legközelebb. Ám az intelligencia nemcsak a nagyméretű agy, a magas agy-testtömeg arány eredménye, hanem az agyban lévő speciális kapcsolóelemek (szinapszisok) bőségéből is következeik.

Az agy információ feldolgozó munkájának sebessége kb. ötezer bit/mp. Ez a csúcsteljesítménye (az átlag 100 bit/mp).

Az emberi agy információtartalma köbcentiméterenként kb. tízmilliárd bit. Összesen agyunk tehát a kb. tíz-milliárd neuron mellett mintegy tízbillió bitet tartalmaz. Az agyat tehát tízezerszer sűrűbben töltik meg az információk, mint egy számítógépet, pedig a számítógép sokkal nagyobb. Másként fogalmazva: ahhoz, hogy egy modern számítógép képes legyen az emberi agyban lévő információt feldolgozni, kb. tízezerszer nagyobb térfogatúnak kellene lennie az emberi agynál. Ugyanakkor a számítógépnél az emberi agy még csúcsteljesítménye esetén is tízmilliárdszor lassabban képes feldolgozni az információt.

Az agy neuronjai mintegy 25 watt energiát gerjesztenek, ami éppen csak egy kis i9zzólámpa bekapcsolásához volna elegendő.

Egy kísérlet során megnőtt azon patkánypopuláció agykérgének tömege és vastagsága, mely változatos, eleven, ingergazdag környezetben nevelkedett. A növekedés felnőtt és fiatal állatokban egyaránt megmutatkozott. A monoton, unalmas, egyhangú, ingerekben szegény miliőben nem volt kimutatható növekedés. Mindez eredmény nagyon fontos a gyermeknevelés szempontjából. További felfedezés, hogy az intellektuális tapasztalatokat fiziológiai változások kísérik: az új tudás új szinapszisok kialakításával vagy halódó régi neuronkapcsolatok aktivizálásával jár együtt.

A japán makákók naponkénti meghágással tartják fenn és erősítik meg a társadalmi helyzetüket: az alacsonyabb rangú hímek felveszik a tüzelő nőstények jellegzetes szubmisszív (megadó) testtartását, a magasabb rangú hímek pedig röviden, szertartásosan meghágják őket, Ezek a meghágások általánosak és felületesek, a jelek szerint alig van szexuális tartalmuk, inkább csak annak könnyen érthető szimbólumai, hogy ki kicsoda egy komplex társadalomban.

A szexualitás, az agresszió és a dominancia között világos a viselkedési és neuroanatómiai kapcsolat. A szexualitásnak a dominancia megalapozására és fenntartására való alkalmazása néha az emberi heteroszexuális és homoszexuális gyakorlatban is nyilvánvaló. Gondoljunk csak az obszcén kiszólásokra. A „Fuck you!" angol alak valószínűleg a germán és a középholland „fokken" igéből származik, ami azt jelenti, hogy „ütni". Ez lehet akár a makákók szimbolikus nyelvének verbális megfelelője is. Sok más hasonló kifejezéssel együtt ez is amolyan szertartásos emberi „hágásnak" tűnik.

Paul MacLean (amerikai agykutató): emberi agy hármas modellje:

A három agy mindegyike egy-egy különálló, evolúciós lépésnek felel meg.

• Ø neocortex (új agykéreg vagy szürkeállomány, Szuper-ego és ego, tudatos-személyiségrész, amely az emberi agy kb. 85%át képviseli)
• Ø limbikus rendszer (Id-ego, tudatalatti)
• Ø hüllőkomplexum vagy R-komplexum (R=reptilia, a hüllők latin neve. Sosem volt tudatos. Fontos szerepet játszik az agresszív viselkedésben [„hidegvérű gyilkos"], a területi függőség, a szertartások és a szociális hierarchiák kialakításában. Ám az emberek képesek ellenállni annak az ösztönzésnek, hogy engedjenek a hüllőagy minden impulzusának. Pl. Az amerikai alkotmánynak az emberi jogokra vonatkozó részeit az R-komplexum semmiképp sem foglalhatta volna írásba, pláne nem találhatta volna ki. )

Szókratész olyan szekérhez hasonlította az emberi lelket, amelyet két ló húz, egy fehér és egy fekete, mégpedig más-más irányba, miközben a kocsisnak gyenge az uralma felettük. Magának a szekérnek a metaforája figyelemre méltóan hasonlít MacLain idegi alvázához: a két ló az R-komplexumhoz és a limbikus agykéreghez, a szekér és a ló felett csak gyengén uralkodó kocsisé pedig a neocortexhez. Freud egy másik metaforában az egót egy makrancos ló lovasaként jellemezte. Mind a freudi, mind a platóni metafora hangsúlyozza a pszichikum komponenseinek jelentős függetlenségét és a közöttük lévő feszültségeket.

Kapitulációs elmélet: Ernst Haeckel XIX. Századi német anatómus nevéhez fűződik. Haeckel nézete szerint az állatok embrionális fejlődésük során hajlamosak megismételni vagy rekapitulálni (összefoglalni) azt a fejlődésmenetet, amelyet őseik evolúciójuk során követtek (ontogenezis.) A méhen belüli emberi fejlődés csakugyan végighaladunk halhoz, hüllőkhöz és nem főemlős emlősökhöz nagyon hasonló stádiumokon (állapot, fokozat, fejlődési szakasz), mielőtt felismerhetően emberré válnánk. A halstádiumban még kopoltyúnyílásaink is vannak, amit teljesen felesleges a köldökzsinóron át táplált embrió számára, de szükségszerű az emberi embriológia szempontjából: mivel a kopoltyúk létfontosságúak voltak őseink számára, az emberré válás során végighaladunk a kopoltyús fejlődési szakaszon is. Az emberi magzat agya szintén belülről kifelé fejlődik, és durva megközelítésben a következő stádiumokon halad végig: idegi-alváz, R-komplexum, limbikus rendszer és neokortex.

Ha az homloklebeny feladata az előrelátás, akkor bennük kell rejleniük az aggodalom, a szorongás székhelyeinek is. Ezért csökkenti a szorongást a szorongást a homloklebenyek átmetszése. A jövő előrelátásának a jövő miatti szorongás az ára. A homloklebenyek evolúcióját kísérő, jövőt előlegező készség egyik legkorábbi következményének a halál tudatának kellett lennie. Valószínűleg az ember az egyetlen organizmus a Földön, aki viszonylag tisztán látja saját végének elkerülhetetlenségét. Nem arról van szó, mintha a halál nem létezett volna a neocortex látványos megnövekedése, az Édenből való kiűzetés előtt, csak arról, hogy mindaddig soha senki nem vette észre,. hogy halál lesz a sorsa. Tehát az Édenből való kiűzetés egyenlő a neocortex kifejlődésével: nem Isten büntetése a halál, hanem az agy evolúciójának, előrelátó képességének az eredménye.

Alexia: a beteg képtelen a nyomtatott szavakat felismerni.

Az örökletesen nagyobb medencéjű anyák képesek voltak nagy agyú csecsemőket szülni, akik viszont magasabb intelligenciájuk révén felnőttkorukban sikeresen versengtek a keskenyebb csípőjű anyák kisebb agyú ivadékaival. Amennyire tudom, a Földön élő fajok közül csak az emberi fajnál fájdalmas a szülés. Ez biztosan a koponyatérfogat új keletű és folyamatos növekedésének az eredménye. A gyermekszülést azért fájdalmas, mert az emberi koponya evolúciósa látványosan gyorsabb volt, mint a női medence fejlődéséé. Persze elfogadhatjuk a bibliai magyarázatot is. Mivel evett a jó és gonosz tudásának fájáról, Isten büntetésül azt mondja Évának: „fájdalommal szülöd magzatidat". Istennek a kígyóra mondott ítélete az, hogy mostantól fogva „a te hasadon járj" - ami arra utal, hogy előzőleg a hüllőknek másféle mozgásformái voltak a helyváltoztatásra. Ez természetesen hajszálpontosan igaz, a kígyók sárkányra emlékeztető négylábú ősökből fejlődtek ki. Sok kígyó máig megőrizte ősei lábának anatómiai maradványait.

A civilizáció a gyilkos Káinból fejlődött ki. Maga a „civilizáció" szó a várost jelentő latin szóból származik. Az első városokban jött létre az a szabadidő, közösségi szervezet és munkamegosztás, ami lehetővé tette azoknak a művészeteknek és technikáknak a megszületését, melyeket ma a civilizáció ismertetőjegyeinek tartunk. A Genézis szerint az első várost Káin építette, a földművelés feltalálója - a földművelés technikája ugyanis állandó lakhelyet igénye.

A gesztus- vagy jelnyelveken közölhető gondolatok repertoárja és a közlés sebessége erősen korlátozott. Darwin mutatott rá, hogy gesztusnyelveket nem lehet hatékonyan alkalmazni, amikor a kezünk mással van elfoglalva, továbbá éjszaka, vagy amikor más okból nem látjuk a mutogató kezet. Elképzelhető, hogy a gesztusnyelveket először kiegészítették, majd felváltották a beszélt nyelvek. Ezek eredetileg talán onomatopoetikusak (hangutánzók) lehettek, azaz hanggal utánozták a leírandó tárgyat vagy cselekvést. A gyermekek „vauvau"-nak nevezik a kutyát, és a kisgyermekek „mama" szava szinte minden nyelven mintha az anyamellen a szopáskor véletlenül keltett hangot utánozná.

Az „orángután" maláj szóm és nem majmot, hanem „erdei embert" jelent.

Az amerikai Gardner házaspárnak ragyogó ötlete támadt: többek között Washoe nevű majmukat megtanították Az Ameslanra, az amerikai jelbeszédre (gesztusnyelv) vagy süketnémanyelvre. Ezeknek az állatoknak száz-kétszáz szavas működő szókészletük alakult ki. Amikor Washoe életében először pillantott meg egy kacsát, amint hápogva leszállt egy tó vizére, azt mutatta, hogy „vízimadár", ami az angolban és más nyelvekben is használatos kifejezés ugyan, de Washoe ez alkalomból találta fel. Lucy pedig megkósolt egy görögdinnyét, és úgy nevezte el, hogy „édes ital" vagy „italgyümölcs". Rendkívül találékonyak tehát ezek a csimpánzok, ha új szavak és kifejezések alkotásáról van szó.

A páviáncsecsemők és más fiatal főemlősök a jelek szerint csak három velük született félelemmel jönnek a világra - félnek a lezuhanástól, a kígyóktól és a sötétségtől. Ezek pedig rendre megfelelnek azoknak a veszélyeknek, amelyeket a fán lakó organizmusok számára a newtoni gravitáció, ősi ellenségeink, a hüllők, és azok az éjszakai emlős ragadozók jelentettek, amelyek különösen rémítőek lehettek a vizuális orientációjú főemlősök szemében.

Az emberi elmének a jelek szerint három alapvető állapota van: az ébrenlét, az alvás és az álom.

A mi éjszakai sebezhetőségünk nyilvánvaló: a görögök testvéreknek tartották Morpheuszt és Thanatoszt, az álom és a halál isteneit.

A ragadozók nagy statisztikai valószínűséggel többet álmodnak, mint a zsákmányállatok, ezeknél viszont az álomtalan alvásnak sokkal nagyobb a valószínűsége. Az álmodó alvás során az állat erősen korlátozva van mozgásában, és figyelemre méltóan érzéketlen a külső ingerekre. Az álomtalan alvás sokkal felszínesebb, mindnyájan tanúi voltunk már annak, amikor a látszólag mélyen alvó kutya vagy macska valami hangra a fülét hegyezi. Azt a tényt, hogy napjainkban a zsákmányállatok közt ritka a mély, álmodó alvás, magától értetődően a természetes szelekció eredményének tudjuk be. A delfinek, a bálnál és általában a víziemlősök nagyon keveset alszanak. Az óceánban nincs hól elrejtőzni. Minden organizmus alvási stílusa finoman adaptálódott az állat környezetéhez. No de miért alszanak az oroszlánok és mondjuk a gorillák - melyek éjszakára fészket építenek -, melyeknek alig van természetes ellenségük? Ez a kérdés még nem jelenti az elképzelés megsemmisítő cáfolatát, mert az oroszlán alighanem olyan állatokból fejlődött ki, amelyek korántsem voltak az állatok királyai. Vagy valamikor talán az oroszlánok és a gorillák ősei nálunk is félelmetesebb ragadozóktól féltek.

Bár a REM-alvás közben felébresztett kísérleti alanyoknak mintegy 20%-ka nem emlékszik az álmaira, a nem REM-alvás közben felébresztett kísérleti alanyoknak pedig kb. 10%-ka álmokról számol be, mégis úgy fest, REM-fázis alatt jelennek meg álomképek.

Arra is van némi bizonyíték, hogy az álomra szükség van. Amikor embereket vagy más emlősöket megfosztanak a REM-alvástól (tüstént felébresztik őket, amint megjelennek a jellegzetes REM- és EEG-álomminták), megnövekszik az éjszakánként elkezdődő álomállapotok száma, és súlyos esetekben nappali hallucinációk - azaz éber álmok lépnek fel.

Az álmaiktól durván megfosztott kísérleti alanyok gyakran elkezdenek nappal hallucinálni. A szkizofréniát gyakran kíséri éjszakai alvászavar, ám az bizonytalan, hogy ez ok-e vagy következmény.

A kísérletek arra utalnak, hogy az éjszaka előrehaladtával álmaink egyre korábbi anyagit hoznak elő a múltunkból. Nagyon úgy néz ki, hogy a napi tapasztalatok memóriánkba való integrálása, az új neuronkapcsolatok kiépítése vagy könnyebb, vagy sürgetőbb feladat. Az éjszaka előrehaladtával, amikor ez a funkció már beteljesült, előbukkannak az erősebben ható álmok, a bizarabb anyag, a félelmek és vágyak és az álomtartalmak más erőteljes emóciói.

Meglepő korreláció áll fenn a péniszes vagy klitorális erekció és a REM-alvás között, még akkor is, amikor a manifesztált álomtartalomnak nincsen semmiféle nyílt szexuális aspektusa. A főemlősöknél ezek az erekciók a szexualitáshoz (no persze!), az agresszióhoz ás a társadalmi hierarchiák fenntartásához kapcsolódnak.

Egy főiskolai diákok álmairól készült felmérésben rendre a következők voltak a leggyakoribb álomtípusok:

• 1. zuhanás
• 2. üldöztetés vagy megtámadtatás
• 3. egy feladat elvégzésének ismételt és sikertelen kísérlete
• 4. különféle főiskolai tanulási élmények
• 5. különféle szexuális élmények

A 4. típus a jelek szerint annak a csoportnak a sajátos, különleges érdeklődését tükrözi, amelyről a felmérés készült, míg a többi típus, bár néha a diákéletben is ténylegesen előfordulnak, valószínűleg általános, nem csak diákokra alkalmazható. A lezuhanástól való félelem nyilvánvalóan fán élő őseinkhez kapcsolódik. A legáltalánosabb álomtípusok másik három kategóriája különösen azért érdekes, mert egybeesik az agresszív, hierarchikus, ritualisztikus és szexuális funkciókkal - az R-komplexum birodalmával. A megkérdezettek majdnem fele számolt be kígyókkal kapcsolatos álmokról (mint már írtam, a fiatal főemlősök velük született félelmet mutatnak a kígyók iránt). A megkérdezettek kétharmada nyílt szexuális álmokról számolt be.

A Nap olyan fényes, hogy a csillagok láthatatlanok, annak ellenére, hogy nappal éppúgy ott vannak az égen, mint éjszaka. Amikor a Nap lenyugszik, már észlelni tudjuk őket. Legfrissebb evolúciós szerzeményünk, a verbális készségek ragyogása ugyanígy elhomályosítja az intuitív jobb agyfélteke funkcióinak tudomásulvételét, amelyek pedig őseinknél óhatatlanul a világ észlelésének fő eszközei voltak.

A marihuánáról gyakran azt írják, hogy javítja élvezetünket és képességeinket a zenében, a táncban, a képzőművészetben, az alak- ás jelfelismerésben, továbbá fokozza a non-verbális kommunikáció iránti affinitásunkat. Legjobb tudomásom szerint arról soha senki nem számolt be, hogy javítaná képességünket Ludwig Wittgenstein vagy Immanuel Kant olvasásában és megértésében, hidak teherbírásának megtervezésében vagy Laplace-transzformációk kiszámításában. A kísérleti alanynak gyakran még az is nehezére esik, hogy gondolatait összefüggően írja le. Vajon nem arról van-e szó, hogy a kannabinolok (a marihuána aktív hatóanyagai) nem fokoznak semmit, hanem egyszerűen elnyomják a bal agyféltekét, és így lehetővé teszik, hogy a „csillagok előbukkanjanak". Alighanem ez lehet számos keleti vallás meditatív állapotainak is a célja.

Főleg akkor vagyunk képesek közvetlenül érezni a jobb agyfélteke működését (a „füves cigin" kívül), amikor a bal agyfélteke „lenyugodott" - azaz álmainkban.

Lehet, hogy a bal agyfélteke sincs éjszaka teljesen kikapcsolva, csak éppen olyan feladatokat lát el, amelyek a tudat számára megközelíthetetlenné teszik: teljesen lefoglalja az, hogy kihajigálja az adatokat a rövid távú memóriából, és eldöntse, mi maradjon meg a tartós memóriában.

Vannak rá ritka, de megbízható beszámolókból ismert esetek, hogy emberek álmukban oldottak meg nehéz intellektuális problémákat. Ezek közül talán a leghíresebb Friedrich Kekulé német vegyész álma. 1865-ben a szerkezeti szerves kémia legnyomasztóbb és legrejtélyesebb problémája a benzolmolekula természete volt. Tulajdonságaik alapján már több egyszerű szerves molekula szerkezetét levezették, és mindegyik lineáris volt, atomi alkotórészeik egyenes vonalban kapcsolódtak egymáshoz. Kekulé beszámolója szerint egy lófogatú omnibuszon szunyókált, amikor lineáris elrendezésű táncoló atomokat látott álmában. Aztán az atomlánc farka hirtelen hozzákapcsolódott a fejéhez, és egy lassan forgó gyűrűt alkotott. Amikor felébredt, és felidézte ezt az álomtöredéket, Kekulé tüstént rájött, hogy a benzolprobléma megoldása nem egy egyenes lánc, hanem egy szénatomokból álló hatszögletű gyűrű. Vegyük azonban észre, hogy ez merőben alakfelismerési művelet, nem pedig analitikus tevékenység. Szinte valamennyi álomállapotban létrejött híres kreatív alkotásra jellemző, hogy nem a bal, hanem a jobb agyfélteke tevékenysége volt.

Mint Erich Fromm amerikai pszichoanalitikus írta: „Nem kell-e számítatnunk rá, hogy amikor meg vagyunk fosztva a külvilágtól, időlegesen visszaesünk az állatéhoz hasonló, ésszerűtlen lelkiállapotba? Sok mindent lehet e mellett a feltételezés mellett felhozni, és számos tudós vallotta azt a nézetet, miszerint az ilyen regresszió az álomállapot lényegi vonása, Platóntól egészen Freudig.

Szinte kivétel nélkül az összes emberi nyelv beépített magába egy polaritást: a jobb felé való irányulást. A „jobb" fogalmához kapcsolódnak a törvényesség, a helyes viselkedés, a magasztos erkölcsi elvek, a szilárdság és a férfiasság fogalmai (valakinek a „jobb keze" stb, jobb, jobbít stb.), a „bal" fogalmához kapcsolódnak viszont a gyöngeség, a gyávaság, a céltudatosság hiánya, a gonoszság és a nőiesség fogalmai (kétbalkezes, baljós, bal lábbal kelt fel stb.).

A jobb és a bal politikai használata a jelek szerint attól a pillanattól datálódik, amikor a nemesség ellensúlyaként jelentős politikai erők alakultak ki. A nemesek a király jobbján helyezkedtek el, a radikális törtetők - a kapitalisták - pedig a balján. Természetesen a nemesek képezték a királyi jobboldalt, hiszen maga a király is neme volt, és a jobb oldalán volt a kegyelt pozíció.

De mindezek nem magyarázzák meg a bal kézzel szembeni széles és mély ellenérzést. Hacsak a következő nem: nagyon sokáig az emberek üres kezüket használták a székelés utáni személyes higiéniára. Ez a pretechnologikus kultúrákban, a technika születési előtt társadalmakban az élet tényei közé tartozott. A pretechnologikus emberi társadalmakban a jelek szerint kivétel nélkül a bal kezet használták ezekre a toalettcélokra. A kisgyermekeket súlyos büntetéssel illették az uralkodó jobbkezességi konvenciók megsértéséért, és még ma is sokk idős ember él Nyugaton, akik emlékeznek arra az időre, amikor még azért is szigorúan megrótták őket, ha bal kézzel nyúltak a tárgyakért. Azt hiszem, mindez talán meg tudja magyarázni a „ballal" való kapcsolatok elleni heves ellenkezést. Egy olyan társadalomban, ahol az emberek legnagyobb része jobbkezes, az olyan precíziós feladatokat, mint az evés és a harc, az előnyben részesített kézre bízzák, így a toalettfunkciók szükségképpen a bal kézre maradnak.

Nem tudom, vajon az agy két féltekéje, a racionális és intuitív közötti csata enyhe fuvallata nem bukkant-e felszínre a jobbot és a balt jelölő szavak polarizációjában, hiszen a verbális agyfélteke az, amely a jobb oldalt ellenőrzi.

A vérző ember látványára való jól ismert emberi reakciók: émelygés, undor, egyesek el is ájulnak. Ennek az oka szerintem világos: az évek során saját vérzésünket fájdalommal, sérüléssel és testi épségünk megsértésével asszociáltuk, és amikor azt látjuk, hogy valaki más vérzik, rokonszenvező vagy a másik helyzetébe helyezkedő (empátia) fájdalmat érzünk. Majdnem bizonyosan ez az oka annak, hogy a vörös színt a veszély vagy a „megállj" jelzésére használják számos különféle emberi társadalomban. Vagy a „lefelé" jelzésére a felvonók irányjelző lámpáiban. Fán élő őseinknek „lefelé" nagyon kellett vigyázniuk.

A Hold állása lehet, hogy befolyásolja az emberi menstruációs ciklus időzítését?

IDEGEN SZAVAK

Extragenetikus vagy extraszomatikus tudás: gének kívüli tudás (pl. olvasás által szerzett szemben a velünk született immunitással).

Genealógia: leszármazástan.

Redundáns: felesleges vagy funkciótlan.   

Pszichedelikus: módosult tudatállapotot okozó.           

Rubicon: a folyó ókori neve. Ezen kelt át Julius Caesar. Átvitt értelemben: lényeges döntés, megmásíthatatlan, megváltoztathatatlan. A Római szenátus nem engedte fegyveresen Rómába Caesart, a szenátus ellent mondott neki, és akkor ezekkel a szavakkal kelt át a folyón és elindult Róma felé.

Akkulturálódás: a kultúraátvétel folyamata.

Dement: angol szó, eszement, őrült.

Akkumulatív: összegyűlő, felgyülemlő.

Fatalizmus: az az érzés, hogy ki vagyunk téve ellenőrizhetetlen események megjósolhatatlan csapásainak.

Intuíció: non-verbális percepció.

In toto: egészében.

Karteziánus: Descartes (latin alakban: Cartesius) követője, az ő gondolkodási elveit valló.

Szillogisztikus: egy logikai módszer, ha A olyan, mint B és C olyan, mint B, akkor C olyan, mint A.  A poén szerint: A vaskályha fekete. Péter fekete. Tehát Péter vaskályha.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    

2009. márc. 23. 21:29 - írta Goclenaus

Szexuális abúzus: kritikátlan, túlhajtott nemi élet. (Abúzus: mértéktelenség, túlzásba vitel, visszaélés, jogtalanság.)

Abnormális: a normálistól eltérő, szabálytalan, kivételes, rendellenes, természetellenes, kóros, beteges.

Abrázió: méhkaparás.

Affektivitás: az ösztönök és az érzelmek összessége.

Agglegény: korosodó, nőtlen férfi. „Megcsontosodott" agglegénynek nevezik azt az idősebb, nőtlen férfit, aki „elvből" nem házasodik meg, esetleg nőgyűlölőnek vallja magét. Egyes országokban nőtlenségi adót vetnek ki a házasodási kedv és a népszaporulat növelés érdekében.

Aktus: tett, cselekedet, tevékenység, eljárás, művelet, esemény. A szexuális aktus a közösülést, a szerelmi együttlétet jelenti.

Alkalmazkodás: biológiai értelemben a szervezet örökletes adottságainak módosulása, hozzáidomulása a környezeti feltételekhez - az egyed fennmaradása érdekében. Emberre vonatkoztatva pszichoszociális értelemben jelenti még a társadalmi viszonyokhoz igazodó viselkedést, beilleszkedést a társadalmi és személyes környezetbe.

Állhatatlan: olyan ember, aki sem elvei, sem kapcsolatai mellett nem tud kitartani, véleményét, magatartását gyakran változtató, megbízhatatlan, ingatag jellem.

Álszemérem: a valódi vágyakat leplező őszintétlen szemérmeskedés, tartózkodás, prüdéria. Általában olyan - főként szexuális - igényeket, történéseket szégyellő attitűd, amelyeken nincs mit szégyellni. Az álszemérem legtöbbször hibás nevelés, előítélet, a családban tabuként vagy gusztustalan jelenségként kezelt szexualitás következménye. Hatása káros az egyénre, mert megakadályozza kapcsolatteremtését, felszabadult részvétét a szerelmi életben, gátlásokat teremt, elzárhatja a szexuális kielégülés, öröm lehetőségét.

Amazon: átvitt értelemben férfias alkatú és magatartású, harcias, bátor, szókimondó nő. Az amazonok eredetileg az ógörög mondavilág katonaasszonyai, akik önálló matriarchatikus államot alapítottak a Kaukázustól északra. Egyik mellüket az íjjal való pontos célzás érdekében eltávolíttatták. (Amazói: görög szó, azt jelenti: mell nélküliek.)

Androfóbia: a nők beteges irtózása a férfiaktól. Hátterében szexuális trauma, nyílt vagy tudattalan homoerotikus késztetések állhatnak.

A gyermek másfél éves koráig gyermekgondozási díjban (gyed), hároméves koráig gyermekgondozási segélyben (gyes) részesül, így módjában áll gyermekét óvodás korának eléréséig családi környezetben nevelni. Tartósan beteg, ill. súlyosan fogyatékos gyermek után hatéves korig folyósítható a gyes, és magasabb összeggel, mint általában.

A férfi egyik leglényegesebb társadalmi nemi szerepe gyermeke nevelése, gondozása. A mi kultúránkban az apa személyével szemben számos elvárás fogalmazódik meg. ezek közül a legfontosabbak: a személyiség érettsége, az önmagáért és családjáért való felelősség vállalása, az emocionális és morális stabilitás, biztonságnyújtás, a családról való gondoskodás, a felnövekvő gyermek érdeklődésének, szellemi fejlődésének irányítása. A gyermekek igénylik, hogy apjukra „felnézhessenek", vagyis olyan emberi magatartás, problémamegoldást, szükség esetén védelmet, erkölcsi és intellektuális arculatot várnak el tőle, amellyel identifikálódni tudnak.

Az apaság orvosi szempontból biztosan kizárható, ha a férfi veleszületett vagy szerzett aspermiában szenved, azaz megtermékenyítésre alkalmas hímivarsejtekkel nem rendelkezik.

Aszexuális: az aszexualitás megnyilvánulhat a másodlagos nemi jellegek fejletlenségében (aszexuális alkat) is. Az aszexuális alkatot esetleg hormonális funkciózavar is okozhatja. Ha az alkat normálisan fejlett, legtöbbször mélyen belenevelt gátlások, tilalmak, előítéletek, undorérzések hozzák létre az aszexuális magatartást. Néha bizonyos gyógyszerek szedése, alkoholizmus, kábítószerek használata, rosszul tápláltság, kóros kimerültség is aszexualitáshoz vezethet.

Aszociális: társadalmi beilleszkedésre, közösségi együttélésre képtelen ember. Az egyén érzelmi téren elakad, s nem jut el a szocializáltság felnőttes fokára. Közömbös, önző (egoista).

Ha az attitűd a tapasztalatok hibás általánosításának a következménye, vagy pedig egyáltalán nem áll mögötte saját tapasztalat, csak másoktól hallott információ - akkor beszélünk előítéletekről.

Averzió: ellenszenv, idegenkedés, kellemetlen érzésekkel kísért elutasítás.

A modern pszichológia álláspontja szerint férfi és nő barátságának mindig van erotikus motívuma is, azonban a baráti kapcsolatban nem ez a legfontosabb elem, ezért nem is kerül sor a realizálására. A pszichoanalitikus irányzat szerint a barátság szublimált erotikus vonzódás, amely átalakult, nyílt erotikus jellegét már elvesztette, és kizárólag emocionális síkon megvalósított kapcsolat.

Bigott: fanatikusan vallásos, a más nézetekkel vallókkal szemben merev, türelmetlen, vakbuzgó, álszent.

A bizonytalanság mögött mindig az önértékelés, az önbizalom zavara áll.

A gyermek a bizonytalan helyzeteket tűri a legrosszabbul.

A partner görcsös birtoklásának az igénye mindig az érzelmi bizonytalanság, a szorongás jele.

Félénkség: általában az önbizalom hiányából fakadó gátlásos viselkedés, határozatlanság, bizonytalanság, túlzott aggodalmaskodás.

Gátlásosság: 1. a pszichoanalitikus elméletben a gátlás bizonyos ösztöntörekvések, érzelmek és indulatok letiltása a Felettes-én által. 2. Gátlásosnak nevezik azt az embert, aki a társadalmilag elfogadott mértékben sem meri megmutatni vágyait és érzelmeit, viselkedését félénkség, feszélyezettség, zavar jellemzi. A gátlásosság különösen a kapcsolatteremtésben okozhat nehézségeket. A gátlásosság kialakulásában az önértékelés bizonytalansága, önbizalomhiány, szorongás, kisebbrendűségi érzés, előítéletek, bűntudat, túlzott konvencionalitás játszanak szerepet.

A patológiásan féltékeny embert mindig fokozott hiúság és egyidejűleg súlyos önértékelési bizonytalanság, önbizalomhiány jellemzi. Eleve úgy érzi, hogy a másokkal való összehasonlítás számára csak kedvezőtlen lehet, minden rivalizációs szituációban anticipálja saját kudarcát.

A kisebbrendűségi érzés néha túlságosan agresszív viselkedéssel túlkompenzálódik: hatalom- és karriervágy, felfokozott ambíció, rivalizációs késztetés forrása lehet.

Túlkompenzált formájában a sikerekkel állandóan dicsekvő szexuális háryjánoskodás, a partnert vagy általában „a nőket", „a férfiakat" lebecsülő, cinikus, nemegyszer erőszakos viselkedés jellemzi.

Az egyének frusztrációs toleranciája, vagyis kudarctűrő képessége változó, és a személyiség érettségének, stabilitásának, a szocializáltságnak, az én-erők fejlettségének a mértékétől függ. Azonos személy frusztrációs toleranciája is változó lehet attól függően, hogy milyen típusú frusztráció éri. A szexuális ösztön kiélésében való megakadályozás - miután erős ösztöndinamikai és emocionális folyamatokat érint - általában intenzív indulati reakciókat vált ki (pl. féltékenység). A gátolt agresszív indulat pedig könnyen átalakulhat szorongássá, depresszióvá, önsorsrontássá stb., ha az egyén nem tudja szublimálni.

Szublimáció: az ösztön- és érzelmi feszültségek levezetése társadalmilag hasznos, alkotó tevékenységben.

Terhesség alatt jellemző bőrelváltozás még az ún. terhességi csíkok. Főleg a köldök körül és a has két oldalán, valamint a combokon jelentkeznek 1-3 cm hosszú, kékes-vörös színű bőrjelenségek, melyek a szülés után gyöngyházfényű csíkokká alakulnak. Létrejöttükben hormonális és mechanikus tényezők is szerepet játszanak. Egyértelműen gyakoribbak kövér asszonyokon. További minden graviditás alatt fokozódik a bőrfesték, a pigment képződése és lerakódása. A fokozott pigmentáció leggyakrabban a has középvonalában, az emlőbimbókon, ill. azok körül, az arcon és a nyakon keletkezik. Az arcon és a nyakon megfigyelhető pigmentációt májfoltoknak nevezik.

Bűntudat: lelkiismeret-furdalás, egy elkövetett vagy vélt bűn (irreális bűntudat) következtében fellépő nyomasztó, szorongással teli érzés, morális krízis.

Cinikus: kiábrándult, keserűen gúnyolódó, ideálok nélküli, erkölcsi normákat, emberi értékeket semmibe vevő ember. A cinizmus általában sok kudarcot elszenvedett, megbántott, önmaga értékeiben is kételkedő emberekben alakul ki olyan védekező reakcióként, amely mindig megkérdőjelezi mások sikerének, tisztességének, boldogságának hitelességét.

Cirkumcízió: körülmetélés.

Cölibátus: házasodási tilalom. Leginkább a katolikus papok nőtlenségi kötelezettségét értik rajta. A cölibátus bevezetését a papok szexuális önmegtartóztatásának (absztinencia) elősegítésén kívül az egyházi vagyon védelme is indokolta. (Az örökösödés által való osztódás megakadályozása révén.)

Cupido: a szerelmi vágy - mai szóval libidó - istene. Ámor testvére a latin mitológiában.

A neves pszichológus, Bálint Mihály megállapítása: „A pszichésen beteg gyerek mindig a pszichésen beteg család tünete."

A csóknak különféle típusai ismeretesek:

• 1. a kézcsók a tisztelet kifejezése. A polgári társadalom tradíciói szerint a férfiak csókolnak kezet a nőknek, ill. a hódolat jeleként kézcsókkal járultak az egyes uralkodók, főpapok, magas rangú személyek elé is. A kéz megcsókolása kifejezhette a társadalmi rangkülönbséget is (pl. a jobbágy, a cseléd kezet csókolt a földesúrnak, gazdájának). A kézcsók végrehajtása inkább szimbolikus kéz fölé hajolás, esetleg a bőr könnyed érintése zárt ajakkal. A kézcsók nem cuppanhat. Fontos illemszabály volt, hogy nem a kezet húzzák fel a száj magasságába, hanem a vízszintesen kinyújtott kézre hajolnak rá, tehát a kézcsók a meghajlást is magában foglalta.
• 2. áhítatott kifejező csókkal illettek egyek kultikus tárgyakat, ereklyéket különböző vallásos kultuszok során
• 3. a rokoni, baráti szeretet kifejezéseként egymáshoz közel álló emberek csókkal köszönthetik egymást és búcsúzhatnak. Ez az üdvözlési és búcsúszási forma általában az arc megcsókolását jelenti, ritkábban a szájét.
• 4. a szeretet és a gyöngés ellágyulás egyik testi formája a bőrfelület zárt ajakkal történő ismételt megérintése, esetleg cuppanással befejezve (puszi)
• 5. a szerelmi élet egyik legfontosabb erotikus történése a csók, ill. a csókolódzás. Legtöbbször a testi közelkerülés első intim megnyilvánulása az öleléssel együtt

A csoportszex (gruppenszex) heteroszexuális jellege mellett is mindig hordoz intenzív homoszexuális elemeket, s kielégülést nyújt a voyeur igényű embereknek is.

Az első szexuális együttlét a nő számára ritkán örömteli. Az orgazmus létrejöttében szerepet játszó idegpályák még „bejáratlanok", többszöri együttlét szükséges ahhoz, hogy kiépüljenek azok a reflexmechanizmusok, amelyek a szexuális ingerek hatására kéjérzéshez vezetnek.

Diszkréció: titoktartás, a bizalmas, intim közlések és történésék megőrzése, tapintatlanság. Ellentéte az indiszkréció, a másik ember titkainak, intimitásainak kiszolgáltatása, valakinek a kíváncsiskodó tapintatlan beavatkozása olyan ügyekbe, amelyek nem tartoznak rá. A tapintatlan kíváncsiskodás, a másik intimitásaiban való kutakodás pedig legtöbbször a szexuálisan kielégületlen emberek pótcselekvése.

Tapintat: a másik ember érzékenységének, ízlésének, értékrendjének tiszteletben tartása és az ennek megfelelő viselkedés.

Indiszkréció: intim történések, titkok, bizalmas közlések kifecsegése.

Diszpareunia: a nő számára fájdalmas közösülés, a fájdalom ismételt jelentkezése, amely örömtelenné vagy lehetetlenné teszi a nemi életet. Az esetek elenyésző részében szervi ok is állhat mögötte, de 90%-ban pszichikai eredetű. Okozhatja valamilyen átélt szexuális trauma (pl. brutális defloráció, elszenvedett nemi erőszak stb.), be nem vallott idegenkedés vagy irtózás a partnertől, amikor a fájdalom elfogadható indokot szolgáltat a szexuális együttlét elutasítására, de felléphet infantilis „kamaszos" nőknél is, akik számára a szexualitás kimerül a kihívó öltözködésben és modorban, a csábításban, a tetszeni vágyásban, a megkívánás felkeltésében, a flörtben, de félnek a felnőtt női szereptől a szexuális együttlétben. A fájdalom kialakulásában legtöbbször szerepet játszik a száraz vagy görcsösen összehúzódó hüvely.

Édelgés: mesterkélt, őszintétlen, túlzott kedvesség, gyöngédség.

A lelki egészség három lényeges sajátossága: 1. a képességeknek megfelelő teljesítmény, 2. az életörömökre való képesség, 3. a szociális beilleszkedés.

A rogersi személyiség felfogás szerint a valódi Én, az énkép és az én-ideál reális közelsége (kongruencia) lelki harmóniát eredményez, míg ha ezek egymástól nagymértékben eltávolodnak, (inkongruencia) a személyiség diszharmóniája következik be.

Szexuális értelemben az egészség azt jelenti, hogy a szexus, mint ösztönkiélés és a szerelem, mint érzelem összefonódnak, áthatják és motiválják egymást. Ennek következtében a szexuálisan egészséges ember képes kapcsolatok teremtésére és megtartására, képes szexuális örömöt adni és elfogadni, a szorosan vett nemi kapcsolaton túl közös életformát tud kialakítani egy másik emberrel.

Tűrőképesség: (tolerancia) 1. kedvezőtlen élethelyzetek, lelki és testi megterhelések elviselése. 2. átvitt értelemben a saját nézetekről, ízléstő, hittől, életstílustól eltérő vélemények, életformák, ízlésbeli megnyilvánulások, vallási meggyőződések türelmes elfogadása. A tűrőképesség az ember belső szabadságának respektusát, az empátiát tételezik fel, ellentétes az egocentrizmussal, az előítéletekkel. Tűrőképes (toleráns) az a beállítottság, amely elismeri az alternatívákat, nem akar mindenkit a saját képére formálni, nem tart minden álláspontot rossznak és elítélendőnek, ami eltér a sajátjától. A tűrőképesség fejlett én-erőket feltételez.

Felnőttkorban az egocentrizmus maradványa az intolerancia, mások ízlésének, véleményének, értékrendjének, életformájának ab ovo elutasítása és elítélése: „azért rossz, mert más, mint az enyém".  Az egocentrikus ember saját véleményének, ízlésének, értékrendjének objektív jelentőséget tulajdonít. A felnőttkori egocentrizmus elsősorban szűklátókörűségben, előítéletekben, türelmetlenségben, más emberek meg nem értésében nyilvánul meg, Gyakori infantilis felnőtteknél, akik felnőttes szerep mögött megőrizték gyermekes reakcióikat.

Érzelmi éretlenséget jelent továbbá, ha valaki képtelen felelősséget vállalni partneréért, nem tud elviselni tartós kapcsolatot, pillanatnyi hangulati, szeszélyei szerint változtatja viselkedését, s főként éretlenségi tünet a csábulékonyság, a pillanatnyi helyzetekben való sodródás, az alkalmak által felkínált szexuális lehetőségekről való lemondás képtelensége.

Az empátia az egocentrizmus ellentéte. Az empátiás készség fejleszthető, nagymértékben függ az intellektuális plaszticitástól (a szempontváltás képességétől, a problémaérzékenységtől) és az érzelmi affinitástól (érzékenységtől), az érzelemvilág gazdagságától, valamint a szocializáltság mértékétől.

Infantilis: éretlen, a személyiségfejlődés gyermeki vagy kamaszos szintjén megrekedt ember. Az infantilizmust elsősorban az érzelmi reakciók, és a szociális érzék fejletlensége jellemzi. (Szélsőséges érzelmi-indulati reagálás, állhatatlanság, sodródás, a feszültségek rossz toleranciája, dependenciaigény, támaszkeresés, egocentrikus/egoista beállítódás, a pillanatnyi szituáció által való befolyásoltság a cselekedetek következményeire való gondolás nélkül stb.) Szexuális téren intenzív autoerotizmusok, önzés, mindent birtokolni akarás, lemondásra való képtelenség, csábulékonyság, állandó és mindenkinek szóló tetszeni vágyás jellemzi az infantilis embert, akinek számára személyektől függetlenül elsősorban maga az erotikus helyzet jelent izgalmat (a valóságban, regényben, filmben, pornóképeken stb.), míg az érett ember erotikus érdeklődése meghatározott személynek szól. Partnerválasztásukat legtöbbször két szélsőség jellemzi: vagy a sokkal idősebb (anyás, apás attitűdű) partnerekhez kötődnek, vagy egy másik náluk is infantilisabb emberhez.

Eksztázis: szélsőségesen felfokozott emocionális állapot, rajongás, áradó lelkesedés, önkívületileg fokozódó elragadtatás.

Eljegyzés: ünnepélyes családi esemény, amelynek során egy férfi és egy nő kölcsönösen ígéretet tesznek egymásnak, hogy házasságot fognak kötni.

A férfi adja a jegygyűrűket, amelyeket egymás bal kezének gyűrűs ujjára húznak (kézfogó, jegyváltás, gyűrűváltás). A jegygyűrűket a házasságkötésig a bal kezén kell viselni, s az összeházasodás után kerül át véglegesen jobb kézre. Az eljegyzés után a felek menyasszonynak és vőlegénynek tekintik egymást (jegyespár).

Előjáték: a szerelmi vágy felkeltésének és fokozásának érdekében végzett között erotikus tevékenység a közösülés előtt.

Miután a szexuális funkció az idegrendszer által automatikusan regulált, nagy szerepe van a kondicionálásnak az addig még „bejáratlan" idegpályák, a kialakulatlan reflexek további működése szempontjából. Ehhez járul a pszichikai hatás: az élmény kellemes vagy ijesztő jellege és az ehhez társuló érzelmi, erkölcsi, intellektuális reakciók. Ezért a szexuális élet megkezdését igazi megkívánás hatására, emocionálisan közel álló partnerrel, nyugodt körülmények között, szorongást, bűntudatot keltő tényezők (pl. félelem a teherbeeséstől, a lelepleződéstől) kikapcsolásával érdemel elkezdeni.

Az én törekvése az, hogy az egyén társadalmilag, erkölcsileg elfogadható módon jusson ösztönkiélésekhez. Ezért szabályozza egyén és külvilág (környezet) viszonyát is.

A viselkedés szabályozásában a Felettes-én képviseli a társadalmi-erkölcsi elemet, szemben az Ösztön-én veleszületett ösztönkiélési törekvéseivel (örömelv). Az ösztön-én és a Felettes-én intrapszichikus konfliktusában az én szabályoz. E szabályozás lényege, hogy az ember társadalmilag elfogadható módon jusson ösztönkiéléshez (realitáselv). Ezen keresztül tehát az én szabályozza az egyén és a külvilág (környezet) viszonyát.

Az erénycsőszt gyakran az elfojtott, kielégítetlen szexuális jellemzi, s pótcselekvésként szeret mások intimitásaiban turkálni, ebben leli kielégülését.

„Az én vezérem bensőmből vezérel" - foglalja össze az autonóm erkölcs lényegét József Attila. Ez azt jelenti, hogy az erkölcsös ember akkor is tisztességesen viselkedik, ha nem kell félnie a lelepleződéstől, ha erre semmi nem kényszeríti.

Erotikus: érzéki, nemi vágyat, fantáziát felkeltő, szexuális izgalmat okozó. Az erotikus hatás inkább függ az ember erotikus feltöltöttségétől, örömre való beállítódásától, felszabadultságától, egyéniségének színességétől, szuggesztivitásától.

Az erőszakos közösülést - egyénileg vagy csoportban - legtöbbször szexuális fejlődésükben elakadt (fixálódott), szocializálatlan, érzelmileg és erkölcsileg hiányosan vagy torzultan fejlődött emberek követik el. Az éretlen (infantilis) szexualitású férfi fél az érett, szexuálisan igényes nővel való kontaktustól, ahol gyakran kudarcok érik, nem tud megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak. Az erőszakos helyzetben nem érheti kudarc, hiszen a nőnek vele kapcsolatban nincsen szexuális igénye, ezért is valósul meg az erőszak.

A koitusz számára tulajdonképpen „hüvelyben történő onanizálás".

Eunuch: olyan férfi, akinek mindkét heréjét eltávolították. (Herélt, kasztrált.) Az ókorban és a középkorban egyes keleti országokban, ahol hivatalosan engedélyezték a poligámiát vagy ágyasok tartását, a gyermekkorukban kasztrált férfiakat - általában rabszolgákat - háremőrnek vagy szoprán kórustagnak alkalmazták. Tudunk azonban több eunuchról, akik magas állami, hadvezéri méltóságba emelkedtek, ugyanis csecsemőkori kasztrálást végeztek azokon az előkelő származású gyermekeken is, akiket valamilyen istennek szenteltek. Ismeretes néhány fanatikus (megszállottan rajongó, vakbuzgó) vallási szekta is, ahol a férfiak kasztrálják vagy kasztráltatják magukat.

Excesszus: túlkapás, kilengés, szertelenség, a szokásostól szélsőségesen eltérő magatartás. Szexuális értelemben kicsapongást, túlhajtott nemi életet, perverz nemi kiélésformát jelent.

Fetisizmus: 1. valamilyen tárgynak titokzatos, mágikus, természetfeletti varázserővel való felruházása, vallásos tisztelete. A fetisizmus az ősi, primitív kultúrákra jellemző. 2. A szexuális perverziók egyik fajtája, amikor a szexuális érdeklődés kizárólagosan valamilyen testrészre vagy tárgyra irányul, csak a fetisizált testrész vagy tárgy megpillantása, megérintése, simogatása, csókolgatása stb., vált ki szexuális izgalmat, nemi gerjedelmet, és okoz kielégülést. Normális a fetisizmus akkor, ha a kiváltott szexuális feszültség a koituszban oldódik fel, mindkét fél örömére szolgál valamint fizikai, emocionális, morális állapotot, fejlődést nem sérti és másokat nem zavar (ez minden perverzióra érvényes, ergo ha ezek a feltételek fennállnak, nem beszélhetünk nemi eltévelyedésről). Betegség esetében azonban a testrészek vagy a tárgyak helyettesítik a partnert, s önmagukban válnak a kielégülés eszközévé. Látható, hogy a fetisizmus lényege a testrész vagy a használati tárgy különböző mértékű leválasztása, eltávolítás a partnertől, ill. az embertől, s önálló erotikus vonzerővel való felruházása. A fetisizmus oka legtöbbször a szexuális ösztön fejlődésének elakadása, korai infantilis szinten való fixációja. A fetisiszta így fél az érett nőtől, így az erotikus feszültség áthelyezése történik meg a „veszélytelen" és személytelen tárgyakra, testrészekre.

Fixáció: egyes pszichikai funkciók (pl. szexualitás, érzelmi reakciók stb.) fejlődésének elakadása, alacsonyabb (csecsemő-, gyermek- vagy serdülőkori) szinten való rögzülése.

Fogamzásgátlás: azokat az eljárásokat nevezzük így, amelyek a petesejt és a spermium egyesülését, azaz a megtermékenyülést (koncepció) hivatottak megakadályozni.

Az óvszerek anyagát általában spermaölő anyaggal is impregnálják (vegyi anyaggal átitatják) a biztonság fokozása érdekében.

A coitus interruptus gyakran pszichikai és szexuális zavarokat eredményez. A férfitól azt követeli meg, hogy állandóan figyelje és ellenőrizze (kontrollálja) magát, azaz megakadályozza a szexuális kielégülés teljességéhez szükséges önfeledtséget és önátadást. A nők egy része ezen az úton nem jut el az orgazmushoz, az izgalmi szint felfokozódik, de végül is kielégítetlen marad. A szexuális kielégülés, mint autonóm idegrendszeri reguláció rosszul tolerálja a fokozott tudatosságot. A nők egy részénél a hosszabb időn át gyakorolt megszakított közösülés következtében hastáji, ágyéki és keresztcsonti fájdalmak léphetnek fel, frigiditás is kialakulhat. Férfiaknál gyakori az ingerlékenység, kimerültség, vegetatív panaszok, esetleg potenciazavarok jelentkezése.

A frigiditás sajátos formája, amikor a testi orgazmus bekövetkezik, de a nő érzelmileg mégis kielégületlen marad, nem éli át a szerelmi önátadás, örömet adás és elfogadás lelki történéseit. Gyakran ezek a nők válnak nimfomániásokká, akik a koituszok számának fokozásától, a partnerek váltogatásától várják - általában hiába - az érzelmi kielégülés bekövetkezését. Az érzelmi hidegség okai az emocionális fejlődés, a kontaktusokra való képesség zavarában gyökereznek.

A frigiditás, a szexuális kielégületlenség kedvezőtlenül befolyásolja a nők általános közérzetét, hangulatát, a környezet szexuális történéseihez való viszonyulásukat, könnyen eredményez irritabilitást, látszólag indokolatlan belső feszültségérzést, hangulati labilitást, sőt okozhat fizikai panaszokat is, pl. alhasi fájdalmakat, fejfájást, szédülést, időnként szaporább szívműködést (tachycardia) stb.

Frikció: a koitusz során végzett ritmikus mozgás, amelynek következtében a női és a férfi nemi szervek izgató hatású dörzsölődése, súrlódása egyre fokozza a nemi izgalmat, a kéjérzést. A frikciós mozdulatokat akadályozhatja a nő hüvelyének szárazsága. Ennek nőgyógyászati okát mindenképpen tisztázni kell, bár legtöbbször a vágy hiánya, a libidó alacsony szintje vagy szorongás okozza. Pillanatnyi megoldásként a férfi nemi szervének illó olajoktól mentes kenőccsel, legtöbbször vazelinnal való bekenése alkalmazható.

Gardedám: a régebbi időkben a fiatal lányok nem mutatkozhattak sem egyedül, sem kizárólag udvarlóik kíséretében nyilvános szórakozóhelyeken, társaságban, bálon, színházban stb. Általában az anya vagy a családdal rokonságban, barátságban levő idősebb hölgy kísérte őket, aki ügyelt az illemszabályok szigorú betartására. E kísérő hölgyet nevezték gardedámnak. Az udvarlás egyik derűs színfoltja volt, hogy milyen fortéllyal lehet a gardedámtól akár csak rövid időre is megszabadulni, figyelmét elterelni, hogy a szerelmesek négyszemközt maradhassanak, néhány intim szót válthassanak.

Genetika: az élettannak az átöröklés törvényszerűségeivel foglalkozó ága. Gyakorlati vonatkozásban többek között az örökíthető fejlődési rendellenességek kutatásában van nagy szerepe.

Gésa: japán teaházakban, szórakozóhelyeken alkalmazott hivatásos társalkodónő, akinek az a feladata, hogy a vendégek jó hangulatáról, kellemez közérzetéről gondoskodjon (japán kifejezés, jelentése: professzionális szórakoztató). A gésák általában hivatásukra alaposan felkészített, művelt nők, akik tudnak táncolni, énekelni, hangszeren játszani, szellemesen csevegni stb. A gésák a legtöbb esetben nem prostituáltak, s a japán kultúra és közgondolkodás megbecsüléssel kezeli őket.

Ginekológia: nőgyógyászat.

gyapjú- és papírlakodalom: 1 év

bőrlakodalom: 3 év

falakodalom: 5 év

ónlakodalom: 6,5 év

rézlakodalom: 7 év

ólomlakodalom: 8 év

rózsalakodalom: 10 év

nikkel- vagy petrezselyemlakodalom: 12,5 év

üveg- vagy kristálylakodalom: 15 év

porcelánlakodalom: 20 év

ezüstlakodalom: 25 év

gyöngylakodalom: 30 év

vászonlakodalom: 35 év

alumíniumlakodalom: 37,5 év

rubinlakodalom: 40 év

aranylakodalom: 50 év

gyémántlakodalom:60 év

vaslakodalom: 65 év

kőlakodalom: 67,5 év

kegyelmi lakodalom: 70 év

koronaékszer-lakodalom: 75 év

Bűntett az a szándékosan elkövetett bűncselekmény, amelyre a törvény kétévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés kiszabását rendeli el. Minden más bűncselekmény vétség.

Heltai Jenő paradoxonja szerint: az életben az a szép, hogy mindenki a saját ízlése szerint ronthatja el.

A Bibliából ismeretes, hogy a házasságtörés megkövezéssel, halálbüntetéssel járt. Ez a büntetési forma egyes arab országokban még napjainkban is él.

Hedonizmus: olyan életfelfogás, amely az élvezeteket tekinti az élet céljának és legfőbb értékének. Eredetileg ókori görög filozófiai irányzat, amely az életörömöt nyilvánította a legfőbb etikai értékké (Arisztipposz). Az életöröm értelmezése azonban a hedonizmus mai fogalmánál szélesebb volt: egyrészt magában foglalta a testi-érzéki örömöket, másrészt az érzelmi és szellemi örömöket is.

Hermafroditizmus: kevertneműség. A hermafrodita mindkét nem jegyeit viseli, és mindkét nemi mirigy (a here is és a petefészek is) egyszerre megtalálható ugyanannál az embernél.

Hymen: görög eredetű szó, amely eredetileg lakodalmas éneket jelentett. Orvosi értelemben jelentése: szűzhártya

A hisztéria alapvető formái: az „explozív" (lobbanékony, heves természetre utal) hisztéria, amely indulatkitöréssel, „jelenetezéssel", tudati beszűküléssel járó érzelmi kontrolltalanságot jelent, és a „konverzív" (itt: fizikai/testi tünetekre átfordított) hisztéria, amely testi tünetekben nyilvánul meg, pl. hisztériás bénulás, vakság, nyelési zavar stb. A konverzív hisztériás testi tüneteinek mindig megtalálható a szimbolikus értelme, amely utal a tüneteket kiváltó lelki okokra. A hisztéria kialakulása mögött legtöbbször a szexuális fejlődés elakadása, megoldatlanságai állnak.

A pszichoanalitikus irányzat felfogása szerint a korai pszichoszexuális fejlődéssajátosságai idézik elő a homoszexualitást. A megoldatlan Ödipális-konfliktus és ennek következtében az ellenkező nemű szülőhöz való incest kötődés letiltása kiterjedhet minden ellenkező nemű emberre.

A valóságban minden ember fejlődése során férfiakkal és nőkkel is identifikálódik, s ezen az úton maszkulin és feminin tulajdonságok egyaránt kialakulnak benne. Pszichológiai értelemben tehát senki sem csak férfi vagy csak nő, hanem minden férfiben van nőies (anima), minden nőben férfias (animus) személyiségvonások. A heteroszexuális embernél dominálnak a nemének megfelelő tulajdonságok, míg az ellenkező nemre jellemző sajátosságokat szublimált formában éli ki. (Egyneműek barátsága, férfias vagy nőies foglalkozások gyakorlása stb.).

A kényszerből betartott, „áldozatként" megélt hűség általában negatív hatású egy kapcsolatra, az áldozatot „visszaütik" a partnerek kötekedés, veszekedés, ürügyekhez kapcsolódó álkonfliktusok formájában.

Normál esetben a hüvely öblítése felesleges, sőt esetenként káros. Ilyennek tekinthető pl. a túlzott tisztasági vágyból alkalmazott dezinficienst (fertőtlenítőszert) tartalmazó öblítő. Ez ugyanis a hüvely fiziológiai védekezőképességét biztosító tejsavbacilus-flórát is kiöli.

Idiogámia: olyan állapot, amikor valaki csak egy bizonyos partnerrel tud szexuális örömhöz jutni vagy egyáltalán közösülni, mindenki mással közösülésre képtelen (impotens, frigid vagy vaginizmus [hüvelygörcs] váltódik ki).

Statisztikai adatok szerint az ikrek 30%-ka egypetéjű, 70%-ka kétpetéjű. Az ikerterhességek háromnegyed részében az újszülöttek egyneműek. Ikerszülésre való hajlam öröklődése csak a kétpetéjű ikerterhességeknél mutatható ki anyai ágon.

Illúzió: a remények, érzések, vágyak, ábrándok realitásként való megélése, a tények átfestése, átértékelése a szubjektív igényeknek megfelelően. Az illúzió (káprázat, szemfényvesztés) tehát a világ hamis tükrözése.

Implantáció: idegen anyag beültetése a szervezetbe. A távol-keleti és afrikai ősi kultúrák tollakat, kavicsokat, kis ágdarabokat (ampallang) ültettek a hímvessző átfúrt makkjába vagy bőre alá, hogy közösüléskor a nőt intenzívebben ingerelje.

A kielégítő nemi életnek általában három alapvető fázisát és egyben feltételét szokták megkülönböztetni:

• I. a szexuális vágy kölcsönös felkeltése
• II. a merev (erektált) hímvessző bevezetése a hüvelybe (immissio)
• III. a közösülési helyzet és mozgások fenntartása addig, amíg mindkét fél orgazmushoz jut

Impotencia: általában a férfi közösülésre való képtelenségét, az erekció hiányát vagy a nem teljes merevedést értik rajta.

Típusai:

Impotencia generandi (megtermékenyítő képtelenség): megtermékenyítésre, utódok létrehozására való géptelenség. Impotencia generandi esetében az erekció teljes, a koituszra való képesség megmarad, azonban a spermiumok termelésében zavar mutatkozik:

• Ø nem ürül az ondó, nincs ejakuláció (aspermatizmus),
• Ø vagy az ondóban egyáltalán nincs, vagy csak kis mennyiségben találhatók spermiumok (aspermia),
• Ø esetleg a spermák sérültek, mozgékonyságuk csökkent (asthenospermia).
• Ø tovább, ha az ondóban csak kevés számú spermium található, oligospermiáról, ill. hipospermiáról, ha kóros alakok láthatók, patospermiáról beszélünk.

Az impotencia generandinak mindig organikus okai vannak, gyógyítása orvosi (andrológiai [férfigyógyászat] vagy genetikai) kivizsgálást és kezelést igényel.

Impotencia coeundi: a közösülésre, normális szexuális életre való képtelenség.

Ide sorolhatók:

• Ø teljes impotencia - soha nem következik be erekció,
• Ø részleges (szelektív) impotencia - bizonyos nőkkel való együttlétkor létrejön erekció, más nőkkel nem,
• Ø időszakos impotencia - szexuális szempontból zavartalan periódusok váltakoznak az erekcióra, koituszra képtelenség időszakaival,
• Ø kopulációs impotencia (kopuláció=közösülés) - az erekció teljes, de a hímvesszőnek a hüvelybe történő bevezetése után fokozatosan elmúlik,
• Ø ejaculatio praecox - az erekció teljes, de még a közösülés megkezdése előtt vagy a nemi szervek találkozásának pillanatában, esetleg röviddel azután bekövetkezik a magömlés, pszichogén aspermia (P-A szindróma) - az erekció teljes, a közösülés megtörténik, sőt igen hosszú ideig elhúzódhat, de pszichikai okokból nem következik be ejakuláció, s elmarad a férfi orgazmusa is.

Az ejaculatio praecox leggyakoribb pszichikai okai:

• a) infantilis szexualitás, amely magát a szexuális szituációt olyan szélsőségesen felfokozott erotikus izgalommal éli át, hogy a magömlés (ejakuláció) már a meztelen nő látványára, érintésére, illatára vagy a behatolás tényére bekövetkezik
• b) a szexuális tapasztalatok hiánya. A szexuális funkciók gyakorlásában is sok tanult elem van. A tapasztalt férfi fokozatosan tanulta meg az ejakuláció közeledésének időben való felismerését és késleltetésének metódusát. (Pl. a frikciós mozgások lassítása, a közösülési helyzet változtatása, rövid, mozdulatlan, periódusok beiktatása stb.)
• c) az önuralom, az önkontroll hiánya. Részint összefügg a tapasztaltsággal, részint a személyiség általános fegyelmezettségével, az én-erőkkel. Aki általában nem tudja szabályozni érzelmi-indulati reakcióit, hanem azok elsodorják, nagy valószínűséggel nem tudja szabályozni a szexuális ösztönfeszültségeket sem.
• d) túlságosan felfokozott szexuális fantázia, amely elszakad a valódi erotikus helyzettől, s képzeletében olyan élményeket él át, amelyek korai magömlést idéznek elő
• e) eocentrizmus/egoizmus, a partner iránti közöny. Ebben az esetben férfi csak a saját kielégülésével törődik, s közömbös számára a partnert kielégülése, szexuális öröme.
• f) tudattalan ellenérzés a partnerrel vagy általában a nőkkel szemben. Ennek a tényezőnek különösen a pszichoanalitikus iskolák tulajdonítanak alapvető jelentőséget. A korai magömlés oka az a tudattalan impulzus, hogy nem akar örömet adni a másiknak, „irigyli" tőle a kielégülés extázisát.

Az impotencia coeundi leggyakoribb pszichikai okai:

• a) gátlás, bűntudat, előítélet a szexualitással szemben. Gyökerei a gyermek- és serdülőkorra nyúlnak vissza. Kialakulásában döntő szerepe van család szexuális atmoszférájának, a tiltásoknak, a megszégyenítéseknek, esetleg átélt szexuális traumáknak.
• b) a partnerkapcsolat zavarai, erotikusan nem igazán megkívánt partner, érzelmi idegendség, a partner zavaró viselkedése (túlzott mohóság, türelmetlenség, fölényesség, gúnyolódás, elutasító attitűd stb.) vagy visszataszító testi hatások (kellemetlen illat, nem kellően ápolt test, disszonáns mozdulatok, hangok stb.)
• c) szorongás és félelem. Elsősorban a szexualitás teljesítményként, feladatként való megélése, visszariadás a kudarc lehetőségének rizikójától. (Főként olyan esetekben, amikor már előfordult szexuális kudarc, és a férfi tart annak megismétlődésétől.) A szorongások és félelmek általánosabb oka lehet az önbizalom hiánya, a kisebbrendűségi érzés, a meg nem felelés gondolatának előrevetítése. Gátló félelmek keletkezhetne továbbá a teherbeejtéstől, a deflorációs helyzettől is.
• d) a pszichoszexuális fejlődés zavarai. Pszichikai infantilizmus, neurózis, az ún. Ödipális-helyzet megoldatlansága, an incest veszélyeztetettségből fakadó letiltások és elfojtások generalizálódása, átvitele általában a nőkre, identifikációs zavarok, kasztrációs komplexum, esetleg ezen a talajon kialakuló alacsony libidószint, fóbiák, lappangó (látens) homoszexualitás vagy perverziók.
• e) feldolgozatlan szerelmi csalódás, érzelmi kudarc s az ennek következtében kialakult lehangoltság, depresszivitás.
• f) fáradtság, túlhajszoltság, kimerültség vagy aktuálisan átélt megrázkódtatás (trauma). Impotenciát okozhat a szexuális túlingereltség is, mert az idegrendszer gátlásokkal védekezik a túlterhelések ellen.
• g) monotónia, unalom, megszokottság, a kapcsolat elszürkülése, érdektelenné válása, amikor a partnerrel való együttlét lehetősége nem vált ki erotikus izgalmat
• h) környezeti zavaró faktorok. Az intimitás biztosítottságának hiánya (bejöhetnek, meghallhatnak), az ízlést, esztétikai érzéket sértő környezet, olyan szoba vagy lakás. ami zavaró emlékeket idéz fel.

A férfiak többségre rendkívül érzékenyen reagál erre, intenzív szégyenhelyzetet él át. önértékelési krízisbe kerül. Ennek következtében félni kezd a kudarc megismétlődésétől, és a következő együttlét alkalmával figyelni kezdi önmagát (intenzív introspekció), vagy ami még rosszabb, erőlködve próbálja magát szexuális izgalomba hozni. A szexuális folyamat az idegrendszer autonóm regulációja alatt áll, ergo reflexműködések sorozatának fogható fel. Minden idegrendszeri automatizmus rosszul reagál a tudatos beavatkozásra, amit legtöbbször gátolja a reflexfolyamatok zavartalan lefutását.

Potencia: szexuális értelemben a férfi nem közösülésre való képessége (potencia coeundi) és nemzésre való képessége (potencia generandi).

Incestus: közeli vérrokonságban levő személyek közötti szexuális kapcsolat. Egyenes ági rokonok, ill. testvérek közötti delictum.

Biológiai szempontból a közeli vérrokonok házasságából származó utódokat különböző genetikai ártalmak veszélyeztetik.

Az incestus a nemi erkölcs elleni bűncselekmények körébe tartozik. A Btk. úgy rendelkezik, hogy aki egyenes ági rokonával (felmenőjével, leszármazottjával) közösül vagy fajtalankodik, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Amennyiben a leszármazó a cselekmény elkövetésekor a 18- életévét még nem töltötte be, nem büntethető.

Egyenes ági rokonság azok között van, akik közül az egyik a másiktól származik. Oldalági rokonok azok, akiknek legalább egy közös felmenő rokonuk van, ők azonban egyenes ágon nem rokonok.

Amúgy - a moralitáson, pszichikum egészségén túl - miért kockázatos az incesztus? - kérdeztem egyszer állatorvos ismerősömet. A letális recesszív gének miatt. Rokonoknál nagyobb az esély, hogy ugyanazon a lókuszon hibás gén van, és az utódban találkozik. Nagyobb az esély hibás utódra. De amúgy nincs vele baj, úgyis a családban marad... Letális=halálos, recesszív=rejtve öröklődő, mindkét génhelyen ugyanannak a génváltozatnak kell lennie, hogy érvényesüljön a tulajdonság. Mindenki hordoz 5-6 halálos gént, de mellette ott van az ép párja, ami nem engedi érvényesülni. De rokonházasságból származó utód megnyerheti mindkét lókuszra a letális gént. A lókusz akkor a génhely. Szóval szülő-gyermek; testvér-testvér között nagyobb a veszély, egypetéjű ikrek esetében akkor 100%? . Mert hát genetikai állományuk 100%-ig azonos, de lehet, akkor csak az egyik szülőtől örököl egy rosszat, és a másiktól nem örökli a párját (és nem azért nem betegszik meg az egyik gyermek, ha vérfertőzésre kerülne sor, mert az egyikük nem hordoz halálos gént). Nem feltétlenül 100%, de magas a kockázat. Ez az 5-6 letális gén átlag, lehet, hogy csak 1-2, és persze nem feltétlen kell a rossz változatot örökölni 75% az esélye, hogy nem letális az a kombináció. Kinek mit dob a gép. És amikor két ismeretlen ember találkozik és beteg gyermekük születik, akkor lehet, van köztük minimális rokonság, de annyira visszanyúlik a múltba, h senki sem sejtette. És persze nagyon csekély a valószínűsége, de megeshet. Nem kell rokonnak lenni, ha azonos helyen van hibás génjük, akkor az utódnak esélye van az adott betegségre.

Társadalmi aspektusból az incestus tilalma (az exogámia) mozdította elő a különböző családok, törzsek között kapcsolat kialakulását s nemzettségé, néppé fejlődését, ennek összes gazdasági, katonai, politikai és kulturális konzekvenciáival együtt.

Izgalomgörbe: a férfi és a nő szexuálisfeszültségének alakulása közösülés közben. Ez grafikusan ábrázolható.

A fenti folyamat négy fázisra bontható:

• 1. a szexuális együttlét során a feszültség egyre nő (izgalmi fázis),
• 2. majd tetőzik (platofázis), amely tulajdonképpen az orgazmust megelőző állapotnak (preorgazmus) felel meg,
• 3. ezután következik be a rövid ideig tartó orgazmus fázisa,
• 4. végül a szexuális feszültség csökkenése (elernyedési fázis).

Az orgazmus általános testi jellemzői az idegrendszer fokozott izgalmi állapota következtében:

• az egész test, különösen pedig a nemi szervek izomzatának fokozott megfeszülése és ritmikus mozgása, ill. összehúzódása,
• megfigyelhető az arc mimikai izmainak feszessége,
• a vérnyomás emelkedése,
• a pulzusszám megnövekedése,
• a légzés felgyorsulása, verejtékezés,
• az arc kipirulása, majd elsápadása (a kialakuló alhasi vérbőség következtében),
• ondókilövellés (ejakuláció) férfiaknál, fokozott hüvelyváladék-képződés nőknél.

Pszichikai jellemzők az extatikus állapot következtében:

• a szexuális vágy, majd a kéjérzés fokozódása,
• az érzékelési folyamatnak a szexuális élményekre való koncentrálódása,
• a külvilágból származó egyéb ingerek felfogásának gátlása, és a tér- ás időérzékelés elbizonytalanodása,
• az én-határ átmeneti feloldódása a másik emberrel való közös élmény, identifikáció sodrásában,
• a tudatos kontrollfunkciók csökkenése, esetleg egészen a pillanatnyi öntudatvesztésig.

Önkontroll: tudatos ellenőrzése a saját viselkedésnek és a viselkedés másokra gyakorolt hatásának. Értelemvezéreltség a cselekvésben, az érzelmi-indulati impulzusok szabályozásában. Az önkontroll a személyiség érettségét és reális önismeretét feltételezi.

Kacér: önmagát kellető, szexuális vágyat ébresztő viselkedés.

Káma Szutra: a szerelmi életre vonatkozó ismeretek rendszerezett összefoglalása az ősi indiai kultúrában. (Káma a szerelem istene, szutra itt tanítást jelent.) Az i. e. I-II. Században keletkezett mű szerzője Mallanga Vatsajana. Leírja a szerelmi előjáték és utójáték, a szeretkezés különböző módjait, a szexuális élvezet fokozásának lehetőségeit, foglalkozik a testileg és a temperamentum szempontjából összeillő és össze nem illő párok problémájával, érinti a fogamzásgátlás kérdéseit is. Az eredetileg szanszkrit nyelvű könyv magyar fordításban is megjelent.

Kandaulizmus: a perverziók egyik fajtája, amikor a férfinak az okoz kielégülést, ha partnernőjét más férfiak meztelenül láthatják. A kandaulizmus homoerotikus elemet is tartalmaz. Az elnevezés a görög mitológiából származik, ahol Kandaul megmutatta mezítelen alvó feleségét Gügésznek.

A freudi teóriában a kasztrációs félelem egyik alapja az emberiség őstörténetében a pszichoanalitikusok feltételezése szerint valóban lejátszódott drámára való mágikus „faji és kultúrtörténeti emlékezés". A korlátlan törzsfői hatalmat gyakorló, a nőket kizárólagosan birtokló apát a lázadó fiúk megölték, hogy ők lépjenek a helyébe. Az apák a lázadás megismétlődésének megelőzéseképpen kasztrálták a velük rivalizáló, az apai hatalomra vágyó fiúkat. A kasztrációs félelemnek ezt az elméletét a pszichoanalízissel szemben álló irányzatok élesen vitatják.

Bigámia: kettős házasság. Delictum. A Btk. szerint, aki házasságnak fennállása alatt köt újabb házasságot, vagy házassági kötelékben élő személlyel lép frigyre, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. (Egyes kultúrákban engedélyezett a poligámia, poliandria, hárem tartása.)

Kiábrándulás: csalódás, hirtelen vagy fokozatos ráébredés arra, hogy egy ember vagy egy helyzet nem felel meg az előzetes elképzeléseknek, várakozásoknak, bizalomnak.

Az ember úgy érzi, hogy azért szeret valakit, mert nagyszerű tulajdonságokkal rendelkezik, holott a valóságban azért látja nagyszerűnek, mert szerelmes belé.

Az ókori görög nyelvben két szó volt a szeretetre: fileo - a rajongással szeretés, agapeo - az ismerve szeretést jelentette. Az utóbbit tartották magasabb rendűnek: „tudom, hogy ki vagy, és ezzel együtt szeretlek."

Ösztön: fiziológiai szempontból az ösztönfogalom mellőzhető, vagy legjobb esetben az ösztön veleszületett (genetikailag determinált) fajspecifikus feltétlen reflexláncok bonyolult kapcsolatának tekinthető, amely lehetővé teszi, hogy egyetlen inger komplex viselkedési reakciókat indítson meg a környezethez való adaptáció érdekében.

A pszichoanalízis az ösztönt veleszületett energiatömegnek tekinti, amely alapvetően ön- és fajfenntartási (szexuális) ösztönökre osztható. Az ösztönök fajtái tárgyuk és intenzitásuk alapján írhatók le. Az ösztön az egyedi fejlődés (ontogenezis) folyamán differenciálódik, de mindvégig az emberi cselekvés energetikai bázisának szerepét tölti be. Ebből a szempontból végül is minden emberi cselekvés egyenesen kiélt vagy átalakított ösztönenergia, megnyilvánulásának tekinthető.

Az etológia és a viselkedéslélektan az ösztön fogalmát az ún. drive-elméletből vezeti le. A drive biogenetikusan meghatározott szükségletek és igények alapján jelentkező belső késztetést jelent. A belső  késztetések  érzékeket és érzelmeket hívnak életre, és ezek, mint motívumok cselekvésre ösztönzik az egyedet.

Az élőlények igen nagyszámú szükségletei és viselkedésformái végső soron négy alapvető drive megnyilvánulásának tekinthetők. Ezek: az éhség, a szexualitás, az agresszió. a félelem.

Minél magasabb rendű idegrendszeri struktúrával rendelkezik az élőlény, annál nagyobb szerepe van a tanulásnak a szükségletek kielégítési módjában, sőt tanult szükségletei is kialakulhatnak.

Kielégülés: valamilyen hiányérzés megszűnésével járó, megnyugvást hozó, kellemes állapot. A magasabbrendű idegrendszerrel rendelkező élőlényekben - az emberben is - belső késztetések (ún. drive-ok) működnek a biológiailag alapvető szükségletek kielégítésére. Ezekre rárakódnak az egyedi fejlődés során igénnyé formálódott, társas-társadalmi hatásokra kialakult, „szerzett" (pl. érzelmi, erkölcsi stb.) szükségletek. A humanizálódott szerelmi életben mindkét szükségletfajta egymást áthatva van jelen. A szükségletek kielégítésére törekvő drive-ok cselekvésre motiváló (késztető) fizikai és pszichikai feszültségeket jelentenek. Ez a feszültség kezdetben pozitív, aktivizáló életérzést okozhat, de tartós kielégületlenség esetén gyötrővé válhat, kóros folyamatok elindítója lehet.

Kiélés: ösztön- és az érzelmi-indulati feszültségek levezetése valamilyen cselekvéssel.

A kiélések alapvető formái:

• I. közvetlen kiélés: a feszültség azonnal cselekvésbe megy át. A közvetlen (direkt) kiélés nincs tekintettel társadalmi-erkölcsi normákra, a másik ember igényeire, helyzetére, ergo nagyfogú egocentrizmus/egoizmus jellemzi. Gyakori még a szocializálatlan kisgyermekeknél vagy antiszociális embereknél, bűnözőknél, esetleg elmebetegség tünete lehet. Szexuális szempontból direkt kiélést jelent pl. a nemi erőszak.
• II. szocializált kiélés: a feszültségek eredeti jellegét megőrizve, társadalmilag elfogadható módon kerül levezetésre. Ehhez a szocializáltság, a viselkedés belső szabályozásának fejlettebb szintje szükséges. A szexuális életben a szocializált kiélésre való törekvés hozta létre pl. az udvarlást, a szerelmet.
• III. szublimált kiélés: a feszültség eredeti jellege megváltozik, átalakul, és másfajta tevékenységben vezetődik le. Pl. munkaaktivitásban, sportban, művészi alkotásban stb.
• IV. a kiélési formák mellett még lehetséges a feszültségek féken tartása és elfojtása is. Féken tartás esetén a tudatosan átélt feszültség nem megy át cselekvésbe, az egyén elviseli a feszültséget, anélkül, hogy levezetné. Az elfojtás a pszichikai feszültségeknek a tudatból való kiszorítását, tudattalanná válását jelenti, legtöbbször belső morális tiltások, bűntudati szorongások hatására.

Kíváncsiság: valaminek a megismerésére, megtudására irányuló, érzelmi feszültségekkel járó belső késztetés. Lehet pillanatnyi lelkiállapot, de konstans személyiségvonás is.

Kokett: erotikusan kihívó (provokáló), kacér.

Kompenzál: kiegyenlít, egyensúlyba hoz, ellensúlyoz. Pszichológiai értelemben valamilyen hiányt pótol, egy nem megvalósított cselekedetet pótcselekvéssel helyettesít, valamilyen lelki sérülést, traumát hangsúlyozottan tagadó viselkedéssel elfed, megbillent pszichikai egyensúlyi állapotot (homeosztázis) művileg kialakított magatartással próbál visszaállítani - az eredeti probléma megoldása helyett.

Nem ritka a perverz, erotikus fantáziák túlkompenzálása prüdériával, erénycsőszséggel stb.

Túlkompenzál: valamilyen hiányt, fogyatékosságot, negatív tulajdonságot az annak ellenkezőjét bizonyító viselkedéssel próbál ellensúlyozni vagy egyensúlyba hozni, de ennek során túllépi a reális mértéket, torz, sokszor komikus szélsőségekig jut el. (Pl. potenciazavarban szenvedő férfi megvetéssel beszél a nőkről.)

Konfliktus: összeütközés, összecsapás, ellentét. Pszichológiai értelemben külső és belső konfliktust különböztetnek meg. Külső konfliktus, ha az egyén a környezetével kerül összeütközésbe. Belső (intrapszichikus) konfliktus, ha a személyiségen belül egyidejűleg két, ellentétes és közel egyenlő erősségű igény, kívánság, vágy, cél, ill. törekvés és tiltás ütközik össze. Sem a külső, sem a belső konfliktus önmagában nem negatív jelenség. A személyiség, a karakter konfliktusok átélésén és megoldásán keresztül kovácsolódik ki. A konfliktus tehát lényeges eleme egy ember érési folyamatának. A konfliktusmentes ember nagy valószínűséggel karakterdefekt konformista, akinek legfőbb célja, hogy minden helyzetbe belesimuljon, minden igényt kiszolgáljon, amit vele szemben támasztanak, mindenki által szeretett és elfogadott legyen.

Kontracepció: fogamzásgátlás. (Antikoncipiens: fogamzásgátló szer, módszer.)

Koprolagnia: ürülékek megérintése, maszatolása szexuális kielégülés céljából. A perverziók egyik fajtája. Csak úgy, mint a koprofágia (székletevés).

Kopuláció: közösülés, a férfi és a női ivarsejt egyesülése, megtermékenyülése.

Korai nemi élet: ahhoz, hogy jó színvonalon, mindkét fél számára örömet hozó szexuális kapcsolat alakuljon ki, a testi érettségen kívül érzelmi és szociális érettség is szükséges. Érzelmileg ez a tartós kötődésre való képességet jelenti, szociálisan pedig azt, hogy valaki megfelelő empátiával és felelősségérzettel rendelkezzen ahhoz, hogy partnerét megértse, elfogadja és kapcsolatukat közös ügyüknek érezze. A túl korai szexuális kapcsolat gyakran pótcselekvés. (Pl. a magány, a szeretetlenség érzésének csökkentésére), máskor kíváncsiság, a felnőttség bizonyítása, zsarolás, rivalizáció, alkoholos állapot sodorja bele a fiatalokat a tulajdonképpen nem igényelt kapcsolatba, esetleg érzelmileg jelentéktelen, közömbös partnerrel.

Koraszülöttnek nevezzük azt az újszülöttet, aki a terhesség 28-37. hete között született, általában „éretlenül", azaz még nem fejlődött ki minden tekintetben annyira, hogy a méhen kívüli élethez adaptálódni tudjon.

Kurtizán: olasz-francia eredetű szó, eredetileg udvarhölgyet jelentett. Később az uralkodók szeretőit nevezték így, majd a kifejezés átterjedt az előkelő és gazdag férfiak által kitartott nőkre, akiknek adott esetben - pl. az antik görög társadalom, a reneszánsz vagy a rokokó idején - megvolt a sajátos társadalmi presztízsük, rangjuk, ergo semmiképpen sem tartoztak a társadalomból kirekesztett vagy antiszociális rétegekhez.

Lakodalom: a lakodalom ősi időkből, a házasságkötés utáni mágikus szertartásokból, varázslatokból fejlődött ki, amelyekkel meg akarták óvni a fiatal párt a terméketlenséget, nemi tehetetlenséget, anyagi romlást, boldogtalanságot okozó romlásoktól, démoni erőktől.

Leszboszi szerelem: nők közötti homoerotikus vonzódás. A kifejezés Leszbosz szigetére utal, ahol az ókori híres görög költőnő, Szapphó élt, akinek költészetében jelentős helyet foglal el a nők közötti szerelem témája.

A magzatvíz kb. egy liter mennyiségű, amely azon túl, hogy szerepel játszik a magzat anyagcseréjében, védi a magzatot, semlegesíti az anyai testet érő nagyobb lökések, rázkódások hatásától.

Meddőség: ha két év alatt, rendszeres nemi élet ellenére védekezés nélkül sem jön létra a terhesség, meddőségről beszélünk. Ilyen esetben mindkét felet meg kell vizsgálni. A nő részéről a meddőség oka lehet, hogy nem termelődik petesejt, a petesejt nem jut a méh üregébe, vagy megtermékenyítés után nem tud beágyazódni. A férfiak részéről a hímivarsejtek hiánya vagy csökkentértékűsége lehet okozója.

A menstruációs váladék csak részben vér, részben a nyálkahártya elfolyósodott sejtjeit tartalmazza.

A mézesheteknek különösen abban az időben volt jelentősége, amikor a lányok szűzen mentek férjhez, tehát a házasságkötés előtt a pár nem élt szexuális életet. A mézeshetek azt a célt szolgálták, hogy az új házaspár mélyebben megismerje egymást, szexuálisan is összeszokjanak. Ezért erre az időre - hacsak tehették - elvonultak megszokott környezetükből, nászútra mentek.

Misszionárius pozíció: a déli és a keleti népeknél ez a közösülés forma eredetileg ismeretlen volt, inkább a hátulról vagy oldalról való közösülést, ill. azt a helyzetet ismerték, amikor a férfi fekszik hanyatt, és a nő föléje térdel vagy guggol. Az ún. misszionárius helyzetet ők nevezték el így, amikor a gyarmatosító európaiakat meglesték szeretkezés közben, vagy nemi kapcsolatba kerültek velük. (A misszionárius latin eredetű szó, hittérítőt jelent, gondolom, az európaiak hirdették a kereszténységet, a monoteizmust.)

A nárcizmus elnevezés az ókori görög mitológiából származik. Narcissus a víz tükrében addig nézegette saját tükörképét, amíg önmagába szeretett, meg akarta csókolni képmását, s így belefulladt a vízbe, majd Afrodité, a szépség és a szerelem istennője virággá változtatta.

A középkorban a jobbágynők házasságkötésekor az első éjszakára a földesúr tarthatott igényt (jus primae noctis=az első éjszaka joga, latin).

Nemi erkölcs: az emberek szexuális érintkezését, szerelmi kapcsolatait szabályozó, társadalmilag általánosan elfogadott viselkedési normák és szabályok összessége. Az erkölcs funkciója az, hogy társadalmi-emberi értékeket védjen. Ennek megfelelően a nemi erkölcsnek az a szerepe, hogy a szexualitás területén megakadályozza társadalmi-emberi érétkek veszélyeztetését, rombolását.

Nemi érintkezés menstruáció alatt: orvosilag egyetlen veszélye, hogy nem kellő tisztálkodás esetén a méh a nyitott nyakcsatornán keresztül könnyebben fertőződhet.

A neurózis okai általában a kora gyermekkori pszichikai fejlődés zavarára, környezeti ártalmakra, megoldatlan konfliktusokra vezethetők vissza (pszichoneurózis), de előfordulhatnak felnőttkorban is olyan élethelyzetek, amelyek meghaladják az egyén tűrőképességét, pszichikus teherbírását, és neurotikus tüneteket okoznak (akutálneurózis).

A nimfománia elnevezés a nimfa szóból származik. A görög-római mitológiában a nimfák hosszú életű, mindig fiatal, de halandó félistennők, akik természeti erőkkel (vízzel, fákkal stb.) állnak kapcsolatban. A nimfák sok szerelmi kalandba bonyolódtak istenekkel, szatírokkal és emberekkel.

Nosztalgia: fájdalmas hangulatú visszavágyódás általában valamilyen régebbi boldog állapotba, (Nosztalgiát érezhet az ember pl. a gyermekkorra, egy elmúlt szerelem, a fiatalsága, egykori barátok, munkahelyek, tájak stb. után.

Oralitás: a száj, az ajkak izgatásával kiváltható érzéki öröm. Ide tartozik az evés, az ivás, a dohányzás, a beszéd, a rágás, a harapás (rágózás) élvezete, a szexuális életben a csók, a felláció, a cunnilingus.

Ismeretesek olyan esetek, amikor a csiklót, a kisajkakat műtéti úton el kellett távolítani, pl. daganatos betegségek miatt, ám az orgazmusra való képesség mégis megmaradt.

Az öregedés folyamata biológiai, pszichológiai és szociális változásokon keresztül figyelhető meg. Biológiai aspektusból a teljesítőképesség, a tűrőképesség, a regenerációs képesség csökkenése, degeneratív folyamatok megjelenése jelenti az öregedést. Lélektani változás: adaptációs képesség, mentális funkciók romlása.

A WHO életkori felosztása szerint

• Ø a 45-59 éves korcsport középkorú,
• Ø a 60-74 éves korcsport öregedő,
• Ø a 75-89 éves korcsport öreg,
• Ø a 90 éven felüli korcsoport agg.

Egyes felmérések szerint a szexuális képességüket megőrzött férfiaknál a közösülések gyakorisága a 20 éves kor átlagát 100%-nak véve, az alábbiak szerint alakul:

20 éves 100%,

30 éves 90%,

40 éves 80%,

50 éves 60%,

60 éves 50%,

70 éves 35%,

80 éves 20%.

Palingám: többször házasodott.

Pánszexualitás: az emberi életben a szexualitás szerepét túlértékelő álláspont, elmélet, viselkedés, életvezetés. A pszichológiában a pszichoanalízis freudi elméletét vádolták pánszexualitással, amiatt, hogy a személyiségfejlődésben, a funkcionális pszichikai zavarok kialakulásában túlzott jelentőséget tulajdonított a szexuális ösztönöknek, a szexuális elfojtásoknak. Abban az időszakban, amikor a pszichoanalízis kialakult, a közép-európai polgárság körében tagadhatatlanul igen erős volt a szexualitás elfojtása, valláserkölcsi és egyéb hagyományokon alapuló előítéletek és álszent attitűd a nemiséggel szemben, a szexuális megnyilvánulások tabuként való kezelése, különösképpen a gyermeknevelésben. A pszichoanalitikusok által vizsgált és kezelt esetek nagy része ebből a társadalmi rétegből került ki, tehát lelki zavaraik többségénél kimutatható volt a szexuális problematika.

Egyes felmérések alapján a szexuálisan legaktívabb felnőtt életszakaszban - 20-60 év között - az átlagnépesség nemi aktivitása napi egyszeri és heti egyszeri közösülési gyakoriság között szór. (Ebből a szempontból nem értékelhető a serdülőkor, egy szexuális kapcsolat kezdeti szakasza, betegség stb.).

A pszichikai feszültségek, stresszek hatása két irányban szélsőséges: egyeseknél fokozza a szexuális aktivitást, amely ebben az esetben a feszültségek levezetésének, az örömszerzésnek egyik kínálkozó lehetősége, másoknál kifejezett csökkenti a szexuális érdeklődést és ingerelhetőséget. (Ismeretesek olyan esetek, amikor valaki rendkívül feszült helyzetben lelki állapotban [gyász, kétségbeesés, nemi erőszak (!)] időszakában élt át először orgazmust.

Pattanás: a bőrben elhelyezkedő faggyúmirigyek baktériumok által okozott gyulladása és gennyesedése. A serdülés idején a hormonális átalakulások hatására a fiúk és a lányok arcbőre gyakran válik pattanásossá. Ez átmeneti jelenség, amely a pubertás befejeződésével s a rendszeres nemi élet folytatása során legtöbbször magától elmúlik. A mitesszerek (pórusokat eltömő faggyú, amiből a pattanás lesz) nem steril körülmények között való kinyomkodásának (mintegy pattanás prevenciós intervenció) gyulladás a következménye, eltávolítása nyomott (krátert) képez.

Petefészek: nők nemi mirigyei, amelyek ivarsejtek (petesejt) termelésére szolgálnak. A ciklus első felében a petefészek állományában folyadékkal telt tüszőben érik a petesejt, A tüszőrepedés és a pete kiszabadulása (ovuláció) a ciklus közepén történik. A megrepedt tüsző helyén alakul ki az ún. sárgatest, A tüsző- és sárgatesthormon készíti elő az uterusz nyálkahártyáját a megtermékenyített petesejt (zigóta) befogadására.

A petevezeték fala perisztaltikus mozgást végez, amelynek célja, hogy a petesejtet a méh ürege felé továbbítsa. Ugyanezt a célt szolgálják a nyálkahártya csillószőrei is.

Perisztaltikus: egyes üreges szervek (pl. gyomor, méh, vastagbél) sajátos mozgásformája, mely fentről lefelé tartó, gyűrűszerű összehúzódásokból áll. Ezek teszik lehetővé a szerv tartalmának továbbítását, majd a külvilágba jutását.

In vitro fertilisatio: méhen kívüli megtermékenyítés, tehát lombikbébi.

A petting szó eredeti jelentése becézés.

Plátói szerelem: az elnevezés Platón ókori görög filozófus eszményi szerelem-felfogásából származik, aki szerint az erotika a szépségre és boldogságra való törekvést jelent.

Polimorf perverz: pszichoanalitikus fogalom a szexuális fejlődés kora csecsemőkori sajátosságának a jelölésére. Lényege, hogy ebben az időszakban szinte az egész test erogén zónaként működik, annak következtében, hogy az érzékelési lokalizáció bizonytalan, az ingerlések szétsugároznak (irradiálnak), miután az idegpályák velős hüvelyének kialakulása még nem történt meg.

Priapizmus: a hímvessző órákig, esetleg napokig tartó megmerevedése szexuális inger és szexuális kielégülésre (ejakuláció) való képesség nélkül. Oka nem teljesen tisztázott idegrendszeri beidegződési zavar. orvosi és pszichoterápiás kezelést igényel. Az elnevezés Priaposz görög isten nevéből származik. Priaposz eredete bizonytalan, leggyakrabban Aphrodité és Dionüszosz (Hermész? Zeusz) torzszülött gyermekének tartják. A féltékeny Héra megérintette a terhes Aphrodité testét, aki ezért egy furcsa lénynek adott életet, aki kövér volt, lógó nyelvű, hermafrodita, és hátul a farka helyén hatalmas fallosz ágaskodott. Mindebből később csak a felmeredő fallosz maradt meg. Priaposzt egyfajta termékenységistenként tisztelték, és állandóan erekcióban lévő, hatalmas nemi szervével ábrázolták.

Promiszkuitás: bizonyítani mindig azt kell, amiben bizonytalan az ember. Másrészt a túlzott szexuális szabadosság egy idő után szexuálisan túlingerelt hoz létre, az idegrendszer már nem reagál megfelelően a szokásos erotikus helyzetekre. Ilyenkor a promiszkuitást, mint már különleges szexuális ingerfokozó hatású helyzetet alkalmazzák. Ugyanezért próbálkoznak néha promiszkuitással egymásra unt házaspárok is. A promiszkuitásban rejtetten mindig jelen van némi homoszexualitás vagy voyeur elem is. Homoszexuálisok szerelmi életében az átlagnál gyakoribb.

A prostitúció korlátozására a XVI. Században kitört első nagy szifiliszjárvány idején került sor, amikor kitűnt, hogy a prostituáltak a betegség fő terjesztői.

Mik lehetnek a prostitúció okai?

• Ø nyomor,
• Ø társadalmi előítéletek, pl. az ún. „megesett" lánnyal szemben,
• Ø szigorú szexuáletikai normák amelyek tiltották a házasság előtti és a házasságon kívüli nemi életet,
• Ø urbanizációs hatások, a faluról városokba került lányok gyökértelensége,
• Ø a könnyű pénzkereseti lehetőség,
• Ø a növekvő idegenforgalom,
• Ø a fokozódó társadalmi mobilitás következtében stb.

Prűd: álszemérmes, a szexualitással szemben előítéletekkel telített.

A pszichoanalitikus terápia gyógyító hatása az ún. „korrekciós élmény" (katarzis=emóciótól való megtisztulás) során bontakozik ki, amikor a páciens a terápiás helyzet biztonságában, a terapeutával való érzelmi kapcsolat (indulatáttétel) során másképpen éli újra eredetileg traumatikus élményeit, s ennek nyomán újfajta érzelmi reakciók, viselkedési lehetőségek alakulnak ki.

Pszichofarmakon: olyan gyógyszer, amely biokémiai úton befolyásolja a lelki működéseket. (Pl. szorongásokat, depressziót csökkent, nyugtat, élénkít stb.).

Realitásérzék: képesség a valóság helyes megítélésére.

Refrakter-stádium: a nemi ingerelhetőség átmeneti szünetelése a szexuális kielégülés után. Férfiaknál tapasztalható, egyéntől, életkortól függően néhány perctől több óráig tarthat.

Rh-összeférhetetlenség: a vörösvértestek felszínén különböző anyagok találhatók, amelyek megléte vagy hiány alapján az emberek vérét különböző csoportokba lehet sorolni. A szervezet a számára ismeretlen anyagra ellenagyagot (antitestet) termel, melyek az illető vörösvértesteket tönkreteszik (vérátömlesztési szövődmény). Az emberek 85%-ának vértesteiben található egy anyag, mely nagyon hasonló vagy azonos az egyik majomfajta (Rhesus) vércsoportanyagával. Ezeket az embereket Rh-pozitívnak nevezzük. Azok az emberek, akiknek vörösvértesteiben ez az anyag nem található meg, Rh-negatívok. Ha Rh-negatív ember szervezetébe Rh-pozitív vörösvértest jut, akkor ellenanyag-képződés indul meg. Vérátömlesztéskor ez a főcsoport-eltéréshez hasonlóan, súlyos szövődményt okozhat. A terhesség folyamán akkor állhat elő a magzatot veszélyeztető helyzet, ha az anya Rh-negatív, az apa pedig Rh-pozitív, és a magzat is Rh-pozitív. Az anya szervezetébe jutó magzati vörösvértestek ugyanis ilyenkor az anyában ellenanyag-termelést indítanak meg. Az ellenanyagok közül a kismolekulájúak a lepényen átjutnak, és tönkreteszik a magzat vörösvértesteit. Az anyai immunizálódás leggyakrabban terhességmegszakítás, spontán abortusz és szülés kapcsán következik be. Ezért kötelező hazánkban óvintézkedésként minden szülészeti esemény után az Rh-negatív asszonyoknál az anti-D-Gammaglobulin kezelés, ha az újszülött vércsoportja Rh-pozitív, mert ez olyan anyagot tartalmaz, amely meggátolja az anyában a magzati vörösvértestek hatására kialakuló ellenanyag-képződést.

Rutin: beidegzett gyakorlottság: jártasság, automatizálódott készség.

Strichel: az utcán fel-alá sétálgatva, nyilvános helyeken kihívóan viselkedve önmagát kelleti. (Prostituáltakra vonatkoztatva használt kifejezés.)

Szadizmus: a szexuális perverziók egyik formája, amikor a másik ember testi vagy lelki gyötrése, szenvedésének látványa és tudata erotikus kielégülést okoz. A szadizmus megnyilvánulhat a partner testi bántalmazásában, egészen a kéjgyilkosságig. Lelkileg a másik fél megalázásának, kiszolgáltatott helyzetének, félelmének, fenyegetésének, ijesztésének, féltékenységi vagy egyéb kínjainak élvezetét jelenti. A szadizmus oka ösztönfejlődési zavar, amikor az agresszivitás, a hatalmi és fölényhelyzet átélése lényeges eleme a szexuális kielégülésnek. A szadizmus gyakran párosul vagy változik mazochizmussal, igény igényű partnerek összetalálkozása esetén alakul ki a szadomazochista kapcsolat (duálunió), egymás kölcsönös lelki kínzása (pl. ismételt szakítások és összebékülések, féltékenység provokálása és feloldása, elhagyások és visszatérések stb.).

Szemérem: a testi és lelki intimitások tartózkodó kezelése, szégyellése.

Szeméremsértés: házasságon kívüli, a sértett akarata ellenére, erőszakkal elkövetett fajtalankodás. Ha lehetőség van rá, és ezzel élve a tettes a sértettel az első fokú ítélet meghozatala előtt házasságot köt, a büntetés korlátlanul enyhíthető. Ezzel a rendelkezéssel a törvény - mint ahogyan az erőszakos közösülésnél is - arra kívánja ösztönözni az elkövetőt, hogy erkölcsi elégtételt adjon a sértettnek.

Szerelemgyerek: házasságon kívül született gyermek. (Elavulóban levő kifejezés.)

Fiatalok különösen jól teszik, ha elfogadják a neves magyar író figyelmeztetését, aki szerint a házasság olyan asztal, amely akkor áll stabilan, ha megvan mind a négy lába. Az első három: az intellektuális, az érzelmi és a szexuális összhang. Ezenkívül „a házasság gazdaság is, el ne felejtsétek!" - mondja Füst Milán.

Szexuáletika: az erkölcstannak az a része, amelyik a nemi kapcsolatok normáival foglalkozik. A szexuáletika kultúránként, társadalmi rendszerenként, osztály- és rétegviszonyokként különböző, és történelmileg változó. Miután az erkölcs a társadalmi együttélés, az emberi értékek védelmében alakul ki, szexuáletikai értelemben az tekinthető amorális magatartásnak, ami veszélyezteti vagy pusztítja a humán értékeket, zavart okoz az emberi együttélésben az adott társadalmi formák keretei között. A szexuáletikai normák változásai lényegesen befolyásolják a szociális nemi szerepeket.

A gyermekkor szexuális fejlődését elsősorban az alábbi tényezők határozzák meg) csak kettőt közlök):

• ¾ az identifikációs folyamatok, amelyek során az ember személyiségébe férfias és nőies sajátosságok egyaránt beépülnek, és alapját képezik a későbbi nemi identitás kialakulásának. A későbbi fejlődés során vagy a férfias, vagy a nőies jelleg válik dominánssá, markánssá, míg a másik általában szublimáltan kerül kiélésre. E folyamat következtében serdülőkorig még megmarad egyfajta biszexuális nyitottság, aminek semmiféle kóros jellege nincsen. Felnőttkorban a biszexualitás legtöbbször a szexuális fejlődés infantilis szinten való fixálódásának jele.
• ¾ a szexuális kiélési formák kondicionálódása. A szexualitás biológiai szempontból idegrendszeri automatizmusok által szabályozott funkció. Minden szerzett automatikus szabályozás kondicionáláson alapul. Ebben az értelemben kondicionálódik be az ember véglegesen pl. a heteroszexuális vagy homoszexuális kiélési formára. (Ezért olyan veszélyesek a serdülőkori homoszexuális csábítások.) Ezen túlmenően ekkor kondicionálódik be az orgazmuskészség, a szexuális kiélés számos különböző lehetősége. Ezért lényegesek az első szexuális élmények. (Pl. az érzelemtelenül, ritkán, bűntudatosa, nem megfelelő partnerrel megkezdett nemi élet rossz beidegződéseket alakíthat ki, frigiditáshoz, potenciazavarokhoz vezethet.)

A férfiak és a nők kapcsolódási sémája tendenciózus eltéréseket mutat. A férfiak érdeklődését először a nő teste, erotikája kelti fel. Ha ezen a téren nagy élményekhez jut, az érdeklődés átterjedhet az intellektusra, az emóciókra, az érdeklődés szerelemmé is válhat. Vagyis a séma: testiség - intellektus - érzelem. A nők többségénél az arány fordított. Felfigyelnek egy számukra intellektuálisan vagy emocionálisan érdekes emberre, s ez erotizálja őket. Érzelem - intellektus - testiség.

Szexuális ösztön: a fajfenntartás ösztöne, amely magába foglalja a vágyat a szexuális kielégülésre, utódok létrehozására, azok gondozására és felnevelésére.

Az európai kultúrkörben a rokokó utáni időszaktól az első világháborúig (XVIII. Sz. végétől-1930-es évekig) a férfi és a női szerepek meglehetős élességgel váltak el egymástó. Ezeket tekintjük ma a hagyományos nemi szerepeknek.

Szodómia: állatokkal folytatott nemi érintkezés. A szexuális perverziók egyik típusa. Az elnevezés Szodoma legendás ókori városra utal, amelyet a Biblia szerint Isten az erkölcsi züllöttség, többek között a szexuális bűnök miatt Gomora városával együtt elpusztított.

A szorongás feszültsége igen kínzó lehet. ennek csökkentése érdekében a szorongó ember hajlamos arra, hogy veszélyeztetettségi érzését utólag rávetítse valamilyen kínálkozó helyzetre vagy tárgyra. Ekkor legalább az okok megértésének illúziójával rendelkezik. (A megértés csökkenti a feszültséget az ismeretlen pedig növeliàtudomány) Így keletkeznek az irreális félelmek, a fóbiák. Ezért nem eredményes az irreális félelmeknek a racionális meggyőzés, a „lebeszélés" útján történő kezelése, mert legfeljebb azt eredményezi, hogy újra a tárgytalan szorongás erősödik fel. Célszerűbb a szorongást pszichoterápiás gyógyítással, az elfojtott okok feltárásával, tudatosításával és feldolgozásával leküzdeni.

Tabu: erkölcsileg tiltott, kimondhatatlan, megvalósíthatatlan törekvés. A tabu megszegése, sőt ennek csak elképzelése is erős bűntudatot hoz létre. A keletkező bűntudat ereje fojtja el a tabuba ütköző vágyakat, fantáziákat. Ebben az értelemben beszélnek egyes szexuális vágyaknak (pl. incestuosus fantáziák) vagy magának a szexualitásnak tabuként való kezeléséről.

Telítődés: az idegrendszer védekezése a monoton túlterhelés ellen. Általában valamilyen egyhangú tevékenység hosszan tartó végzése után áll be, amikor az ember képtelennek érzi magát arra, hogy az adott tevékenységet tovább folytassa, Látszólag hasonlít a fáradtsághoz, azonban azzal mégsem azonosítható, mert hiányoznak a fáradtság objektív élettani jelei. Ezt az is bizonyítja, hogy az egyfajta tevékenységgel telítődött ember másfajta cselekvéseket magas aktivitásszinten tud végezni, eltérő terheléseket jól visel. Nagyon egyhangú életvezetés, állandóan zárt együttlét, sémaszerűen ismétlődő nemi élet következtében az emberi kapcsolatokban szexuális téren is jelentkezhet a telítődés érzése, igény a változatosságra.

Azt, akivel az anya a gyermek születésekor házasságban él, a jog a gyermek apjának tekinti (apaság vélelme).

A torslussz pánik inkább a pszichikailag labilis, nem kielégítő szexuális életet élő emberekre jellemző. Érzelmi és szexuális kiegyensúlyozottság esetén harmonikus, a szexuális életet csökkenő mértékben, de sokáig folyamatosan fenntartó öregedés lehetséges.

Urolagnia: a partner vizelete által okozott szexuális kielégülés. A perverziók egyik fajtája.

A válás akkor indokolt, ha a kapcsolat véglegesen és szélsőségesen megromlott.

A válások jelenlegi szaporodásában többek között szerepet játszik az is, hogy a válást önmagában egyre kevesebben tekintik erkölcsi kérdésnek, a női emancipációval megszűnt a nők egyoldalúan kiszolgáltatott státusa, mindegyik házasfél igényt tart arra, hogy lehetősége legyen önmaga kibontakoztatására, tehát e téren senki sem köt szívesen kompromisszumot. Az egyén társadalmi biztonságának megnövekedéssel csökken a család védőfunkciója („my home is my castle - „a családom az én váram"). A társadalmi mobilitás háttérbe szorítja a család szociális státusképző szerepét is. Mindezért kisebb rizikót jelent a családból való kilépés is.

Vamp: férfiak szerelmét számítóan kihasználó nő, aki tudatosan kelti fel személye iránt az erotikus vágyat, de ő maga hideg marad, partnere érzelmi kiszolgáltatottságával visszaél, azt saját anyagi, egzisztenciális hasznára fordítja, vagy egyszerűen csak élvezi szexuális hatalmát. A vamp „tönkreteszi" a férfiakat (ha hagyják magukat), s amikor hasznukat már nem veheti, könnyedén otthagyja őket. Az elnevezés a vérszívó vámpír legendájából származik.

Venerológia: az orvostudománynak a nemi betegségekkel foglalkozó szakágazata.

Vénusz: a római mitológiában a szépség és a szerelem istennője.

Vénusz-domb: másképpen szeméremdombnak is nevezzük. A szeméremcsont felett lerakódott zsírpárna képezi fiatal nőknél.

Zseníroz: gátlásokat okoz, feszélyez, zavarba hoz.